Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)
1917-08-08 / 33. szám
XXXUI. évfolyam. Nagykároly, 1917. augusztus 8. TÁRS A DAL M I HETI L A P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak : Egész évre ............................8-— ko . Eé l évre.................................4-— . Ne gyedévre .... . . 2- — , Egyes szám........................—*20 . Ta nítóknak egész evre . . 6-— „ Főszerkesztő : Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédei Károly. LagtulaidonusVes kiadó: a „Nagykaroiyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Rérnmntetlen leveleket előttünk ismeretlentő nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöitetnek. Nyiinér sora 50 áll. Kéziratok nem adatnak vissza Tűz volt a városi színházban. Valami kis bolond szikra kipattant és fel akarta falni az egész szép fehér épületet. És az asszonyok kiabáltak, tülekedtek, szaladgáltak és lön nagy pánik. így történt az eset. Magam is ott voltam és sajnáltam ezt a szép íehér házat, ezt a szerényen meg- / húzódó, tiszta épületet, ezt az egyetlen valamit, ezt az ide csöppent kultúrát, hol néhanapján felszökik a függöny, hogy egy kis művészetet, életet, haladást mutasson be a nagykárolyiaknak. És ugyan hibás lett volna-e az a kis szikra, hibás lett volna-e az az elem, vagy hibásak lettek volna-e a mozikezelők, ha semmivé Tesz ez a szép kis városi színház? Nem, nem lettek volna hibásak! Máshol kell keresni a bajt! Sehol, de sehol nem láttam még, hogy a városi színház mozi céljaira odaadatott volna. Sőt örömmel láttam szeretett hazám minden városában, hogy milyen féltő gonddal, szeretettel kezelték ezt a házat, a művészetnek a házát. Mennyivel nagyobb szeretettel, gonddal kellene * kezelni ezt épen Nagykárolyban, ahol nincs semmi, semmi, ami a a város művészi életére, lendületes haladásra engedne következtetni. Ezt az egyetlen épületet találjuk Nagykárolyban, mint egy kulturális valamit, a kínai falon belül! Ezt az egyetlen épületet meg kellene tehát őrizni, talán mégse kellene mozi céljaira odaadni, pénzért veszélynek kitenni és azt a szép szinházi voltát „Mozi“ címmel elhomályosítani. Bátorkodunk az illetékesekhez szólani! Nem érdemelne már meg Nagykároly egy külön moziépületet, akár a város, akár magánosok birtokában lévőt ? Egy külön helyet, hol a közönség szórakoztatásába mozi emeltessék? Erre is szüksége van a városnak. A haladás, a fel- világosultság korában kell, hogy egy rendezett tanácsú város, rendezett mozival isjbirjon. Megértő közönség akad. És el kell ismerni, hogy a mozi egynémely rossz tulajdonsága mellett is, tanító erő ! Elismerjük, hogy ebben az elfásult,. szomorú világban megbecsülhetetlen szolgálatokat tesznek a mozik. Pár órára feledtetnek és szórakoztatnak. Mosolyt csalnak azokra az ajkakra is, amelyek már csak sirni tudnak. A há- | ború után még inkább szükség lesz ! mozira, — de nem a városi színházban, ez csak maradjon színház és csak a művészet előtt nyíljon fel az ö kapuja. v Elgondolkoztam, hogy mily óriási kára származhatott volna ebből az eset-j bői a városnak ! ► Nem ‘az anyagi kárt j értem, hanem magasabb szempontból j értékelem a színházat. Itt, Nagykárolyban jóformán semmi sincs. Nagy törekvések, nemes eszmék előttem még ismeretlen 'okból csődöt l mondtak. A közönyösség, az unalom fe-: küdt a városra. Terpeszkedő, szelid csend, j az a jő magyaros nemtörődömség! Lehet- i tek fellángolások, de elhamvadtak, ki- J aludtak, mint az a bizonyos kis szikra, I a moziban. A világért sincs szándékunkban ezért egyéneket, intézményeket, avagy rendszert kárhoztatni. Hiába, vannak olyan j helyek, hol nem lehetett keresztül vinni a nyugati kultúrát. Mégis-mégis fájó szívvel, bánatos lélekkel gondolunk arra, hogy épen Nagykároly városa, ez a vezetésre hivatott, ősi fészek van száműzve, mellőzve, elfeledve. Lehet, hogy talán épen a miatt a bizonyos „fészek“ miatt? Késő siránkozás ez talán, de újra aktuális. Hiszen most mindenütt hajnal van! A népek hajnala! Most mindenütt üdvrivalgás, a népek üdvrivalgása veri fel hosszú, keserves évek szomorú csendjét. Hajnal van ! Ébredjünk! Uj rendszert ! A haladás rendszerét! Nagykárolynak élet kell, irány kell és meg fogja í találni a helyes utat! ! . . . Ismét a színházat felfalni akaró kis szikrára gondolunk. Mert igenis, szükség van ilyen kis szikrára, nem szikrára, hatalmas lángoszlopra, olyan lángoszlopra, amely nem ártatlan földi javakat emészt; olyan elemre van szükségünk, olyan mindennél erősebb hatalmas viharra, mely ledönti a rendszer- nélküli tákolmányok omladozó falát, hogy Nagykároly népe is megláthassa a napot. Hogy leomoljon a város életében is, ami avult, ami ósdi, régi . . . Társadalom, élet, haladás kell. A háború utánra kell! Hogy jöjjön már a napfény, — egyszer valahára! M. I. M*ályatlijal nyert költemény. Eszther. Mámoros, csodás este hull le rám Színek vegyülnek a barna éjbe. Távol egy asülaq' szerte omlik És eltűnik a messzeségben. Nem-e Te voltál Esztherem . . . ? A lágy éjszaka, hogy körül ölel, A Sellők csókja itt ég a számon, Szavamra titkos, lágy sóhaj felel És álom rezzen a szempillámon. Eljössz-e újra kedvesem . . . ? Lásd, én Te rólad álmodom még, S az álmom hajnal rózsás pírja lesz, De ha nem jössz, álmaim letörve, A csúnya sötét alkonyaiba vesz . . . t - ——v Most méy ragyogó, rózsás itt az élet És megkérdezem az akácvirágot, Hogy az én édes, csókos Esztherem, Hol s merre járja most a nagy világot? Kérdezem jaj, de nem felelnek ők!! Bóbiskolók, unalmasak nagyon. A citherám is busán zug azóta, Talán angyal lett az én angyalom . . . ? Virág . . . álom . . . mámor és a csók, Érzem, tudom, hogy nem nekünk valók; Elszáradt mezőn csak tövis terem, És bolond az, ki kacag az lstenen\ Ládd, a költőnek csillag sincs egén S gúny, ha könny csillog két szemén . .. Eszther ... mire várunk még . . . ? Margitay Imre. HÍREK. Uj munkatársunk. „A Nagykároly és Vidéke''1 hosszú 33 1 éves lenállása alatt mindig arra törekedett, i hogy a közönség igényeit a hfriapirás terén mindenképpen kielégítse. Mindenkoron felül- j emelkedett a köznapi, parlagi, falusi hirlap- iráson; magánérdeket — mint köztudomású I — a közérdek fölé soha nem emelt, s igy a legjobb barátja óhajtott lenni, s volt is és j marad is az olvasóközönségnek, j*' Városunk közönségének intelligenciája és L művészi ízlése szereti a szépet, a nemest, a művészit, azért melegen érdeklődik az iránt | s vágyódik az után. Lapunkban a szépnek, a nemesnek, a művészinek a kultuszát is igye- i keztünk ápolni szerény toliunkkal, ezt óhajtja szolgálni és ápolni, a jelenleg városunkban J élő ügyes, szines tollú író: Margitay Imre p. ü. ig. tisztviselő ur is, akit — örömmel jelezzük — sikerűit megnyernünk munkatársunknak. A fővárosi lapokban megjelent regényei, kedves elbeszélései és szép költeményei révén Margitay neve — fiatalsága dacára — a nagy olvasóközönség előtt már ismert, s igy talán
