Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1916-03-22 / 12. szám
r-T A R 'S A p AL M I__H E T I L A P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. IViegjeienik mindjén szerdán. Előfizetési árak : Egész évre . / ......................8‘— kor. Fé l évre................................4'— Neg yedévre ... . . 2- — „ Egyes szám........................—-20 .. Tahitiknak egész évre . . 6-— n Főszerkesztő : Felelős szerkesztő : Dr. Adler Adolf Rédei Károly. LaptulajdüHus és kiadó : a „Nagy karolyi Petöfi-nyomíla Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széehenyi-utcza 37. — Telefon 76 Réi-mentetlei» leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilner sor §,) iiii. Kéziratok nem adatnak vissza. I Palczer Ernő | felett tartott halotti beszéd, mondotta Vidákovich Dániel főgimn. igazgató. Gyászoló közönség! Búcsúztatom halottunkat rokonaitól, a kegyes-tanitó- rendi társháztól, főgimnáziumtól, az egyházmegyétől, a kerületi papságtól, a kath. elemi iskoláktól, a róm. kath. egyházközségtől, az apáca-zárda kedves nővéreitől, a kegyuraságtól, a vármegyétől, várostól, polgárságtól, egyesületektől, társulatoktól, személyes ismerősitől, jó barátai tói, minden tisztelöjőtői . . . „Adott a természet orvost a veszteség legnagyobb fájdalmára is, az időt. Lassan kint feledünk, nem mindent, de sokat. -Lassankint enyhülünk, nem egészen, de nagyban. És a szenvedés ha szelíden széloszló felleg gyanánt tűnik el, szivet és lelket nemesit „mondja a költő“ (Kölcsey). Szavainak komoly nagy igazságait akkor érezzük, ha szivünkben nehéz gyásszal, fájdalmunkban szinte lázadozunk -s alig akarunk vigasztalást meríteni a váratlan jött csapások közepette. Amire ma még keserűséggel gondolunk, arra nemsokára mint kellemetlen álomra emlékezünk vissza,' a ma még fájó érzések tömegeire később mint megtisztult szemmel látott ködképekre eszmélünk. Koporsó előtt állunk. Egy hosz- szu életen át nemesen gondolkozó, melegszívű, jóságosán cselekvő lélek bilincseit, a testet záró koporsó előtt állunk. Szomorkodunk, mert elröppent közülünk a nemes lélek, ám ir a mi fájdalmunkra az, hogy halálában is méltó volt életéhez. Titokzatos, megfejd hetién probléma az, hogyan válik el a testtől a lélek, hogyan szabadul meg az egy életre a test bilincseibe vert lélek. Cicero nagyszerűnek mondja a Hr*ilt. s. ennek legszebb neméül azt tartja, midőn odáig jut az ember ép ésszel s érzékeinek teljes birtokában, hogy a természet bontja szét az önszerkesztette müvét. Miként a hajót is legkönyebben az ludja szétbontani, aki annak építője, úgy az embert is az oszlatja széjjel, aki egybetette. Az uj mii nehezebben, a régi könnyebben oszlik, bomlik . . . Ugyancsak ő mondja, hogy a természet rendje követeli a halált. A fiatalok halála olyan, mint amikor hatalmas viz tömegtől nyoma- tik el a heves tűz; az öregek halála a magától, minden erőszakoskodás nélkül elaludott tűzhöz hasonló. S mindezt tudva, mégis miért szomorkodunk, miért búslakodunk mikor a természet törvénye szerint szeretteink itt hagynak bennünket? Fáj az elválás; nem a kedves barátot nem a szeretett rokont a hűséges munkatársat, a jóságos lelkeket sajnáljuk mi könnyhullajtás között, nem, mi magunkat sajnáljuk, mert veszteség ért minket, telkünkből egy parányi részt veszítünk a sirbatételkor, a nem várt pillanatokban. A váratlanul ért csapás megrendít minket, sokszor elveszti lelki egyensúlyát az ember, sokszor összeroppan alatta lelkierőnk, szinte alig tudunk felocsúdni a komor gondolatok hatásaiból. Ezért nincs szégyenkezni való a fájdalmak inognyi-* lakkozásain, ezért nem megrovandó az esetleges- panaszolkodás, zúgolódás, hisz csapásainkban félig öntudatlanok vagyunk ... A hirtelen támadt orkán lövéstől tépi ki a fát, derékban roppantja ketté a százados tölgyet, az égből hirtelen alá- sujtó mennykő borzalmas recsegés közepette hasítja ketté az égfelé törő szálfenyőt, a föld méhében szunyadó titáni erők hirtelen lázongása földrengés alakjában a századokra épült remek templomokat is kőtörmelékké zúzza össze . . . Ilyen a hirtelen a váratlan halál 1 Sziveket zúz össze, kedélyt tesz tönkre, meg bénítja a gondolkozást, szorongóvá teszi Emlékezzünk! Tehát elcsendesedett végleg a csendes ember. Meghalt Palczer Ernő. Elszenderiilt. A milyen szép volt élete, oly szép volt halála. Élettörténetét rövid vázlatban megírta Braneczky József főtisztelendő ur. Terjedelmesen az lesz hivatva megírni, aki majd megirja Nagykároly város történetét, mert az lesz hivatva ecsetelni azt a nagy, azt a mérhetetlen munkálkodást, amit a megboldogult e város kulturális fejlődése és hitéleti működésének előmozdítása tekintetében kifejtett és azt a nagy belolyást, amit ezekre gyakorolt. Én csak ki akarom egészíteni az életrajzi vázlatot egy-egy epizóddal, melyet én ismerek és ma már városunkban nem sokan ismernek. Hiszen 1881. és 1882. évben, mikor a megboldogult Kovács József ügyvéd irodájában voltam patvarista, majdnem minden nap együtt voltam a megboldogulttal, kit principálisomhoz meleg barátság fűzött. Majdnem mindennap ott volt, ahol felváltva megjelentek Hegedűs József polgármester, később országgyűlési képviselő, Hegedűs József uradalmi jószágigazgató, Eősz Ferenc uradalmi számvevő, Schuszterits Ignác polgármester, később országgyűlési képviselő (jelenleg budapesti pénzügyi titkár), Zanathy Mihály kir. ügyész, Zanathy Ignác uradalmi ügyész, Zanathy Ferenc vármegyei főjegyző és mások. Mihelyt Palczer Ernő äz irodába bejött, kézhez kapta a megtöltött pipápát; a csendes és szigorú külsejű pap elmosolyogta magát, megkezdődött az élcelődés, az évetődés, repültek a csipkedések és csipős megjegyzések, amikor a megboldogult a társalgásban kissé felmelegedett, feltárult a bánya, és az előbb még hideg embernél megláttuk a kincseket kifejezéseiben, a szív nemességét, jóságát és finom lelküségét, az eszmék sokaságát, a gondolatok mélységét, lestük a szavait, a gondolatait hogy azokból okuljunk, tanuljunk. Magyar ember, egész ember volt a szó szoros értelmében. Jóságos, de kemény. A j mit meggondolva, megfontolva egyszer elhatározott, annak végrehajtásától többé nem tágított. Elhatározta 1880-ban, hogy a német szót és nyelvet az iskolából kiküszöböli. Minden ellenkezés dacára végrehajtotta. A templom, iskola és hitélet terén támadt eszméi megvalósítását lassankint' indította el, de ha a terv egyszer megérett,, azt minden akadály leküzdése mellett valóra váltotta. Egyenes, szókimondó karaktere tetszett meg a megboldogult gróf Károlyi Istvánnak annyira, hogy mint a megboldogult memoárjában is írja: „Erős rokonszenv fűzte hozzám a grófot.“ Hát ez igaz. Sokszor voltam kettőjükkel együtt, különösen a március 15 iki banketteken, ahol Palczer Ernő sohse hiányzott, mikor Károlyi István gróf ott volt. Sőt majdnem minden ily alkalommal pohárköszöntőt is mondott, amit áhítattal hallgattunk meg, mert hiszen érces, kemény, de rendkívül kellemes hangjában kitört a hazafias lelkesedés, a Károlyi István gróf iránti meleg szeretet és ragaszkodás, ami kettőjük között kölcsönös volt. Hiszen ez a nemes gróf részéről oly mély és oly meg- győződésszerü volt, s Palczer Ernőt annyira tisztelte s nagyra becsülte, hogy amint 1906. évi január hó 4-én a gróf Károlyi kastélyban adott ebéd alkalmával többünk hallatára elmondotta, hogy midőn a megboldogult Simor János hercegprímás elhunyt és a kormánynak a primásiszék betöltése nagy gondot okozott, ő a Nemzeti Kaszinóban gróf Szapáry Gyula, akkori miniszterelnöknek
