Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1916-09-13 / 37. szám
XXXÍI. évfolyam. Naqykaroly. 19>'6. szeptember 13. 37 szám. Ojß Nagykároly varos hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre .................... . . 8-— Fél évre........................ . . 4*— Negyedévre .... . . 2Egyes szám................ . —20 Tanitéknak egész évre . . 6 — Főszerkesztő : Felelős szerkesztő : Dr. Adler Adolf Rédei Károly. Laptulajdüiios es kiadó : a „Nagykárolyi Petőfi nyomt a Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 50 nil. Kéziratok nem adatnak visszaA főrendiház hideg ítélete. A fényes terembe mintha eljöttek volna azon véresen, azon csontfehéren a hős áldozatok, akik idegen hant alatt alusszák nyugtalan álmukat. Mintha beágyazott ütegeknek, gépfegyverek sorfalának neki vezetett székely-huszárok, alföldi centaurok, halál torkába rendetlenül küldött gyalogezredek hideg árnyék-serege vonult volna végig az aranyos cirádák között, elégtételt kérve a drága szép életért, daliás erőért, amit céltalanul, tervtelenül, hogy ne mondjuk, lelkiismeretlenül tiportattak a porba. Az elégtételt megkapták. Ez is jelent valamit az erkölcsi kielégültség birodalmában ; de nem támaszt halottakat, nem ad vissza annyi eltemetett boldogságot. A hideg, konzervativ, lojális, aulikus főrendek összeráncolt homloka előtt futott vesszőt a hadvezetőség. Csak fanyar mentegetés hivatalos hangja próbálta csilitani a vesszők csattogását. Gróf Széchenyi Aladár tette szóvá a baklövések egész sorozatát, amellyel megkezdte és folytatta az osztrák hadvezetőség ennek a rémes háborúnak a történetét. Eleve is tiltakoznunk kell minden szolidaritás ellen, amelybe a katonai közösség intézménye e vonatkozásban a magyarságot hozhatná a hadvezetéssel. Onnan kitudott bennünket az évszázados rendszer, amely alig engedte feljebb a hadra teremtett magyart a kapitányságnál. Kiközösített a szellem, amelybe az elme volt minél kevesebb. Ha a képviselőházban hangzik el valamely ellenzéki honatya ajakáról az a kritika, amelynek szószólója a főrendiházban Széchenyi volt, reá süthetnék a hazabeszélés, népszerüsködés, akadékoskodás, kellemetlenkedés bélyegét. A Széchenyi hideg ajakáról lepattannak ezek az ellenvetések s minden szava az objektivitás, a szomorú tényekből fakadó méltó keserűség. A har gtalan visszhang,! mely a kimért gyűlés minden tagjának összeszoritott ajakán ott hüvöslött, lesuj-; több volt az orkánszerü kitörésnél is. Nem az esztelen bemasirozásban, nem a tervtelen kapko lásokban, nem a véres fejetlenlenségekbe^ nem az ezerek életére menő parádés vállalkozásokban, hanem itt a főrendiház skáriátszőnyegén lett megverve az osztrák hadvezetőség úgy, hogy ahogy igazán megérdemelte; i úgy hogy nem ártalanok, nem halálba parancsolt hősök haltak bele, hanem az a rendszer, amely kerek lyukhoz szokott alkalmazni négyszegles dugót. Vajon fog- nak-é érteni ebből a vereségből? Vajon kitörlik-é még ezután is a jövő katonareményének névsorából a magyar neveket? Vajon fognak-é még ezután is fényes alapítványi helyeken tehetségtelen és megbízhatatlan vezérkari generációkat nevelni? Nem tudhatjuk. Annyit azonban a főrendiházi kiporolás közvetlen következményéül méltán remélhetünk, hogy a Báthoriak, Bocs- kayak, Bethlenek és Rákócziak örökét, a szent korona ékességét, a természeti várat, ahonnan annyiszor szállt le nagy Magyarországra a szabaditás angyala: Erdélyt fogják annyira, annyi erőfeszítésre, vérre, áldozatra becsülni, mint az Isonzó környékének semmire való mészkövét. I Ha ott és fennt a pravoszlaviával fertő-' zött, züllött Galíciában kicsapolták a ten ger magyar vért, akkor a szemünk fényét nem engedik tétlenül nézve kiszúrni az orgyilkosoknak. Mire való lesz a front egyenessége, mire való a stratégia mechanikus terve, ha kiesik a lélek a magyar kardból, ha azt kell látni, hogy a legszentebbet a legalább valónak dobják oda prédaképen. Ma a halálorditás énekel, ma a jelen véres, vészes valósága diktál, ma a keserű-pohár sötétlik fel a szemünk előtt. A véres próbáltatásokon keresztül el kell jönni a magyarságra annak a jövendőnek, amelynek kegyetlen nyitányát a főrendiház hideg ítélete adta meg. („Lelkészegyesület“.) Magyar testvéreink! * Lángol délkeleti határunk, a magyar eget festik vérszinüre azok a gálád tüzek, amelyeket rabló szomszédaink gyújtottak meg fölöttünk. Az égő zsarátnokok borzalmai elől futva menekülnek testvéreink, ide özönlenek hozzánk, az ország belsejébe, abban a reményben, hogy a szív tájékán a legforróbb a vér s legdusabb forrását találják meg a szeretetteljes gondoskodásnak. Nincs ahhoz emberi agynak kellő ereje, hogy igazán elképzelhesse: mit jelent menekülni az ősi fészekből, vagyont és mindent prédára hagyni 1 Színház-Mozgó Nagykároly, Városi Színház. L Szombaton 16-án: j A nagy árnyék. & Detektivdráma. Jön! Jön! Jön! A 9 ujjju ember.
