Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1916-08-09 / 32. szám
2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE a fogyasztó közönség nyakába sózni a búzát, ha minden kereskedőt tönkreteszünk — nem aktuális. Egyelőre maradjunk csak az élelmicikkek beszerzése mellett; a vámsorompókat eligazgatják a bölcsek és pedig nemcsak a behozatali, hanem a kiviteli részét illetőleg is, miután ez utóbbira szintén van némi szüksége a termelőnek. Egyébként a határvámon túl a szomszédoknak is szokott lenni mondanivalójuk. Ilyen messzeágazó elméletről igazán nincs kedvünk és terünk ez alkalommal csevegni. Nem pró- bálnók meg talán a tenger vizét kimenteni, hogy ezáltal Anglia tengeri kereskedelmét tönkre tegyük?! Ez is ilyen aktuális most! Cikkírónak a „közpénzek“-et illetőleg vannak aggodalmai. Nem is annyira köz-, mint inkább közös pénzről, a mi saját pénzünkről van szó, melynek kezelésére és megőrzésére a mi „erkölcsi“ érzésünk sem annyira laza, hogy gyámkodásra szorulnánk. „Uzsorás kainat“-ról beszél. Ugyan miként lehet elképzelni, nogy valamely egyesület azért uzsorázza ki önmagát, hogy önmagának uzsorakamatot adhasson. „A kereskedelmet megbénítja“. Mivel? Talán azzal, hogy nemes versenyre serkenti a többi kereskedőket? „A kereskedőket tönkretesszük“, Szat- márra — szerencsére elég közeire — Űzzük. Ezen a mumuson a kereskedők mosolyogjanak. Én csak azt jegyzem meg, hogy nem ismerek olyan helységet, honnan a kereskedők a fogyasztási szövetkezet miatt elmenekültek volna. Pedig — hogy néhányat említsek — Márama- rosszigeten, Ungvárott, Zilahon, Nagyszombaton, Nagyenyeden, Sopronban, .Nagyváradon, Salgótarjánban stb. régi és virágzó szövetkezetek vannak. Nagyon szépen megférnek azok egymás mellett, nem kevés örömére a fogyasztó közönségnek. Szeretettel óv bennünket attól, hogy az üzletvezető esetleges „hanyagsága“ miattánegbukunk. Kérem, ne öljön meg a szefetetévei. Láttunk mi már nemcsak szövetkezetét, de más boltot is megbukni. Egyébként szabadjon megjegyeznem, hogy nem az üzletvezető a szövetkezetnek a lelke, hanem az igazgatóság. Az üzletvezetőnek, miután hatalmas biztosítékot tett le, bizonyosan nem érdeke a meg- bukás; az igazgatóság pedig nem azért vállalja az anyagi és erkölcsi felelősséget, hogy a szövetkezetét megbukni hagyja, hanem igenis azért, hogy annak érdekeit emberbaráti érzéssel, szándékkal, szivvel- lélekkel szolgálja, mert érzi és tudja, hogy tevékenységével embertársa és önmaga javát munkálja, munkásságát pedig a közönség osztatlan tisztelete és becsülése kiséri. Hogy pedig ama honíiui aggodalmát is enyhítsem, mely szerint a „Hangya“ lenne idővel az ország „éléskamarája“, tisztelettel jelzem, miszerint bármelyik szövetkezet lehet teljesen önálló, függetlenítheti magát a „Hangyádtól s onnan szerezheti be cikkeit, ahonnan akarja, ahol annak beszerzését a legcélszerűbbnek találja. Ez természetes! Sem a „keresztények szövetkezete“, sem a „vasutasok szövetsége“ nem lett eddig az egész ország „éléskamarája“, ellenben áldásos éléstárai azoknak, kik azoknál magukat tagoknak nevezni szerencsések. Nekünk a Hangyával kapcsolatban lenni célszerű és okos dolog, mert annak hatalmas raktára van városunkban, továbbá azért is, mert körülbelül 90 vidéki szövetkezet föellenöre, kinek bölcs és jóindulatú támogatására számítunk, szintén itt lakik. Vájjon cikkíró szerint ugyan melyik előnyösebb a közönségre: az-e, ha aí kereskedelemben megvan a nemes verseny, avagy az, ha egy-két nagykereskedő \ irányítja valamely város kereskedelmének bizonyos ágát? Nem tudom, hogy a gúnyolódás után használt második fegyvere: a csudálko- zőan szeretetteljes hang nekem is szól-e? Mindenesetre jó lesz kellő figyelemmel lennem az ilyen szeretettel szemben. Ami pedig a „Nagykároly és Vidéke“ cimü lapot illeti, a közügy szolgálatát tekintve, a lap sem dicséretre, sem tanácsadásra | nem szorul. Végül még egyet. Köszönöm, hogy a szövetkezet létesítésének eszméjéhez hozzászólni szives volt, mert ezzel az ügynek hasznos szolgálatot telt; most; már erősebb a reményem, hogy a fogyasztási szövetkezet előbb-utóbb meg is lesz, ha ugyan a mi ismert tulajdonságunk: a közönyösség, nyakára nem ül az eszmének. Lukovits Endre. Ötösök az offenzivában. (Apróságok.) Nem nagy hőstetteket akarok megörökíteni. Azokat majd. megírja a történetíró. Pár história, a mi a fiaink lelkét, szivét, gondolkodás módját jelemzi. * Két nap, két éjjel borzalmas gránátpokollal elpusztították az oroszok a szomszédaink állását, s át is keltek a Strypán. Vissza kellett vonulni az ötösöknek is. Holvilágos éjszakán, szép rendben, csöndben foglal uj állást a regiment. Szomorú mindenki, szégyenkezik az öreg baka. Mit búsulsz? Nem szoktunk mi ám hátrálni a muszkától. Oszt mit szól — ha megtudj«, a Vilmos meg a Tisza Pista ? * Most jut eszembe, békés, csöndes napokban mesélte az öreg baka a regrutának: „Tudod fiam, áld az Istent, hogy a leghíresebb regimentbe kerültél. Becsüld meg magad, mert mindenki ránk figyel. A múlt héten járt látogatóban a Vilmos a Ferencz Jóskánál Becsben, oszt, hogy rágyújtottak egy nagy szivarra, mindjárt azt kérdezte: „Mondja csak bátyám, mit csinálnak az ötös — fiai . . ?u * Bent az erdőben van az uj állásunk. Az egyik zászlóaljunkat támadja a muszka s inig tart a roham, hihetetlen, de n.agarn hallottam, énekel a szomszéd zászlóalj. Nyugodtan vannak, hiszen ott is ötösök a védők. Nemsokára jön is az avizó „a balszárny viszaverte a muszkái“. * A posztok jelentik, hogy az erdő szélén rengeteg kozák közeledik. Nézem a bakákat, az öreg családos apákat, nyugodt mindegyik. A drótakadálytól 200 lépésnyire ötszörös túlerő ordítja az „ujját“ és az erdő megtízszerezi a félelmetes üvöltést. S a családapa csöndesen mondja, — „könynyü aztat olyan messziről kiáltni, de gyere csak közelebb.“ * Amint áthaladunk az égő . . . városon, szomorú látvány tárul elénk. Zsidó asszonyok öt-hat gyermekkel menekülnek ; némelyik már kimerült, nem bírja a karja a kis gyermeket. A csomagok, muníció, szerelvény, fegyver alatt görnyedő baka nézi az idegen asszonyt, megsajnálja, karjába veszi a kis gyermeket s viszi oly szeretettel, mintha a magáé volna. * Uj tüzérek jönnek hozzánk. Bemutatkozóul — talán első eset a világháborúban — az első srapnellel lelőttek egy orosz repülőgépet. A második lövéssel pedig leszedlek egy orosz gépfegyverosztagot, amely egy közeli fára merészkedett. Hová valósiak vagytok? — faggatják az egyik tüzért. Én Szatmármegyéből. Hát akkor nem csoda, hogy értik a mesterségüket, — feleli a szatmári baka. * Sstanislauban a kórház udvarán, a napon szárítjuk gipszkötésünket. Rettenetes fájdalma lehet a meílettemlevő magyarnak, mert keservesen jajgat. A súlyos fejsebü ötös baka lassan közeledik a jajgatóhoz, szinte súgva mondja „ne jajgass pajtás itt a polyálcok előtt, — hiszen te magyar vagy." Több jajt nem haltai, — mert ö: magyar. * Kórházvonatunk a Kárpátokban kis állomáson vár. Mellettem osztrák tisztek pihennek. Künn száz és száz hang énekli a magyar himnuszt. Miért énekelnek ? Az osztrák ápoló nem tud határozott választ adni. Ahányszor erre járt, a súlyos sebesült magyarok mindig énekeltek. Aztán e rongyos kis állomástól kezdve jobb kedve van minden magyarnak. Ki tudja miért? Nekünk olyan egyszerű a válasz: itt varia magyar határ. Dr. B HÍREK, A „hires“ ötösök. A háborít kezdete óta a legnehezebb és legrettenetesebb harcokban vett részt a szatmári cs. és kir. 5-ik gyalogezred, sok fönséges diadalt aratva oroszon és olaszon egyaránt. Az orosz harctéren a legutóbbi rémes • csatákban is hősiesen küzdöttek az ötösök. Julius 22-én magas vendég ajkáról hangzott el a magas dicséret a „hires“ ötösök hőstetteiről. Ugyanis a trón örököse: Károly Ferenc József látogatta meg az ezredet, fejezte ki legteljesebb elismerését s tűzte saját kezével sok vitéz mellére a vitézség! érmet. Ezen örömünnepröl Simel György az ezredparancsnok Csaba Adorján Szat- márvármegye főispánját a következő levélben értesítette. Cs. és kir. 5. gyalogezred. Méltóságos Főispán Úri Mint a Szatmárvármegye és Szatmárnémeti sz. kir. város körzetéből kiegészülő Klobucar tábornok nevét viselő cs. és kir. 5 gyalog ezred parancsnoka, kiváló örömmel közlöm Méltóságoddal a következőket: Ezredünk huzamos és nehéz ütközetek sorozata, után tartalékba vonatott, hogy szükséghez képest további harcokra készen álljon. ö cs. és kir. Fensége, kegyelmes Urunk, Károly Ferenc József altábornagy trónörökösünk a legkegyelmesebben felhasználta ezt az alkalmat arra, hogy az ezred tisztikarát és legénységét magas jelenlétével kitüntesse. Julius 22-én délelőtt zivataros eső közepette állott az ezred a harcvonal mögött és várta a magas felebbvaló megérkezését. 11 óra 30 perckor délelőtt érkezett meg ö es. és kir. Fensége kíséretének közepette, amely kíséretének élén bacsányi Csicserics Miksa altábornagy, hadtestparancsnok ur állott.
