Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1915-11-03 / 44. szám
XXXI. evtolyam. Nagykároly. 1915. november 3. 44. szám. VIDÉKE TÁRSAD A_L MI HETILAP. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évro ...............................8-— Fé l évre.....................................4’— Ne gyedévre .... ... 2- — Egyes szám.........................—'20 Ta nitéknak egész évre . . 61— cor. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Dr. Adler Adolf Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora SO üli. Kéziratok nem adatnak vissza. Nemzeti hadikölcsönt jegyezni, mindenkinek hazafias szent kötelessége! Hőseink emléke* Katonák ! Eljöttünk a holtak országába, hogy az itt nyugvó hőseink, martinjaink szellemének imával és kegyelettel áldozzunk. Hat fiatal életet egymás mellett tukar itt e hant, amott tizenhármat s a temető más részében is sokan tértek meg fiatalon őseikhez. A természet törvénye szerint a gyermekek zárják le öreg szüleiknek szemét és most, már tizenöt hónap óta a megtört, agg szülők kisérik utolsó útjukra, a temetőbe lelkűk szerelmét, hős fiaikat. A magyar szabadság szivének irányította az ellenség a gyilkos tőrt, a golyót, de elébe álltak ezen testvéreink és az ö testüket járta át a fegyver éles acélja. Énekszóval távoztak, dicsőséget, győzedelmet arattak és halotti szemfedövel tértek vissza. Itt pihennek, itt porladnak. Testüket eltakarja e hant, e virág, de szellemük örökké él. Ayyudör- gésnél, harcizajnál, riadó kürtnél hangosabb a sir mélyéből feltörő szavuk: Mi nem haltunk meg! Meghal-e az, aki a legszentebb eszméért, az igazságért ontja vérét ? Megtettük kötelességünket és most szabad, vérünkkel megszentelt földben nyugszunk. Ne sirassatok! Imádkozzatok értünk! — Szavukat messze távolból meghallja a támasz nélkül maradt szülő, a megtört özvegy, az árvaságra jutott gyermekek és forró imával ostromolják az Egek Urát, hogy csendes pihenést, örök boldogságot adjon fiuknak, atyjuknak, testvérüknek. Hőseink! Martirjaink! Amíg kezetekben fegyverrel tanitottátok a világot a magyar név megbecsülésére, vaskeresztet tűztek a kebletekre és most dicsöségteket igénytelen fakereszt hirdeti; de nekünk drágább e kereszt minden kincsnél, mert a magyar nemzetnek fiai vérével megváltott életét jelenti. Mécsest gyújtottunk sírotokon. Jelképe ez lelkünk kegyeletes érzésének, hogy rólatok sohasem feledkezünk meg! Valláskülönbség nélkül imádkoztam értetek szent misémben és imádkozunk mindnyájan: Magyarok Istene! Irgalmasság Atyja! Vedd magadhoz a dicsőség, a boldogság honába hőseink lelkét! Koronázd meg nyugalommal! Add meg nekik a nehéz munka után a legszentebb bért, az örök boldogságot Ámen! ♦November 1-én, a szentmise után a katonák sírjánál elmondta Braneczky József kegyesrendi tanár. Szabadságot Lengyelországnak. f\ Magyar-Lengyel Egyesület felhívása. Nem tudhatjuk, messze vagy közel van-e az idő, mikor nemzetünk forró imádsága és áldásával ki ^rt szövetséges hadseregek a békét parancsolják a letört ellenségre, miként nem is -ejtjük, melyik lészen a nap, mikor Isten ege alatt béke köszönt a véráztatta szomorú tájakra is, de nem is várhatunk ítzrflftHsó pillanat:r.? most kell, most akarjuk szabadságszeretö nemzetünk történelméhez illően, szivünknek a lengyel nemzetért való dobbanását hallatni, most, amikor rombadőlt városok, feldúlt családi fészkek, ezer borzalom, tenger fájdalom és annyi köny árán, már ébred a cári hordák vértől feketélő karmaiból kiszabadult Lengyelország! Napok előtt a magyar törvényhatóságokhoz fordultunk, hogy azon érzések jegyében, melyek évszázadok bujában és örömében testvérré tették a magyart a lengyellel, emeljék fel szavukat muljukhoz méltóan, a háborúban legérzékenyebben sújtott, a megpróbáltatás rettentő óráit átszenvedett, szabadságát váró lengyel nemzelért, mely bánatos, fáradt lelke egész bizodalmával és reménységével tekint azokra, kiknek módjukban lesz dönteni a lengyelség jó sorsáról. Ma a nemzet sajtójához, a sajtó minden munkásához küldjük kérésünket, hogy tollának, lelkesedésének erejével szárnyat adjon a magyar százezrek impozáns módon való megnyilatkozása céljából ama gondolatunknak, hogy a békekongresszus elé . kerülendő tömeges aláírások révén sorakozzék és szólaljon meg a nemzet minden rétege, a lengyel nemzet és annak törekvései iránti rokon- szenv bizonyságául is. A Magyar Nemzetet ezeréves barátság, jóindulat és hála köti Lengyelországhoz s ezen érzelmek ujult erővel támadnak fel lelkében, mikor a Lengyel Nemzetnek további sorsa kerül döntés alá. A sors Európa egykori Nagyhatalmát mélyen megalázta. Saját vére, akivel egy bölcsője volt, emelt reá orgyilkos kezet s rakott bilincset reá. A világtörténelemnek örökké ragyogó lapjai lesznek azok, amelyekre az elbukása óta vívott szabadság- harcai vannak felírva. A szabadságért egyetlen nemzet se vérezett még annyit, mint a lengyel. És ezekben a harcokban soha segítő kart nem talált széles e világon. A zsarnok ökle minden egyes vérbefult kísérlet után annál súlyosabban nehezedett reá. Kegyetlen, féltékeny volt a félvilágra kiterjeszkedö Orosz birodalom, mert tudta, hogy hatalmát csak addig rettegik, amig rabságban tudja tartani Lengyelországot. A mostani világháború által pusztává tett lengyelországi romok kozott eiütüi újra a „Jeszcze Polska nie Zginela“, „Nincs még veszve Lengyelország/“ — az örök reménykedés szava. És a harctereken a lengyel himnuszt énekelve mennek győzelemre, vagy a halálba a legendás lengyel fiuk, a légionáriusok. És elesnek, vagy bénán maradnak a hazáért való küzdelemben a fegyverfogható férfiak mind. Özvegyeknek, árváknak az országa lett újra Lengyelország! De a bilincs lehullott; a Lengyel Nemzet ezer sebtől vérezve még, de reménykedve kiált igazságért a világhoz. És mi magyarok, velük együtt emeljük fel kérő szavunkat. A lengyelek ; és ’a mi érdemeinkért. Az igazság nevében küzdjük végig a nagy harcot; ez igazság intézze el sorsát Lengyelországnak is, Szivünk együtt dobban az övéikkel. A két nemzet kéz a kézben áll; szabadságot kérve Lengyelország számára! Becsületünk, lelkiismeretünk és önfenntartási ösztönünk parancsolja, hogy jegyezzünk az uj hadi kölcsönre! /á CI'C/CHI. Tisztelettel kérjük elöfizető- inket, hogy az esztendő utolsó negyedében a lap előfizetési ügyét múlhatatlanul szíveskedjenek rendezni, a hátralékokat beküldeni, mert nekünk igen súlyos fizetési kötelezetséget kell teljesítenünk főleg az utolsó hónapokban.
