Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1915-01-20 / 3. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE tik meg ezt a helyzetet és amikor a tul- «röket letipró harcokat vívják, nem kergeti őket a parancs (vagy a hátuknak szegezett gépfegyver, mint az orosz katonákat), hanem az az öntudat, hogy a magyar állam sorsát építik meg a késő évszázadokra. Azt hisszük, most nem egy könnyen felejtik el, se az angolok, se az oroszok, hogy kik és mik vagyunk mi magyarok. Sok vérbe, meg életbe került nekünk is ez a kitanitás. De a nyoma meg fog maradni nemcsak a bevert és kábult ellenséges fejekben, de b;zonnyal az egész világon. A háborúnak n:\gy, mi még meg se becsülhető eredménye lesz, hogy a magyar nemzet értékei, történelmi hivatása, örök időkre szóló ereje ismertté válik barát és ellenség elölt. így beteljesül a lánglelkü költő ihletett jóslata, próféciája : „A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez . . .“ Előfizetési felhívás. A „Nagykároly és Vidéke“ pályafutásának harmincegyedik évfolyamába lépett. Ez a tekintélyes szám — szabadjon jóleső tudattal hinnünk — teljesen feleslegessé teszi ama ténynek hangoztatását, hogy lapunk a közönség megelégedésére tölti be azt a kőit, amelyben egy vidéki újság működése mozoghat Nagyhangú jelszavakkal sohasem dolgoztunk, mert a zajtalan munkának vagyunk hive, s ép azért megelégszünk azzal, ha becsületes munkásságunkkal — a tehetségünkhöz mért erővel — szolgálhatjuk híven szeretett kedves városunk és vármegyénk, s Így közvetve édes magyar hazánk javát és érdekét. Programmunk ezentúl is a régi marad, s csak annyiban történhet változás, hogy az imént jelzett célt e vérzivataros, nehéz, nagy időkben még fokozottabb buz- gósággal és szentebb lelkesedéssel óhajtjuk híven szolgálni. Önérdek és személyes gyülölség miként eddig, úgy ezentúl is teljesen távol fog maradni lapunktól, továbbra is mindenkoron a tárgyi agos igazságnak leszünk szókimondó szolgái. Eddig híven követett elveink arra a biztató reményre jogosítanak, hogy olvasó közönségünk ezután is híven támogatja nemes törekvésünket, s ebben a reményben bizalommal tekintünk az ujesz- lendö elé, mely hogy szerencsés, áldott örömteljes év legyen, szívből kívánjuk kedves olvasóinknak. Lapunk előfizetési dija ezután is : Egész évre . . . S korona Félévre . ... é „ Negyedévre ... 2 Az előfizetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük és bizalommal várjuk. Tisztelettel: a „Nagykároly és Vidéki szerkesztősége és kiadóhivatala. Városunk képviselőtestülete vasárnap d. e. 10 órai kezdettel Debreczeni István kir. tanácsos polgármester elnöklete alatt a polgármester szobájában egész gyengén látogatott gyűlő.-, t tartott. Polgármester üdvözölvén a megjelenteket előadta, hogy két sürgős ügy szükségessé telte a mai rendkívüli közgyűlés- összehívását. Az egyik a város területén fekvő ingatlanok átruházása után fizetendő városi pótillelek. tárgyában alkotott és kormányhatósagilag jóváhagyott szabályrendelet kihirdetése. A bemutatott szabályrendelet kihirdeltetett és lapunkban való közzététele elrendeltetett. A másik ügy a kereskedelemügyi miniszter leirata a kövezetvárn dijaknak 1917. évi december hó 31-ig történt megállapítása tárgyában 1 kelt leirata. A bemutatott leirat kilurdettelelt s lapunkban közzététetvén, végrehajtás céljából a helybeli vasúti álloinásfőnökségnek meg- küldetni rendeltetett. Ezzel a közgyűlés tárgysorozata ki lévén merítve, po'gármcster a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Adler Adolf, Branyeczky József, dr. Jékel László és Kun István képviselőtestületi tagokat felkérvén, a közgyűlést befejezettnek nyilvánította és berekeszlette. Egy „Schunda' gyártmányú kitűnő karban levő zongorahangu o o pedálos o o c 1 rrxt» sJ-orrx jutányoa árban eladó. Értekezhetni Vitek Károly zenetanárral Nagykároly, Honvéd- o utca 30. szásm. o Szinház. Szerdán Slrobitzer Henrik kedves-, vonzó darabját „Jönnek a németek“-et mutatta be a színtársulat szép számú közönség előtt. A darab a Porosz-Francia habom időjében játszik s kedves vonásokkal állitja elénk a komoly, munkás, romlatlan lelkű frunciaveröket, akiket még a háború borzalmai sem tudtak ki- vetköztetni emberi mivoltukból s bár a darab eléggé tendenciózus, az ellennel szemben mégsem gyakorol szigorú kritikátmegsem igyekszik kérlelhetetlenül pálcát tömb fölötte : inkább a> puhult kön*jelmüségnek tudja be azt, amit joggal bűnné.., vagy elzüllöttségnek lehelne nevezni. A d^rab tetszett s ha az előadás nem is volt éppen gördülékenynek mondható, elfogadható volt.. Jellegzetes alak volt Jenőíi Jenő De Thérigny márquis, Szalai Ilonka pedig Gláire szerepében. Nemenyine bá|osan ügyesen kreálta a kis Csitri Gtemence szerepéi, mig a férfias természetű Adrienne szelepében Barabásnak volt sikere. Sok gondot igénylő De I. Harnack beszéde a Berlinben élő „Amerikai kolónia“ 1914 aug. 11-én tartott nyilvános nagygyűlésén. Egy esült-államok polgárai, hölgyeim és uraim ! Tiszteletnek tartom és örömömre szolgál, hogy a mai napon néhány szóval Önökhöz fordulhatok. Engedjék meg, hogy egy személyes megemlékezéssel kezdjem: éppen tiz esztendeje annak, hogy az Egyesült-államokban jártam és feledhetetlen emlékekkel távoztam onnan. Melyik is volt csak a legerősebb benyomás V — Nem a Niagara zugó vízesése, nem a newyork-i kikötő csodálatos bejárata órirsi méreteivel, nem a st.-louis-i mérhetetlen vi agkiállitás a maga kérkedő nagyságában, sem Harvard és Columbia nagyszerű egyetemei, vagy a washington-i kongresszus könyvtára — mindez vagy a technika, vagy a természet munkája és nem képes sem legmélyebb ámulatunkat sem a legmaradandóbb benyomást felkelteni. Mi hagyta hát a legmélyebb nyomot ? Kettős volt: egyfelől az amerikai nemzet nagy müve, másfelől az amerikai vendégbarátság. Az amerikai nemzet nagy müve— önmaga ! A legkisebb kezdetből fejlődött kétszáz esztendő alatt egy száz milliónál is több lelket számláló világnemzetté, mely az Atlanti-óceántól a Csendes-tengerig, az északi nagy tóvidéktől Nyugat-indiáig torpadó világrészt nemcsak ural, hanem civilizálja is; de nemcsak civilizál — mindent, ami bevándorolt, össze- olvasztotta valami leírhatatlan erővel, össze- olrasztottá egy nemes, hatalmas nemzet egységévé, tnely az educated men-nel bir. Olyan jelenség es, mely a történelemben páratlanul áll: két vagy legfeljebb három nemzedékélet után — bárki legyen is a jövevény — mbad- nyájan beolvadnak az amerikai testbe és amerikai szellembe és mindez kicsinyes rendszabályok és rendőri erőszak nélküL történik : minden faj önként, nyomás nélkül nyugszik meg e nép szilárd kereteiben, amerikai lesz s mégis megtartja sajátos jellegét. Ilyen színjátékot a világ nem látott mag és mégis folyton-foiyvást látja. Hallja és látja a tényt — hogy minden bevándorló rövid idő múltán örömmai vallja : „Amerika most az én hazár»!:“, másrészt szülőhonát nemcsak hogy nem feledi el, hanem zavartalanul ápolja a kötelékeket, melyek ahhoz fűzik. Igen, nemzeti erő és szabadság ez egyben, melyet nem egykönnyen utánozhatni. De tovább megyek: mindazokhoz, akik önökhöz bevándoroltak, milliónyi német is tartozik, sok millió német 1 Idestova egy évszázad múlt el — hol is kezdjek csak beszélni róluk —- egy évszázad Steuben és K. Schurz óta — de, miért említsek neveket ? — hisz’ mindnyájo- kat testveinkként fogadták, akik legjavukat hozták és ezt a legfőbb jót mégsem vesztették el. Többet nem mondhatok. Ugyan milyen szellem volt az, amely megragadta őket ? Min- denik egyenként testileg-lelkileg viseli fémjelzését. Erről a szellemről akarok néhány szót utóbb szólani, most csak annyit: ez a szellem, a polgári önérzet és a polgári szabadság szelleme l És ezeknek az egységéből kiemelkedve tárult szemeim elé ottlétemkor mint e nemzet munkája az összhangzó munka-teljesitmóny egy rengeteg tömege. Ebben a munkásságban mindenki részes: munkásság ez a nemzetgazdaságban épugy, mint a technika terén is — éppen mi tapasztaljuk évtizedek óta a német egyetemeken — valami rendkívüli teljesítmény a tudomány mezején is egyaránt. És ez a munkálkodás olyan keverékben folyik le, mely ugyancsak hiányzik nálunk Európában* . nevezetesen a regi jo bölcsességnek, mely ax ! európai történelem örökségeképen szállt rájuk és annak a fiatalos kedvnek — azt szeretném mondani — gyermekies kedélynek a jegyében. Ennek a két dolognak az egyesülését csodáltain én. meg, azt a körülíiekintést és ifjju. kedélyt,, mely lépten nyomon, szemeimnek ebibe tiint s- amelynek nyomát viseli az amerikai mü. A második pedig az amerikai vendégbarátság volt — hospitality !. Meleg légáramlat gyanánt környezett mindenütt, engem és. barátaimat egyaránt. Bárhol álltunk, vagy mentünk légyen is, ennek a barátságnak légkörében lé- lekzettünk. Igen, majdnem akarat-nélküliekké változtatott, amikor minden tervünket megelőzte* Mint a barátság zálogait küldtek helyről-helyre* mint jó barátokat, mikéntha mindig ismertek volna. Olyan élmény volt ez, melyért mindany- nyian — hiszen melyik németet ne érte volna* aki oda át volt — mindig hálásak leszünk. Ez feledhetetlen. De bármily szép és nagylelkű volt is ez, nemzetük még egy feledhetlenebb dolgot müveit mirajtunk. Az 1870. év ama rémes napjaiban, amikor annyi és annyi német rekedt Parisban, az amerikai nagykövet volt az, aki védőszárnyai alá vette. És amit Amerika akkor tett, azt teszi ma is mindazon polgártársainkkal, akiket — fájdalom — ellenséges országokban lepett meg a háború s igy elzárvák otthonuktól. Mindje az amerikai nagykövetek gondjaira bízatott és mi egészen biztosan tudtuk, olyan biztosan, mintha már megtörtént volna, hogy ez a gondoskodás a legjobb és leghívebb lesz. Barátaim, ez baráti készség, mely nem conventionális többé, baráti szolgálatok, melyek azonosak a kátéval : „Add meg a mi mindennapi kenyerünket és jó barátokat“, mert ez a kettő együvé tartozó.
