Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-12 / 19. szám
9 NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ rászorulnak, s fenntartásukról másképpen nem gondoskodhatnak. Az állam azonban a törvény ezen rendelkezése dacára nem vonja meg a hadisegélyt azoktól, akiknek számára az már utalványoztatolt, dacára annak, hogy az illetők becsületes munkával liadisegélv nélkül is fenntarthatnák magukat és családjukat. Az állam ezeket tehát becsületes munkájukért a hadisegély meghagyása melleit jutalomban részesíti. — De nem érdemel kíméletet az, aki kerüli a munkát akkor, mikor a gazdasági munkák elvégzése életkérdés a nemzetre. Ugyanezen alkalommal rá kell mutatnom azon fontos intézkedésekre is, melyek a közélelmezés biztosítása végett szükségesnek bizonyultak. Nem látunk a jövőbe. Az aratás ideje még messze van, s nem tudjuk, hogy gazdag rónáinkon mekkora lesz az isten áldása. De feltéve, : hogy Isten szent áldásával aranykalászos [ vetéseink bőven fogják megtö'teni mag-, tárainkat, akkor >s az aratásig, illetve az uj termés betakarításáig, s felhasználásáig csakis nagy takarékosság, okos beosztás mellett, s minden fényűzés mellőzésével tudunk úgy katonáink, mint az itthon- maradtak élelmezéséről gondoskodni. Miután pedig egyesek ezen Ínséges időt arra használták fel, hogy felebarátjuk nélkülözéséből maguknak minél nagyobb hasznot biztosítsanak, s készleteiktől csak hallatlan árakon voltak hajlandók megválni, s ezen céljuk elérése végett többen készleteiket rejtegetni szándékoztak addig, mig nyomorgó embertársaiktól az elérhető legnagyobb árt zsarolhatták volna ki; az állam, melynek amúgy is kötelessége gondoskodni arról, hogy polgárai mások lelketlen kapzsisága miatt a megélhetés lehetőségétől meg ne fosztassanak, kénytelen volt a közélelmezése biztosítása végett rendelkezésre álló készleteket számbavenni, s azok felhasználását biztosítani. Mig az állam azzal polgárainak élelmezését biztosítani igyekszik, addig a készletek tulajdonosaival szemben is nagylelkűen jár el, m -rt a készle’ekért oly árakat biztosit, amily árakra azok rendes viszonyok mellett egyáltalán nem számíthatlak volna." Körlevele végén az érsek ama reményének ad kifejezést, hogy hívei között kevesen akadnak olyanok, akik felebarát- jaik kényszerhelyzetét kihasználják és elrejtik azt, amihez Isten áldása juttatta őket. Majd felkéri papjait, hogy jóakaró figyelmeztetéseit közöljék a hívekkel és a tanítókkal karöltve minden módot és alkalmat használjanak fel arra, hogy a híveket kellően felvilágosítsák, s e jóakaró figyelmeztetéseket saját érdekükben elfogadják és kövessék.- -----------------------------------------t Dr . Nemestóthi Szabó Albert. Mély megilletődéssel és benső igaz rész- 1 véltél balottuk a hétfőn este városunkban szárnyra kelt szomorú hirt, hogy dr. Nemes ; tóthi Szabó Albert helybeli ügyvéd, volt képviselőjelölt, a Nagykárolyi Önsegélyző Népbank jogtanácsosa, a kerületi Néppárt elnöke, a Vörös-Kereszt Egyesület helybeli fiókjának titkára, vármegyei bizottsági tag és a város képviselőtestületének tagja, laptársunk az Északkeleti Újság felelős szerkesztője, orosz golyótól szivén találva Mező- laborénál f. hó 7-én hősi halált halt. A megboldogult a háború kitörése után önként belépett a Vilmos huszárokhoz és ott rövid idő alatt a zászlósi rangot nyerte el. A legmerészebb kiküldetésekre önként jelentkezett a megboldogult, úgy, hogy fe- iebbvalói nemcsak kedvelték, hanem többször kitüntetésre ajánlották, minek következtében az ellenség előtt tanusitotl vitéz magatartásának elismeréséül királyunktól a nagy ezüst vitézségi érmet, majd hősies magatartása elismeréseid a német császártól a vaskeresztet kapta. A 37 éves, legjobb korban levő férfiú váratlan elhunyta, a legszélesebb körben mély megdöbbenést és igaz részvétet keltett, mert a megboldogultban városunk egyik jeles, a város érdekei iránt a legnagyobb odaadással és rajongó szeretettel működő fiát, a helybeli ügyvédi kar egyik kiváló tagját, a kerületi Néppárt nemcsak vezérét, hanem oly tagját veszitette el, kit szeretetrernéltóságáért. sziv- jóságáért, jellemeségeért és toleranciájáért nemcsak a saját pártkörébe tar ozók, de politikai ellenfelei is tiszteletben tartottak. Mint politikus talán fanatikus és kérlelhetetlen volt, de utálta a kétszínűséget és mint egyenes lelkű ember tiszteletben tartotta a mások politikai és vallási meggyőződését, miért is saját pártállása melletti szilárd kitartását nála azok sem nehezményezték, kiket éles politikai ellentétek választottak el tőle. Az elhunytat a Mezőlaborczhoz közel fekvő Boró nevű helyiségben a tisztikar fájdalmas részvéte mellett tétette századosa ideiglenesen nyugalomba az ottani sírba, mert hiszen biztos dolog hogy családja hazahozatja őt, hogy itt pihenjen ebben a városban, ebben a földben, amelyért rajongott, amelyért sokat fárádt és dolgozott. Hogy nemestóthi Szabó Antal kir. közjegyző és családja mit vesztett az elhunytban, azt csak az tudja átérezni, ki már részesült abban a soha el nem múló fájdalmas csapásban, hogy egyetlen fiát, szeme fényét veszitse el. Nem is lehet, nem is akarjuk ől vigasztalni, mert nincsen ir ezen fájdalomra. Ha van valami, a mi némileg enyhít’ a nagy fájdalmat, az csak az a nagy és benső részvét lehet, amit érez mindenki, aki dr. nemestóthi Szabó Albetet ismerte, tisztelni és becsülni tanulta. Lapunk — bár a politikában ellenfele — is ezek közzé sorozza magát, s bárha sokszor mint elkeseredett küzdők állottunk egymással szemben, emlékét kegyelettel fogjuk őrizni s mint szeretett hazánkért meghalt hőst, emlékét mindenkor tiszteletben fogjuk tartani. Legyen könnyű neki a föld! Áldás emlékére! Béke poraira annak, aki meghalt: „Pro Patria“. —r —f. Adakozzunk a megvakult katonák a egéig alapjának javára. kor a szorgalmatosságáról irt az Árpád. És most? Most csak röviden ennyit mond: — Mennyi könyv! Hm, hm! Bizonyára rósz kedve van Gelb urnák, — bizlalgatja magát Boboláné, és menni készül. — No menjen meg — szól oda Gelb ur, akinek időközben valami foglalatossága akadt. Boboláné tehát várt, amig Gelb ur elkészül. Addig a fővárosba terelte a gondolatját. Menynyire szeretné meglepni a fiát. Nem szólna, nem ima semmit, egyszerre csak ott teremne. Nagyobb örömöt nem is okozhatna a fiának, olyan áldott jó fiú. Hiszen már összekupor- gatott valamennyit. Ha jó! megolvasná, talán ki is futná a költség de nem meri megkockáztatni, mert hátha megint könyvek kellenek. Sohasem lehet az ilyesmit tudni ott az egyetemen. Aztán Gelb ur, aki pedig olyan higgadtan, okosan tud beszélni, ő is lebeszéli róla mindig. Megviseli az olyan hosszú ut a gyönge szervezetű asszonynépet, meg aztán sok költség kell oda, bizony vétek volna a keserves éjszakázás árán összegyűjtött pénzecskét egyszerre elpocsékolni. Mert — ne adja isten — valami betegség, vagy más efféle is kerülhet. Egyszóval a szegény ember ne ugráljon. Majd jön a vakáció, amikor hazakerül az Árpád gyerek s meglesz a nagy öröm. Igen, igaza van Gelb urnák. Olyan okosan mondja, hogy nem lehet ellentmondani. Pedig mégis, ha csak egyszer megtehetné . . . — Hát itt vagyok — riasztja meg az álmodozót Gelb ur. Csak azt akartam mondani, hogy jól tenné Boboláné, ha meglátogatná a fiát. Az asszony tágra nyílt szemekkel bámulja iGelbet. Nem tudja bizonyosan, jól hallott-e ? Ö beszél igy, aki mindig ellenkezett és miért mondja igy? Megronhanták a gondolatok és nem tudott kiokosodui. Csak a zavara növekedett. — De hát költség ... a betegség . . . meg effeie . . . motyogta szepegve és rámeredt Ge!b urra olyanformán, mintha most latna éle- j tében először. Ne tartson semmitől. Én tudom, hogy mit beszelek. Kaptam egy nagy rendelést. Finom, szép munka és sok. Meg nagyon jól fizet. Maga kapja ezt munkát Boboláné. Nem sietős, ; ráér vele, de azért itt van egy kis előleg, amivel felutazhat a fiához. Boboláné még mindég nem érti. Zavaros tekintettel bámulja Gelbet, akit meg sohasem látott ilyen téfásnak. Csak mikor amaz gyöngéd erőszakkal nyomja tenyerébe a pénzt, akkor nyer szabadfolyást a bensejében kavargó indulat. Ha Gelb ur el nem kapja a kezét, csókokkal halmazná el. Hogy az ő édes egyetlen fiát meglepheti, látja. Most már csak ez tartja fogva az eszét. Izgatott sietséggel kapkodja össze a holmiját és fut haza csomagolni. A vonat megérkezett. Boboláné gyámoltalanul forgolódik a pályaudvarban. Azt hite, a szive majd odavezeti a fiához, most meg azt sein tudja, merre induljon. Az a nagy lárma zaj is úgy kábítja. Nagy megerőltetésébe kerül mig letudja küzdeni félénkségét és megszólít valakit útbaigazításért. Aztán neki indul mohó sietséggel. Erősen sötétedik és ö azt sem tudja közel van-e, mesz- sze van-e a czéltól ? Most már mégis valamivel több bátorsága van és meg-megkérdi, jóhelyen jár-e ? Igen, jó héjén jár, Már célnál is van. A I harmadik emeleten lakik az ö fia. Nekiiramo- I dik fiatalos hevvel a kanyargó lépcsőknek s mire felér a harmadik emeletre, eltullad a lé- lekzeíe s szédülten kel megkapaszkodnia. A szemben levő ajtón hófehér névjegy villog eléje. Ez vonza varázserővel a tekintetét, elfeled teli vele a rettentő fáradságot. Odalipeg közel és olvassa : BOBOLA ÁRPÁD egyetemi halgató. Tehát mégis jó helyen jár. A szive úgy ver az örömteljes izgalomtól, hogy idő kell, mig lecsillapodik. Vájjon itthon van-e? És mit csinál? Megjött rá mindjárt a válasz. — Vidám hangok, pohárcsengés hat Boboláné füléhez. Ijedten kapja fel a fejét. Talán mégis tévédéit ; Újból elolvassa a névjegyet. Tisztán és olvashatóan áll ott a Bobola Árpád neve. Nem, nem tévedett. Révedezve áll, mintha gyökeret vertek volna a lábai. Lehetséges volna? Az ő szelidle'kü, jó diákfia mulatozik ? Tévedés lesz a dologban. Hiszen azt irta, hogy egy kis sétára sem jut ideje, sem pénze, hogy egyszer-másszora kávéházba járjon. Igen, bizonyára tévedés lesz, akár hogyan, de tévedés ... — Éljen Árpád, a kedves házigazda 1 — cáfolják meg odabenn a szegény asszony jó akaratú föltevését, amellyel önmagát akarja megnyugtatni. — Aztán csengnek a poharak újból. Boboláné a szivéhez szorítja a kezét Eszébe jut Gelb ur szokatlan, furcsa beszéde. Szeretne berohanni, de mintha valami láthatatlan; erő egy helybe szögezte volna. Egyszerre beleszökik a vér elfeléredett arcába. A fia hangját
