Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1915-05-05 / 18. szám

1 hazfőnökét, Marchis Romulus gör. kath. főes­perest, Szócska János magyar szertartási gör. kath. lelkészt, Rédei Károly evangélikus lel­készt, Schönfeld Lázár íőrabbit, Madarassy Gyulát a Nagykárolyi Önsegélyző Népbank el­nökét, Rooz Samunet az izr. nőegylet elnökét, Spitz Mórnet a Vöröskereszt-Egvlet lelkes tag­ját, Madarassy István főszolgabírót, Baudisz Jenő vármegyei tiszti ügyészt, Gallasz Ödön járási számvevőt, Gulácsy Tibor vármegyei ár vaszéki ülnököt, dr. Vetzák Ede ügyvédet a Vöröskereszt-Egyesület alelnökét nejével, dr. Selagián János és Kubinvi Bertalan tartalékos hadnagyokat. Idegen katonák is veitek részt az ünnepsé­gen nevezetesen Seifer porosz főtörzsorvos, a tizenegyedik számú sebesült vivő segédvonal vezetője, egy főorvossal és egy bajor tábori lelkésszel. Megjelentek a helybeli csendörség legénysége és a helyben állomásozó katonaság, valamint a kastélyban ápolt sebesüllek is. Pont 12 órakor megjelent Forgách Elemér csendőrfőhadnagy több nagykároíyt tartalékos- tiszt kisereteben. Forgách főhadnagy, kit meg­bíztak a magas kitüntetés átadásával, a követ­kező rövid, de lelkes szép beszédet intézte a kitünteteti baj társhoz : Katonák, bajtársaim! Ö cs. és kir. apostoli felsége Kiss Lajos főhadnagy urat, az eileuseg előtt tanúsított vi­tézségéért es hősies magatartásáért a hadiékit- ményes III. osztályú katonai érdemkereszttel legkegyelmesebben kitüntetni méltoztatott. Engem ért a szerencse, hogy hős ba j tár­sunknak: Kiss Lajos főhadnagy urnák eme leg­felsőbb kegygyei is elismert dicső badilenyórt mellére tűzhessem azt a jelvényt, melynek megörökítése és dicsőítése hazánk történelmé­nek van fenntartva; annak a történelemnek, melynek már a múltban is dicsőségteljes lap­jait egy méltó emlékkel fogja gazdagítani. Büszkeséggel teljesítem eme legfelsőbb pa­rancsot, mert e kitüntetés oly bajlársunkat érte, ki tanúbizonyságát adta annak, hogy a déli harctéren a szerbek ellen vivotl ütközetben, midőn sorra dőltek bajtársai ki mellőle, testi erejének fogytán maga is megsebesülve sikeres és diesőségteljes támadásra vezette századát, kész volt legfőbb hadurunk szeretett királyunk­ért, hazánk dicsőségéért és becsületéért utolsó csepp vérét is Jdontani. Így érzett 0, mikor másodszor is érte az ellenség gyilkos tüze; ezek a ti, az én érzel­mem is, ezt fogadtuk esküvel, így órezzen minden magyar ember. Szivem sugallatát követve hálásan tekintek rád hazánk dicső íia, bajtársaid, barátaid őszinte szerencsekivánatait tolmácsolom most, s kívánom, hogy a Mindenható kegye tartson meg számos éven törhetetlen erőben a haza üdvére és mindnyájunk örömére ! A lelkes éljenzéssel fogadott beszéd után feltüzte a kitüntetett mellére az érdemkeresztet, a katonák dr. Selagián János vezénylete alatt tisztelgett és a jelenvoltak szívélyes kézszori- tással üdvözölték a hős katonát, kívánva neki hosszú, boldog életet. Ezután a Vöröskereszt-Egylet a katonaságot megvendégelte és a közönség lelkes hangulat­ban távozott az ünnepély színhelyéről. Az ünnepeltet először a német tisztek tár­saságában Spitz Ibolyka, azután az összes megjelent tisztek társaságában egy kadélőrmes- ter lefényképezte, három szoba, konyha, kama­rából és egyéb mellékhelyi- ségekböl álló utcai lakás gróf Károlyi György-tér 60. ; sz. alatt. ­Schnébli Károly. HÍREK Személy: hírek. Csaba Adorján várme­gyénk főispánja hétfőn hivatalos ügyben a fővárosba utazott. — Debreczeni István kir. ta­nácsost, polgármester hétfőn hivatalos ügyek elintézése céljából a fővárosba utazott. — A füstteien nap Ahhoz az országszerte lelkesedéssel és szeretettel felkarolt mozgalom hoz, melynek célja a háborúban megrokkant, elnyomorodott, munkaképtelenné lett hősök j jövőjéről való gondoskodás, ami városunk is örömmel csatlakozott. A rokkantalap létesítése gyűjtés utján a füstteien nap ötletével indult ki. Az állam ugyanis a maga erejéből nem képes ezekről megfelelőképpen gondoskodni. A ; magyar társadalomnak keil tehát gondoskodnia : ií'iik minden kultur nemzetnek. Törpe nép az, amely nem. becsült meg nagyjait, gyáva, amely cserben hagyja hőseit. Ne érje a magyar nem­zetet vád, hogy nem védte meg az erte való küzdelemben megrokkant katonáit a nyomor és ! szenvedés elől. — A május l ére kitűzött füst­teien napon városunk közönsége is lerótta í adóját, midőn — azt, hisszük — tekintélyes -összeggel hozzájárult a rolckantalap létesítésé­hez. Legközelebb közzé tesszük a begyült adó 1 mányok összeget, amelynek nagysága bizonyára méltó lesz városunkhoz. Uj számvevőségi főnök. A m. kir. pénzügyminiszter Vanyek József m. kir. pü. í számvizsgálót, ki városunkból az egri pénzügy- igazgalósághoz nem reg számvevőségi főnök helyettesként helyeztetett at, ugyanazon szám­vevőség vezetésével bízta meg. Gratulálunk a megérdemelt kitüntetés számban menő meg­bízatáshoz. Megbízás. A Kereskedelemügyi miniszter Ja mármarosszigeli iparfelügyelői kerület teen- 1 dőnek ellátásával ideiglenesen a szatmárnémeti-i területi iparfelügyelőt bízta meg, s ez utóbbi­hoz ideiglenes szolgálattélelre Gaszt Géza kir. í ipari segédfelügyelőt Szatmárnémetibe áthe- i lyezie. Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Benedek Erzsébet okleves kisdedovo- nöt a kismajtényi állami kisdedóvodahoz kis- dedövónővé nevezte ki. Képviselőválasztás. A Heimeczy József j halálával megüresedett krassói választókerület­ben a múlt hó 29-én tartott képviselőválasztás J alkalmával országgyűlési képviselővé egyhangú­lag Domahidy Viktor angyalosi földbirtokost választották meg. Kézmozsarat-vasmozsárért. Gróf Aud-J ] rássv Gyuiáné a magyar háziasszonyokhoz lel- \ j hívást intézett, hogy adják rézmozsaraikat cserebe vasmozsárert. Rezgyertyatarlókat es rezsulyokat is felvesznek a gyűjtött tárgyak közzé és a beküldőitekért nikkelezet vasmo­zsarakat, gyertyatarlókat és hitelesített súlyo­kat kapnak cserébe, amelyek e jelszavakkal „Pro victoria 1914—1915.“ (a győzelemért) felirattal vannak ellátva. A tárgyak akar gróf Andrássy Gyulané palotájába (II. Margit-rakpart . 7.) vagy az Uránia Országos Nővédő-Egyesület ; helyisegeibe (IV. Váczi-utca 20. vagy Szervita- I tér 5.) küldendők. Gryászeset. Lang Samu a helybeli „Köz- gazdasági Bank“ és Nagykárolyi Fillér ‘-bank vezérigazgatója f. hó 2-án a hajnali órákban néhány heti szenvedés után 61 éves korában elhunyt. Az erős szervezetű legjobb korban levő férfiú a typhus betegségnek lett áldozatává. | Láng Samu mint egy szeszkereskedő cég tneg- ! bízottja került városunkba, itt oly népszerűségre tett szert, hogy elhatározta miszerint városunk- [ ban telepszik meg. Majd egyik kezdemenyezője ! lett a Fillérbank ezután a Közgazdasági Bank j megalapításának és fáradhatian szorgalma, va­lamint puritán becsületessége folytán városunk I közgazdasági életének egyik tényezőjévé nőtte ki magát, úgy, hogy a legközelebb lezajlott városi képviselőválasztáskor beválasztották a képviselőtestület tagjai közzé. Lang Samu jó- I szivü ember is volt, gyámolitója és barátja a szegény embereknek, kiknek szívesen szolgált tanáccsal és anyagi támogatással is. Halála J széles körben keltett nagy részvétet. Temetése hétfőn délután fél 4 órai kezdettel egész nagy J részvét mellett ment végbe, amikor is Schön- ! féld Lázár a status-quo izr. hitközség főrabbija ; méltatta az elhunyt működését. Sajátságos vé- ' letlen, hogy Lang Samu épen felesége elhunyta i évfordulóján múlt ki az élők sorából. A Köz­NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE % gazdasági bank és Fillérbank igazgatósága, felügyelő-bizottsága és tisztikara külön gyász- j jelentésben tudatják veszteségüket. A városi egészségügyi bizottság áp­! rilis hó 30-án d. u. 3 órakor tartotta meg ala­kuló gyűlését a polgármester hivatalos szobá­jában Néma Gusztáv városi főjegyző, h. polgármester elnökletével. Az újonnan alakult bizottság tagjainak felolvasása után, h. polgár- mester felhívására a bizottság elnökéve egy­hangúlag újból Róth Károly földbirtokost választotta meg. A bizottság jegyzője a város közigazgatási jegyzője, előadója pedig a városi főorvos. Bizottsági ülések. Városunk jogügyi- gazdasagi- es pénzügyi-bizottsága mait pénte­kén a vasárnapi közgyűlés tárgysorozatába fel­vett tárgyak előkészítése c-'ljábót ülést tartott. Vármegyénk állandó választmánya múlt hó 27-en az 1914. évi háztartási zárszá­madás megállapítása ügyében a vármegyei szék­ház kis termében ülést tartott, melyen a mull évi háztartási zárszámadás megvizsgáltatott és meguilapittatott. Névmagyarosítás. A belügyminiszter megengedelyezte, hogy kiskorú Auspitz Miklós es Auspitz Viktor dutnahidai illetőségű ugyan- ottani lakosok családi nerüket „Adorján“-!a változtassák. A harctéren eleset árvái éidekében. Szatmarvármegye arvaszeki elnöke a követke­ző felhívást bocsátotta ki: A hadba vonultak es kiskorú gyermekeiknek gyámhatósági védel­me tárgyúban kibocsátott belügyminiszteri kör­rendelet kötelességéve teszi az árvaszékeknek, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel munkálkodjanak azon ezél elóresere, hogy a társadalom mentői nagyobb érdeklődését kelt­sek let a harctéren elesett, megsebesült vagy a hadifáradalmak következtében elhaltak vagy eltűntek kiskorú gyermekeinek gyámhatósági ügyei iránt,. Az ilyen vagyontalan árvák nagy- tömegének elhagyottá nyilvánításával és egy b- kent is az áilam rendkívüli módon log megter- heltetni. Ennek megkönnyítése nem csak ember- baráti, de hazafias kötelesség is. Ebből kiin­dulva, de állásommal járó kötelezetségektöl is áthatva az ilyen teljesen vagyontalan egészen arva e vármegye területén illetőséggel biró 15 even alali kiskorú gyermekek gondozási költsé­geinek fedezésére egy a vármegyei árvaszek kezelese aialt álló alapot szándékozom lélesi- letesiteni s e célból már a községi és körjegy zők utján a vármegye területén a gyűjtést meg is kezdtem. Jól tudom, hogy a társadalom a háború kitörése óla minden oldalról számtalan módon igénybe van veve miért is hogy a ne­mes ecéiu actionak anyagi tekintetben is ered­ménye legyen kénytelen vagyok én is egyes vagyonosabb és nemes szivü emberbarátoknál kopogtatni kerve juttassák kegyes adományai­kat a vármegyei arvaszékhez a harctéren ele­settek javára. Nagykároly, 1915. április 20-án. Szeniczei Gáspár Pál, vrm. árvaszéki ö nök. A vak katonákért. A polg. fiúiskola előadását a háborúban megvakult katonák javára máj. 9-en d. u. 6 órai kezdettel int. tornatermében megismétli. Jegyek: 1 K és 60 f. A polgári leányiskola jótékon/céiu előadasa. A nevezett iskola múlt szombaton és vasárnap d. u. 6 órai kezdettel a hatalmas tornateremben rendkívül gazdag műsorral igen jól sikerült jótékonycélu előadást rendezett a közönség rendkívül nagy érdeklődésévei. Az ügyesen összeállított gazdag műsor minden számát nagy tetszéssel fogadta — s méltán — a termet szorongásig megtöltő közönség. Lapunk jelenlegi sziiktere nem engedi, hogy minden egyes számról megemlékezzünk, azért csak nagy általánosságban szólunk arról a tel­jes dicseret elismerő hangján. A Vitek Károly enektanár által nevezett énekkar számai (Hymnusz, Lengyel hymnusz a Rajnai őrszem, a Rakóci induló) melyen meghatották a kö­zönséget. Serbán Irén, Kasza íren, Rubleczky Gizella, Váradi Jolán, Petz Margit, Kis Olga, Filep Kató, Neményi Lili kedves, ügyes szava­latai, Csepreghy Margit, Mangu Lilli, Rokk Hona pompás zongorajátékai méltán gyönyörködtet­tek a hallgatóságot. Igen kedvesen adtak elő a pár jelenetet Gellért Tériké és Simkó Kata s a melodrámát Wieser Erzsébet és Mangn Lili zongora játékának kíséretével az összes szereplők s Csepreghy Antal ur remekül éne­T

Next

/
Thumbnails
Contents