Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1915-05-05 / 18. szám
XXIX. evtolyam Nagykároly. 1915. május 5 I l ii / /////'/ /. ! 1 j 18. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ ) »U ’élj* V * * TÁRS AD A L M I HETI L A P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. ÍÜegjjeiSenik minders szerdán. •r* Előfizetési árak: Főszerkesztő : Felelős szerkesztő: Egész évre, ..............................8-— kor. Fél évre......................................4-— „ Ne gyedévre..................... . 2- — „ Eg yes szám.........................—-20 „ Ta riitéknak egész évre . . 6‘— „ Dr. Adler Adolf Rádei Károly. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Peíöfi-nyomda Részvénytársaság’1. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenvi-utcza 37. —- Telefon 76 Bénneutellen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Kyiltttír sora 53 fill. Kéziratok nem adatnak vissza I Ä Kölcsey lelkének borongó fájdalma sötétebb lesz egy bus árnyalattal. Oszlik, bomlik, talán szét is foszlik az Egyesület, mely az ö nevében indult, élt, s virágzott. Gondolja meg kétszer is, jól, aki ma zokszót akar ejteni romlásán egy intézménynek, pusztulásán egy társadalmi alakulásnak. Országoknak sorsa, királyoknak trónja, népeknek élete áll ma kockára vetve. Kit érdekel még egyéb is ? Ki akar még arról hallani, ami tegnap volt, ami holnap lesz ? Ám ha kit se érdekel, ha senki meghallgatni se akarná, — legyen mégis kimondva egy árva sző; visszazengő, előcsengő hangja a rémséggel terhes némaságnak. Ne mondja senki, hogy a háború mián dermedt tespedésben kell sínylődnie egy nemzet minden életnyilvánulásának, egy város minden szellemi tevékenységének. Gondolkodó ember előtt ez a szörnyű világháború úgy mered föl, mint egy véres memento: akarunk-e, s hogyne akarnánk! megmaradni népnek, nemzetnek, magyarnak! ? Fiaink, oh mi drága, vitéz fiaink! megvédik a haza földjét. Akik itthonmaradtak, tartsák meg a nemzet egyenrangú, másik nagy kincsét: nyelvét, irodalmát. A kenyéitermő föld, a törvénytevő alkotmány, az igazságszerzö jog nem olyan becses java e nemzetnek, mint a mi édes magyar nyelvünk. A magyar nyelv több mint a közeg, melyen egymást megértjük. Ez a nyelv: a nemzet élő lelke. Minden népnek drága a maga idiómája, de százszorta drágább a magyarnak, mert nekünk az egyetlen kincsünk. Az egyetlen, amiben eredeti magyar kultúra nyilvánul. Tudományban, képzőművészeiben a nemzeti életnyilvá- nulás más terein idegenből merítettünk. Csak a nyelv, s ami belőle sarjadzik, az irodalom, a miénk igazán. Csak erre állhat meg saját külön védöszt Kölcseynknek, az igéje: — Büszke magyar vagyok én, Keleten nőtt törzsöké fámnak, Nem délibábos hivalkodás, nem önámító sovinizmus, hanem az összehasonlító nyelvészet jóformán escakt tudományának bizonyságtétele, hogy a magyar a legszebb nyelv a világon. Erővel teljes, bájjal ékes. Ezt a nyelvet művelni nemcsak kötelesség, hanem gyönyörűség. A Kölcsey-Egyesület ide, s tova húsz év óta igyekszik művelni a magyar nyelvet, irodalmat, kultuiát. Milyen eredménynyel, arról beszél az érdeklődés, mellyel városunk közönsége az Egyesület működését mindenha kisérte. Alig volt intézmény vagy társulás, melyet a nagy közönség annyira szeretetetébe fogadott volna. Estélyeinek előadói soh’ se’ szóltak üres falaknak, de vajmi gyakran ros- kadásig tömött háznak. Sémi ni más alkalom annyira és oly nagy szarrban össze nem hozta a társadalom külömbözö elemeit. A Kölcsey-Egyesület -ebben az irányban is, amint illik, igazi kultur- munkát végzett. S a meleg szeretet, a méltányló támogatás nem esett hiába. A Kölcsey éppen nem volt a legkisebb a vidéki kul- turegyesületek és irodalmi társaságok között. Rendezett országos jellegű ünnepélyt is, olyat, amelyről a legkeményebb magyar kritikus, Gyulai Pál moxidotta, hogy akadémiai színvonalon áll. Különben, aki kicsinyelni vagy lesajnálni akarná a kifejtett működést, az ám lépjen síkra s mulasson többet. Ma a szépmultu, nagyrahivatott Kölcsey-Egyesület súlyos belső válsággal küzd. Nem a tagok száma, nem a nagyközönség érdeklődése csappant meg, hanem — furcsa tünemény! az igazgató — választmány inunkakedve látszik megcsappan ínak. A kitűnő ügyvezető alelnök hiába fáradozik annyi lelkes odaadással és hivatottsággal, mikor akárhányszor megtörténik, hogy hiába hívja össze a választmányt; annak tagjai nem jönnek össze határozatképes számban. Ne keressük, mi az oka ennek a kedvetlenségnek, hogy ne mondjam eler- nyedt tespedésnek. Egy szerencsétlen balfogás okozta azt. Az akkor volt elnökség jobb belátásával szemben keresztül erőszakolt fúzió egy halvaszületett másik egyesülettel. Hanem ez az ügy be van fejezve. Aktái lezárva sőt a fájdalomdij is immár lefizetve. De hagyján az anyagi kár! Csak szellemi csüggedés, csak erkölcsi vereség ne lépjen nyomába! Vegye lelkére mind akit illet: ha uj kulturtényezőt teremteni nem bírunk, legalább ne hagyjuk veszni azt, amit készen úgyszólván örökbe kaptunk. Hajh bizony örökbe ! mert hol vannak, hányán maradlak már azok, akik nemes örömmel, ! szent lelkesedéssel rakták meg a tűzhelyet, melynek ime, utolsó szikrája is már-már hamvába hal. Pedig vannak, akik éleszteni tudnák. Névről megnevezni is lehetne az urakat, akik hivatva volnának reá. [Az urakat, mondom, mert a hölgyek kötelességtudó munkásságára nincs panasz.] Nosza szóvivő urak, tollfogható férfiak ! Akinek van értelme gondolkozni, van szive érezni: legyen lelke is cselekedni ! Somossy Miklósné. A tavasz biztatása. Hosszú pihenése, halálhoz hasonló, téli álma után végre ébredez a természet. Kikelet szellője rügyeket bont, virágokat fakaszt s uj életet, uj tenyészetet teremt az enyészet romjai felet'. A természet e megújhodása uj munkára hívja, uj feladatok elé állítja a földnek gyarló gyermekét. Talán soha sem vártuk olyan nehezen és soha sem üdvözöltük olyan igaz örömmel a tavaszt, mint épen az idén. ügy érezzük, mintha a télnek kínos aggodalmak, kétségek és félelmek közt lefolyt, nehéz napjai után a tavasznak kellene meghoznia számunkra a megkönnyebbülést, a nyugalmat, a békességet s mindezeknek egyetlenegy feltételét: igazságos ügyünk végső győzedelmét. Reménységeink újraélednek, megerősödnek, ha a természet tavaszi életjelenségeinek szemléletébe merülünk. íme az égboltozat szelíd kéksége, tiszta derűje bizalommal teljessé, derültté teszi a lelkünket is. Mintha tél idején imádságunknak nem lett volna tán elég T
