Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1915-03-17 / 11. szám
2 akarata teljesítésében. Ha forrás melletti fák igyekszünk lenni. A forrás Krisztus, amiből a léleknek táplálékot kell merítenie. A száraz földben nem nyer a fa láp - lálékot, ezért jó, ha forrás mellett van. Minél mélyebbre mennek gyökerei, annál több táplálékot kap, annál erőteljesebben növekszik. Ezért kell nekünk is hitünk kezeivel minél mélyebbre ásni, hogy erőt kapjunk a növekedésre a forrásvízzel átitatott földből, azaz Isten leikével ihletett szent igéből A viz feloldja a földben levő táplálékot s a gyökér elszállítja a fának megfelelő alkatrészeket. Épen igy ' nyitja meg Isten lelke a biblia egyik szavát a másik után s teszi naggyá, dicsővé akkor, mikor legfőbb szükségünk van rá. Nem éreztük-e mái, hogy egyik vagy másik ismertebb ige előttünk hirtelen uj világításban jelent meg, úgy, hogy csak akkor értettük meg teljesen Minél mélyebbre mennek a gyökerek, annál ellentállóbb a fa. Erre az ellentállásra van most nagy szükségünk, hogy jöhessen szélvész, mi kapaszkodhassunk, jöhessen szárazság, forró idő, mi közel álljunk a forráshoz. A forrás közel van, jöjjetek, n eritsünk belőle, hogy megvívhassuk a reánk bízott nagy harcot. Szalay Józsefné. Kiadó lal \ás. Kiadó jutányos feltételek mellett a Májtény-utcában egy 5 szobás úri lakás melyhez nagy kert, cselédszoba, konyha és egyéb helyiségek tartoznak. Értekezni lehet a Központi Takarékpénztárral. A háborús világ e vérzivataros nagy idején is méltóképpen megünnepeltük mi itthonmaradottak, s az iskola tanulói a nagy idők nagy napjának 67-ik évfordulóját. Maga a városi elöljáróság ugyan az idén nem rendezett ünnepélyt, miként a múltban nem rendeztek ünnepélyt a városok másfelé sem. De az egyesületek, körök és az iskolák ez évben is méltóan, szent lelkesedéssel ünnepelték Március IdU'á'. — A róm. kath. plébánia templomban ; délelőtt 9 órakor ünnepi szentmise volt, melyen a hatóságok is részt- vedek, 10 órakor pedig a ref. templomban volt istent'sztelet, amelyen megható szép imát mondott Kürthy Zoltán s. lelkész. Az egyletek, körök és i-kólák emlékünnepélyeiről a. következőkben emlékezünk meg: * A Katholikus Legényegyletb in. Vasárnap, f. hó 14 én délután áldozott a „Nagykárolyi Kath. Legényegyesület“ a nagy idők emlékének. Az egyesület impozáns termét ez alkalommal zsúfolásig megtöltöttek az érdeklődők. Az ünnepélyt a helybeli Dalegyesület nyitotta meg a Hymnusz eléneklé- sével, majd Sehróf Gfábor kegyesrendi tanár ur ünnepi beszéde következett. Markáns vo Húsokkal ecsetelte a nagy idők eseményeit s szinte, megelevedni láttuk beszédének hatása alatt a nagykor nagy embereinek impozáns alakjait. Hallgatósága nagy ovációban részesítette. Jakab Emmuska és a kis Drá- gus Ilonka költeményeket szavaltak. Jakab Emmuska Báthory Jjlábor Zászlótartóját szavalta nagy ügyességgel mig a kis csöpnyi Drágus Ilonka édes apjának : Drágus Istvánnak egy alkalmi költeményét: „Árpád a Kárpátok tetején“ szavalta el ügyesen, kedvesen A hallgatóság úgy a kis előadót, mint a szerzőt tapsviharral honorálta. Csanálosy Juzsef ur gyönyörű szavalattá következett: „A Fo-j goly lengyel“ cimü remek szép költeményt szép színezéssel, mély átérzéssel adta elő. A Dalegyesület a Wacht am Rhein, majd befejezésül a Szózat elóneklésóvel zárta be a szép ünnepélyt, amelynek befolyt, tiszta jövedelme részben a helybeli Vörös-kereszt: fiókot, részben a Török félholdat illeti. A „Protestáns Társaskörében Méltó módon áldozott a helybeli „Protestáns Társaskör* a nagy idők emlékének a szabadság újjászületésének napján, március 15 ón. Az érdeklődők zsúfolásig töltötték meg a kör helyiségének minden részét, s igazi lelkigyönyö- rüséggel hallgatták végig a fényes változatos műsor minden egyes számát. Az ünnepély legkimagaslóbb, legfényesebb száma Rédei Károly ág. ev. lelkész ur eszmékben gazdag, nagyszónoki készségről tanuskod gyönyörű emlókbeszéde volt, amellyel mindvégig lekötötte hallgatóságának egész szivét, lelkét. A gyönyörű emlókbeszédet szűnni nem akaró tapssal honorálta hallgatósága. A helybeli „Dalegyesület“ 3 számmal szerepelt a műsoron : Hymnus, Szózat és Wacht am Rhoin- nal. Mindhárom számot a legnagyobb precizitással adták elő. Kedves, megkapó, lobilincselő volt a műsor 5-ik száma. Bállá Miklós páros jelenetét, az öreg honvédet mutatták be Ruprecht Jenő és a kis Rédei Karcsika. Az öreg honvéd szerepében Ruprecht urnák volt komoly sikere, mig a kis Rédei Karcsi, nagyoknak is dicsőségére váló kedvességgel és sokold tlusággal játszotta el a kis fiú szerepét. Kürthy Zoltán lelkész ur kuruc dalokat adott elő cimbalom úiséret mellett hegedűn. A gyönyörű számokat mély átérzéssel, igazi művészettel tudta érvényre juttatni. A hallgatóság tapsviharral honorálta a szép zeneszámokat és közkívánatra meg is kellett, hogy toldja egy pár szép dallal a műsor 7 ik számát. Alkalmi költeményeket szavaltak: Eles Matild, Kiss Olga, Tóth J dán és Ludán Erzsiké urleányok.Mindhárrnanei ragadó kedvességgel, sok gráciával és könnyedséggel adták elő számaikat. A Dalegyesület a Szózat elóneklésével zárta be a gyönyörű, lélekemelő ünnepélyt, amelynek befolyt tiszta jövedelmét a helybeli Vöröskereszt fiókja javára engedi át a kör. Az elért szép sikerért Kürthy Károly lelkész urat illeti az elismerés, aki fáradhatatlan buzgósággal dolgozik mindenkor, hogy a kör kulturális intencióját szí ével leikével előmozdítsa és szolgálja. F. Á. * A m. kir. állami elemi iskola is kedvesen megható, s igazán, szivet, lelket nemesitő iskolai ünnepélyt tartott március 15-én. Alkalmi felolvasási tartott Nagy Sándor áll. tanító. A tanulók összhangzatos, sikerült éneklése Tirkanits József áll. tanító ügybűz Mártonka egy reggel nem nyitotta fel többet fekete szemecskéjét; gyenge volt az istenadta, talán az anyja is többet busult a kelleténél, elment angyalszárnyon, megnézni édes apát, hogy mit is csinál Grácban, a kórházban srapnellel a lábában. Üres maradt a bölcső, üres a pelyhes dun- nácska s a temető egy fejfácskával gazdagabb . . . A török búzát megették az egerek . . . A kis Vilma korán érett eszével, parányi agyában mind felfogta ennek a jelentőségét. Csöndesen motyogott bábujának. — Vicuska lelkem nem lesz puliszka és Mártonka után sem kapja édes anyám a 19 krajcárt, elmegyünk Pestre „vicinek* ugy-e jó lesz ? „Vicuska“ helybenhagyólag hallgatott, mialatt Vilmácska piros kendőbe pólyázgatta ... * A nagy bérkaszárnya sáros lépcsőit súrolta a székely asszony. Erős izinai megfeszültek, piros, telt becsületes arca de nem illett ebbe a kormos falu, kormos nagy városba . . . A kis Vilma mint egy hü kis cica, mindig mellette áldogált. Hiába marasztotta a jó Má- riskó néni — ahol albérletben laktak — hogy maradjon otthon, a jó meleg szobában, játszón Jánoskával, az ő fiával, nem maradt csak tipegett apró lépteivel az anyja után. A pesti nagyságák szerették a becsülettudó kis leányt, aki rekedtes hangocskáján olyan illedelmesen mondogatta; — Kezeit csókolom! — és apró kis száját odanyomta a finom, gyűrűs kezekre . . . Mindig volt egy alma, darabka sütemény, ami átvándorolt ilyenkor akicsi vékony kezekbe De ma olyan hideg van ! hó is esett ! alkonyat lesz, mire tiszták lesznek a hideg kőlépcsők. A házfelügyelő ur szép szőke leánya hívogatja is a gyermeket magukhoz : — Gyere be Vilmácska, hideg van adok tésztát. — Kezeit csókolom, nem vagyok éhes. — Adok forró teát, gyere na ! — biztatja tovább. — Az jó lesz mart nagyon fázom, olyan nagyon fázom . . . * Öt órakor reggel még olyan sötét van újév tájt de a vicinek ilyenkor már menni keli a szemetet a szemetes kocsira föltenni. Alig mozdult meg, Vilmácska is felült me- lette az ágyban. — Maradj kis lánykám — szólt anyja, a székely asszonyok szép beszédjével — ma vasárnap van, csak a szemetet feladom, mindjárt hazajövök. A kis lány tétovázott aztán bágyadtan dőlt vissza a tarka párnákra. Vissza is jött az anyja, piros almákat hozott kötényében, a földszinten adta a jószivü nagysága. Vilmácska csillogó szemmel nézegette az almákat és szép sorjába rakosgatta: 1, 2. 3 . . . Itt elcsuklott a szava és mereven bámult az anyjára. — Szent Isten, hal meg a leánykám 1 — sikított az anya. Ölbe kapta és mint örült futott vele ki, a vigasztalan, sáros utcára . . . '— Vici néni hova szalad?—- kapta meg a karját egy jószivü cseléd leány. A kis Vilma . . . elcsuklott az asszony hangja és rámutatott a meredt gyermekre. — Hamar vigye 'a kórházba, itt a sarkon van — szólott rémülten a lány, majd lekapta kendőjét és betakarta vele az anyát és gyermekét. Lihegve futott a szegény asszony, nagy könycseppek peregtek fakó arcán le, a gyermek halavány homlokára. A közömbös pesti nép hidegen siklott tova mellette . . . — Miért sir édes anyám? — hangzott a kicsi leány fáradt hangja. — Azért leánykám, mert te roszul vagy — felelt félig sirva, félig nevetve az anya, örülve, hogy gyermeke él. — Ne sirjék kijed édes anyám, én nem halok meg — szólott bágyadtan a gyermek. — Bizony ne is halj meg leánykám ne hagyj el te is — jajdult a rémület az asz- szonyban. — Én nem is halhatok meg. édes anyám> mert akor miből élne kijed, ha utánam sem kapna segélyt ? . . . Csendesen, tűnődve fakadtak a szavak Vilmácska vértelen ajakán. Befordultak a kórház cifra kapuján : jószivü ápolónők, emberséges orvosok, körülvették az édes arcú, kicsi leányt. Március 15. városunkban.
