Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1915-11-17 / 46. szám

I NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE £ Kitüntetés. Hill Gyula, a m. kir. 12-ik honvédgyaiogezred zászlósa, ki már hónapok óta az északi harctéren harcol, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért a II. oszt. ezüst vitézségi éremmel lett kitüntetve. Főszolgabírói választás. A csengeri főszolgabírói állás a holnapi közgyűlésen fog betöltetni. A legkomolyabb jelölt Madarasi László tb. főszolgabíró ki már hosszabb idő óla mint helyettes főszolgabíró tölti be ezen állást. Vármegyei törvényhatósági bizott­sági tag választás lesz a jövő hónapban. Városunk első kerületében a Janitzky Albert elhalálozásával megüresedet helyre több oldal­ról Braneczky József kegyesrendi tanár je­löltségét említik. _ Ki mint a közügyekben te­vékeny férfiú méltó arra hogy tényleg meg- választassék törvényhatósági bizottsági taggá. Vármegyei közgyűlés lesz holnap, melynek tárgysorozatából kiemeljük a követ­kező tárgyakat: Az alispáni jelentés után következik a csengeri főszolgabírói betöltése, ezután a számonkéröszék eredményének beje­lentése, a jövő évi költségelőirányzat, Miskolcz város közönségének átirata a rokkanlak, to­vábbá a háború következtében elesett, elhalt, eltűnt állami polgárok családjainak eltartása ügyében a m. kir. kormányhoz, Debrecen, város közönségének átirata a háborúban rok­kantak és elesettek hátramaradottjai részére létesítendő alap céljaira a háborús viszonyok következtében elő álló jövedelmek megadóz­tatása ügyében a m. kir. Miniszterelnök és Belügyminiszterhez intézett feliratok támoga­tása iránt, valamint Debrecen város tanácsá­csának átirata a közfogyasztásra szánt élő állatok maximális árának országszerte meg­állapítása s a fontosabb élelmicikk rekvirálásá- nak engedélyezése tárgyában a belügyminisz­terhez intézett felirata támogatása iránt. Vár­megyei alispánnak a vármegyei tisztviselők segéd- és kezelő személyzet napi- és fuvar­díjáról alkotott szabályrendelet módosított tervezetének tárgyalása. Városunk bérkocsi szabályrendeletének bisztositása stb. Hadikölcsön és az árvaszék. A vm. árvaszéki elnöknek a vagyonosabb kiskorúak és gondnokoltak gyámjai és gondnokaihoz valamint a községi gyámpénztárakhoz intézett bizalmas jellegű felhívása folytán az egyes gyámok és gondnokok részéről az árvaszékhez beérkezett jelentések és az árvaszók felhatal­mazása alapján a vm. árvaszók elnöke a 111. hadikölcsönre 167,500 koronát az általa léte­sített hadiarvák gondozási alapjából pedig 10,000 koronát jegyzett. A községi gyámpénz­tárak részéről a beérkezett jelentések szerint a mezőpetrii kiskorú gyámpénztár 15,000 koronát, a krasznabéltekii gyámpéntár 135,000 koronát jegyzett. E helyütt említjük meg, hogy az árvaszék elnöke, a vármegyei közgyűlésen előterjesztést az iránt, hogy a harctéren el­esettek után hátra maradó vagyontalan árvák gondozási költségeinek fedezésére általa léte­sített alapból felszabadult összegek terhére 2000 koropa megszavazásával a megye törvény- hatósága is vegye ki részét az adakozásban. Azt, hogy a vármegye közönsége — miután a kért alapban nagyobb összegek is állanak rendelkezésre — méltó módon egy. nagyobb összeg megszavazásával fogja kivenni részét az adakozásból, — kétségtelennek tartjuk. Gyászeset. Cholnoky Imre szatmári kir. közjegyző, ügyvéd, földbirtokos, vármegyénk törvényhatósági bizottsági tagja f. hó 9-én 65 éves korában Szatmáron elhunyt és ugyanott nagy részvét mellett tétetett örök nyugalomra. Ujjabb adományok. A Magyar bzent Korona országai Vörös Kereszt Egyesület nagy­károlyi fiókja részére: Szaniszló községben gyűjtés 283 K, 70 f. Péchy Lászlóné úrnő gyűjtő ivén 64 K. Dr. Vetzák Ede adománya 31 K. Gyűjtő szekrényekből befolyt júniustól szeptemberig 35 K, 08 f. Varga Imre adomá­nya 20 K. Pucser Károly adománya 10 K. Gorzó Bertalan adománya 4 K. Városi tiszvi- selők, szeptember és október havi fizetéséből felajánlott összeg 57 K, 35 f. Palczer Ernő kegyesrendi kormánysegéd és szentszéki taná­csos adománya 20 K. Mándi Géza udvari tan. vállaji lakos adománya 192 K, 40. Összesen: 687 K, 53 f. Vallásos estély. A „Protestáns Tár­saskörben“ muH hét csölörtökjénlett megtartva az első vallásos estély. Dacára a kellemetlen, rósz időnek, a nagyterem teljesen megtelt az érdeklődő közönséggel. Ez is bizonysága an­nak, hogy a közönség, mennyire megkedvelte és megszerette a vallásos estélyeket. Az első estélyt Kürthy Károly ref. s. lelkész vallásta­nár köri elnök nyitotta meg lelkesen előadott tartalmas szép beszéddel, melyet lapunk tár carovatában közlünk. Rédei Károly evang. lel­kész hoszabb felolvasásában a háborús idők árny- és fényoldaláról szólott. Az estélyen még kél fiú és két leánytanuló vallásos és hazafi­as költeményeket szavalt igen ügyesen. A leg- közelebi estély folyó hó 25-én d. u. 6 órakor lesz megtartva a Protestáns Társaskör nagy­termében ismét belrpti dij nélkül. Halálozás. Kardos Mihály vasúti ven­déglős neje szül. Deutsch Sarolta f. hó 13-án életének 64-iIí évében elhunyt és f. hó 15-én délután tétetett örök nyugalomra. A Vörös kereszt egylet f. hó 15-én délután 4 órakor sorsolta ki a jótékony célra felajánlót vadászkürtöt. Nyerő szám 79. Tu­lajdonosa : Dr. Kálmán Miklós ügyvédjelölt. Dicsérendő hadikölcsön jegyzés. Káhnánd község lakosai dicséretes áldozatkész­séget és hazafiságot tanúsítottak a hadiköl- csönjegyzések alkalmából, a mennyiben mint értesülünk, közel 150 000 koronát jegyeztek csak a helybeli postatakarékpénztárnál, Ritli István birtokos egy maga 20000 koronát jegy­zett. Ha mindegyik község, lakosai igy kivet­tek a részüket a jegyzésből, úgy nem fog a magyarság sem elmaradni a németek által jegyzett imponáló hadikölcsön aránylagos ösz- szegétől. Gyanús megbetegedés Mátészalkán. Máté­szalkán november 1-én egy koleragyanns megbetegedés fordult elő. A járvány elter­jedése azonban Péchy László íőszolgabiró erélyes intézkedése folytán még csirájában | el lett folvtva és a mai napig újabb megbe­tegedés nem is fordult elő. Hadikölcsön jegyzés. A helybeli st. i quo izr. elemiiskola növendékei tanítóik buz- ! ditására 61 kor. 10 fillérnvi megtakarilott ; pénzüket összehordták, mely összegből 1 drb 50 kor. értékű hadikölcsönt jegyeztek 48 kor. 70 fül. értékben, a fenmaradt 12 kor. 40 fill- Szatmárvármegye elesett tanítói árváinak jut­tatták. Az adókivető bizottság szombaton befejezte működését. Ä hadbavonult magánalkalmazot­tak jogviszonya. A kereskedelemügyi mi­nisztériumban tanácskozást tartottak, amelyen a hadbavonult üzleti és irodai alkalmazottak jogviszonyát tárgyalták. Az értekezleten Var­gha Gyula kereskedelmi államtitkár elnökölt, 1 aki kijelentette, hogy a kereskedelmi minisz­ter rendeletben fogja szabályozni a kérdést és [ irányadóul tekinti majd az értekezleten jelen- i levők kívánságait. Minthogy a rendelet még , most sem jelent meg, az alkalmazottak egye­sülete illetékes helyen kérdést intéztek az ügy állása iránt. Azt a választ kapták, hogy , a kereskedelmi miszter a legközelebbi páriámén- j ti tárgyalások során tájékoztatni fogja az ér­dekelteket állásfoglalásáról, a rendelet kiadása azonban csak akkor történik meg, ha az idő­szerűvé válik. A miniszter egyébként elfogadta az ankét határozatait és szintén azt a fel ló­gást vallja, hogy a háború a hadbavonult és irodai alkalmazottak munkaviszonyát nem szün­tette meg, csupán felfüggesztette s igy a há- bqru után az alkalmazottak kérhetik főnökeik­től, hogy ismét alkalmazza őket, amenyiben pedig ezt a kívánságot nem teljesítené, tarto­zik az alkalmazott részére a felmondási időre járó összeget megfizetni. Az élelmiszer uzsora meggátlasa. A m. kir. belügyminiszter 18454. szám alatt újab­ban is szigora rendeletet intézett a kormány­hatóságokhoz az ólelmiszeruzsor» meggátlása tárgyában. Utasítja az alispánokat és polgár- mestereket, hogy minden lehetőt kövessenek el arra nézve, hogy a piaci maximális árak betartassanak és szigorúan őrködjenek afelett, hogy azok áthágói úgy az eladók, mint a vevők a törvény teljes szigorával büntessenek. Különösen felhívja • figyelmét az illetékes hatóságoknak a közvetítő kereskedelem vis­szaélésére és szigorúan utasítja a rendőri j hatóságokat, hogy a közönséget az élelmiszer '• bcvásdrsánál minden téríti támogassák. Téli munkára is visszarthatók a hadifoglyok. A mezögazdasagi munkára ki rendelt hadifoglyokat a munka bevégoztével visszatartani elvileg lehetetlen, mindazonáltal a hadügyminiszter módot talált arra, hogy a mezőgazdaság érdekeit is szolgálja s ezért az egyes községek, vagy oly munkaadók részére, akik nagyobb számú hadifoglyot foglalkoztattak megengedte, hogy a haditoglyok egyré-zet vissza­tartsák a vetési munkaiatok befejezése után. Do az egyes községekben visszahagyott hadi- lögjot száma a 30-at kell hogy meghaladja. A községek és nagybirtokosok a kisbirtokosok­kal egyetértve állapítsák meg a szükséges hadifoglyok számát es ugyancsak ők gondos­kodnak a meg felelő elosztásról és arról, hogy számuk a 30 at meghaladja. '— Hadifogoly iparosokat a teli időszakra visszahagyni nem lehet, miután ezekre hadimunkáknál van szükség. Hadifoglyok ruházata. A kassai cs. és ! kir katonai parancsnokság rendeletet adott ki, amelyben értesíti a hadifoglyok munka­adóit. hogy a hadifoglyokat ezidőszerint, a ruhakészletek elégtelensége miatt nem lát­hatja el téli ruházattal, miért is azok, akik j maguk el nem látják a foglyokat ruházattal, vonultassák be az illetékes fogolytáborba, [ ahol a hedvezetőség könnyebben gondoskod­hatni felszerelésükről. Erősen hangsúlyozza a paianesnokság rendeletében, hogy tekin- [ tettel az olcsó munkaerőre, melyet a mun­káltatók a fog yokban kapnak, az illetők ne csak saját hasznukkal törődjenek, de fedez­zék legalább azokat a költségeket, amely a i foglyok ruházatának javításával — a hadveze­tőségre hárul. Márcziusban vonulnak be a 42—50 éves népfelkelők. Mióta befejezést nyert a 42—50 éves II. osztályú népfelkelők sorozása, azóta állandóan izgatta a közönséget, hogy mikor vonulnak majd be a legöregebb népfelkelők. | Sokan abban a föltevésben voltak, hogy már az idén meg fogtörténni a behívás Ez a tu­dat rengeteg zavart idézett elő. Sokan siettek elvégezni az őszi vetéseket, mások elhagyva minden munkálatukat, nagyszabású készülő- i déseket tettek a bevonuláshoz. De sokan voltak már eddig is olyanok, akik még bár [ nem tudták a bevonulási időpontot, felmen- jtós, vagy bizonyos ideig szóló szabagságol- [tatás iránt kérelmeztek. Az ilyen kérvények természetesen felesleges munkát okoztak j mindenfelé, mert ha valaki p. o. 4 hónapi [ szabadságot kért és most ■ adta be kérvé- 1 nyét, azt azonnal el is intézték és az illető, mint szabadságolt, illetve 4 hónapra felmen­tett népfelkelő élvezte a felmentést, anélkül, j hogy erre szüksége lett volna. Most mint hivatalosan értesülünk, ezeknek az öreg nép­től ke őknek a behívása az eddig tervek sze­rint legkorábban márcziusban fog megtör­ténni. Márczius előtt semmiesetre sem hív­ják be őket. A behívás ideje márcziusnál csak később, de hamarább nem következ- [ hetik be. A gabona revirálása Ahivatalos lap okt. I 30-iki számában megjelent 3825 915. M. E. számú rendelet szerint minden termelő kö­teles az 1915. évi nov. 25-én birtokában levő búza, rozs, kétszeres, árpa és zab kész­letet, valamint az ezekből előállított liszt­készletet legkésőbb november 28-ig annak a községnek elöljáróságánál bejelenteni, a mely- [ nek területén készlet van. Deezember 25-ig a szóbanforgó készleteket a Hadi Térmény i R. T bizományosai megvásárolhatják és a I készletek csak az ő részükre idegeníthetők ! el. A december 26-án a még meglevő készle- ! tek rekviráltatni fognak és azok a Hadi Ter­mény által megjelölendő állomásra szálli- [ tandók. A rukvirált készletekért a maximá­lis áraknál 4 koronával alacsonyabb térítés j fog fizettetni, a készlettulajdonosoknak, tehát j érdekük, hogy készleteiket még az igénybe­vétel előtt forgalombahozzák. A rendelet bizonyos módosításokkal kiterjed a hüve­lyesek bejelentésére és árusítására is. Miért van sertéshiány Magyaror­szágon ? A hallatlan magas húsárak általá­nos érdekűvé tették állattenyésztésünk ügyét is. A „Köztelek“ legutóbbi számában érdekes n

Next

/
Thumbnails
Contents