Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-18 / 33. szám
n 91 v XXXI. evtotyam. Nagykároly. 1915. augusztus 18. *1 i / 33. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ TÁRSADALMI HETILAP. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre .....................* . 8'— Fél évre..................................4'— Ne gyedévre..................2‘ — Egyes szám.........................—-20 Ta nítóknak egész évre . . 6'— kor. Y) Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Dr. Adler Adolf Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykarolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 50 011. Kéziratok nem adatnak vissza. Búcsúszó az 1915. évi augusztus hó 15-én bevonult nagy- károlyi katonákhoz. Irta s a bevonuló katonák tisztetetére a „Protestáns Társaskör“’-ben augusztus hó 12-én rendezett bucsulakomán elmondta: Kürthy Károly ref. s. lelkész, vallástanár. Pohárcsengés között zokon ne vegyétek, Hogy felsír telkemből e ritmusos ének, Hogy szivem szerelme köröttetek szálldos S körülölelve tart, mint édes anyátok. S ha áldás is csendül búcsúzó szavamba, Nem más az, mint kedvesetek fátyolos [visszhangja Amely mindenhová, akármerre jártok, Féltve örköd felettetek, mint édes anyátok. De lantot mért fogtam, hogy daloljak nektek Rózsás arcú ifjak, már is hős vitézek ? ! ? Tollat mért ragadtam, hogy szálljak hozzátok Egy kézszoritásra, szives búcsuzásra, mint [édes anyátok. Hol ha éri homlokotok a nagy Isten csókjat Szép arcotok pirosabb lesz, mint a piros rózsa. Hol mikor az ellent, mint eső a földet, [sűrűn paskoljátok, — Előletek felhő fedi — napsugárban [nézegeti az édes anyátok. Hol a menny mosolya alig-alig látszik, Ahol ágyú bömböl és srapnel szikrázik, Hol halált fütyöl a golyók muzsikája, Mintha szólna az Ítélet, végítélet zúgó harsonája És ha a két szemem sűrű könnybe lábbad, Ne mondja azt senki: megvetlek, utállak. Büszkeség könyje az. Büszke ti reátok, Akárcsak - hogy elereszthet - az édes anyátok. Hisz nem vers kell nektek, de vészek csatája, Hol erős karotok a vad ellent vágja; Hol kürt szava liarsan, zászló selyme lebben, Hol meghalni rózsák közt se lehet szebben. Honnan ha felhő száll, megkérdezzük tőle: Jövő-menő felhő, tudsz-e hirt felőle ? Honnan ha madár jő, szólunk nagy kutatva: Tudod-e madárka, merre van az útja ? Nagykárolyi Önsegélyző Népbank mint a Haditermény Részvénytársaság' fömegbizottj a kicsiben és nagyban vesz búzát, rozsot, árpát, zab t, hüvelyeseket stb. A legmagasabb előlegeket nyújtja méltányos, olcsó kamattétel mellett. Ä Viszhangja szeretnék lenni annak az örömzajnak, mely betölti a hármas bérc honát; kifejezője annak a túláradó hatalmas érzésnek, mely minden magyar ajkon előtör, annak a fenkölt érzelemnek, melyben minden honfi szív összedobban. Mert ünnepe van e hazának, magasztos ünnepe, a háború jegyében ünnepeljünk, kegyetlen harcok közepette: Varsó és Ivángorod a mienk a katonáink azóta is visszatartózhatatlanul s diadalmasan nyomulunk előre űzve hajtva a rengeteg orosz hadakat. Irtó háborút indítottak ellenünk s már több mint egy éve, hogy reánk nehezedik a történelemben oly példátlanul iszonyatos háború csapása és ma vezéreink nap-nap után oly győzelmekről számolnak be, melyekről álmodni sem mertünk! A legnagyobb bűnös, ezen oktalan háború felidézöje az orosz, aki minden kényszerítő ok nélkül lángba borította a világot, aki kitette az emberiséget ezen kataklizmának, aki a vérnek, könyeknek patakjait fakasztotta, a háború tizenharmadik havában oly rettenetes megaláztatásban részesült, amilyent megérdemlett. Az orosz háhorus kamarilla elnyomásunkra mindent kieszelt; katonai erejét állandóan fejlesztette, szövetkezett a nyugati kultúra nemzeteivel, az angol és franciával, szövetkezett a földkerekség legaljasabb jellemű népével — az olasszal. Szerbiát perfid aknamunkájában támogatta s ezt mind csupán azért, hogy tetemünk felett, az orosz cárizmus hatalmát öregbítse. Arról volt szó, hogy a Kárpátoktól az Adriáig, a hármas bérc határainál és lent Alpár síkjain és mindenütt, amerre a Tiszának és Dunának habjai zugnak, a magyar maradjon-e az ur vagy darabokra törve, a muszka zsarnokság rabigájában görnyedjen-e : de alsten jóságos keze védett meg bennünket, hogy egy évnek annyi vihara, viszontagsága el nem söpört bennünket. Varsó és Ivángorod eleste s a varsó-pétervári fővonal áttörése a világháború titáni küzdelmét talán a fordulópontjához közelebb vitte, de legyen bármikép is, nekünk középeurópai népeknek addig kell küzdenünk, amig ellenfeleink kardjukat hüvelyükbe nem dugják; szolgáljon azonban vigaszul és egyben bátorításul, hogy a mindenható Isten egy évezreden át nem engedte, hogy a magyar elpusztuljon s ma, amidőn csodálatos önbizalom tölti el a hazaszeretetben egybeforrt nemzetet s valami őserö acélozza meg a kart, rendíthetetlen bátorság a szivet s a magyar vitézség újból bámulatba ejti a világot, nincs ok az aggodalomra. Ügyünk igazságos, bízva Istenünkben, győztesek maradunk mindvégig!
