Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1915-08-28 / 30. szám
XXXI. évfolyam. Nagykároly. 1915. julius 28 30. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE TÁRSADALMIJETILAP. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. 0 Előfizetési árak: Egész évre...............................8‘— kor. Fél évre ..................................4-— „ Ne gyedévre.........................2- — , Egyes s zám.........................—-20 , Ta nítóknak egész évre . . 6--— „ Főszerkesztő : Felelős szerkesztő : Dr. Adler Adolf Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykarolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 50 fill. Kéziratok nem adatnak vissza Ez nem harcoló hadseregek száma, nem elpusztult értékek összege, nem esetleges hadisarc, hanem ez a mi értékes, mindennél többet érő vagyonunk, ez ami erőtartalékunk, ez az, amiből erőt meríthetünk, a., háború nyugodt folytatására, ez ami legeróiswbb fegyverünk, ez a szám, ami amügy'is bizonyos győzelmünk mindennél' buftosabfe záloga, ez a 46,000.000 az idei termés összege. Negyvenhat millió métermázsa búzát termett az idén a magyar föld. Pedig alig voltmunkáskéz, amely szántott-vetett, dolgozott volna és bizonyos, hogy a földnek az idén nem volt nelterjesebb a megmunkálása, mint az utóbbi években, de a magyar föld, amelyet fiai vérük hullásával, minden erejükkel megvédelmeztek, nem hagyta el őket, busásan, igaz magyar gavallérossággal fizetett meg nekik és mindnyájunknak. Negyvenhat millió métermázsa búza — szaknyelven szólva — „jó“ termés, hiszen Magyarország termelési maximuma 56 millió métermázsa. De az idei termés nagyszerűsége még jobban kiemelkedik akkor, ha megállapítjuk, hogy a múlt évi búzatermés 28,000.000 métermázsa volt, tehát az idei termés teljes 18,000.000 métermázsával múlja felül a tavalyit. A magyar föld, a magyar haza tehát szeretettel, melegséggel, odaadással „élettel“ fizeti vissza a neki adott szeretetet és életet; a magyar haza nem hagyja el a fiait. És ennél az eredménynél a csügge- dőknek és kételkedőknek is el keil né- mulniok, el kell tűnnie minden arcról a borongásnak, a hitetlenségnek, hogy a biztos győzelem sugárzó kifejezése ragyogjon le minden arcról, minden szemből. Mert a győzelem ezzel a hatalmas földdel biztos már. Mi volt az entente legerősebb fegyvere? — A kiéheztetési politika. El kell zárni a középeurópai kettős szövetséget minden külső összeköttetéstől, minden importtól, — mondták — s akkor az éhség folytán magától fog össze- omlani az ellenlálló képességük. Ez volt a nagyszerű terv, amelyet azonban még a tökéletes elzárásig sem tudtak teljesen megvalósítani; hát még a kiéheztetéstöl milyen messzi voltak ! Ha a múlt évi 28 millió métermázsa mellett tudtunk magunkon segíteni, (pedig eleinte nem is takarékoskodtunk,) akkor az idei termés mellett jól beosztva a készletet, semmi reményt nem nyújthatunk az ententenak arra, hogy szívesek leszünk kiéheztetési politikájának áldozatául esni. A harctereken inoghat, változhat jobbra-balra a helyzet, hiszen ez a háború ; az orosz még összegyüjthet minden erőt egy utolsó erőfeszítésre, a franciák és angolok talán behatolnak ismét néhány német lövészárokba, de a legnagyobb szövetséges; az „élet,“ ami oldalunkra szegődött és ennek az égi szövetségesnek az erejét semmiféle földi hatalom nem tudja megtörni. Ez a 46 millió métermázsa búza, ez a legnagyobb győzelem, amit az entente telett arattunk. A rokkantak és elesettek családtagjainak segítése. A honvédelmi miniszter körrendeletben intézkedett a rokkant katonák, valamint az elesettek családtagjainak segélyezéséről. A körrendelet valamennyi magyarországi járás főGyászima idegenben nyugvó hősi halált halt ifjú férj felett. *) Irta s a reform, templomban 1915. évi julius hó 18-án délután tartott gyászistentiszteleten elmondta : Kürthy Károly s. lelkész-vallástanár. Igaz Isten I népek örök vezére, hozzád sírunk fel nagy remegve, félve. Könnyünk csillog, mint harmat a virágon . . . ragyogj lelkünkre, hogy egedbe lásson, hogy rád találjon. Amen. Csodás szerelmü Isten, jó Atyánk! remegve száll fel hozzád gyászimánk, mint kis madár, melynek gyönge a szárnya, hogy a levegő végtelenét járja. Pedig feléd szárnyalni, ó de édes ! Öröm hallani szentséqes beszéded; venni a vigasztalás szent szavát, mit kegyelmedből Jézus Krisztus ád l Könnyező szemet fordítni feléd, min örömsugár rezgett még elébb, a világ minden kincsével felér! . . . Te megszámlálod a könnyharmatot, s nagy szép sorjába elibéd rakod, mint megannyi csillogó gyöngyszemet, hogy gyönyörködjék atyai szemed. S ha a szemek adóját megelégled: hallatod méznél édesebb beszéded, s hozzánk küldöd hófehér angyalod, hogy szárítsa fel a könny- harmatot, amelyik szemünk szögletén ragyog .. . A te áldásod a könny Istenünk 1 Fájdalomban, bübánaiban vélünk, vigaszt benne azért lelünk. Te bocsátód a könnyek tengerét, a boldog mo*) Mándy László nagykárolyi lakos felett. solygást is te adod; itt rózsát nyittatsz tavaszi pompában, amott örökös, gyászos hervadásban életet hervaszt atyai karod! . . . Most békét adsz a boldog embereknek, majd szavad milliókat remegtet meg, s parancsot ősztől a sötét halálnak, s rózsás arcok bus színtelenre válnak. Majd háborút bocsátasz a világra, százezrek mennek elcsigázva, fázva, s egy se csügged, mert szabadságod Lelke csókos suhanását rájok lehelte ! Elöltök háromszin zászló lobog. Mindmind hősök, mind boldogok. Sok köztük ifjú, csak gyerek még, de azért bátor, de azért nem fél 1 . . . Itt kard villámlik, amott ágyú dörg, reszket az ég, jajgat a föld, pirosló ifjú vér ömöl I S itthon, remegve várjuk Istenünk 1 mi lesz velük, mi lesz velünk ? Itthon távolba néz a szem és sóhajtjuk: jó Istenem, ugy-e kegyelmed majd ssak vissza hozza ? Nagy félve járunk, s buzgón imádkozva jár itt asszony, leány, gyerek ... óh imára kulcsolt kezek! . . . De hány van, akit többé sose látunk. Rokonunk, ismerősünk, jó barátunk, kik nagy messze már csöndesen pihennek, s itthon nem apad ki könnye a szemnek. Elmúl’ tavasz, nyár, ősz is télre vál' . . . jön, megy, száll a dalos madár, s a kesergő hiába vár . . . sötétes gyászruhába jár, s vigaszt Uram! Nálad keres, Nálad talál! Gyászolunk most is búbéin, nagy keservben, a nagy fájdalomtól a földre verten. Urunk ! segédj, segíts e gyászos terhen 1 Koporsó nincsen előttünk virággal, akit siratunk, akiért a gyászdal, messze pihen, mint elhervadt virág, sötét már néki a világ ... Miként dalia küzdött hősin, bátran, a nagy csatákban. Szerelmes lett szivébe a halál . . . kereste, várta, rátalált. Bölcsője, boldog gyermek éve, sok színes álma és reménye, szerelmesei, felesége ide kötötte, ide fűzte, s most a halál a homlokára tűzte az élet nagy, véres adóját, sose hallják többet a szóját . . . Csak az fáj, hogy nyílik nefelejts a réten, s nem tehetik a sírjára, nem tehetik mégsem. Csak az fáj, hogy könnyet se sirhatnak porló fejfájára, úgy kelnek, járnak majd örök gyászruhába. Jöjj hozzájok Atyánk 1 szived szent szerelme hullasson balzsamot a szakadó sebre. Mondd, hogy aki meghalt a honért vértontva, ráragyog neve majd késő századokra. Regét szólnak róluk, tettök dalba fonják, s lélekbe a sírját felkeresni fogják késő unokáknak késő unokái, s rászóródnak majd a szelíd emlékezés nefelejts virági ... A nyugvó porokra vigyá- zásod légyen. Tavasz sugarában, nyári verőfényben vándor madárt küldjél, hogy sírjára szállva, édesen dalolja: boldog a magyarok szépséges hazája 1 Hogy segíti őket a kegyelmes Isten, hogy sok ezer évnek örvendnek még itt lenn, mig nem oda térnek, hol Isten szerelme, busongót, gyászolót, árvát és özvegyet oda ölel forrón az örök isteni, atyai kebelre. Ámen.
