Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-14 / 2. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ flomokiüjborliterenként.72fillérértkapható Kisded Sándor fűszer kereskedésében Nagykároly. «M- A borvásárló közönség saját érdekében is győződjék meg jóságáról és olcsóságáról. —^Qjg mindent a munkapárt kasszájába a magyar — nép ellen! Nyolc-tiz millió korona, amit ekként zsebelt be a kormány — pártja kasszájába, hogy ezzel a nemzetet letörje. Egész vidéket, talán az egész ország szenvedő népét meg lehetne menteni az Ínségtől s nyomorúságtól ilyen összeggel. De a kormány nem akar hallani, minden jajkiáltásra siket marad. Gyűjti a pénzt mindenféle uton-módon, csakhogy célját elérje. Hogy ezt az önérzetes és becsületes s önállóságra és függetlenségre törekvő nemzetet fejlődésében megakassza s önérzetét és becsü: letét végképpen letörje s egy szolgalelkü. meghunyászkodó nációt teremtsen itt, mely aztán minden hatalom előtt kész lenne térdet s fejet hajtani s a porig meghunyászkodni. Ezért nem hallja a nyomorgók kiáltásait s ezért nem siet segitségökre. Kolonics-érsek politikáját még most is célravezetőnek tartják. Koldussá teszik előbb a nemzetet, úgy aztán könnyebben válik ez az ő szolgájokká. Tékozolják, pazarolják a nemzet pénzét, a nemzet meg nyomorog, kínlódik. Tarthat-e ez soká? Tud-e tűrni a zaklatott nép éhességtöl fájduló, korgó gyomra ? Ha ez a sok éhes gyomor fellázad s szövetkezik a magyar nép elkeseredett lelkének a háborgásával, furcsa világ lesz akkor ebben az országban. Jó lenne, ha erre is gondolnának Tiszáéit. A végső ideje következik, hogy a népet és országot pusztító gazdálkodásaikkal már felhagyjanak. Mert nagyon rossz vége lesz ennek a gonosz játéknak. Talán nem is a nemzetre, hanem éppen a hatalom mai uraira. Legelőosztalék kifizetés. A nagykárolyi mester- részi legelőbirtokosság közhírré teszi, hogy a ki nem használt legelők után járó 1913, évi nyereség osztalékát 1914. január hó 13 tói 21-ig a nap bármely szakában kifizetP Sütő József pénztárnok lakásán Hajnal-utca 6 sz. alatt. A nagy károlyi vágóhid építése. — Terv, pótadó emelés nélkül. — A múlt év végén a földmivelésügyi miniszter rendeletileg pótlásokat irt elő a nagykáro- I lyi vágóhidról. Ezt a kérdést a város képvise- i lőtestülete egyelőre egy közbevető intézkedéssel oszlatta illetőleg odázta el. Az 'ügy tehát elintézve nincs. A kérdés pedig valóban fontos, mert végre is lényeges dolog, ha egy város vágóhídja a közegészségi követelményeknek megfelel. A sertésvágó köz- egészségügy és tisztaság szempontjából mai állapotában nem felel meg. Ennek oka, hogy a (sertés feldolgozóhely alapanyaga idomtalan kövekkel kövezett hely és a részekbe a viz, a vér beivódik, ott rothadást támaszt, bűzlik és | bármennyire takarítják is, abból a beszivódott vért nem birják eltávolítani. Ez a körülmény közegészségi szempontból bírálva a dolgot igen káros hatású, mert a rothadó vérben mindenféle baktérium jól szaporodhat. Lényeges hibának tartjuk azt is, hogy a vágóhidi kút nincs elzárva, az mindenki által hozzáférhető, ott a folytonos használat által állandóan pocsolyát csinálnak a vizért odajárók és az esetleges állat-betegségeket onnan széthurcolhatják. De nem csak közegészségügyileg nem megfelelő a sertésvágóhíd, hanem a husiparosok- nak sem alkalmas. Ugyanis a sertés perzselő a szabad ég alatt van és igy ki vannak téve “kiállításé ÍZLÉSES 1JÓ MUNKA A^ERSONYKÉPESSÉCJ 1907^s>^JUl.7.^ ' EZÜST EREMMEL ES OKLEVÉLLEL KITÜNTETVE ! Fog- és gyökérhuzás, fogtömés (blomb), arany-, ezüst-, platina-, porcellán- és cement fogak fehérítése, fogkövek eltávolítása, egyes fogakat és fogsorokat arany- és kaucsuk-betéttel vagy szájpadlás nél- :: :: :: kül arany koronákat és csapfogakat művészies kivitelben készít :: .: :: VAli 114 A AITAL, vizsgázott fo^teehiaikus* Apostolkodás falun. Irta: Verner Jenő. Gyönyörűséges szép Magyarország te, — te Isten képzeletének csodás szüleménye, amelynek menyországos hirü Alföldjét élő koszorúként borítja be a Kárpotok erdőkoszoruzta vidéke, ahol a német, az angol, a francia tenyerét összecsapva, szemmeresztve, ujongó örömmel, kitörő szavakkal ismeri fel kisdedséged milliókat érő kincseit, te nem vagy boldog ország, nem 1 . . . Kelet bércei között a hajdani világ kiváltságos népe, a csodás energiájú székely, kinek minden csepp vére drága gyöngyöt ér, rabszolgaképpen igás munkát végez, mint itthon egy alföldi gazda lova, de a sejtés démona viszi őt más hazába, ki idegenben, messze, ahol a magyarság dekompozicióját látja, ahol nem fáj semmi, minden arany . . . csak később látja e dekompoziciónak, e szomorú felbomlásnak jövőjét, midőn odakint minden nyomorúsága, nehéz napjai mellett nem szabad magyarnak lennie . . . Oh eredeti, sajátságos jó székely nép, kit rövid négy év óta a közelben szemléltem, mennyire sajog a szivem, mennyire szánlak benneteket, kik talán, mint Kazinczy Ferenc vérrel, a sajátok vérével Írjátok haza a leveleket. A minapában olvastam egy ilyet. Oh mennyi keserűség volt ebbe a pár sorba leírva! A családnak én olvastam fel. Engem egy része hatott meg nagyon. A többi inkább a család magán ügyeit képezik, nem szabad beleavatkoznom. De a következők : jó magya- I rok mindnyájunkat érdekelnek. Így szólt szórui- !szóra: Magyar testvéreim 1 Oh mennyire jól esik igy szólítani titeket, akiket odahaza a magyar föld táplál mindentadó áldásával: a kenyérrel. Kenyér! Ha a tanító, a pap arra tanít, hogy az Istent legjobban szeressétek, ti azt mondjátok : hogy az Istent, meg a kenyeret. A kenyeret, igen magyar testvéreim, a kenyeret. Boldogok vagytok, mert a magyar haza ezt ad. Nekünk, hogy ad e? Igen ad, ha magyarságunkat megtagadjuk és ha belenyugszunk abba, hogy lelkünket, vele testünket romba döntse a fajgyűlölő hatalom. De kérdelek titeket, ki tagadja meg a magyarságát ? Az még nem, aki I gondolatban legalább a magyarok Istenével J beszél. A gondolatot nem béklyózza le a fajgyűlölet, nem a dorong, a husáng, kifolyhat a vér ereinkből, lassan útra kelhet belőlünk a ! lélek, de mi magyarok leszünk, arra százszor megesküszik a szív, az ész, a lélek, a honsze- 1 relem. „Itt élned, halnod kell“ tanítja a költő és imádság gyanánt mondassátok el százszor is fiaitokkal. Balga, megtévelyedett emberek, ne I véljetek ott Kánaánt, ott, ahol az nincs, e j szomorú búcsújárást szüntessétek be, mert jaj, I százszor keserűbb lesz tapasztalnotok, hogy ! idekint, habár mi tomboltunk, Európa homlo- i kán semmik se vagyunk. Vissza, vissza hiv a szivünkben élő hon- j szerelem. Magyarországon a koldus mankója is | szebb fa, mint idekint a husáng, melyei a J hatalmas magyar nép hátára könyörtelenül mér az önkény, a hatalom. Szomorú sorokban terjed tovább a léleknek I e fájó szavai és ugyan ki ne nézne fájó szívvel kisded hazánkon széjjel, ahol minden oldalról cihelődnek, hurcolkodnak, a jó magyarok, ki Kolumbus csábos, de annyiszor igazolt nehéz és elviselhetetlen életet adó földére: Amerikába. * Egy esetemet szerényen, dicsekvés nélkül szabad lesz elmondanom. A borvizes székely evekig járt erdélyi falumba, hozta a szénsavas borszéki vizer. Az üzlete meglehetős jól mehetett, mert nyaranta 2—3-szor, télente 4—5-ször feljött hozzánk. Háromszáz üveggel indul el a nagy útnak, mire hazaért 40 forintot egy útról haza vitt. Amit a forrásnál még olcsó pénzen eladott, arról nem tudok. De annyit sejtek, hogy nem vitt volna minden egyes alkalmakkor hol a fiainak egy dakut, vagy bekecset, hol anyju- komnak egy-egy virágos köntöst, ha a keresményből nem tellett volna. Az én székelyemnek mindig vig volt az orcája. Paprikás mondásai, eredeti mókái, de az istenáldotta jó magyar humora annyira meg- kedveltették előttem az embert, hogy valahányszor ünnepnapunk volt, ha ránk nyitott. Nagyon ismeretes az az anekdota, hogy mikor a boldogult Lönhart volt erdélyi püspök, a csiki Oiáhfaluban járt, hazamenőjében a bandérium már jól messze kikisérte a falu határában, a püspök elakarta bocsátani kíséretét s e szavakkal fordult a székelyekhez: — Elég volt már a kisérésből, térjenek vissza kigyelmetek. — Csak odáig az akasztófáig kisérjük, —
