Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-25 / 8. szám
7 rassy Gyula elnök vezetése alatt. Miután meg- állapittatott, hogy 333 részvény képviseletében 23 részvényes jelent meg, beinutattatott az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentése, a zárszámadás és mérleg, melyek tudomásul vétettek, jóváhagyattak és az igazgatóságnak és felügyelő-bizottságnak a felmentvény megadatott. A szelvények február hó 20-tól kezdve váltatnak be 60 koronájával a Népbank pénztáránál, valamint Budapesten a Magyar Általános Hitelbanknál. Az Első Nagykárolyi Miigőzmalom rt. vasárnap délelőtt fél 12 órai kezdettel a Kereskedelmi és Iparbank helyiségében tartotta meg ez évi rendes közgyűlését, melyen 904 részvény képviseletében 16 részvényes jelent meg. Kaufmann Jenő igazgatósági elnök bemutatta a zárszámadást, a mérleget, a nyeremény felosztási tervezetet, az igazgatósági es felügyelő-bizottsági jelentéseket s ezek3t a közgyűlés tudomásul vette, elfogadta, jóváhagyta és úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő- bizottságnak a felinentvenyt megadta. Ezután a közgyűlés dr. Adler Adolf, Cukor Márton, Kaufmann Adolf, Kaufmann Izidor és Kaufmann Jenő részvényeseket 5 évi időtartamra az igazgatóság tagjaivá 5 évi időtartamra újból megválasztotta és a végrehajtó bizottságban résztvevő három uj igazgatósági tag fizetését az eddigi mérvben megállapította. Ezzel a közgyűlés véget ért. A helybeli Ipartestület vasárnap délután 2 órai kezdettel a városháza nagytermében tartotta meg ez évi rendes közgyűlését Marián Ferenc elnök vezetése alatt. A múlt közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és az elöljáróság jelentésének bemutatása után előterjesztetett a múlt övre vonatkozó zárszámadás és vagyonmérleg,' s az helyben hagyatván, számadóknak a felmentvény megadatott. Ezután bemutattatott a folyó évi költségelőirányzat, rhely azzal a változtatással, hogy a hiva- lalszolga évi fizetése 600 koronára felemeltetett, egyebekben .effogadUJolt és jóváhagyatott. Kovák! Antal, Marosán Gyula, Nemethy Sándor, Nemes Ferencz, Nagy Antal, Rácz János, Riskó György és Soós Zsigmond kilépő elöljáróság! tagok 3 évi időtartamra, Dl gold Ferenc, Kovács Lajos és Molnár Lajos számvizsgáló bizottsági tagok egy évi időtartamra újból inegválasztattak. Akkerman Antal indítványára a vámosunkban tartott ipáros továbbképző tanfolyam négy tanárának sikerdus működéséért a közgyűlés elismerést és köszönetét szavazott és azt jegyzőkönyvi kivonaton tudatni határozta. Elnök ezután a jegyzőkönyv hitelesítésére Albanézi Mihály, Debreceni László és Németi György tagokat felkérvén, a közgyűlést befejezettnek nyilvánította és berekesztette, kérve az ipartestület tagjait, hogy március 15-én a testületi zászló alatt való kivonulás és a róm. katholikus, valamint a református templomban az istentiszteleten való résztvétel céljából az ipartestület helyiségében reggel fél 9 órakor gyülekezzenek. Közgyűlés. A „Nagykárolyi Ipari és Közgazgasági rt.“ f. hó 22-én d. e. 10 órai kezdettel tartotta meg ez évi rendes közgyűlését saját helyiségében Vetzák Ede elnökigazgató vezetése alatt. Az igazgatósági jelentés szerint a kenyérgyár üzemét csak 1913. évi augusztus hó 1-én kezdette meg és igy a kezdet nehézségeivel küzdve, az 5 havi üzem 947 K 99 f veszteséggel végződött, noha ezen idő alatt 30358 K 88 f volt a forgalma, illetve a bevétel. A közgyűlés a jelentéseket tudomásul vette, a zárszámodást és mérleget elfogadta és jóváhagyta s a Jakabffy Gábor lemondása folytán üresedésbe jött igazgatósági tagsági helyre 2 évi időtartamra igazgatósági taggá Récsey Ede kegyesrendi házfönök, plébánost választotta meg. A „Nagykároly és Vidéke Ipari és Gazdasági Hitelszövetkezet“ f. hó 22-én tartotta meg rendes közgyűlését Lukácsovits János elnöklete mellett. A közgyűlés megnyitása után meleg szavakkal parentálta el az elnök a Szövetkezet közszeretetben álló pénztárnokát : Dürschinger Károlyt, aki hűséges és kitartó, lelkes tagja és kiváló tisztviselője volt a Szövetkezetnek. Érdemei jegyzőkönyvileg örökittetett meg. Az elnöki tartalmas megnyitó- beszéd után a bemutatott igazgatósági jelentés, zárszámadás és mérleg, valamint a tiszta nyeremény felosztására vonatkozó javaslat észNAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE revétel nélkül fogadtatattak el. Az igazgatóság j 8. §. A szolgálati idő folytonosságának tagjai közül kisorsolt 3 tag. u. m.: Drágus j számításánál nem tekinthető megszakításnak: István, Brauneisz József cs Fézer János, igazgatósági tagokul ismét inegválasztattak. Vé ül Akkermann Antal igazg. alclnök mondott szép és bő ismereteket tartalmazó beszédet, ahol felhívja a tagokat a Szövetkezet lelkes támogatására. dr to „Nagykároly és Vidéke Takarékpanzíár“-i íj ;í részvény minden elfogadható áron ■al CL OÓim a kiadóhivatalban, Hivatalos rész. Hirdetmény. 4415—1914. mrk. sz. Minden birtokos köteles a fá^iuigyeinek fakadása előtt legkésőbben azonban, (uárcius hó végéiga.beit sősegekben, majorokban, szőlőkben, gyümölcsösökben és kertekben v^jvö fáit és bokrait a kártékony hernyóktól, illt^ileg liernyöfeszkéktől és lepketojásoktól m^íljszUÍiuii'-.ji az összegyűjtőit hernyókat, hernyóicszfcgijéet és lieriiyoiojn.so.kal kabb 'lÄzjl .kanyák, valamint a egsrebogayak tömeges meg jelenésük alkalmával, i>y megfelelő módon pusz- titandók. Ki a,, kártékony ijllahjkat és növényi?:. két a meghatározoU.ji^^e-ji irtani elnuilasztja, helyette az irtást a h^táiág- a mulasztó költségére fogja végeztetni.-lhiagykároly, 1914. február hó 20, l>őűud(í5t;s^et|doákapitany,' GiÍT..;:. . Szabályrendelet Nagykároly r. t. város tiszti-, segéd-, kezelő-, rendőri- és szolgaszet^élyzete, valamint azok özvegyei és árvái" nyugdíjellátásáról. Nyugdijszabályrendelet. a) a két szolgálat közé eső, de tényleges szolgálatban nem töltött idő, ha az harminc napot meg nem halad ; b) a nyugdíjazott állapotban töltött idő ; c) az illetmények élvezete mellett vagy anélkül szabadságon töltött idő, ha az egyhuzamban egy évet meg nem halad; d) a felfüggesztett állapotban töltött idő; o) a szolgálatnak olyan abbanhagyása, amelyre az ellátási igény fenntartásának -biztosítása m llett a város képviselőtestületi közgyűlésének, előbbi állami szolgálat, esetén a kormánynak, törvényhatósági szolgálatnál pedig a törvényhatósági bizottságnak beleegyezése ki- eszkö/öitefett. 9. §. Közvetlenül ezen város szolgálatába lépés elől.', úgy az államnál, mint különböző kötelékekben az államival egyenlőnek tekintendő szolgálatokban, vármegyei és városi törvény- hatóságoknál, rendezett tanácsú városoknál eltöltött mindazon szolgálatot, amely az állami alkalmazottak, valamint azok özvegyeinek és árváinak, ellátásáról alkotott 1912. évi LXV. t.-c. 2., 3., 16., 17., 18. és 122. szakaszai er- telmeben az állami alkalmazottak szolgálati idejének megállapításánál az államnál beszámítás tárgyát képezné, a jelen szabályrendelet összes határozmányai szempontjából az ezen város kötelékében eltöltött szolgálati idővel teljesen egyenlőnek kell tekinteni; az 1912. évi LVIII. t.-c. 19. szakasza értelmében azonban csak azon alkalmazottakra nézve, akiknek ezqn város szolgálatában való átlépése a jelen nyugdijszabályrendelet életbe lépésé után történt s a rendezett tanácsú városoktól ' átlépettekre nézve azonban csak abban az esetben, ha azon város, amelynek kötelékéből az átlépés történt, az átlépés időpontjában az. 1912. é,vi LV ill, t.-c. 19. szakaszúbau megkívánt feltételeket már: teljesítette s a viszonosságot kimondotta. . ' ........ (Folyt. l'Öv.) • j . , \ i Uj kárpitos és disziiö műhely, r —— -------------------------------------------------------------á Van szerencsénk a nagyérdemű közön- ^ i ség becses tudomására hozni, hogy k » Nagykárolyban, G zsou-utca 2-ik * ’ házszáni > kor alatt egy a mai modern ' igényeit minden tekintetben kielégítő A I. Fejezet. Általános határozmányok. 7. §. A tényleges szolgálati idő annak a hónapnak utolsó napjával ér véget, amely hónapban az alkalmazott a szolgálat köteléke alól tényleg felmentetik. Ez a felmentés abban az esetben, ha az alkalmazott nyugdíjra vagy végkielégítésre már igényt szerzett, nem történhetik előbb, mielőtt a nyugdij vagy végkielégités meg nem állapíttatott s az erről szóló értesítés szabályszerűen nem kézbesittetett. Azt az alkalmazottat, aki még ugyanabban a hónapban hal meg, amelyben a szolgálat köteléke alól felmentetett, a tényleges szolgálatban elhaltnak kell tekinteni még akkor is, ha nyugdija vagy végkielégítése már megállapitta- tott s ő erről szabályszerűén értesittetett. A végleges minőségben való alkalmazást közvetlenül megelőzőleg ideiglenes minőségben eltöltött szolgálati időt be kell számítani. A fellüggesztett állapotban töltött idő beszámításának csak akkor van helye, ha az állásától felfüggesztett alkalmazott a felfüggesztés tartama alatt illetményeinek teljes élvezetében ineghagyatott vagy ha a felfüggesztés tartama alatt visszatartott illetmények részére utólag kiutalványoztattak. A gyakornoki minőségben fizetés élvezete nélkül töltött időt csak akkor lehet beszámítani, ha az ilyen minőségben való alkalmazást közvetlenül olyan álláson való alkalmazás előzte meg vagy követte, amely beszámítható javadalmazás élvezetével volt egybekötve. L i kárpitos és ■■■ i ] díszítő műhelyt i ^ rendeztünk be s elvállalunk minden e ^ m szakmába vágó munkák készítését, u. m.: m ’ szalon, ebédlő és hál szoba bútorok ’ * ízléses és tartós kárpitozását a legújabb A f diszkesek (esekuracziókat) szerint, ruga- 1 ^ nyos aljak, lóször matracok felfrissítését, ^ ^ kocsi belsejénék párnázását, futó kocsikra f i üléseket, billiárdasztalok áthúzását és t ^ angol bútorok (uj és. ócskák) elkészítését, é ’ akár háznál, akár műhelyünkben juta- ’ A nyos árak, gyors és pontos ki- A \ szolgálás mellett. Vidéki megrendelések f ^ elfogadtatnak és a legnagyobb gonddal készíttetnek. Szives pártfogást kérve, maradtunk 1 i kiváló tisztelettel f Pap Testvérek L kárpitosok és díszítők Nagykároly, Gőzson-u. 2. ^ i r & Tanuló lapunk nyomdájában felvétetik.