Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-04 / 5. szám
4 „Ha. valahol, az Önök ügyében áll az a közmondás, hogy „ahol legnagyobb a veszély, olt kell leggyorsabban a segély Az az erős és lélekölő munka, amelyet a magyar dijnoki kar napról-napra az élet gondjaival megterhelve a jobb jövőbe vetett hittel és bizalommal folytat, minden jóérzésü ember méltánylására és támogatására jogosítva van. Nehéz állás és helyzet vezető pozícióba felelősséggel munkálni a haza javát, becsületesen menni lelkiismeret és meggyőződés szerint, de még ennél is sokkal nehezebb dijnokos- kodni sok gyerekkel biró családos embernek !“ Városi közgyűlés. — Saját tudósítónktól. — Nagykároly város képviselőtestülete vasárnap délelőtt rendes közgyűlést tartott Debre- czeni István kir. tanácsos, polgármester elnöklete alatt. A képviselőtestület mindenek előtt a tagjai sorában beállott változásokról szóló jelentést hallgatta meg, s azután a polgármester javaslatára egyes albizottságokat egészített ki. Ezekről hírrovatunkban referálunk. Tudomásul vette a képviselőtestület a vallás- és közoktatásügyi miniszter leiratát, mely- lyel a néhai Cservenyák Antal és neje, valamint a néhai Kosztra Ignác-féle gymnaziumi alapítványokról kiállított alapítványi okiratot jóváhagyta. Ugyancsak tudomásnl vette a közgyűlés a belügyminiszter leiratát, mellyel a gyámpénztári szabályrendeletet jóváhagyta. A vármegye törvényhatósága megküldte a j város közönségének a városi nyugdijszabályza- tot, melyet némi változtatás után jóváhagyott, j A változtatás arra vonatkozik, hogy törölte azt a pontot, mely szerint a nyugdíjas állapotban is van fegyelmi eljárásnak helye. Bejelentette a polgármester a kir. kincstárral kötött szerződést, mely szerint a borital és liusfogyasztási adó beszedési jogért megváltás címén 46'000 koronát tartozik fizetni a város. Előterjesztés tétetett az ingatlan forgalmi városi pótilleték szedésére vonatkozó szabály- rendelet érvényének meghosszabbítását, vala- j mint a városi pénztár különféle rendeltetésű1 pénzkészletének időlegesen más rendeltetésre ! leendő felhasználását illetőleg. Olvasták a kir. tanfelügyelő megkeresését az állami elemi iskolai igazgató-tanitó részére természetbeni lakás létesítése iránt. Erre vonatkozólag az a javaslat, hogy az elemi iskola telkéből a Vadai-közre kiterjedő részén az igazgató-tanitó részére egy teljesen uj épületet emelnek. NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ Elutasította a képviselőtestület Papp József és társai urai lakosok kérelmét, melyen a Scliuszter János és neje-féle gymnaziumi ösztöndíjalap tulajdonát képező urai földbirtok haszonbérét részben elengedni kérték. Geiringer Károly okleveles mérnök, budapesti lakos kérelmet adott be a város képviselő- testületéhez, melyben arra kéri a várost, hogy a piactéren állandó jellegű vasbeton mozi színházat építhessen. A tanács a piactér ilyen mozi beépítését ..em engedhetvén meg, a kérelmet nem tartotta teljesithethetőnek. Á közgyűlés igy határozott. A színházi függöny hirdetési jog bérletére vonatkozó határozatot a közgyűlés hatályon kivül helyezte, miután az ajánlatot tevő kötelezetlségének mindezideig meg nem feleli. Bemutatta a polgármester a december havi pénztárvizsgálati jegyzőkönyvet, mely tudomá- | sül vétetett. Több illetőségi ügy ietárgyalása uián a köz- I gyűlés véget ért. Színészet. Megjegyzések a színházi hétről. — A drámai előadások. — Egyik színházi referádánkban már utaltunk arra, hogy a színház vezetősége, jól tenné, ha a drámai előadásokat jobban kulliválná, mert ebben van az idei társulat erőssége. Beigazolta ezt a társulat drámai személyzete a magas színvonalú előadásokkal. Ezt a jó hírét öregbítette csak a múlt hőt derekán előadott Tájfunnál. Lengyel Menyhért nagystílű drámája kerek összevágó előadásban került szinre. A dráma nagy személyzettel dolgozik és a játszó színészek mindegyike a legjavát adta. A dráma vezető egyéniségei: Tokeramó és Kerner Ilona alakját: Marossy Géza és Vécsei Ilonka játszották. Felfogásban és kivitelben is gondos alakítást kapiunk mindkettőtől. Marossy Géza áz álarcos japán alakját érdekesen személyesítette. Ha valami, úgy csak az lehet kifogásolni valónk, hogy tulhalkan beszélt és ez állal mintegy kényszeritette a többi japánt is hasonló halk hangon beszélni. Ez a halk beszéd azután olykor-olykor egész suttogássá tompult, úgy annyira, hogy a beszédet lehetetlen volt megérteni. Vécsei Ilonka temperamentumának minden' kiválóságát érvényesítette, s megfojtása előtt lejátszódó nagyjelenetét alakította meg különös erővel. Kettőjük játéka gyönyörű összhangban állott és diadalra vitte a drámát. Az elösmerés hangján kell megemlékeznünk R. Tóth József alakjáról. Egy igazi húsból és vérből való férfit hozott a színpadra. A drámai társaságnak egy igen értékes tagja R. Tóth József. Horváth József professzora kedves karikatúra volt, melynek sikerült alakítása újabb bizonyítéka használhatóságának és színészi tehetségének. Diszkréten játszották meg szerepeiket a japánok egyenként és együttesen. Salgó Ilonka kisebb szerepében jót produkált. A közönség egészen megtöltötte a színházat és sokat tapsolt a szereplőknek. HÍREK. A fösorozások Szatmármegyében. — Saját tudósítónktól. — Szatmárvármegye alispánja már összeállította a megyeben működő két sorozó bizottság 1914. évi ujoncozási és működési tervezetét. E tervezet szerint a folyó érben a sorozások a következőképen fognak lefolyni. Az 1-ső sorozó bizottság működése. Csengeri járás. Sorozási székhely: Csenger. Működése : március 2—5 ig. Elnö <: M idarassy Gyula, orvos : Kápolriay Kálin in dr. Soroznod ik 717. Mátészalkai járás. Sorozási székh ily: Mátészalka. Működése: 7—14-ig. Elnök: llösvay Aladár, orvos: Csató Sándor dr. Sorozandók száma 1288. Szinérváraljai járás. Sorozási székhely. Működése: április 5—14-ig. Elnök: Ilosvay Aladár, orvos: Baj- nóczy Géza dr. Sorozandók száma 775. A vasi járás. Sorozási székhely: Szinérváralja. Működése: április 15—17-ig. Elnök: Tóth Mór, orvos: Klein Samu dr. Sorozandók száma 613. Felsőbánya város. Működése: április 19—20-ig. Elnök: Torday Imre, orvos: Csausz Károly dr. Sorozandók száma 142. Nagybánya város. Működése: április 22—23-ig. Elnök: Torday Imre, orvos: Herczinger Ferenc dr. Sorozandók száma 240. Nagybányai járás. Sorozási székhely: Nagybánya. Működése: (április 24—29-ig. Elnök: Torday Imre, orvos: Gondos Mór dr. Sorozandók száma 791. * . A Il-ik sorozó bizottság működése. Szatmári járás. Sorozási székhely: Szatmár Németi, Működése: március 13—18. Elnök: Péchy István, orvos: Schönpflug Béla. Sorozandók száma 1052. Nagysomkuti járás. Sorozási székhely: Nagysomkűt. Működése: március 23—27-ig. Elnök: Péchy István, orvos: Olsanszky Viktor dr. Sorozandók száma: 704. Erdödi járás. Sorozási székhely : Erdőd. Működése : március 29—31 és április 1—2-ig. Elnök: Nagy Sándor, orvos : Csuka Mihály dr. Sorozandók száma 875. Nagykároly város. Működése: április 9—15-ig. Elnök: Mada- rassy Gyula, orvos: Schönflug Béla dr. Sorozandók száma 352. Nagykárolyi járás. Sorozási székhely : Nagykároly. Működése : április 16—22-ig. Elnök: N. Szabó Antal, orvos : Schönpflug Béla dr. Sorozandók száma 1086. Fehérgyarmati járás. Sorozási székhely: Fehérgyarmat. Működése: április 24—29-ig. Elnök: Jékey László, orvos: Schönpflug Béla dr. Sorozandók száma 860. Vármegyei közgyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága a belügyminiszter jóváhagyó leirata folytán február 19-én tartja meg ez évben első rendes közgyűlését. Ezen a közgyűlésen lesz betölve a vármegyei tiszti főügyészi állás is. Államsegély. A m. kir. földmivelésügyi miniszter Méhtelek község közbirtokossága részére közlegelőjén kút létesítés céljaira 150 korona segélyt engedélyezett. Adomány. Gróf Károlyi József ur Öméltósága, aki minden évben nagyobb összeggel támogatja a népkonyhát, ismét jelét adta nemesen érző szivének és a tél nyomorultjainak enyhítésére 200 koronát volt kegyes az izr. Nőegylet elnökségének küldeni, amely kegyes adományát — hálás köszöneté kifejezése mellett — ez utón nyugtázza — a Népkonyha vezetősége.