Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-30 / 39. szám
2 ________’_____NAGYKÁROLY ES VIDÉKE A MI HŐSEINK. (S.) A szelíd bánatu lengyel tájékon, melyek fölött rabnemzetek fájdalmával sir az őszi szellő: a szerb határszélen, ahol orgyilkosok leselkednek reájuk, járják a veres haditáneot ami fiaink. Oh, micsoda észtveszejtő tánc ez ! A legkalandosabb férfiúnak, aki hajszolja a veszedelmet és akinek sport szembe kacagni a halállal, egy emberéletre elég, amin egy óra alatt esnek át ott a mi fiaink. Minden asszony, leány gondoljon reájuk szeretettel, fehér karjukkal öleljék át őket ; gondolatban, talán megérzik és megdobban szivük az orosz síkságon vagy az orgyilkos szerbhatáron harc közben, lovaik hátán, vagy hat láb mélyen a hideg hant alatt. Ki hitte volna, hogy a Dnjepéren, Búgon, Stréren vagy a Dunán magyar fiuk úsztatnak át, hogy ami fiunk lába taposva az orosz mezők avariát, a szerb hepe hupás kopár térségeket; hogy csillogó huszártisztek, színházi, kávéházi ismerőseink, a férfias bátorság hősies önfeláldozás mámorában, ei- dőkön, sáncokon, puskatüzön, ágyuk men- dörgésén keresztül viszik magukkal előre a legnagyszerűbb fergeteget. Mert fergeteg az, amelyben nincs megállás, kevés a pihenés.. . . . Sok sugaras nappalon, hosszú éjszakákon, mély és fagyok földárkokban, feszült ideggel, görcsösen szorongatott puskaaggyal, erős éberséggel állani az ellenség gyilkos támadását. Figyelve lesni, vadászó, bősz szenvedéllyel, mikor bukkan föl elenyésző távolban, ahol a szem köre, — mint az ég lehajlo boltja — ráborul a hideg csöndes földre, eleven fej ... És elnyúlni a nyergen, a bornyun, arccal a csillagos -égboltnak, mely a szármata síkság fölött is olyan mélyen kék, mint az édes anyaföld hátáról nézve; sóhajokat eregetni nyugatnak, otthon hagyott anyára, hitvesre, kedvesre, gyerekre gondolni, féíálomban minden neszre riadtan talpra ugrani s aztán küzdeni férfi férfi ellen az utolsó hördülésig, megfutamítani az ellenséget, magyar virtus, babonás elszántság, ma hírlapi tudósítás, holnap — szent legenda . . . Ez ami fiaink háborús élete, vitézi sorsa, amelyben minden pillanatnak megvannak a szenzációi. Olyanok, amelyek fölülmúlják a hihetetlen képtelenségeket is. És minden pillanat fölvet egy-egy ismerős nevet, nyomában szárnyal a hir, az elismerés, a vitézi halhatatlanság kapusai. A mi fiaink sebes iramban nyargalásznak nak át ebbe az örökkévalóságba. Ahogyan végigszántjuk a hivatalos lapok fekete sorait, előcsillog közülök majd mindennap egy-egy szatmármegyei fiú hősiességének dithirambja. Ezek között kimagaslik Jármy Andor városunk szülötte, Jármy Béla nyug. vármegyei kiadó fiának a 46 ik „gyalogezredbeli kapitánynak hősi tetté, akit Őfelsége vitézségért a III. osztályú vaskorona renddel és hadi ékítménnyel tüntetett ki. Magát az érdekes és izgató haditényt a „Pesti Hírlap ‘ nyomán az alábbiakban kö zöljük : Zimonyból Belgrád egy részét nem lehetett lövetni, mert Belgráddal egyenesen szemben kellett volna felállítani az ágyukat, az pedig abnormis, hogy erre van a Duna legnagyobb, mintegy busz kilométeres árterülete. A szerbek összes dunai hajóikat — 10 gőzöst és 12 sleppet — éppen ezen a rájuk nézve kevésbbé veszélyes részen gyűjtötték össze. Biztonságérzetük annál nagyobb volt, mert monitoraink sem vonulhattak ide Az volt tehát a feladat, hogy a Duna árterületén és a Dunán el kell helyezni egy kis tüzérséget, amely sikerrel operálhat. A veszélyes feladatra több felszóllitott tiszt közül Jármy Andor 46-ik gyalogezredbeli kapitány, Lázár György szegedi polgár- mester veje, vállalkozott. Vezetése alatt pedig a következők állottak: Jenisch, a 7 ik utászzászlóalj első századának a parancsnoka 5 utásszal, — Orgonás 7-ik tarack-tüzérez- redbeli hadnagy 13 tüzérrel, két tarack ágyui val, 100 gránáttal és 30 shrapnellel, — Ludwig 23-ik vadász-zászlóajbeli hadnagy 13 vadásszal. Mindnyájan egy nagyobb csónakra szálltak. Két motoroscsónak vitte őket előre, a pénzügyi kormány „János“-a és Schetz építőmester „Szirén“-je. Este félnyolckor indultak el a pancsovai kikötőből, s a Temesen lefelé haladva, fél- kilenckor érkeztek ki a szabad Dunára. Ekkor azonban óriási északi szélvihar és eső támadt, ami hozzájárulva a Duna hatalmas árterületánek erősáramú lefolyásához, az előrejutást meggátolta. Méternyi magas hullámok csaptak fel az alacsony motorcsónakokba, melyekben csak a viz folytonos kiiapátolá- j sával lehetett a mágneseket megmenteni. Majd hirtelen elszakította a szélvihar a dereglyét a motorcsónakok vaskapcsaitól. Jenisch utásszázadparancsnok teljes fölszereléssel a Dunába ugrott, hihetetlen erőfeszítéssel elfogta a kötelet és visszahozta a motorosokhoz. A szélvihar nem egyszer fövényre sodorta a csónakokat. A Dunának erre csak egy csatorna-vágása van, s a vihar minduntalan elvitte onnan a vakmerő vállalkozókat, akik már csak két-három kilométernyire voltak ekkor a visnyicai szerb tüzérségi vonalaktól így küzdöttek az elemekkel: viharban, szél ellen, a fűzfák ágaiba kapaszkodva, hogy nagyszerű haditettre vállalkozván, ei ne sodorja őket az ár. Végre pirkadt. Már látni lehetett az utat s teljes tizenkét órai küzdelem után, Belgráddal szemben, másfél kilométernyire a belgrádi vár ágyúinak a torka előtt, helyére érkezett a bátor csapat. Csak ekkor tudták teljes egészében felfogni, milyen emberfeletti munkát végeztek és milyen emberfeletti feladatra vállalkoztak. Az izgalomban, amely testi erejüket is igénybe vette, Jenisch kapitányon a szellemi kimerülés tünetei mutatkoztak. A legénységet szinte megtébolyitotta a vihar s azt kezdte vitatni, hogy haszontalan az egész expedi- , ció, jobb lesz visszafordulni. A rácok ellen ! még lehet küzdeni, de a vihar ellen nem. Milyen a modern csata?* A modern csata egészen más, mint amilyennek a közönség elgondolja ama régi csatakép-metszetek alapján, amiket most könyv- kereskedők és antikváriusok sűrűn tesznek ki a kirakatukba. Talán még a laikusnak is feltűnik, hogy ma egy-egy nagyobb csata milyen rengeteg területen folyik le. így például a németek Metz és a Vogézek közt nyolcvan kilométeres csatavonalon küzdöttek, holott a het- venediki háború egyik legnagyobb ütközete, a gravelotti, csak húsz kilométer szélességben folyt le. Körülbelül tehát négyszer olyan hosz- szu a modern csatavonal, mint csak a hetvenes években volt. Az oroszországi jelenlegi harc pedig — mint a lapokban olvassuk — 400 mond négyszáz kilométer hosszú vonalon folyik. Ennek főként az az oka, hogy a katonákat ma már nem állítják föl oly sűrűn egymás mellett, mint régen, hanem épp ellenkezőleg, lehetőleg távol egymástól, hogy mennél kevésbé szolgálhassanak célpontul az ellenség golyói számára. Ezt a törekvést szolgálja a csukaszürke vagy khakisága egyenruha is. De nemcsak azért olyan széles a modern csatavonal, mert a katonákat messze egymástól állítják föl, hanem azért is, mert összehasonlíthatatlanul több ember vesz benne részt, mint régen. Ezt eléggé megvilágítja egy adat is. Nagy Napoleon a hires 1812-iki oroszországi hadjáratában, amely számunkra most annyira aktuális, körülbelül egy millió embert vonultatott föl és erről akkor úgy beszéltek, mint valami második népvándorlásról, második Ca- talaunumról. Egy millió katona, mi ez a mai igazi népvándorláshoz képest ? * Ennek a cikknek adatai és leírásai főbb vonásaiban egy kiváló német szakértőnek, a tavaly elhunyt német vezérkari főnöknek, gróf Schließen tábornagynak iráaaiból valók, aki szakismeretei alapján igyekezett képet adni egy jövendő háborúról. És mégis úgy van, hogy a modern há- : ború sokkal kevesebb ember életébe kerül, ! mint csak száz évvel ezelőtt is. Az orosz-ja- j páni háborúban például csak két-három száza- | íékot tett ki a halálozás aránya, holott Nagy Napoleon vagy Nagy Frigyes idejében a legény- ! ségnek átlag negyven-ötven százaléka maradt | a csatatéren. Az életveszedelem tehát a modern háborúban negyven százalékról két-három percentre csappant le. A hires mukdeni csata,! amely tizennégy napig tartott, mind a japá- niaknak, mind az orosznak sokkal kevesebb emberáldozatába került, mint a hetvenes években a mars-latouri ütközet, amely csak néhány óra hosszat folyt. A széles csatavonallal és a benne fölállított rengeteg embertömeggel együtt jár az is, hogy egy-egy csata rendszerint több napot vesz igénybe. Vagy nem tűnt-e még föl senkinek, hogy hadi jelentések előre megjósolják, hogy ez és ez az ütközet előreláthatólag két-három napig fog eltartani ? A francia hadvezetőség föl is használta a modern csatának ezt a jellemző tulajdonságát, amikor az esetleges vesz- teséghirekkel szemben úgy akarta fölfegyverezni a francia publikumot, hogy óva intette, hogy ne csüggedjen el minden rossz hirre, mert egy modern ütközet olyan rengeteg területen és annyi ideig folyik le, hogy végeredményt csak napok múlva lehet leszögezni. A modern csaták közül a legtovább tartott a mukdeni, amely teljes tizennégy napot vett igénybe. Ez azonban ritka és nem kívánatos kivétel. A modern csata külső képe is egészen más, | mint amilyennek régi metszetek alapján a laikus hinné. A rengeteg csatatér a szemnek alig szolgál látnivalóval. Ha valaki egy magasabb pontról át akarná tekinteni a csatateret, először j is az lepné meg, hogy nem lát katonát, csak ; valami népesen nagy és puszta területet. Azt J lehet mondani, hogy a szemlélő nem lát | voltaképp semmit. Ha az ágyuk mennydörgése I nem süketítené a fület, a tüzérség jelenlétét csak a gyöngén fölvillanó tűz árulná el. Az ember nem tudná, hogy honnan érkezik a gyalogság fegyverropogása, ha olykor itt, vagy olt meg nem pillantana egy vékony vonalat, a mely egy pillanatra előre ugrik és aztán ismét eltümk a szem elől. Sehol egyetlen lovaskatonát nem lehet látni. A csatatereken csak a gyalogság és tüzérség működik, a lovasságnak a két fegyvernem küzdőterén kívül kell keresnie feladatainak megoldását. Megszűnt az a régi hatásos csatakép is, amikor a fővezér egy magaslatról tekintett végig harcoló seregén. Meg Napóleon sem merne fényes kíséretével fölállni egy dombra, mert fehér paripája kitűnő célpont volna számtalan tüzérüteg számára. És a legjobb, legmodernebb messzelátóval sem láthatna valami sokat. A modern hadvezér a csatatértől jó mesz- szire egy házban ül, amelynek tágas irodahelyiségei vannak, amikben távirő és Marconi- készülék, telefon és jelző-apparátus a legmodernebb komforttal vannak berendezve. A ház körül az automobilok és motoros kerékpárok egész hada vár a parancsokra, amiket néha a legmesszebb útra kell vinnie. Maga a hadvezér, kényelmes széken, tágas íróasztal előtt ül, amelyen pontos térkép van, ami az egész csatateret megjeleníti előtte. Keze ügyében telefon van és ezen keresztül küldi el parancsait, rendelkezéseit és telefonon veszi föl a. hadvezetők és hadtestparancsnokok jelentéseit, továbbá az üzeneteket, amelyeket a ballon captifokról meg a kormányozható léghajókról kap, amik a magasból nagy figyelemmel kísérik az ellenség mozdulatait, hadállását és erről időről-időre jelentést tesznek. Ezt a képet, amely a valóságot megközelíteni igyekezett, gróf Schlieffen pompás tolla festi le számunkra. ▼
