Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-23 / 38. szám
XXXI. évfolyam. Nagykároly. 1914. szeptember 23. 38. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ TÁ R S A D A_L M I^HETILA P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre..........................8’— kor. Fél évre..............................4-— , Negyedévre ......................2- — „ Eg yes szám......................—‘20 „ Ta nitéknak egész évre . . 6‘— „ Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Dr. Adler Adolf Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó: a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bél-mentetten leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 50 öli. Kéziratok nem adatnak vissza A mi őszünk — (akadó kikelet. Nagykároly, 1914. szept. 22. Tiporjuk lábunk alatt a sárgult falombot, ki-kikapja fejünkből a kalapot a hűvös őszi szél: s mi csodálkozunk. Pedig ez természetes ; hiszen mutatja a naptár, hogy itt az őszkezdet, s mi megütődve, zavartan nézünk egymásra: ugye tava- szodik? Ősz, sárguló bágyadt ősz ez a világon mindenkinek, de mi tudjuk, hogy nekünk tavaszodik. Lehullhat felölünk a természet lombkoronája, elsárgulhat minden virág a réten : termel nekünk külömb virágot örök honszerelmünk lángja; a sárgult avaron keresztül dübörög a mondák hőse: a magyar katona s nincs neki szüksége arra, hogy diszitse a természet lombko- szoruja, terem neki különbet a történelem babérfája. Nem a bágyadt őszi napsugár melegít már bennünket, hanem a lelkesedés, a biztos győzelem tudata. Egy pillanatig sem szabad kételkedni ebben, mert a kételkedést csak egy lépés választja el a csüggedéstől; aki pedig még most is tud csüggedni, az meneküljön közülünk, mert nem magyar többé! Magyar erő, magyar vitézség! Már azt hittük elszunnyadt, talán meg is halt s virrasztottunk felette könnyes szemmel, mert oly sokan kongatták felette a lélekharangot. Most újra itt áll előttünk, szeb ben mint valaha, megifjodva s erősebben, mint remélhettük. Itt áll virágbaborultan, mint hajdan annyi sokszor, de most többet kívánunk tőle, mert elvárjuk, hogy teremjen is. Teremje meg valahára a szilárd állami lét mellett az annyit sóhajtozott magyar egyetértés, egy célért küzdés gyümölcsét is! Sokan mondták, sokszor mondták, hogy a mai modern viszonyok között nem sok szerepe van a személyes bátorságnak s most a dicső küzdelem hevében kiderül, hogy épen ez az egy az, amit a minden oroszok cárja nem tud pótolni minden gépfegyverével! El fogja ez az erő tiporni a barbár sötétség minden katonáját, mert el kell tiporni, ha mi akarunk élni! Élni szép, meghalni nehéz, de köny- nyebb dicsőséggel meghalni, mint élni gyalázatban! Most úgy érezzük, hogy eljutottunk a nagyszerű válaszúira, melyet a költő énekelt: „Még jőni kell, még jöni fog egy jobb kor . . . Vagy jöni fog, ha jöni kell a nagyszerű halál . . De mi érezzük, mi tudjuk, hogy a jobb kor fog jönni, — talán már itt is az eleje — mert jönni kell. Meghallgatta az Ég milliók imáját s megkönyörül az árva népen, melyet balsors annyit tépett és mutat neki jobb jövőt. S hisszük, ha hittük valaha, a legnagyobb magyar legnagyobb mondását hogy Magyarország nem volt, hanem lesz, mert most csakugyan elkövetkezett az idő, amikor Magyarország kell, hogy legyen ! És már elkezdtünk lenni, már vagyunk, mert elkezdtünk küzdeni lelkesedéssel egy célért, egy akarattal. Megértettük, hogy „itt a próba, az utolsó nagy próba“ s a próbának első felét már meg is álltuk küzdelmesen, de dicsőséggel. Ha valaki büszke volt valamikor arra, hogy magyar, legyen most kétszeresen büszke rá, mert mos már tudja mást is, tudja az egész világ, sőt ellenségeink sajnosán tapasztalják, hogy Magyarország van! * * * A harctéren lankadatlanul folyik a véaes munka s ha velünk lesz a Magyarok Istene, elnyerjük a nagy győzelmet. Vitéz katonáink vissza fognak térni békés foglalkozásuk mellé; idömultával ölükbe veszik késő unokáikat s elbeszélik nekik, hogy volt réges-régen egy nagy magyar ember, aki megmondta jóelőre, hogy Magyarország lesz és csakugyan lett. Most ruár ti fiaim csak imádkozzatok és dolgozzatok, hogy Magyarország mindig legyen. * * * TÁRCZA. A haldokló búcsúja . Vájjon tudjátok-e, hogy gondolok rátok, Tudjátok-e merre, hol van az apátok ? Pici kis kezetek zárul-e imára; Gondoltok-e néha az édesapára ? . . . Át, a jobb világba, költözködő lelkem, Elszáll tihozzátok az éjji sötétben. Alvó fejecskétek, édes kicsi szátok, Utószor csókolja az édes apátok. Hadak Istene, irgalmas Istenem I Csak még ez egyszer tégy csodát velem. Szólott a hős bus fejét lehajtván A harcmezön, a véráztatta párnán. Otthon feleségem, s két kis gyermekem, Senkijök nincsen, édes Istenem. Legyek koldus, legyek béna, sánta, Csak a két gyermekem ne maradjon árva. Én szép két gyermekem, szöszke apróságok, Értetek aggódik az édes apátok. Értetek rohantam gyermekim — előre. Értetek hull könnyem a csatamezőre. Értetek a világ fájdalmát kiállnám, Csak az édes, kicsi orcátokat látnám. Csak az édes, kicsi, csókos-piros szátok Gügyögését hallná' az édes apátok. Majd, ha nagyok lesztek, elmondja anyátok, Hogy hált meg csatában az édes apátok, S hogyha kiváncsiak lesztek a sírjára, Gondoljatok akkor nagy Lengyelországra. Hol az ellenünkkel vívott csata tűzbe' Ellenséges golyó halálra sebezte. Azért fogott fegyvert az édesapátok, Hogy boldogabb legyen szép magyar hazátok. Oly gyenge az anyjuk, olyan beteg szegény, Ki tartja el őket, ha itt pusztulok én ? . . . Nem gondol rátok tudom senki sem Én két kis szöszke, édes gyermekem. Szép két kis gyermekem, édes feleségem, Búcsúzom tőletek, érzem jő a végem; Utolsó percemben is gondolok rátok, Egy futó csillagon elszállok hozzátok. Fehér Ákos» Legszebb ruhátisztitás Vegyileg szárazuton Hájiá jer Hát ruhajestő, vegytisztító és gőzmosó-gyárában Felvételi üzlet: Nagykároly, Széchenyi-utca 43. szám.
