Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-22 / 29. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE

3

tant nem !) — irt és kiadott. Készséggel elismerem, hogy e teljes szerénységgel felemlített esetek talán nem általánosíthatók, de hogy sok ilyen s ehhez hasonló eset előfordul az életben, nem tagadható. — Hogyha „a középiskolai szervezet és tanrend“ megállapításánál figyelemmel lennének az illetékes tényezők a magyar nyelv tanitására is s a jelzett sajátságos jelenség megszüntetése érdekében üdvös intézkedést léptetnének életbe — mindenesetre „bölcs* dolgot cselekednének.

Ezen általános megjegyzések után — amelyeket egyesedül a közérdek s az iskolák iránti őszinte'és igaz' szeretet diktált s kérjük is úgy ezeket, mint a még elmondandókat ily szempontból s csakis ebből tekinteni és mérlegelni — rátérünk az egyes tanintézetek értesítőinek lehető rövid ismertetésére.

I. Főgimnázium.

„A Kegyes Tanitórendiek vezetése alatt álló nagykárolyi rom, kath. főgimnázium értesítője az 1913—1914 ik iskolai évről. Közli : Vidáko- vich Dániel, igazgató.

Az 54 oldalra terjedő nagy alakú Értesítő ez alkalommal nem közöl értekezést. A gimnáziumi értesítők rendszerint, vagy az igazgató, vagy a tanárok egyikének tollából egy-egy értekezést szoktak közölni. A közönség is megszokta már ezt s szinte várja. Az igazgató a tanév folyamán három igen érdekes és értékes értekezést olvasott fel. Mind a három tanügyi dolgokkal is foglalkozott. Kár, hogy ezek közül egyet s különösen az „Oltáregyesülel“ nagy estélyén tartott nagy koncepciáju értekezését nem közölte az értesítőben. Az ott hangoztatott eszméket az Értesítő revén széles körbeh olvasták volna, nemcsak érdekkel, hanem bizonyára haszonnal is.

Az Értesítő : A ,,főgimnázium története az az 1913—14. iskolai évben“ c. fejezettel kezdődik. Elsőben is elősorolja a tanári karban történt nagy változást. 6, mond hat tanárt elhelyezett a rend kormánya s igy hat uj tanár jött a tanév elején a gimn‘ziumhoz. Valóban nagy változás. Hogy jóhatásu-e a tanárok örökös változása a tanintézeteknél, üdvös-e a tanügy érdekében, áldást hozó-e a tanítás menetére és eredményére — oly nagy kérdés, hogy — mint laikusok — szinte nem merünk hozzá szólani. Kétkedésünknek azonban mégis J csak szabadjon kifejezést adnunk. Igaz, hogy ; a tananyag meg van állapítva, amit osztályon- kint elő kell adni s mondjuk „elvégezni“. S ha csak ez az egyedüli cél, akkor „rendben van a dolog.“ Előadja s elvégezteti az a tanár, akit ezzel megbíznak. Ily szempontból aztán j akár minden évben másik és másik u; tanár I adhatja elő az egyes osztályokban ugyanazon tantárgyat. Ez olyas egyetemen uralkodó rendszer. Ámde ép arról nem szabad megfeledkeznünk, hogy itt nem egyetemi polgárokról, hanem fejlesztésre váró fejletlen ifjúságról van szó. E szempontból pedig aligha üdvös és áldásos az örökös tanárváltozás. Minden egyes tanárnak más és más a tanítási módszere, ki- 1 kérdezési módja és a természete is. Ehhez I évről-évre hozzászokni a serdülő ifjúnak, illetve csak gyereknek — valljuk meg, elég ne- I héz dolog. Részint ezt elkerülendő, részint meg i a tanítás eredményesebbé tétele céljából több gim- ! náziumban meghonosították már azt a rendszert,

! hogy a 8 osztályon keresztül tanítandó tárgyat mind a 8 osztályon keresztül ugyanazon tanár 1 tanítja az I-sö osztálytól fel a VlII-kig évről- évre a következő felsőbb osztályban. így az érettségihez is az a tanár vezeti a tanulókat, i akiket az I ső osztályban kezdett tanítani s tanított mind a 8 osztályon keresztül. Tagad- haílan, hogy ennek meg van a sok jó oldala, noha bizonyára van rossz oldala is, amiket J azonban itt részletesen felsorolni lapunk kerete nem enged. De hogy az alsó 4 s a felső 4 osztályban ugyanazon tantárgyat, ugyanazon ; tanár tanítsa végig — igen jó rendszernek lát iszik. Az örökös tanárváltozást azonban —szabadjon hinnünk — maguk a szakférfiak sem helyeselhetik s tarthatják jónak.

Azt sem helyeselhetjük — amit egyik laptársunk néhány évvel ezelőtt már szóvá tett s szintén nem helyeselt — hogy a világi tanárok közül sok kezdő, fiatal, csak alapvizsgával bíró s'szakvizsgára itt-készülő helyettes tanár nyer alkalmazást. Az életbe, illetve a tanítás terére és mezejére lépve itt kezd tanítani, itt próbál oktatni s e nehéz munka mellett még készülnie is kell itt a szakvizsgára. Az illető h. tanár ily nehéz viszonyok és körülmények közepette, nem tudjuk, igazán fanit- hat-e oly alaposan, mint ő maga is szeretné, s az iskola érdeke is megköveteli. Tudjuk, hogy nehéz helyzetben van a rend kormánya is, miután ez idő szerint nem lépnek elegendő számmal a rendnél a tanári pályára. De a helyzetet valamelyes módon szanálni végre is Csak kell, úgy a tanítás, mint az iskola érdekében.

A tanév a rendes időben kezdődött és fejeződött be — A tanév folyamán 22 „tanári tanácskozás“ tartatott. Pontosan felsorolja az értesítő a vizsgálatok és szünetek idejét, továbbá a felvételi, pótló, rendkivüli és javító vizsgálatra jelentkezők neveit. Az összes jelentkezők (38) a vizsgát sikerrel letették egy tanuló kivételével, ki egy tárgyból a pótvizsgán is újra elbukott. A tanintézetet tanév közben meglátogatta a tanker, kir. főigazgató, a rend-főnöke, a tornafelügyelő, (ki „sok jó tanácsot adott az ifjúság testi nevelését illetőleg sürgetve a tornaterem hiányos felszereléseinek kiegészítését!)*és a főgimn. pöspöki biztosa. A szóbeli érettségi vizsgán Dr. Szíjártó Miklós, mint miniszteri biztos vett részt. A tanév folyamán a tanári kar tag- í jai közül többeket helyettesíteni kellett részint betegség, részint tanárvizsgálati (!) ügyekből i kifolyólag. A helyettesítések csak osztályhelye- lyettesitések voltak, szakhelyettesitésre nem volt szükség.

A „Vallásügy“ c. rovat részletesen felsorolja kizárólag a róm. kath. tanulók mise- és 1 szentbeszéd hallgatását, rózsafüzér imádkozá- | sát, szentgyónását és szentáldozását. Nem helyeselhetjük eléggé, hogy a róm. kath. tanulók „vallásügyeire“ rendkívül nagy sújt helyez az iskola. így pl. még a karácsonyi és húsvéti ünnepekre és szünidőre hazatérő'vidéki tanuló is köteles visszatértekor illetékes lelkipásztorának bizonyítványával igazolni, hogy otthon a misét rendesen hallgatta s hogy jól viselte magát. Midőn a vallásügynek ily intenzív módon történő felkarolásáról a teljes dicséret hangján emlékezünk meg a róm. kath. tanulókkal szemben, őszinte sajnálatunknak kénytelennek vagyunk kifejezést adni, hogy a „másval- lásuli tanulók „vallásügyéről“ egy árva szóval sem emlékezik meg az értesítő. Pedig a tanulóknak jóval több, mint fele, más vallásu. Ugyanis a róm. kath. tanulók száma: 146, a más vallásuaké pedig: 180. Ezeknek „vallásügyéről“ is meg kellett volna emlékezni talán az illetékes vallástanárok jelentései alapján. A tanintézet ezeknek is az iskolájok, s igy ezeknek „vallásügye“ is közérdekű dolog, s az „Értesítő“ is tulajdonképpen a nagyközönség számára készül, amely nagyközönség nem egy vallású. Szabadjon kérnünk a főgimnázium igazgatóját, hogy a jövőben szenteljen néhány sort a más vallásúak „vallásügyének“ is. Ezzel kapcsolatban pedig átadjuk a szót a hozzánk küldött levélírójának, ki a róm. kath. tanulók templomi mise hallgatására vonatkozólag ezt mondja:

„Most padi ", midőn tudjuk, hogy Vidákovich igazgató városunkban megmarad, a jövő iskola évre vonatkozólag figyelmét e helyen óhajtjuk egy kellemetlen állapotra felhívni. Ugyanis általános visszatetszést szült azon ntézkedé si, melylyel a reggeli 8 órás miséken, de különösen vasárnaponként, az ifjúsággal a templomban szinte katonai gyakorlatokat végeztettek, a padokból nőket és idősebb férfiakat felállítottak, hogy a fiatalságot leültessék. Amióta gimnáziumuk van, az ifjúság mindenkor vasárnaponként állott és olyan eset még nem fordult elő, mint most, hogy az apa kénytelen volt ülőhelyét fiának átadni. De nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy a mise alatt az ifjúság dirigálásával, ide-oda állításával a jobb ízlést és az ájtatosságot bántják. Hiszen a felelősségre vonásnak és fenyítésnek meg van a helye a gimnázium fala között, de semmiesetre

holmi maroknyi néppel 1 Nagy csorba esnék a nagyhatalom tekintélyén. És amig a balgák, a. kishitüek, a rosszmájuak nagy dobbal hirdetik véleményüket, a világsajtó főorganumai vegyes érzelmekkel vették tudomásul a monarchia mélységes nagy gyászát s még el sem hervadtak a virágok a Trónörökös-pár sírján, tnár is különböző vélemények alakulnak ki. A hatalmi érdekek tolulnak előtérbe úgy a royalista államok, mint a republikánusok, valamint az imperialistáknál is. Fölöttébb feltűnő, hogy akkor, amidőn együttes akciót igénylő s különösen a dinasztiák érdekeit, veszélyeztető ocsmányság megfojtásáról lenne szó, már is jó előre igyekeznek óvással élni. Idők jele! Pedig megfontolhatnák mindenütt az illetékes tényezők, hogy mit cselekedjenek. Mert ugyan ki bizonyos j afelől, hogy ami ma a Miljacska partján olyan j könyen, olyan simán megtörténhetett, holnap nem ismétlődhetik-e meg akár a Néva,

akár a Szajna, akár a Spree partján, vagy akár Albion ködös világában ? Olyan hihetetlenül lagymatagnak tetsző ez az álláspont. Azt mondják, hogy az egész müveit világ tekintete most a monarchia felé irányul és minden müveit nemzet osztozik abban a mérhetetlen nagy vesztességben és gyászban, amely a monarchiát sújtotta. Szegény monarchia ! Vétkes vagy nagyon I Az a bűnöd, hogy Posavinába, vagy mint azt a hazájukat szerető jó bosnyákok mondják: Allah kertjébe egy csomó kultúrát loptál egy pár évtized alatt. Az a bűnöd, hogy Allah fehér minaretes kertjében ma már nem csupán fezes mohamedánok járnak melankhólikusan, hanem elegáns europénerek s a szép modern paloták és bérházak között a fürge villamos csjllingel s autók tülkölnek az a bűnöd, hogy ott messze keleten védgátat építettél a vandalizmus ellen ... Ki tudja, nem-e tetted helytelenül, amikor lábadat először vetetted meg Allah kertjében 1 ? Ép az elmúlt napokban olvastam egyik szépirodalmi folyóiratban egy magyar barát Dsavidberg Ka- petanovies bosnyákiró cikkét a szép Boszniáról. A cikkíró nem ó-török párti, hanem a haladni akaró ifju-török párttal tart s még is elszorult szívvel látja, mint pusztul minden a csudás karsztok hazájában, ami nemzeti jellegüket, ősi hagyományaikat s főleg a stílust lenne hivatva kidomborítani. Mindenre rá nyomta bélyegét a haladás — írja a cikkíró s elszorult szívvel jegyzi “meg: — aki Szarajevót akarja látni, most jöjjön, mert 10 év múlva már csak a nevét fogja itt találni. Már ma is csak a mecsetek fehér minaretjei s a muzulmán városnegyed utcái tanúskodnak csak arról, hogy itt, hol most a modern paloták tömkelegé van, ezelőtt egypár évtizeddel még Allah szelidlelkü muzulmányai jártak csendesen, békésen s fanatikus hittel hitték, hogy soha semmi földi hatalom nem fogja őket megbolygatni ősi mivoltukban. A cikkíró azonban maga is elismeri, hogy a haladás nyomán áldás fakadt s csak azon csodálkozik, hogy a gavallér magyarok olyan nemtörődömséggel dobálják oda drága millióikat bostnyák testvéreiknek, holott ezekre a drága milliókra szerinte is szükség van Magyarhonban is. Sietnek a kormányzóságon, valamint Becsben eldicsekedni a reformokkal; pedig sem nem az előbbi, sem nem az utóbbi érdeme a szemmel látható javulás. Ami áldás fakadt a reformok nyomán, az egy magyar államférfiunak, Kál- lay Béninek az érdeme.

Nekünk, bosnyákoknak Írja a cikkíró Kál- lay Béni az volt, ami magyar testvéreinknek Széchenyi István gróf . . . Elévülhetetlen érdemei vannak s maradnak Boszniában Kállay- nak és a jó bosnyákok visszasírják még ma is az ő Széchenyi Istvánjukat. Csodálatos —• mert nekünk magyaroknak minden csodálatosnak tetszik, ha valamelyes olyan dologról van szó, ami minket kellemesen érint — hogy milyen' jól tudják ezt Bosnyákországban is: hogy a magyar gavallér ; hogy pénzzel, vérrel adózik, hogy a karsztok hazájában minden született bosnyáknak jusson Posavina földjéből egy darabka. Szociális szempontból rendkívül fontos és jelentős esemény ez, amelyet a belső gyarmatosítás folytán akarnak elérni.

S ma már nem titkolják odaát sem, hogy a helyzet nemcsak hogy tűrhető, hanem egyenesen kielégítő. S hála a — Sztratégiának — mondja Dsavidberg Kapetanovics — amely ami legnagyobb urunk; amit semmi kérés, semmi hatalmi szó nem képes előteremteni, azt hipp-hopp — mint ő azt a magyar mesékben hallotta — előbüvöli — a Sztratógia. —> Mert a Sztratégiának köszönhetik majd a kiépítendő vasúthálózatot is, amely a bosnyák- országi Dervent, Bjelna és Brcka között kell, hogy létesüljön s akkor Boszniának ez az élés-