Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1914-07-01 / 26. szám
2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE LCSON ELADÓ csűr, vagy kocsiszínre való kapu, 3—4 különböző ajtó, egy spaletes nagy ablak, 3 szekér szalma kazalba a rakodóba, csomagoló dobozok különféle nagyságban, kitűnő izű homoki uj- és óborok, 5 éves veres bor 50 literen felül. Hol ? — megmondja a kiadóhivatal Amikor az első automobil Gerde kormánybiztossal és a polgármesterrel elhaladt, a három fiatalember, akik, úgy látszik, meghallották a megjegyzésemet, sietve elmentek a mellettük álló rendőr előtt, áthaladtak az utón és a Schiller- féle üzlet előtt állottak fel. Ebben a percben haladt el a főherceg automobilja és kevéssel rá két lövésnek a dördülését hallottam. Az automobil egészen a járda mellett ment el. Az a pár néző, aki a járdának ezen a részén állt, azonnal rávetette magát a merénylőre. Marosi fodrász, aki egyike volt azoknak, akik elsőknek ragadták meg a merénylőt, a következőket beszéli: — Az Unió bank épületének közelében az Appel-rakpart és a Sumuria-utca sarkán állottam. Az első automobil, amelyen Meyerhofer rendőrbiztos ült, már elhaladt. Azután következett a második automobil, amelyben Gerde kormánybiztos és a polgármester ültek. Kis vártatva iá jött a harmadik automobil, amelyben a trónörökös, a trónörökösné és Potiorek tartományi főnök ült. Egyszerre csak láttam, amint egy fiatalember, aki a rakpart másik oldalán, a hid közelében állott, közeledett a rakpart kerítéséhez, válami tárgyat a rakpart falára helyezett és egy másik tárgyat a trónöröbös autót mobilja felé dobott. Egy másik férfi állmellette, aki a dobás után nyugodt léptekkel távozott. Én láttam, amint az eldobott tárgy az automobilhoz csapódott. Láttam, hogy az eldobott tárgyat a levegőben vékony füstfoszlányok követik. Ez a tárgy az automobil össszehajtott ernyőjéről lepattant és a következő automobilra esett, amelyben gróf Waldeck ült. Ebben a percben irtózatos dörrenést hallottam. Amikor láttam, hogy a merénylő a bombát eldobta, feléje siettem és ő — úgy látszott — észrevett engem, mert átvetette magát a rakpart falán és a Mi- licába ugrott. Utána ugrottam és ebben a percben már egy detektív is mellettem volt, aki revolvert rántott és leakarta lőni a merénylőt. Én rákiáltottam a detektivre, hogy ne Jöjjön, mert a merénylőt élve is megkaparitjuk. A merénylő, miközben úszott, mind a két kezét a vízben tartotta. Attól féltünk, hogy revolver van nála és rendkívül óvatosan jártunk el. Végre sikerült őt oldalt megkapnom. Más, odasietett detektivekkel elfogtuk és átadtuk a rendőrségnek. A merénylő, amikor látta, hogy többen vagyunk, lemondott minden további ellentállásról. Hirdetések Jutányos áron felvétetnek lapunk kiadóhivatalában. A hajdudorogi egyház^ megye szentszékének megalakulása. — A hivatalos levelezés magyar. — Hónapok nehéz munkája után végre elérkezett Miklóssy István, a hajdudorogi görög katholikus egyházmegye nagytudásu f'őpásztora szervező munkájának utolsó fejezetéhez. Megszervezte immár az öt főesperességet s Kinevezte a szentszeki ülnököket, számszerűit huszonhármat, akik tanácsadó-testületképpen állanak a püspök melleit. A szentszéki ülnökök névsora, köztük a három kanonoké is, kik állásuknál fogva szentszéki ülnökök, a következő : 1. Damjanovics Tivadar kanonok, esperes, kökényesdi lelkész. 2. Bányay Jenő kanonok, egyházmegyei főtanfelügyelő. 3. Mitrovics Elek kanonok, esperes, nagykárolyi lelkész. 4. Bányay János tb. kanonok, esperes, a Ferenc József-rend tiszti keresztese, szerencsi lelkész. 5. Melles Emil érd. főesperes c. apát, budapesti lelkész. 6. Ruttkay Gyula főesperes, nyíregyházai lelkész. 7. Marchis Romulus érd. főesperes, nagy- I károlyi lelkész. 8. Boross Sándor érd. esperes, makói, lelkész. .......... 9. D amjanovics Ágoston tb. esperes, sálorr aljaujhelyi lelkész. Az összes tavaszi kelmeuj donság'okból -*9tS gyönyörű választékkal szolgál RubletzkyKálmándivatárnházaNayykároly TARCZÄ. A hetedik. Irta: Tarczai György. Nyugalmas csönd borult a városra, az éjszaka csöndje. Csak a fő-utcán végigfutó csermely halk locsogása hallatszott, miközben apró hullámai a piac elején kétfelé ágazó, végén ismét egybefolyó patak fölé vert harminchat hi- dacska csölöpeihez verődtek. Valahányszor a dóm órája rekedt berregéssel megkondult, erkélyén fölhangzott a toronyőr elnyújtott tülkölése, melyre a hármas kőfal bástyáin strá- zsálók éles füttyel feleltek. Aztán ismét csöndes lett minden. Röviddel éjfél előtt lövés dördült el Herceg István szenátor házában s az álmából fölriadt szomszédság kifutott az utcára. Félig felöltözött alakok lepték el a kövezetét s a késői lárma hallatára egymásután kivilágosodtak az emeletes házsor ablakai. Á városházáról álmos darabontok szaladtak át a csoportosunk felé, akik türelmetlenül döngették a tavalyi főbíró kapuját. Annak egyik szárnya kisvártatva föltárult, dúlt képű szolgalegény dugta ki rajta fejét s hebegve szólította a rend őreit. Négy alabárdos a küszöbön termett, a kaput becsukták mögöttük s a künn ácsorgó nép ismét folytatta a találgatást: mi történhetett odabenn ? Herceg István harmadnapja távol van, hegyaljai szőlőjébe utazott... — Igen ám, de ma este visszajött. Gazdám az alsó kapunál lefülelte s magához invitálta névnapot ünnepelni. Én kisértem őt haza, a Kovács-utcai kapuig, egy negyedórával ezelőtt. A főbiró hajdúja hangoztatta e szavakat s Miszlókainé kofaasszony széles tenyerével keskeny homlokára ütött. — Herceg uram agyonlőtte a feleségét — rikoltotta s az egyre növekedő tömeg ajkán zugó moraj fakadt. Az első pillanatban elhitték a termetes asszonyság állítását. Herceg István szenátornak ez volt a hetedik felesége. A mikor, még főbiró korában, hatodszor nősült, Thurzó György nádorispánnak is annyira imponált bizalmas emberének bátorsága, hogy messze Pozsony városából sem röstelte váltott forsponttal utazni lakodalmára. Materna Katalin is kassai lány volt, akinek orcáiról a város mocsaras környékének miazmás lehellete korán letörülte a fiatalkor rózsáit. Halványak voltak akkoriban a kassai lányok mind, hamar vénülök és férjüket korán özvegységben hagyók. A jámbor polgárok azonban rendesen megelégedtek az egyszeri özvegységgel, ök is nagyra tartották főbirájuk bátor férfiasságát. Ám amikor Kata asszony is meghalt s ő alig egy esztendővel a Szepessógről hozott feleséget, meg- botránkoztak Istent kisértő merészségén, de méginkább azért, hogy idegenből nősült. A görbén mozgó nyelvek furcsa dolgokat rebesgettek s a rágalom mérge, mint az áfium, észrevétlenül belelopózott a polgárok szivébe. S Herceg Istvánt következő három szt. királyok napján nem választották meg újra főbírónak. Ő ugyan nem sokat törődött ezzel, uj szerelme boldogságának élt s ügyet sem vetett arra, mint húzódnak el tőle némely együgyüek. A gyanú, mint az elhamvadt pörnye alatt a zsarátnok, már régóta ott izzott az emberek lelkében s most egyszerre lobbot vetett. A sok- fejü tömeg lelkében csodálatos világosság támadt. Á háború izgalmai közepette föl sem tűnt nekik az első hat feleség egymásután való kimúlása. De most, úgy látszik, Herceg uram boros fővel megfeledkezett arról, hogy a hadverő fejedelem, Bocskay István halála óta nem bömböl az ágyú Kassa falai körül s nem nyel el minden egyéb hangot a szüntelen puskaropogás. Rudolf király öccsével viszálykodott, a töröknek Perzsiában akadt dolga: békés idők jártak és ilyenkor egy pisztolylövésre is fölrezzen az egész város. — Szivén lőtte Lignicz Klárát is, mint első hat feleségét — kiabálta Miszlókainé immár negyedszer s nem akadt, aki szájára ütött volna. És mintha állítása valónak bizonyulna. A mikor a kapu ismét föltárult, a lámpafényes pitvar végén megjelentek a darabontok, akik lepedőbe burkolt tetemet hoztak kifelé. Az emberek szivét elfogta a részvét a szegény asz- szony iránt, akit pedig sohasem tudtak megkedvelni cifrálkogó természete miatt s mert idegen volt. — Halál a gyilkosra! — zúgott a tömeg; a kofa pedig keresztülfurakodott a tolongókon s hangos sajnálkozással állt meg a kapuban. — Én szegény violám, áldozata az ember-