Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1914-07-01 / 26. szám

2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE LCSON ELADÓ csűr, vagy kocsi­színre való kapu, 3—4 különböző ajtó, egy spaletes nagy ablak, 3 szekér szalma kazalba a ra­kodóba, csomagoló dobozok különféle nagyságban, kitűnő izű homoki uj- és óborok, 5 éves veres bor 50 literen felül. Hol ? — megmondja a kiadóhivatal Amikor az első automobil Gerde kor­mánybiztossal és a polgármesterrel elha­ladt, a három fiatalember, akik, úgy lát­szik, meghallották a megjegyzésemet, sietve elmentek a mellettük álló rendőr előtt, áthaladtak az utón és a Schiller- féle üzlet előtt állottak fel. Ebben a perc­ben haladt el a főherceg automobilja és kevéssel rá két lövésnek a dördülését hallottam. Az automobil egészen a járda mellett ment el. Az a pár néző, aki a járdának ezen a részén állt, azonnal rá­vetette magát a merénylőre. Marosi fodrász, aki egyike volt azok­nak, akik elsőknek ragadták meg a me­rénylőt, a következőket beszéli: — Az Unió bank épületének közelé­ben az Appel-rakpart és a Sumuria-utca sarkán állottam. Az első automobil, ame­lyen Meyerhofer rendőrbiztos ült, már el­haladt. Azután következett a második automobil, amelyben Gerde kormánybiz­tos és a polgármester ültek. Kis vártatva iá jött a harmadik automobil, amelyben a trónörökös, a trónörökösné és Potiorek tartományi főnök ült. Egyszerre csak lát­tam, amint egy fiatalember, aki a rak­part másik oldalán, a hid közelében ál­lott, közeledett a rakpart kerítéséhez, válami tárgyat a rakpart falára helyezett és egy másik tárgyat a trónöröbös autót mobilja felé dobott. Egy másik férfi áll­mellette, aki a dobás után nyugodt lép­tekkel távozott. Én láttam, amint az el­dobott tárgy az automobilhoz csapódott. Láttam, hogy az eldobott tárgyat a leve­gőben vékony füstfoszlányok követik. Ez a tárgy az automobil össszehajtott ernyő­jéről lepattant és a következő automo­bilra esett, amelyben gróf Waldeck ült. Ebben a percben irtózatos dörrenést hal­lottam. Amikor láttam, hogy a merénylő a bombát eldobta, feléje siettem és ő — úgy látszott — észrevett engem, mert átvetette magát a rakpart falán és a Mi- licába ugrott. Utána ugrottam és ebben a percben már egy detektív is mellettem volt, aki revolvert rántott és leakarta lőni a merénylőt. Én rákiáltottam a detektivre, hogy ne Jöjjön, mert a merénylőt élve is megkaparitjuk. A merénylő, miközben úszott, mind a két kezét a vízben tartotta. Attól féltünk, hogy revolver van nála és rendkívül óvatosan jártunk el. Végre si­került őt oldalt megkapnom. Más, oda­sietett detektivekkel elfogtuk és átadtuk a rendőrségnek. A merénylő, amikor látta, hogy többen vagyunk, lemondott minden további ellentállásról. Hirdetések Jutányos áron felvétetnek lapunk kiadóhivatalában. A hajdudorogi egyház^ megye szentszékének megalakulása. — A hivatalos levelezés magyar. — Hónapok nehéz munkája után végre elérke­zett Miklóssy István, a hajdudorogi görög katholikus egyházmegye nagytudásu f'őpásztora szervező munkájának utolsó fejezetéhez. Meg­szervezte immár az öt főesperességet s Kine­vezte a szentszeki ülnököket, számszerűit hu­szonhármat, akik tanácsadó-testületképpen álla­nak a püspök melleit. A szentszéki ülnökök névsora, köztük a három kanonoké is, kik állásuknál fogva szent­széki ülnökök, a következő : 1. Damjanovics Tivadar kanonok, esperes, kökényesdi lelkész. 2. Bányay Jenő kanonok, egyházmegyei fő­tanfelügyelő. 3. Mitrovics Elek kanonok, esperes, nagy­károlyi lelkész. 4. Bányay János tb. kanonok, esperes, a Ferenc József-rend tiszti keresztese, szerencsi lelkész. 5. Melles Emil érd. főesperes c. apát, bu­dapesti lelkész. 6. Ruttkay Gyula főesperes, nyíregyházai lelkész. 7. Marchis Romulus érd. főesperes, nagy- I károlyi lelkész. 8. Boross Sándor érd. esperes, makói, lel­kész. .......... 9. D amjanovics Ágoston tb. esperes, sálorr aljaujhelyi lelkész. Az összes tavaszi kelmeuj donság'okból -*9tS gyönyörű választékkal szolgál RubletzkyKálmándivatárnházaNayykároly TARCZÄ. A hetedik. Irta: Tarczai György. Nyugalmas csönd borult a városra, az éj­szaka csöndje. Csak a fő-utcán végigfutó cser­mely halk locsogása hallatszott, miközben apró hullámai a piac elején kétfelé ágazó, végén is­mét egybefolyó patak fölé vert harminchat hi- dacska csölöpeihez verődtek. Valahányszor a dóm órája rekedt berregéssel megkondult, er­kélyén fölhangzott a toronyőr elnyújtott tül­kölése, melyre a hármas kőfal bástyáin strá- zsálók éles füttyel feleltek. Aztán ismét csön­des lett minden. Röviddel éjfél előtt lövés dördült el Herceg István szenátor házában s az álmából fölriadt szomszédság kifutott az utcára. Félig felöltö­zött alakok lepték el a kövezetét s a késői lárma hallatára egymásután kivilágosodtak az emeletes házsor ablakai. Á városházáról ál­mos darabontok szaladtak át a csoportosunk felé, akik türelmetlenül döngették a tavalyi fő­bíró kapuját. Annak egyik szárnya kisvártatva föltárult, dúlt képű szolgalegény dugta ki rajta fejét s hebegve szólította a rend őreit. Négy alabárdos a küszöbön termett, a kaput becsuk­ták mögöttük s a künn ácsorgó nép ismét foly­tatta a találgatást: mi történhetett odabenn ? Herceg István harmadnapja távol van, hegyal­jai szőlőjébe utazott... — Igen ám, de ma este visszajött. Gazdám az alsó kapunál lefülelte s magához invitálta névnapot ünnepelni. Én kisértem őt haza, a Kovács-utcai kapuig, egy negyedórával ezelőtt. A főbiró hajdúja hangoztatta e szavakat s Miszlókainé kofaasszony széles tenyerével kes­keny homlokára ütött. — Herceg uram agyonlőtte a feleségét — rikoltotta s az egyre növekedő tömeg ajkán zugó moraj fakadt. Az első pillanatban elhitték a termetes asszonyság állítását. Herceg István szenátornak ez volt a hetedik felesége. A mi­kor, még főbiró korában, hatodszor nősült, Thurzó György nádorispánnak is annyira im­ponált bizalmas emberének bátorsága, hogy messze Pozsony városából sem röstelte váltott forsponttal utazni lakodalmára. Materna Kata­lin is kassai lány volt, akinek orcáiról a város mocsaras környékének miazmás lehellete ko­rán letörülte a fiatalkor rózsáit. Halványak vol­tak akkoriban a kassai lányok mind, hamar vénülök és férjüket korán özvegységben hagyók. A jámbor polgárok azonban rendesen megelé­gedtek az egyszeri özvegységgel, ök is nagyra tartották főbirájuk bátor férfiasságát. Ám ami­kor Kata asszony is meghalt s ő alig egy esz­tendővel a Szepessógről hozott feleséget, meg- botránkoztak Istent kisértő merészségén, de méginkább azért, hogy idegenből nősült. A görbén mozgó nyelvek furcsa dolgokat rebes­gettek s a rágalom mérge, mint az áfium, ész­revétlenül belelopózott a polgárok szivébe. S Herceg Istvánt következő három szt. királyok napján nem választották meg újra főbírónak. Ő ugyan nem sokat törődött ezzel, uj szerelme boldogságának élt s ügyet sem vetett arra, mint húzódnak el tőle némely együgyüek. A gyanú, mint az elhamvadt pörnye alatt a zsa­rátnok, már régóta ott izzott az emberek lel­kében s most egyszerre lobbot vetett. A sok- fejü tömeg lelkében csodálatos világosság tá­madt. Á háború izgalmai közepette föl sem tűnt nekik az első hat feleség egymásután való kimúlása. De most, úgy látszik, Herceg uram boros fővel megfeledkezett arról, hogy a had­verő fejedelem, Bocskay István halála óta nem bömböl az ágyú Kassa falai körül s nem nyel el minden egyéb hangot a szüntelen puskaro­pogás. Rudolf király öccsével viszálykodott, a töröknek Perzsiában akadt dolga: békés idők jártak és ilyenkor egy pisztolylövésre is fölrez­zen az egész város. — Szivén lőtte Lignicz Klárát is, mint első hat feleségét — kiabálta Miszlókainé im­már negyedszer s nem akadt, aki szájára ütött volna. És mintha állítása valónak bizonyulna. A mikor a kapu ismét föltárult, a lámpafényes pitvar végén megjelentek a darabontok, akik lepedőbe burkolt tetemet hoztak kifelé. Az em­berek szivét elfogta a részvét a szegény asz- szony iránt, akit pedig sohasem tudtak meg­kedvelni cifrálkogó természete miatt s mert idegen volt. — Halál a gyilkosra! — zúgott a tömeg; a kofa pedig keresztülfurakodott a tolongókon s hangos sajnálkozással állt meg a kapuban. — Én szegény violám, áldozata az ember-

Next

/
Thumbnails
Contents