Nagykároly és Vidéke, 1914 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-03 / 22. szám

4 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Feld Irén Nagykárolyban. Müvésztársulatával junius 7-én, va­sárnapvendégszerepel az „Apolló“ szín­házban, a „Bűnös szerelem“ című mozi-szkeccsben. A mozi-szkeccs létjogosultságát misem bi­zonyltja jobban, mint az a tény, hogy a kö­zönség határozottan kívánja ezt a műfajt, amely állandóan tökéletesedik. Az „Apolló“ színház igazgatósága elisme­résre méltó áldozatot hozott, hogy a „Bű­nös szerelem“ (Nimon de Lanclos) cimü 4 fel- vonásos mozi-szkeccset fogj 'k vasárnap előadni. A müvésztársulat tagjai: Feld Irénen kívül, Festi Kálmán, Pethö Pál és Székely Károly. A „Bűnös szerelem“ (Nimon de Lanclos) egy romlottságában is bájos örök ifjú asszonynak a tragédiája. Tragikuma ép az örök ifjúsága és í szépsége. Gyermeke, kit egy esztendős korá­ban hagyott el, 19 esztendős korában bele­szeretett, s mikor egy páratlanul megkonstru­ált jelenet után megtudja, hogy vágyakozó, forró szerelemmel, az anyját szereti, öngyil­kos lesz. A revolver gyilkos dörrenése, s a a tépett lelkű anya hiszzterikus kacaja fejezi be, ezt a korrajzot, melyből árad a szellem, a mélység, a tökéletes finomság. Ez a történe­tet, melyet a szereplők a legtökéletesebben játszanak meg. A gyönyörű és érdekfeszitö szkeccset Budapesten a „Corso“ mozgóban egymásután 100-szor adták elő, melynek be­mutatójánál annak idején a Pesti Hírlap a szereplőkről a következőképen irt: „Nimont Feld Irén játsza. Játékából vissza tükröződnek azok a mély finomságok, amelyek végig vonul­nak a drámán; munkája csupa fölényes intel­ligencia és talentum. Végre egyéniségének megfelelő szerephez jutott ez az ambiciózus színésznő, a gondos művészi munka, a beszéd finom tagoltsága teljes mértékben érvényesül­nek ebben a szerepben. Az öntudatos mű­vésznő érzelmi skálájának és színjátszó tudá­sának egész erejével mélyedt el a szerep ta­nulmányozásában, úgy, hogy mindenkeppen egységes, átgondolt és átérzett alakítást pro­dukál. Pelhő Pálról a következőképpen Írnak: „A férfias megjelénésü fiatal színész, aki igazi pá­lyafutását most kezdi a mozi deszkáin, művész a javából, kinek kiváló kvalitásai pompásan érvényesülnek. Kitöréseiben, melyeket finoman készít elő, az ifjú szenvedély elementáris erő­vel nyilatkozik meg, de azért menten marad minden túlzástól és mindvégig fegyelmezett alakítást nyújt.“ Hasonló meleg hangon Írnak Pesti Kálmán­ról és Székely Károlyról is. Judit egyszerre mindent megértett; megis­merte a kis angyalban szerencsétlen testvére soha nem látott kis leányát. Férjéhez rohant, ,két karjával átíonta a boldog térj nyakát és könnyezve fuldokolta: — Te édes, te jó, te egyetlen mindenem ! A férj pedig dehogy is volt haragtartó, boldogan adta vissza a csókokat. De aztán ki­fejtette magát neje ölelő karjai közül. — Dehogy egyetlen! Itt van a kis Judit, a másik egyetlen! Hát ő rá nem jut semmi ? Dehogy nem jutott! Ha egyszer a női csó­kok árja megindul, nem apad el azok forrása. Ölbe kapta a kis Juditot, másik karjával férjét tartotta átölelve, felváltva csókolva kis húgát és férlét. A mennyben lakó angyalok tudnák megmondani, melyik csók volt édesebb, tisztább. Hát még mikor a két nagy koffert kinyitot­ták és onnan a kis Juditnak való mindenféle szép alsó- és felsőruhát kirakták, amiket a jó- izlésü és gondos uj „apa“ vett kis leányának, akkor újból megindult a csókok árja. —i. —ó. j Két darab J H Nagykároly—Mátészalka—Csapi ■ ■ h. é. vasúti részvény együtt J ■ 300 koronáért eladó. ■ ■ Cím a kiadóhivatalban. ■ A moziszkeccsen kívül kabaré-számok, ma- | gán és páros jelenetek is lesznek, amelyeket j Feld Irén fog bekonferálni. Az előadások pontosan 5 és este fél 9 óra-: kor kezdődnek. 1 I | 1 1 f I 1 1 1 1 1 TTÍakay TRiklós oki. építőmester Tlagykároly, Gr. Károlyi Gy.-tér 28. Elvállalja: épüle­tek tervezését, fel­építését és építke­zések ellenőrzését. Kőműves és ács­mesteri vizsgára biz­tos sikerrel előkészít f t i I i I I í i I I * ;* HÍREK. Tömegesbukás a nagykárolyi Mintegy két hét előtt szóvá tette a „Nagy- ! károly és Vidéke“ a helybeli főgimnáziumban történt nagyarányú buktatást, melyre a főgiinná- j zium igazgatója válaszolt. Sőt miután — mint ő maga mondja — magyarázó cikkével sokan 1 nem voltak megelégedve, válaszolt mégegyszer. Most azután teljes és tiszta képét kaptunk. Megtudluk, hogy miképen is történnek a j bukások. Egyik elbukik, mert görbe az orra, a [ másik mert nem a konviktusban lakik. Ellen­ben az a fiú sohasem bukik meg, akinek az j atyjánál a tanár urak „pityizálnak.“ Hogy ez az esemeny olyan vihart teremtett: — mint a folytatólagos reflekxiók mondja —! annak természetes oka minden valószinüség! szerint a tárgy fontosságában rejlik, s hogy milyen nevezetes magáuak a gimnáziumnak, annak legszembe'jltöbb tanúsága, hogy az in­tézet igazgatója olyan nagy fáradságot vett az ügy kitisztázására. S alkalmat vett egyultal megvádolni a kiinduló cikk jóhiszemű tenden ! ciáját is, mely nem támadás, nem vád volt, | csupán a momentuozusabb napi esemény be- j csületes krónikája. Ehhez pedig az újságírónak i és az újságírásnak joga van, ebben ő közvet­lenül érdekelt és nem illetéktelenül érdekelt és nem illetéktelen faktor. Hogy a mai rendszer, a magyarázó cikkek adatai alapján: rossz, azt — úgy vélem — nem kell most már nekünk állítani, mivel azt az intézet igazgatója megdöcthetetlenül beiga­zolta. Az természetesen más lapra tartozik, hogy az ebből folyó szomorú események mi­lyen elbírálás alá esnek az érdekeltek, a tanu­lók és a szülők és milyen elbírálás alá a tan­kerületi főigazgató részéről. Mert végre is, ha ő megnyugtatóig tudo­másul vesz egy ilyen razziát, nekünk még nem kell okvetetlenüi hasra vágódnunk. A lényeg különben az, — mint a magya- j rázat mondja — hogy legyen ez az eset oku­lás és tanulság a vizsgáztató tanár uraknak, ! hogy keményítsek meg a szivüket az alkalmas j időben, mikor a tisztítás munkája nem vág olyan sebeket, mint amilyeneket most tapasztal­tunk. Végezetül újra csak az az óhajnnk, hogy ebből a kidiskurálásokból a tanuló ifjúság csak eredményeket lásson. Személyi hír. Dr. Róth Ferenc a buda­pesti kereskedelmi és váltótörvényszék elnöke ; a múlt pénteken hazaérkezett, az ünnepeket ; itthon töltötte és tegnap visszautazott székhe­lyére. Esküvő. Templom Macza urleányt áldozó csütörtökön vezette oltárhoz Zanathy László uradalmi intéző az atkári róm. kath. templom­ban. Az esketési szertartást Odray Gelesztin 1 prépost, a menyasszony rokona végezte. főgimnáziumban. Kinevezés. Materni István honvédszázados a nagyváradi houvédhadapród-iskolához tanárra és a meteorológiai intézet vezetőjévé nevezte­tett ki. Helyére Nagykárolyba az itt már állo­másozott Dezső Kálmán honvédszázados jön. Vármegyei közgyűlés. Csekély számú bizottsági tag jelenlétében tartotta meg Szaf- márvármegye közönsége tavaszi rendes köz­gyűlését. Csaba Adorján főispán megnyitó be­szédében elparentálta Kossuth Ferencet és báró Fejerváry Gézát. Napirend elölt Kende Zsig- mond tette szóvá, hogy a közgyűlés iránti érdektelenség főleg onnan ered, hogy a bizott­sági tagok nem kapnak tárgysorozatot. Indítvá­nyára kimondotta a közgyűlés, hogy jövőben a rendes gyűlések tárgysorozata is közöltes­sék a bizottsági tagokkal. A tárgysorozat pont­jai közül általános érdekeltséggel csak Falussy Árpád inpitványa bírt a Szekfü-téle Rákóczi könyv elitélésérő1. A vármegye egyhangúlag fo­gadta el az indítványt és ezzel csatlakozva az országos mozgalomhoz, elitelte a mü kegyelet- sértő voltat. Kimondotta továbbá, hogy külö­nösen és főkép az akadémia eljárását helytele­níti, melynek sokkal kevésbbé lett volna szabad a könyvet kiadni, mint a szerzőnek megírni. Városunkra is jelentőséggel bir továbbá a Por- csalrna-—sályi—jánki útvonalnak a törvényható­sági úthálózatba történt felvétele, mivel ezen ut a lápon átvezető Nagykároly—porcsalmai ut egyenes folytatását képezyén, városunk és a fehérgyarmati járás közt újabb direkt összeköt­tetést létesít, A tárgysorozat befejeztével Kende Zsigmotid szólalt fel és panasz tárgyává tetté azt, hogy Kölcsey Ferenc csekei sírjai elhanya­golt álllapotban van, dacára, hogy a vármegye már négy ev előtt elrendelte a renoválást. A közgyűlés e felszólalás folytán újból utasította az alispánt a sir sürgős rendbehozatalára. Kinevezés. A király Koválszky Kálmán királyi tanácsosi ciminel és a YI-ik fizetési osztály jellegével felruházott pénzügyi tanácsos, trencséni penzügyigazgató-helyettest, ki egyidő- ben a helybeli pénzügyigazgatóságnál műkö­dött, pénzügyigazgatóvá kinevezte. Egy városi tisztviselő halála, üzv. Bercy Jánosné szül. Jakab Adelina mély fáj* dalommal tudatja, férje Bércy János anya- könyvvézetü bereites élete 70-ik, házasságá­nak 50-ik évében f. év május hó 81-én dél­után 3 órakor hosszas szenvedés után történt gyászos elhunytat. A megboldogult földi ma­radványát f. évi junius l|ó 2-án délután 3 óra­kor a ref. egyház szertartása szerint a Kap- lony-utca 36. számú gyászháztól a helybeli ref. sirkerlben örök nyugalomra helyezték a tisztviselő-társak általános részvété mellett. Eljegyzések. Dr. Tóth János szatmári kir. törvényszéki jegyző, eljegyezte Szabó Gizikét. — Torszán János kismajtényi tanító eljegyezte Merkli Mariskát, Nagykárolyból. Kinevezés. Az igazságügyminiszter Csip­kés Jenőt a járásbíróság II-ik számú jegy­zői irodája agilis vezetőjét irodatisztté ne­vezte ki. Az uj polgári perrendtartás életbe­léptetését 1915. január 1-re elhalasztják. Gsilléry Dávid kir. ítélőtáblái biró elnöklete alatt a járásbíróság bírái és a helybeli ügyvédi kar tagjai értekezletet tartottak, amelyen elha­tározták, hogy az uj perrendtartás alapos meg­ismerése céljából f. évi október l-lől kezdve curzusokat. tartanak, melyen a perrendtartás egyes fejezeteit a bírói és ügyvédi kar erre vállalkozó tagjai, mint előadók fogják részlete­sen ismertetni. Repülés Nagykárolyban. Hétfőn dél­után Dobos István aviatikus tökéletesen sike­rült repülést végzett Nagykárolyban az epres­kert mezőjén. Délután már négy órakor tarka foltokban hullámzott az érdeklődő közönség a repülés színhelyére, hol vidám cigánymuzsika fogadta őket és frissen habzó sör a szomjaso­kat. A repülés a programúi szerint pontosan, minden késedelem nélkül megtörtént. Két Íz­ben szállt fel az ügyes pilóta hangos tetszése­ket és tapsot váltva ki a közönségből. A ren­del a rendőrség, & honvéd legénység és tűzol­tóság végezte kifogástalanul. Jóváhagyott városi választás. Néma Gusztáv városi főjegyző megválasztását Szal- márvármegye törvényhatósági bizottsági közgyű­lése jóváhagyta s á választási eljárás ellen beadott felebbosóst pedig elutasította.

Next

/
Thumbnails
Contents