Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-11-05 / 45. szám
4 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Mindennemű ruhanemüek,. csipkék, felöltők, függönyök, teritök, szőnyegek legtökéletesebb festése. Bőrkabátok, keztyük festése. ! ! Minta után való festés ! ! Hauffel Sámuel villany- és gőzerőre herendezett ruhafestő és vegyitisztitó Nagykárolyban) Kölcsey-utca I. sz. A róm. kath. templom mellett. Műhely: Petöfi-utca 59. Bármely kényes színű és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. Plisé-gouvré. Plüsh és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek időben kell vizsgázni, hogy még meg lehessen — bukni, a kétévi helyetteskedés kötelezettségének veszedelme nélkül. Minthogy pedig a szigorú cenzoroknak volt rá gondjuk, hogy jelentékeny számú jelöltet visszavessenek, azok a szerencsések, akik nem egész évre, hanem csak hat hónapra buktak meg, most még megragadták az utoljára kínálkozó alkalmat, hogy a régi rend szerint kezdjék meg az ügyvédeskedést. ■ ■HHUHHlEai Fiatal, egészséges, hasáb cser- és tölgy- tiizifa 1912. évi vágás, waggonszámra kapható kedvező árban Klein Zoltán fakereskedönéi Nagykárolyban (Kálmánd-utca) készpénz vagy utánvét mellett. Ugyanott kapható szil- és kőrisfa Megrendelhető : Frankel Dezső vaskereskedőnél is. meg mögötte. Már nem nevetgéltek, szó nem jött az ajkukról, megérezték, hogy ez a halálut. Tudták, itt valami történt, a gép és annak esze büntetést mér a léhaságra, a pasziónátus kíváncsiságra, a kis kormos lakatosinas sújt most egyet az enervált, követelő Ízlésű úri heréken. Ezerötszáz méter . . . Csak a motor félelmetes berregése adta ehhez a szörnyű úthoz a kísérő muzsikát. Valami nagyon nyomta a mellüket, a magashoz nem szokott tüdejük mintha kiakart volna szakadni helyéröl, orrvérzésük támadt és amikor az első közülük elájult, hátrabukó mozdulatával magával rántotta a hozzá fogódzott másik kettőt, az egész gép egyensúlya oda volt és saltót csinálva, mint egy kifordult ernyő kezdett lefefé bukni .. . A nézőtéren negyvenezer embernek a szeme látta ezt, negyvenezer ajkon fagyott meg a rémület szava. A halálgép tőlük pár kilométer távolságban nyílegyenesen bukott le valahova. Óriási zűrzavar, ájulások, egy csomó automobil útnak indul a színhely felé és a kétségbeesett, jajgató, siró, orditó ezrek tömegében egy nyugodtvérü ember odamegy az impresszárióhoz : •— Mondja — kérdi tőle — be volt ennek a pilótának az élete biztosítva ? Az impresszárió ideges lett erre a kérdésre, aztán elég leplezett örömmel felelte: — Hát nem volt ? Múlt héten biztosítottam fél millióra. Vajda Ernő. HÍREK. A nyíri esperesség üdvözlete. — Saját tudósítónktól. — A nyíri esperesség tauitókörének közönsége szép átiratban üdvözölte Miklóssy István görög katholikus püspököt. Az üdvözlő átiratot egész terjedelmében itt közöljük: Méltóságos és íőtisztelendö Püspök Ur! Kegyes Atyánk! Midőn az isteni Gondviselés akaratából Méltóságod újszülött Egyházmegyénk első Főpásztorává és Atyjává lett, egy jobb, egy szebb jövő hajnalhasadását láttuk ezen történelmi jelentőségű eseményben s a legszebb reményekkel és bizalommal vártuk a gyönyörű hajoalpir után a nap, a fényes, tündöklő nap fölkelesét, hogy eljegyezze magának örök időkre az isteni menyasszonyi, a lelki arat : a hajdudoro >i Egyházmegyét. S ime, megérkezett a mi napunk, aki után mi oly igen vágyódtunk, megérkezett a mi Fővezérünk, akinek zászlójára a hüségesküt ezennel letesszük . S amidőn az eskü szavaival járulunk kegyes Aty ink színe elé, fiúi alázattal kérjük, kegyeskedjék fogadalmunkkal együtt hódolatteljes üdvözletünket is elfogadni tőlünk. Szivünk és lelkünk már a Méltóságodé, legyen szabad most még fölajánlani a mi gyönge erőinktől származó és a legnagyobb Tanítótól, isteni Mestertől tanult munkánkat is, amely munkát a jövőben fokozott erővel, ujult bizalommai fogunk igyekezni teljesíteni, hogy abban Méltóságod, a mi kegyes Atyánk örömét találja. Tudjuk nagyon jól, hogy nagy, szép és nemes munkára vagyunk hivatva, mert hivatásunk az Anyaszentegyház gyönge sarjából annak termőképes tát, az ed’es Hazának hűséges polgárt nevelni, de azt is tudjuk, hogy ezen magasztos hivatásnak csak úgy tudunk megfelelni, ha szent hitünk hófehér zászlóját magasan lobogtatjuk s az arra irt jelszótól soha egy hajszálnyira sem térünk el. Ösmerjük a sok veszélyt, mely minket környez, vérző szívvel látjuk a sok támadást, de hitünk eleven, hogy lankadatlan szorgalom és férfias küzdelem után zászlónk diadalmasan s dicsőséggel és tisztelettel ko- ronázottan fog még magasabban lobogni. Csöndes, békés nevelői és ápolói vagyunk a reánk bízott csemetéknek, de ha kell s Méltóságod fővezéri szava elhangzik, szent hitünk fegyverzetében és törhetlen erősségében állunk a harcolók, a küzdők sorában. Győzelmünk biztos, mert „Áldott, aki az ür nevében jő!“ — s Méltóságod, a mi Főpásztorunk, kegyes Atyánk és Fővezérünk az Ur nevében, az Úrtól küldetve jött! — Mert: „Senki nem veszi magának e tisztet, hanem csak az gyakorolja, aki az Istentől hivatva van.“ „Ilyen főpapra vala szükségünk“, aki minket, az ő juhait és egész nyáját őrizni, védeni fog, nehogy a ragadozó farkasok prédájára legyünk és az örök sötétségre jussunk. Hódolatunkat és üdvözletünket ismételve, szentelő Jobbját csókolva és főpásztori kegyes áldását kérve, vagyunk a nyíri esperesi kerület tanirókörének nevében s annak folyó évi október hó 28-án adott megbízásából Méltóságodnak legengedelmesebb fiai: Temető János Balogh László kántorjánosi-i tanitó jegyző. márki gk. tanító elnök Eljegyzés. Dr. Porges Ármin liptószent* miklósi ügyvéd tegnap eljegyezte Brichla Miksa helybeli nagykereskedő, a kereskedelmi társulat elnöke és neje leányát : Alicét. Kinevezés. A király dr. Pajor Kálmán nagyváradi Ítélőtáblái birót a debreceni Ítélőtáblához 'anácselnökké nevezte ki. Előléptetés. Dr. Benedikt Márk allam- vasuti főtelügyelö a IV ik fizetési osztály 2-ik fizetési fokozatúból ugyanannak a fizetési osztálynak 1-ső fizetési fokozatába tett előléptetve. Kitüntetés. Őfelsége Sprenger Ferenc szatmári segédlanfelügyelönek a kir. tanfelügyelői címet es jelleget advmánvozta. A kitüntetés méltó tanügyi férfiút ért. A nagykárolyiak a gör. kath. magyar püspöknél. Nagykároly varos közönségének küldöttsége — mint m ír annak idején jeleztük is — múlt hó 31-en, petiteken tisztel- get Miklóssy István hajdudorogi görög kalholi- kus magyar püspöknél. A küldöttség hatvankét tagot számlált, melyet Debreczeni István kir. tanácsos) polgármester vezetett a püspök elé. Délelőtt tizenegy órakor fogadta a küldöttséget lakásának nagy termében. A polgármester meleg szavakban üdvözölte Miklóssy István püspököt és tolmácsolta a varos közönségének szeretetet, ragaszkodását. A püspök szives hangon válaszolt az üdvözlésre. Különösen kiemelte, hogy előtte Nagykároly város mindig szinpati- kus volt és érzi, hogy hálával is kell, hogy ; tartozzék a város közönsége iránt, lu minden alkalommal, de különösen kinevezése, felszeu- 1 telese és bevonulása alkalmával oly figyelemmel volt írunta. Beszede során kifejtette, hogy ! általában sokan felre magyarázzák az uj püspökség cÜját. Nem célja semmiféle elnyomás, í nein veszi ei az oiáhajku hívek nyelvet, csak i módot akar nyújtani arra, hogy aki magyar | akar lenni, az magyar lehessen. A székhely kesdésere vonatkozulag tudomására hozza a küldöttségnek, hogy ő a nepe javát tartja csak szem előtt, ezért kerte a kormánytól 3 possi- bilis város kijelölését, hogy ő azok közül hívei- j nek, a papoknak, tanítóknak és egyházközségeknek általános hangulata szerint igazodjék. A püspök válasza után meg jó ideig társalgóit a küldöttséggel. A küldöttség eltávozása után —. mint értesülünk — Marchis Romuluszt és Milrovich Elek esperest fogadia. Előbbit — mint halljuk — ellátta atyai tanácsokkal is a magyar erzelmet illetőleg. A „Kölcsey Egyesület“ november 1-én délután 6 órakor a varmegyeháza alispáni kistermében választmányi ülést tartott, amelyen a választmányból az ügyvezető alelnöki állásra jelölt Bárczy Iván pénzügyi tanácsos, helyettes j pénzügyigazgató is megjelent. A választmányi | ülésen' elnöklő dr. R. Nagy József egyesületi titkár üdvözölte a megjelent tagokat s a választmány határozatából felajánlotta az ügyvezető elnökséget Bárczy Ivánnak, aki a jelölést elfogadta és hálás szavakkal köszönte meg a bizalmat. Majd a választmányi ülés elhatározta, hogy az alapszabályok értelmében rendkívüli közgyűlést hiv össze és ezzel egybekötve estélyt rendez 1913. november 16-án, délután 6 órakor a vármegyeháza nagytermében. A rendkívüli közgyűlés tárgya az elnöki állásnak választás utján történő betöltése. A gyűlést követő estélynek a műsorát alább közöljük. Megnyitó. Tartja: az ügyvezető alelnök. Nyitány. Előadja: az egyesületi zenekar. Rajzok. Irta és felolvassa: Szentiványi Béla. Gábor Inka ina- | gyár nótákat játszik cimbaloinkisérettel. Dr. 1R. Nagy József magánjelenetet ad elő. Az j egyesületi zenekar Haydn atma szinfoniájából játszik. A részletes műsort és belépőjegyeket az egyesület holnap bocsájtja ki. Belépődíj nem tagok számára 1 K, diákjegy 40 fillér. | Városunk közönségét ezúton is felkérjük, hogy egy kulturegyesületnek nemes munkáját pártfo_ golják. A vármegyei tisztujitások elhalaaz tása. Sándor János belügyminiszter a kép*