Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-06-18 / 25. szám
XXX. évfolyam. Nagykároly, 1913. junius 18. 25. szám. Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre ....................................8-— l<or. Fé l évre..........................................4-— „ Egynedévre .... . . 8- — Egyes szám...............................—‘20 Ta ngóknak egész évre . V 6*— ,, Főszerkesztő: Di*. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentő nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 10 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Újra megszólalnak a gyászharangok, mint szokszor, amióta Tiszának szava van a kormányzatban. Most egészen az övé a szó. De gyászharangok soha szomorúbb temetésre nem szólítottak, mint most. Mert Tisza temetni akarja összes szabadság intézmény cinket s mindazt, amiért szabadsághősök harcoltak, mártírok vérzettek s meghaltak s amit még eddig a sors meghagyott a nemzetnek. A temetésre hivó szót megelőzte egy sötét cselekedet: a csütörtökön történt lapelkobzások. Már ebből is mindenki sejtheti, mit várhat a nemzet Tisza kormányzatától. A sajtószabadságot elkobozni, azt megfojtani s tönkretenni a közszabadság legnagyobb biztosítékát: ez volt régtől fogva Tisza óhaja. Mert a szabad szó kimondásában, a gondolat kifejezésében és terjesztésében magára és reakciós hajlamaira nézve mindig igen nagy veszedelmet látott. Kezdetnek | tehát elég világos ez. Az ellenzékmentes törvényhozótestület képviselőházában, ahol csak egyivásu társak voltak jelen és Tisza minden kijelentésére éljenriadalmakba törtek ki, hogy szinte belekábultak, kifejtette prog- rammj t, melynél nemzetgyilkolób- bat nem lehet elképzelni. Hogy urainak s parancsolóinak Bécs- ben kedvében járjon, kegyeit biztosítsa s magát hatalmi bástyákkal körülvegye, hamarosan bejelentette, hogy a katonai készenlét céljaira újabb súlyos áldozatokra készüljünk s ne riadjunk vissza semmitől. Ha az ország roskadozott eddig, ám roskadozzék tovább is: mit törődik ő vele, ha a teher alatt Magyar- ország népei teljesen letörnek? Csak ő maradjon felül s a sópénzen hizott párt, mely mögötte all. S Becs kegyeinek sugarai világítsanak neki. Mit neki Magyarország ! De hatalmát nem tartaná teljesnek, ha a közigazgatás terén nem tenné meg azt, amit tenni akart. Államosítani akar. A megyei önkormányzatot akarja sirba sülyeszteni. Mindenáron államosítani, hogy ne maradjon meg semmi abból, amivel Bécs ellen védekeznünk lehetne s amivel Magyarország dokumentálni tudja önállóságát. Ki akar nevezni mindenkit, akinek a közigazgatásban szava és jelentősége van. Diabolikus szellemének minden sötét és végzetes fanatizmusával rohan neki létérdekünknek. Nincs szüksége egyébre, mint hatalomra s népgyülöletre. Annak pedig ugyancsak böviben van. De ráéhezett másra is. A vidéki városok rendőrségét is államosítani akarja és megfájdult a foga a főváros törvényhatóságára is. z összes tavaszi és nyári divatujdonságokban a legnagyobb vlasztékkal szolgáló I divatáruháza Nagykároly, Deáktér |18. szám. (Hadnagy-féle házban.) TARCZA. Töprengés. — Irta: Kosztka Mihály. — 1. A langyos nyári\ éjszakákon, Mikor kerül az édes álom És rád borul az éjnek csendje Ó mond, jutok-e még eszedbe ? Emlékezel-e még a csókra ? Mikor a lelkünk összeforrva Röpült a rózsaszínű menybe Örök boldogságról merengve? S a mit beálmodtunk az éjbe, A súgva ejtett esküvésre, Emlékszel-e még néha-néha ? 0 mond, szivem szép királynéja ? II. Csak elmosódva látom már az arcod, Szemed se ég, csak halványan világol, Ha mint egy sóhaj szállsz felém úgy néha A csillag fénytől ékes éjszakából. Mámorba hajtó gerle-kacagásod, Hiába szomjazom, hiába vátom, Hótiszta arcod kővé dermedett már Olyan vagy, mint egy szép, de gonosz álom. És nem tudok már én se felhevülni, Üres szivem, s kifáradott a lelkem, S ha mint egy sóhaj szállsz felém úgy néha, Mégis feltámad és kisért szerelmem. Régi világ. — Irta: Parkas Em-őci. — A régi nemesi világban alispáni engedély nélkül nemes embernél házkutatást nem lehetett tartani még akkor sem, ha csak az asz- szony volt nemes. Mire aztán megszerezték az alispáni engedélyt, akkorra már a betyárok | mindent elhordták onnan. Osváth Pál, Bihar- ! vármegye egykori csendbiztosa irja, hogy a | harmincas években egy b. n.-mártoni nemes’ | házánál lopott marhát vágtak le. A csendbiztos házkutatást akart tartani, de a nemes asz- szony a házba való belépést megtiltotta. Ö két pandúrt állított a ház elé s bement Váradra az alispánhoz. Másnap visszatért az alispán! engedélylyel, de a betyárok éjszaka a ház túlsó részén létrát támasztottak a falhoz, a kéményen kötelet eresztettek le s azon az asszony kiadogatta nekik a húst. A földesurak, ha betyárok kopogtattak náluk, ellátták őket mindennel, csakhogy a termésüket fel ne gyújtsák. A betyárok többnyire szép szál legények voltak, sőt akadtak köztük olyanok is, akik igaz mintaképei voltak a tökéletes férfi szépségnek. Nem csoda aztán, ha sok asszonyembernek elcsavarták a fejét. A múlt század közepén megtörtént, hogy a főszolgabíró elé kisértek egy csinos betyárt, akit aztán az egyik szobába zártak el éjszakára. De reggel hült helye volt a betyárnak meg a szolgabirónénak. A szép asszony éveken át bujdosott a betyárral s mikor a kedvesét agyonlőtték, a családjától kitagadott uriasszony a zsandárok szakácsnéja lett. A kapcabetyárokat, akik közönséges utonállók voltak, a puszták igazi fiai megvetették és szóba se álltak velők. Leghíresebb betyárok voltak : Devecz András, Angyal Bandi, Zöld Marci, akiről Petőfi népszínművet irt, Patkó Bandi, Bogár Imre és Rózsa Sándor. Ez a középtermetű, komor és szótalan ember, aki a szamos- ujvári börtönben végezte életét, 1848-ban kegyelmet nyert s csapatával a rácok ellen küzdött. Legényei karikás ostorral voltak ellátva, mint a Hunyadi huszárok. Egy ideig vitézül és elég becsületesen viselték magukat, hanem aztán sok panasz ment
