Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-02-12 / 7. szám
1 2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE sadalommal s nem pedig ezt forradalmi utón lerombolja. I >y fogva föl a kérdést, nem csak hogy nem vagyunk ellenségei a józan szociális felfogásnak, hanem azt bizonyos részében egészen magunkévá is tesszük. A ipari és gyári munkásra óriási feladat várakozik most, amikor önáfó ipart kell teremtenünk. Apostoli hivatást teljesítene, aki megtudná értetni velők, hogy a nemzeti fejlődésben az ő közreműködésük elsőrangú fontosságú és ugyanakkor a maguk sorsának a folytonos javításáról gondoskodhatnak, amikor minden képességűket szakbeli tudásuk gyarapítására és ennek érvényesítésére fordítanák. A hazafiasság és a magyarság igen lényeges kelléke, hogy az ipari és gyári munkás átérezze hivatásának fontosságát, hogy amikor híven teljesiti kötelességét, tudnia kell, kogy amiben munkájával a nemzet erőgyűjtéséhez hozzájárul, azzal a maga erejét is növeli. Ilyen irányban való vezetékre van szüksége a munkásosztálynak. Igen, van helye a munkások bérharcaiban a nemzetközi szövetkezésnek, mint fegyvertársaságnak, mert e nélkül a harc nem vívható eredményesen, de nincs jogosultsága a nemzetközi gondolkozásnak a társadalmi és állami berendezkedésben, mert ez hazafiatlan és lehetetlen is. S ha a szocialisták az emberi egyenlőség magasztos elmét vallják, akkor terjesszék ki ezt arra is, hogy senkit nemzeti érzéséből kiforgatni ez alapon nem szabad. Avagy menjenek Ausztriába és ha ott azt találják, hogy elvtársaik jobban szeretik a magyart, annak nyelvét, érzését, történelmét és államát, mint a magukét, akkor igazuk van, amig azonban minden nemzet csak önmagáért és önmagában él, legyenek ők is csak magyarok, s akkor e nemzetben senki ellenségük nem lesz. Akkor valóban eszközei lehetnek a nagy nemzetépitő munkának. Ha a ha- zaűságban egyesülünk, akkor örömmel fog velők kezet mindenki, kiben emberi és hazafi érzés párosul. Hiszen csak az biztosítja az emberiség haladását, hogy különböző nemzetek vannak, amelyek különböző tulajdonságokkal, eltérő vérmérséklettel, sokszerü J tehetségekkel, a képzelet, érzés, gondol- I kodás és akarat százféle módjával szii- I nőtlenül uj szint, gazdagságot, szellemi és anyagi kincseket termelnek az emberiségnek. Amint egyének nélkül nincs társadalom, úgy nemzeti egyéniségek nélkül nincs emberiség. Még a nemzetköziség fogalma sem állhatna fenn, ha nemzetek nem lennének Az egyetemes emberi haladásnak s magasabb művelődésnek Magyarország területén egyetlen biztosítéka a magyar nemzet. Csak ennek sikerült itt maradandó államot alapítania. S csakis a magyar államiság keretében épülhet itt ha-! talmas művelődés. Magyarok ereje és szelleme hozta ide a nyugat szellemkiu- cseit, hogy azokat amaga egyéni módja szerint feldolgozza és értékesítse. Magyarok emberies érzése fogadta testvérekül a legkülönbözőbb fajokat és felekezeteket, s az is csak nemesebb gondolkozásának, s mélyebb belátásának bizonyítéka, hogy azokat nem kiirtani, hanem magába olvasztani igyekezett, s igyekszik. Ám küzdjenek egymással a különböző táisadalmi csoportok és érdekek. Ám érvényesüljön minden jóravalő törekvés, mely a maga létét a többinek tönkje nélkül biztosítani kívánja. Csak az erők érvényesítése teremt életet s biztosítja a nemzet egészének haladását. Létjoga azonban csak oly csoportnak, iránynak van, amely min- denekfölött álló vezéreszmének a magyar nemzet fennmaradását és felvirágzását tekinti. Amely párt, osztály, felekezet vagy bárminek nevezett közösség nem a nemzeti eszme alapján áll, árulást követ el úgy a nemzeti, mint az egyetemes emberi eszme ellen, s önmagát közösíti ki a mai állami közösségünkből. Igen örvendetes, hogy a szocializmus levetve a nemzetköziség köpönyegét, mindjobban a nemzeti jogok alapjára helyezkedik nálunk is. A francia munkás is hü fia marad azért hazájának, habár tagja is a szocialista szervezetnek. A munkásság, ha valóban a nemzettest tagjává válik, nagy hasznára lesz a maga szervezettségével az államnak és a nemzeti erőnek! Színház. Bemutató előadások helye. i. MEXIKÓI LEÁNY. — Először adták a nagykárolyi városi színházban 191?. február 8-án. — Telt ház előtt került színre a magyar szer ■ zők idegen levegőben játszó operettje, a Mexikói leány. A színtársulat szinte minden tagja foglalkoztatva volt az uj operettében, s különös dicséretképen legyen mondva: az egész vonalon mindenki igyekezett szerepéből, lett legyen az bármilyen parányi is, valamit „csinálni .“ Mese, természetesen, ebben az opei’etté- ben is a legkevesebb jelentőségű, de ami adva van, az nem banális, nem triviális, sőt helylyel közel sok szellem is csillan fel benne. A címszerepet: Szigethy Irén játszotta. Nagy és fárasztó a szerepe. Folyton a színpadon van, állandóan énekel, s minden dal után táncol, különös formájú, meglepő ritmusú táncokat, mert hát ez az operette: délamerikai. Egy félvilági hölgy szerepében Füzes Lenke aratott szép sikert. Füzes Lenke ki- fáradhatatlan jó kedve különben is nagy értékű. A hölgyek gyönyörű uj toalettekat mutattak be. Kun Dezső, Csáky Antal és Gáspár Jenő, az operettek e jeles trimvirátusa őszinte, megérdemelt tapsokat megnyugtázhattak. Kun Dezső különösen brilliáns táncával, Csáky Antal szép énekével s Gáspár Jenő diszkrét játékával tűnt ki. Nem hagyhatjuk ez alkalommal figyelmen kivlil a mindkét nembeli kar kitűnő működését, s különösen a nőikar igen csinos jelmezeit. Említést érdemel a gondos rendezés is, s a jellegzetesen, Ízlésesen, s festői stílben tartott diszletezés. A közönség szinte telhetetlen volt az újrázásban, bár a fárasztó szereplésekre figyelemmel, a színészek némi kíméletet érdemelnének. Hisszük, hogy a Mexikói leány több telt házat fog hozni. II. A LENGYEL MENYECSKE. A szinlap szerint „itt először“-nek volt jelezve A lengyel menyecske, bár Neményi-társu- lata tavaly már bemutatta itt. Először csak Szigethy Irént láttuk benne, ki ezúttal is a címszerepet játszotta. Ismétlésekbe esnénk, ha ez alakításáról külön akarnánk irni reflexiókat. Szigethy Irén primadonna-talentuma jóval felette áll az átlagon, ki minden helyzetben tud valami ötletet, szint, valami snájdigságot produkálni. Az előadás különben elég gördülékeny volt az összjátékban is. III. ÉVA BOSZORKÁNY. meny fejét, de arról visszapattan a megalkuvás, a hozzáférkőzés sara. Ez a végzete. Nem tud úgy élni, mint a hétköznapi élet bölcsei. Ezt a karaktert kellett megeleveníteni: Bo- ross Emilnek. És ez minden habozás nélkül megállapítva: sikerült neki. Félre ne értsük egymást. Nem volt az alakítása abszolút becsű, de szereplése, a színpadra vitt alakja: élet és hús, szenvedélye nem páthosz, de lélekből fakadó volt, járásán-kelésén meglátszott az elő- leges gondos tanulmány, mely virtusát nem féktelen orditozásban, hanem az átélt helyzet adta gyötrelem igaz kitöréseiben megnyilvánuló szívből jövő és szívhez jutó, nemes hangokban találja meg önmagát. A színmű sikerét ő vívta meg nem remélt eredménnyel. Boross Emi lmég elég fiatal, hogy apai modorosságait levesse magáról. A helyes gesztust,- a mindent kifejező mimikát végre is nem lehet egy csapásra elsajátítani, oda vagy, gondos, hosszas tanulmány kell, vagy született zseniálitás Fogjuk látni ezt a szerepet tőle még jobban is, bizton remélem, bár újból kell hangsúlyoznom, hogy az eddigi munkája előtt is kalapot emelünk. Feleségét Elzát: Füzes Anna játszotta. Színpadi szempontból úgynevezett: mii- szerep. Az apa és férj között táncoló feleség hangját eltalálni, — ki végeredményképen s a szerzők intézkedése szerint, mégis a férj mellett marad, de nem nagyon hiven — igen nehéz feladat. És ezt a feladatot Füzes Anna nem is tudta megoldani. Nagyon is az insrukció szerint játszott, s megérzett játékán, hogy a lelkének ehhez tulajdonképen semmi köze. A színmű leghálátlanabb szerepét, a lélektanilag abszurdum apát: Horváth József játszotta, s mindent elkövetett, hogy azt elfogadhatóvá tegye, a szerep rettenetes ellenszenvessége dacára is, a mi játékát illetőleg nagyrészben sikerült is. Szelényi Emilia Karolin nénijéről kell alá- huzottabban megemlékezni. Dicséretes önuralommal játszotta meg a szerep karikaturás részét, s tudott melegséget, szint beleönteni, a fecsegő, de alapjában véve jószivü asszony játékába szerepének érzelmes részeinél. A keret-szerepekben Csáky Antal jeleskedett, jellegzetessé téve apró jeleneseit. A közönség igen hálás volt. Sokat tapsolta a szereplőket, s még az utolsó felvonás után is kihívta Boros Emilt. Kosxtka Mihály. — Először adták a nagykárolyi városi színházban 1913. február hó 10-én. — Herczeg Ferenc hosszú hallgatás után tavaly az Éva boszorkánynyal jött az irodalmi piacra. Valami különöset akart alkotni; valami olyasfélét, mint mikor az operette-librettisták témáért elmennek Délamerikába. Irt egy színjátékot, amely a középkorban játszik, valószinüleg azzal a mellékgondolattal, hogy a darabban előforduló hibákat rá fogja a középkorra. A magyar tudományos akadémia pedig reá ütötte a sztigmát: megkoszorúzta, a régi barátság révén, kettőezer koronával. A meséje ? Talán nincs is. Vagy ha van, úgy akkor röviden az : hogy Éva — talán az örök asszony szimbolizálása volna a név képviselője — férjét még a házassága előtt felszarvazza. És a férj, a jó, a müdühös, az ostoba, a vak férj — természetesen megbocsát. Magáról az előadásról nem sok jót mondhatunk. Első sorban a szereplők a szerepüket nem tudták, igy azután kétszer kellett az egész színjátékot végig hallgatni : először a súgótól, másodszor a saját szavaikba botorkáló színészektől. A címszerepet Füzes Anna, ki vezetett a
