Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-12-24 / 52. szám
8 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE kántor. Zongorán kiséri: Cukor Miklós főgimn. VIII. o. t. 6. A zsidó katona. Morris Rosenfeld költeménye. Előadja: Grosz Adóit banktisztviselő. 7. Orosz zsidó népdal. Énekli: Koffler kántor. Zongorán kiséri: Cukor Pál VIII. o. t. 8. Az ár ellen. Kis Józseftől. Előadja : Nagy István VI. o. t. 9. Chanuka dal. Kis Józseftől. Énekli: Az ifjúsági énekkar, Koffler kántor vezetése alatt. Baptisták Érkörtvélye«en. Érkörtvélyesről írják lapunknak, hogy a szomorú egyházi viszonyokra való tekintettel Érkörtvélyesen terjedőben van a baptista vallás. A vámospéresi baptisták egyik közismert misszionáriusa Szűcs Ádáin ugyanis kérvényt adott be a szolgabirói hivatalhoz, amelyben engedélyt kért arra, hogy a baptista vallás hívői a községben gyülekezetei tarthassanak és a baptista tanokat szabadon hirdethessék. A szolgabirói hivatal az engedély megadását attól tette függőve. ha a kérelmező igazolja azt, hogy c a baptista vallás hivatott magyarázója és a helyiség, ahová a gyülekezet helye megjelölve lett, teljesen megfelel úgy a közegészségügyi, mint a közbiztonsági tekinte- toknek. A község református lakosai között nagy az uj vallás iránt a rokonszenv s félő, ha a felsőbb egyházi hatóságok közbe nem lépnek, a hívők nagy része belép a baptista vallás követői közé. GT E LEM Herman Samu cipő-és csíz ma-üzletében mától kezdve 20 olcsónags. Meseszép áru! Tessék próbavásárlást tenni! Ipar, kereskedelem, közgazdaság. a Nagy károlyi Tisztviselői Fogyasztási Szövetkezet elszámol. Mint értesülünk az 1910. óta felszámolás alatt álló szövetkezet dec. 28-án közgyűlést tart. A felszámoló bizottságnak sikerült egyezség folytán egy pár száz koronát megmenteni az alaptőkéből, mely a tagok között felosztásra kerül., A pénzintézeti reform és a takarék- betétek biztosítása. A pénzügyminiszter kijelentette, hogy szükségesnek tartja, hogy a bankok és takarékpénztárak által kezelt idegen pénzek tekintetében garanciát nyújthassanak arra nézve, hogy ezek a pénzek rendeltetésük céljaitól nem fognak elvonatni és nem fognak kalandos vállalkozásokba fektettetni, amint ez a múltban olyan gyakran történt. E cél elérésére a pénzügyminiszter törvényjavaslatot szándékozik előterjeszteni a betétek biztonsága érdekében. A készülő uj törvény arra kötelezné a pénzintézeteket, hogy a betétek 25 százalékát pupilláris értékpapírokban helyezzék el. Ebből 15 százaléknak magyar járadéknak kell lennie. Ez által a pénzügyminiszter nemcsak a betétek biztonságát akarja fokozni, hanem a járadéknak is újabb piacot akar szerezni. CSARNOK. Kálvárián. Fent a tetőn reszketve, remegve Oszszakállú remete fogad, Óva int, hogy szent helyre helépvén, Hagyjam künn a földi dolgokat, Jó ember! Hisz mindent összevéve: Testem béna ... és reményem se sok, Legfölebb tán az: hogy kicsi mécsem Nemsokára kialudni fog . . . Biz öregem, rögös éltem útján Nem tudtam én nyugodni soha! Láng ... vidám dal... ifjú vig barátok . .. Sok bohóság. .. semmi bú, — nosza Kell-e még több ? vagy mindent soroljam ? Szó, ami szó, hát csak igy vagyok: Rövid heje-huja, hosszú bánat . . . Lesz, ki rajtam segíteni fog ? „ Van /“ — szól az ősz biztató szavával . . . S csontos keze reszketön mutat A tizenkét stáció helyére, Hol Krisztus a sok csapás alatt Ssenvedett, tűrt. — „Tűrj, szenvedj te is 1“ „ „ Van-e balzsam messzi Oileádban ?“ “ „Mért kérdezed ? üdv annak ki hisz.“ Bárányfelhők pirosló csoportja Úszik, száll . . . száll . . . amott keleten. Mint álmaink, mint a reményünk, Ép úgy tűnnek föl a kék egen. Bárányfelhők, mint az álmok, tűnnek, Maradoznak lassan lefelé — Szivemből a kétségölő bú, baj, Oszladozik — szétfoszlott vele. Szertefoszlik .. . rám is nyugalom száll. . . Áhit lelkem, kis Kálvária 1 . . . Harangoznak esteli imára: Kong-bong halkan harangok szava. Harangoznak . . . szivembe lopódzik Szép példád, te Szent! a hajdani; . . . S megtanulom lassankint, hogy mint kell Keresztünket békén hordani . . . Hcrnák József. Történet a haláltanyáról. Irta: Fehér Ákos. A halál tanyáján találkoztak együtt s mikor legelőször meglátták egymást, úgy tűnt fel mindkettőjüknek, mintha már valahol, ott, ahol nem a gyászruhás kaszás, hanem az Élet, az igazi, a rejtelmes Élet az ur, — találkoztak volna együtt. A fiú csak nemrég került be ide ; ellenben j a leány már hónapok óta élt abban a környezetben, ahonnan egy pillanatra sem tekinthetett ki az életbe, csak a halál birodalmán keresztül. — Az orvosok biztatták, hitegették. Még egy-két hét, aztán meggyógyultan re-! pülhet vissza az életbe, ahova úgy vá- j gyott. Az ismerettség a szokott reggeli séta al-! kalmával történt, lenn a fenyvesben. A leányok nagy csoportban vegyültek el a fenyvesben s itt-ott lehetett látni közöttük egy-egy fiút is, amint élénken elbeszélgetve, nevetgélve rótták a homokos sétányt, mintha nem is a Halál birodalmában volnának. Sárika egy idő óta, amióta az orvosok megmondták neki, hogy pár hét múlva teljesen gyógyultan mehet haza, kerülte többi társait. Lehet, hogy úgy gondolta jónak, ha kerüli a Halálnak jegyeseit. Hisz rá már nemsokára ismét mosolyogni fog az Élet napja s ezek a szegény, élve eltemetett lelkek csak újra eszébe juttatnák az átélt gyötrelmeket. Amint igy gondolkozott s egy tarka levelű .jávorfa leveleivel játszott, a sétányon meg- zörrent a kavics. Hátra tekintett s mintha valami nem illő dolgot cselekednék, gégész arcát elborította a zavar pírja, s ijedtében majdnem ' felkiáltott. A fiú észrevett mindent, s egy kissé bosszantotta az eset, hogy a leányt merengésében megzavarta. — Bocsánat — mondta — ha sejtettem volna, másfelé irányítottam volna sétámat. De én olyan idegen, olyan tájékozatlan vagyok még itt. Idegen, tájjékozatlan, gondolta a leány $. ránézett a fiúra kétkedőén, gyanakodóan. Nem is látszik rajta, gondolta, hogy ide tartozna,, ide a Halál tanyájára. — Nevem Csanádi Béla — mondta a fiú. — Engedje meg legalább, hogy bemutatkozó ássam, ha már inkorrektséget követtem el. — Oh, dehogy, nem követelt el semmi inkorrektséget — mondta a leány. — Ellenkezőleg. Inkább én kérek bocsánatot, hogy olyan együgyü voltam. Nem tagadom, meglepett egy kissé. Éppen gondolataimmal voltam elfoglalva. A lelkem valahol ott járt messze, messze, az Élet aranyos mezején, ahol csak az örömet, a boldogságot ismerik, — és egészen megfeledkeztem itt mindenről. — Egy-két pillanatra jól esett ezt tudnom. Jól esett színes ábrándképeimet látnom. — Hisz gondolom sejti, tudja talán, hogy akik itt vannak, mindegyikében él a hite annak, hogy valamikor akár élve, akár meghalva itt hagyják ezt a gyászos birodalmat. Különös, gondolta a fiú, milyen közlékeny. Talán azért, mert a bajunk, a betegségünk két ikertestvér . . . talán . . . talán .... Ah de ki tudhatja miért?! — Igaza van, — mondta végre — de jobb, ha minél kevesebbet gondolunk erre. — Régen van itt? — Hat hónapja. Hat egész esztendő. Egy emberöltő. — Maga mikor jött ide ? — Tegnap. Én még egészen újonc vagyok — mondta a fiú. — De erzem, hogy itt ,nem érem meg a hat hónapot. — Ne higyje azt, megéri bizony. Én is úgy hittem, en is úgy gondoltam, mikor be- kerü tem ide. És lám, megértem. És talán megfogom érni, hogy még visszamehetek az életbe. Az orvos azt mondta, hogy egy-két hét s aztán teljesen felépülök. A fiú nem tudta miért, de ennek a kijelentésnek a legkevésbé sem tudott örülni. A leány ezt észre is vette. — Nem örül neki? Nem örül, hogy meggyógyulok ? — Oh, dehogyis nem. Csak valami eszembe jutott; azon tűnődtem el egy kicsit. — Lássa — mondta a leány s rámutatott egy feszületre, amely a közelben látszott — ott, ott merítettem a hitet, az erőt, a reménységet. Soha egy nap nem műit el anélkül,, hogy olt az Istent ne kértem volna. Maga nem tudja azt, hogy az többet ér minden orvosságnál. — De most már megyek. Isten vele ! Becsengettek a reggelihez. — Megengedi, hogy elkísérjem ? — Nem, azt nem lehet. Maga még nem tudja azt, hogy ez itt szigorúan tiltva van. — Nem tudom, én még újonc vagyok itt.. — Hanem addig, addig a feszületig ha él- kisér, nem bánom. Azzal elindultak a kökereszt felé. Mikor odaértek, a leány letérdelt a kemény kőre. Összetette pici kis kezeit s úgy esdekelt a keresztre feszitett Istenemberhez. A fiú levette kalapját és áhítattal nézte a leány márványarcát s látta, hogy az az ibolya szinü szempár könyben úszik. Mikor látta, hogy a fiú nem követi őt az égi fohászban, kényszeritette, hogy térdepeljen le mellé. A fiú letérdepelt. Ekkor a leány megfogta a kezét és halkan, suttogva mondta: — Szent atyám ! gyógyítsd meg a te beteg leányodat! Gyógyíts meg minket. — Gyógyíts meg minket — rebegte a fiú s a szive megtelt szent áhítattal .... Másnap már mint régi ismerősök találkoztak. S talán egyikük sem kereste egymást szándékosan, mégis mindig összejöttek valami titkos sugallatra, ügy megszoktak már ezt, hogy másként el sem tudták képzelni szomorú, gyászos életüket. Egy délután, amint rendes sétájukat végezték lenn, a fenyvesben, a leány szótlanul, szomorúan haladt a fiú mellett. Bár megszokták már, hogy egyébről ritkán esett szó közöttük, mint közös sorsukról, nyomorúságos, küzdelmes életükről, a fiú mégis különösnek találta a leány viselkedését. De nemsokáig tűnődhetett a talányok megfejtésében, mert a leány megtörte a kinos csendet.
