Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)

1913-02-05 / 6. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE

3

26 ellenében elutasiittatott illetve határozattá emeltetett a jog és pénzügyi bizottság azon javaslata, hogy a kérelem ezúttal nem telje- sittetik. E határozatot nagy vita előzte meg. Nevezetesen dr. Adler Adolf megindokolta a kérelem jogosságát azzal, hogy a tisztviselői kar fizetése rendezve van, inig a rendőrök 60 K havi fizetés mellett nyomorognak. Ugyan ily értelemben szólalt fel Somossy Miklós és dr. Sternberg Endre, mig Lukácsovits János és Vetzák Ede annak kijelentése mellett, hogy a pótlék megvazását elvileg nem ellenzik, most azért vannak a kérelem teljesítése ellen, mert a kérvényt Simkó Aladár a „Közérdek“ szerkesztője irta és aláírta, ki a polgármester ellen egy hajszát indított lapjában, ép a rendőrök fizetése érdekében is több hírlapi cikkben támadta a polgármestert s igy a képviselő- testület nem nyújthat erkölcsi támogatást ezen hajszához azzal, hogy ezt a kérelmet most megszavazza. Ezzel szemben dr. Adler Adolf kijelentette, hogy a polgármesternek a képviselőtestület megadta az elégtételt azzal, hogy neki bizalmat szavazott és a hírlapi támadásokat elitélte, ezen kérelemnek semmi köze nincs a hajszához, a kérelem nemcsak jogos, hanem méltányos is, mert a mai drágaság mellett abból a fizetésből a rendőrök meg nem élhetnek és könnyű az ellenkező nézetet vallóknak a segély megadását kitolni, mert ezalatt az idő alatt ezek nem fognak éhezni, nem fognak fázni. A többség azon a kérelem elutasítása mellett látta jónak állást foglalni.

Ugyanígy elutasították a városi egészség- ügyi szolga, kézbesítők, hajdúk, városi tűzoltók és próbaidős rendőrök fizetés megjavítása iránti kérelmét.

A nagykárolyi takarékpénztár egyesülete az egyesület telkéből utcaterülethez csatolt terület kisajátítására vonatkozólag megkötött kisajátítási szerződés es vázrajz jóváhagyatott.

A nagykárolyi róm. kath. egyház telkéből uteaterülethez csatolt részlet tehermentesítése mellőzése iránti kérelem folytán a közgyűlés kimondotta, hogy a tehermentesítésre három évi határidőt ad, ez alatt a tehermentesítést nem kívánja az esetben, ha Vetzák Ede az egyház világi elnöke a tehermentesítésért szavatol s ha ezen idő alatt a tehermentesítés meg nem történik, a vételárat visszafizetni magát személyében kötelezi.

Az ág. ev. temetőhöz utcaszabályozás következtében csatolt 10 Q öl utcarészletet a képviselőtestület az egyháznak ingyen átengedni határozta.

A Hunyadi-utcai 60 sz. telekhez utcaszabá- lzozás következtében csatolt 1'42 Q méter utcaterület kártalanítási árát Q méterenkint 1 K 50 fillérben állapította meg.

Linzenbold Erzsébet és testvérei nagykárolyi illetőséget a képviselőtestület elismerte, ellenben Weísz Tóbiásné, Tibák Zsófia kiskorú leánya Vázsonyi Ágnes, Szabó Zsuzsanna és Szabó Lőrinc itteni illetőségét nem ismerte el.

A december havi pénztárvizsgálati jegyzőkönyv bemutattatván, minthogy a pénztár rendben levőnek találtatott, külön intézkedés szükségessége fenn nem forogván, a jegyzőkönyvet irattárba tenni határoztatott.

Végür bemutattatott Hetey Ábrahám h. polgármesternek azon indítványa, hogy hatal- maztassék fel a polgármester és helyettese, miszerint az esetben, ha az újonnan szervezett gör. kath. magyar püspökség székhelye j ügyében a kormány a várossal a tárgyalásokat [ megindítja az idevonatkózólag már meghozott határozattól eltérőleg a püspöki palota, kano- noki lakások és szeminárium céljaira 6000 Q öl területet ajánljon fel a város részéről. Az indítványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

Ezzel a tárgysorozat kiiévén merítve, elnöklő h. polgármester a jegyzőkönyv hitelesítésére Berger Jenő, Kun István, Merts Imre, Papp István és ifj. Sternberg Sándor képviselőtestületi tagokat felkérvén, a közgyűlést befejezetnek nyilvánította és berekesztette.

Színház.

KRŐS RÁNCOK.

Először adták a nagykárolyi városi színházban 1913. január hó 29-én.

(jKm.) A budapesti bemutató után a „Szabad Művészet“ színházi kritikusa ezeket Írja:

— Azért nem szabad haragudni Salten Félixre. Ö okos, intelligens ember marad az „Erős láncok“ ellenére is. Minden ember múltjában vannak apró botlások, melyek nem lehetnek kihatással az egész életre. A „Simp- licissimus“ dondre vicceit és az „Alt Heidelberg“ émelgős meséjét fölereszteni és ezt egy modern iró márkájával takargatni, enyhen szólva: visszaélés.

Nagyon talaló szavak ezek, melyeket az Erős láncokra igy alkalmazott Domokos 1st- ; ván. A darab meséje különben a következő. I

1. Felvonás. Az uralkodó herceg és neje haragusznak a trónörökösre, aki a vidéki helyőrségben valami verekedésbe, kardafférbe keveredett. Hazaszólitják a fiatal embert. Ugyanakkor a hercegnőnek egy uj öltözéket hoznak. A kis varróleány, aki a ruhát hozza, egyedül marad a trónörökössel és a két fiatal szív egymásra talál.

2. Felvonás. A trónörökös hü marad Hedvighez, a kis varróleányhoz, a ki két gyermek atyjává is tette. Hedvig sejti, hogy boldogsága nem lehet maradandó. Csakugyan megjelenik a házánál a hercegné és Marnitz miniszter, akik követelik tőle, hogy mondjon le György hercegről. Hedvig nem ellenkezik, sőt maga biztatja a trónörököst, hogy híven a hazájának tartozó kötelességhez, foglalja el a trónt, amely atyja lemondásával megüresedett.

3. Felvonás. György trónra került, de távol Hedvigtől oly boldogtalannak érzi magát, hogy le akar mondani. De a hercegné megoldja-a kérdést: — Hiszen mi fejedelmi személyek nem vagyunk olyanok, mint más közönséges emberek: nekünk bal kezünk is van. Es morganatikus házassággal megoldják a problémát.

Ezt a limonádés dolgot kellett hz alakitó színészeknek megjátszani. Ez természetesen, csak részben sikerült. Fáradtan és unottan jártak, keltek az emberek a színpadon és nagyon is éreztették az „Erős láncok“ gyönge- ségét. Zoglemam Hedvig alakját ez alkalommal nem tudta a kellő érvényre emelni Füzes Anna. A második felvonás főbb jelenéseit szinte elejtette. Hiszen nyugodt, eszes germán nőnek van megírva a szerep, de Füzes Anna nagyon is flegmatikusán fogta fel a helyzetet. A lelkében vibráló nagy szenvedély és szenvedés, semmi nemű szikráját nem láttuk felcsillanj.

Legjobbat produkálta a fecsegő hercegnő szerepében Radó Rózsi. Csáky Antat egy-egy kitörésében talált igaz hangokat, különben elég fagyos szerelmes volt.

Az uralkodó herceg szerepében Horváth József egy pompás, zsir pecsétes pejacsevicset mutatott be.

Az öszjáték mintha egy kissé döcögött volna. A közönség ezeknek dacára jól mulatott és rokonszenvesen megtapsolta a betegsége után először fellépő Füzes Annát.

főraktára Kerekes Ödönnél Kaufmann Jakab fia uraknál

Máriavölgyi víz

tépett zászlókkal, a régi honvédek. Jaj, de nehezen várom ezt a pillanatot: az én arcomról festhetik le akkor a menyországot.

Most belépett a mesterné egy kulacs borral.

— Látja öcsém, ezt a kulacsot én 48-ban hordtam a vállamon, egyszer az életemet mentette meg, rajta van még most is a golyó nyoma.

A gazda érdeklődve nézegette a behorpadt kulacsot.

— Na üljön le hát öcsém és koccintsunk egyet a Kossuth-világra.

— Ami soha vissza nem tér — sóhajtott föl magában a gazda.

Aztán leült és koccintott a mesterrel.

— Hát igazán sok Kossuth-bankója van ? — kérdezte Meskó.

— Vagy négyezer forint ára.

— Csak hozza ide, évekre ellátom ruhával érte.

— Elhozom én mind, jobb helye lesz annak mester uramnál.

Meskó felugrott és a gazda vállát veregetve, simogatva, boldogan mondá:

— Áldja meg az Isten érte, csak küldje hozzám az ismerőseit is. Akkor vagyok boldog, ha egy csomó Kossuth-bankót hoznak.

Amikor elköszönt a gazda, Meskóné utána somfordáit :

— Hozzon nekem lelkem egy pár jó bankót is, de úgy csuztassa a kezembe, hogy az uram ne lássa, mert miből élnénk, ha ingyen dolgoznánk.

— Hozok néném, hozok.

Meskó uram pedig tovább éldegélt a fényes tervekkel átszőtt álomvilágban. Szabta-varrta száz pengőért a magyar nadrágot, kétszázért a cifra attillákat.

A Kossuth-bankók pedig gyűltek, szaporodtak a ládafiában. Minden nap rendezgette, rakosgatta őket Meskó uram.

A jobb hátsó szögletbe kerültek a tízesek, a balba az ötösök, a bal első szögletbe a forintosok, jobb felére pedig a harminc kraj- cárosok.

Gyönyörűség lángolt a szemében, ahányszor újabb csomagot tehetett melléjük.

Az anya nem fektetheti alvó gyermekét nagyobb gyöngédséggel a bölcsőbe, mint ahogy ő tette a Kossuíh-bankókat a ládafiába.

És amig simogatta, az ujja hegyével babusgatta őket, a Kossuth-nóta dallama -rezgett az ajkán. Hire is ment mindenfelé az ő olcsóságának. Vitték mindenünnen hozzá a sok Kossuth-bankót.

És ha valaki tamáskodva csóválta a fejét, mikor azt mondta, hogy lesz még Kossuth-vi- lág, szent meggyőződéssel torkolta le a hitetlent.

— Mit tud kend ahhoz ! A nap is elbujdo- sik a felhők közt, aztán megint visszatér. így lesz Kossuth Lajossal is.

És rakta, rakosgatta a nagy ládába a Kos- suth-bankókat.

— Anyjuk, ha százezer forintunk lesz együtt, nem dolgozunk többet.

Évek múlva össze is gyűlt a nagy summa. Már alig fért a ládáfiába. De Kossuth csak nem jött. Minden levelét tízszer is elolvasta és jósolgatott belőlük.

— Most már jönni fog, készítsd ki anyjuk a honvédatillámat.

Hanem év-év után pergett le, a háta meggörnyedt, a szeme elgyöngült, a melle beesett, az arca megnyúlt és fakó lett, mint a Kossuthbankók. Hetven éves korában leverte a betegség a lábáról.

A pénzesládát az ágya fejéhez tolatta, kiki- markolt belőle egy kötet bankót és számolgatta, simogatta, gyönyörködve nézegette.

— Haj anyjuk, de sokáig jön ami Kossuth apánk.

— Eljön ő lelkem, csak várjuk türelemmel.

— Várok én galambom, de hátha mégis előbb meg találnék halni.

— Már csak addig ne haljon meg, édes lelkem uram.

— De ha mégis, tudod, mire kérlek akkor.

Hangja megindulástól remegett. Felesége

nedves szemmel nézett rá. Meskó megfogta a kezét.

— Ugy-e, elég lesz neked ötvenezer forint ?

— Legyen a tied mind, édes fiam.

— Nem, nem, hü feleségem voltál, osszuk meg a kincset. Csak aztán arra kérlek, hogy a felét tedd a koporsómba.

Az asszony sírástól elcsukló hangon modta:

— Ne beszéljen a halálról, édes uram.

— Párnázd ki a bankókkal a koporsómat. Hadd álmodjam ott is a Kossuth-világról, a honvéd-dicsőségről, amelynek még egyszer el kell jönnie.

Meskó uram pár nap múlva meghalt. A felesége ötvenezer forintot varrt be a halotti párnájába, a másik ötvenezret pedig gyalufor- gács helyett rakta alá a koporsóba.

— Álmodj szegény uram a Kossuth-világról és zizegjék füledbe a bankók.

Ha még egyszer azt üzeni,

Mindnyájunknak el kell menni.