Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)

1913-10-29 / 44. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 7 alkalmat, hogy mélységes tiszteletét az uj ma­gyar püspök előtt személyesen is kifejezze. A küldöttség, mely nemcsak a város és vidéké­nek, hanem úgyszólván az egész vármegyének reménynyel vegyes örömét, őszinte meleg ér­zését viszi magával, a jelzett napon a reggeli gyorsvonattal indul Debrecenbe. A debreceni egyetem alapkölelotele — mint értesülünk —- elmarad ugyan, hanem a küldöttség mindazon­által mégis megy. Eddig, mint a polgármesteri hivatalnál értesültünk, jelentkeztek a küldött­ségbe : Demidor Ignác, Merls László dr., Merts Imre, Darabánt András, Kindris József, B um József, Reök Gyula. Uj teológiai tanár. A duuamelléki ref. egyhazkerüleli közgyűlésen dr. Kovács J. Ist­ván szatmári ref. lelkészt a budapesti theologian szerzett filozófiai tanszékre akadémiai rendes tanárnak választották meg. Az érendrédi iskolagondnokság. A vármegye főispánja az érendredi állami elemi iskolai gondnokságba elnökké dr. Falussy Ár­pád ny. főispánt, helyettes elnökire Nagy Ist­ván körjegyzőt, rendes tagjaivá Böszörményi Ferencet és Nagy Lajost kinevezte. E bizonytalan időben egészségünk a legelső, ennek megóvására igyunk alcalikus sós savauyuvizet Ez a legjobb, természetes ásványvíz, melyet rendkívül előnyös áránál fogva egyaránt hasz­nálhat asztali viz gyanánt is mindenki. Kap­ható minden füszerkereskedésben és vendéglőben. Főraktár: \Ä?eisz Lajos cégnél Nagykárolyban. Népmozgalmi kimutatás. 1913. október 21-től — 1913. október 28-ig. Születtek: Lörincz Lajos gazdálkodó leánya Anna rk., Kern Antal pintér fia János rk., Páskuj Sándor zenész fia Béla ref., Schönfeld Izidor kereskedő leánya Klára i/.(■., Gál József kenyérgyári munkás leánya Margit ref., Tyár György kocsis fia Ferenc gk., Sipos György béres leánya Margit gk., Karácsony György földmives halva szü etett fia, Papp István ke­reskedő leánya Ilona ref., ifj. Matolcsy Sándor kereskedő Jeánya Emma ref., Lazök Erzsébet cseléd leánya Erzsébet ref. Ez évben a szülöttek száma : 429. Kihirdetésre jelentkeztek: Reök Béla Jékel Annával, Bandi András Kotor Ágnessel. Házasságot kötöttek: Láng Antal pincér rk. Rencz Franciskával rk., Freund Neumann Wolf zöldségárus izr. Klein Eugéniával izr., Schvartz Áron (elvált) vendéglős izr. Weisberg Gizellá­val izr. Ez évben a házasultak száma : 118. Meghaltak: Földváry Mihály kéregetö ref. 78 éves, gutaütés; özv. Nagy Jánosáé szül. Vince Flóra gk. 73 éves, bólhurut; Dr. Sehön- pflug Richard vm. tiszti főügyész rk. 57 éves, hasihagymáz; Kékesi Sámuelné szül. Rosen­berg Róza izr. 63 éves, tüdővész; Árgyilán István napszámos gk. 67 éves, érelmeszedés; Blázer János ács rk. 58 éves. tüdővész. Ez év­ben a meghaltak száma : 360. Hivatalos rész. Hivatalos hirdetmény. 3058/1913. sz. A nagy károlyi m. kir. p. ü. 52581-IV/1913. szám alatt kelt rendelete folytán ezennel közhírré tétetik, miszerint Nagykároly várost illető s az 1913. évre pénzügyigazgatósági jóváhagyási záradékkal ellátott III-ad oszt. kér. adó és nyilvános számadási adó kivetési lajstromok 1913. évi október hó 30-ik napjától 1913. évi november hó 6-ik napjáig bezárólag Nagyká­roly város adóhivatalánál közszemlére kitétet­nek. A lajstromok a városi adóhivatalban a hivatalos órák alatt tekinthetők meg, a feleb- bezések ugyanott nyújthatók be. Kelt Nagyká­rolyban, 1913. október hó 23-án. Nagy adó­ügyi tanácsnok. Hirdetmény. 2955/1913. sz. A házbéradó -az 1914. évre való érvénnyel kivetendő lévén, a házbér vállomási ivek benyújtására 1913. november 2—30-fg terjedő idő tűzetett ki, az erre vonatkozó utasítás a városi adóhivatalnál ki van függesztve és ott a hivatalos órák alatt megtekinthető. Nagykároly, 1913. október hó 22-én. Nagy adóügyi tau icsos. Hivatalos hirdetmény. Ad. 1053 1913. aü. sz. A nagykárolyi in. kir. p nzügyiga/.gato­ság 54535 1V. 1913. sz. alatt kelt rendelete folytán ezennel közhírré tétetik, miszerint Nagy­károly várost illető s az 1913. évre pénzügy- igazgatósági jóváhagyási záradékkal ellátott haddij adókivetési lajstromok 1913. évi októ­ber hó 30-ik napjától 1913. évi november hó 6-ik napjáig bezárólag Nagykároly város adó­hivatalánál közszemlére kitétetik. A lajstromok a váro-i adóhivatalban a hivatalos órák alatt j tekinthetők meg, a felebbezések ugyanott nyujt- ' hatók ben Kelt Nagykárolyban, 1913. október hó 23 ám Nagy adóügyi tanácsnok. Hirdetmény. 971L 1913. K. Értosittetnek a kereskedők és iparosok, hogy a Nagykároly városi iparhatósági megbízottak választásához a kereskedők es iparosok névjegyzéke a vá­rosházánál a közigazgatási iktató hivatalban f. évi október 23 tol november 1-ig terjedő 8 napi kösszemlére kitesz leve és az a hivatalos órák alatt megtekinthető s az ellen netalán! felszólamlás folyó év november 15-ig a városi tanács mint I. fokú iparhatóságnál terjeszthető elő. Nagykároly, 1913. október 20-án. A vá­rosi 1. fokú iparhatóság. Debreczeni polgár- mester. Hirdetmény. 9847—1913. K. Értesítem Nagykároly város közönségét, hogy a szatmári kir. törvényszék Mezöfcny község általános ta­gosítása tárgyában hozott 34381—1913. urb. sz. végzésével utasította Széli Ignác földmérő mérnököt, hogy a tagositási munkálatokat hi­telesítésre 1913. november 15-ig készítse el, az ' érdekelt felek pedig felhivatnak, hovy a hite­lesítésre keletkezett változásokat 1913. novem­ber 10-ig az eljáró bírónál a szatmári törvény- j széken jelentsek be. 1913. november 10-ike után csak oly birtokváltozások fognak figye­lembe vétetni, melyek á jogerősen megállapí­tott tervet lényegesen nem változtatják meg. Nagykároly, 1913. október 23-án. Debreczeni polgármester. Nagykároly r. t. város villamos müvére vonatk. szabályrendelet, lil. Rész. A városi villamos mii áramszolgáltatási feltételei. (Folytatás.) 42. §. A városi villamos mü áramot szol­gáltat a varos egész területén és pedig a ve- zetekhálózat mentén minden jelentkezőnek az áramfejlesztő telep és vezetékhálózat minden­kori teljesítési képességétől megszabott mér­tékben. Ha a fogyasztási hely nincs a városi villa­mos mü vezetékhálózata melleit, a fogyasztó a bekapcsolást csak az esetben igényelheti, ha az legalább három éven át biztosítandó fogyasz­tással szemben aránytalanul nagy nehézségek és költségek nem forognak fenn s ha a mun­kálatok nem a téli fagyos időben teljesiLendök. Ezen nehézségek megítélésére egyedül a városi mérnök jogosult, mely ellen a városi tanácshoz lehet panasszal élni. Ellenkező esetben a csatlakozásra való be­jelentések csak előjegyzésbe fognak vétetni és csak ha az igy felgyülemlett bejelentések foly­tán az előbb említett nehézségek elháriltatnak és ha a vezetékhálózat teljesítési képess ge megengedi, fog a csatlakozás létesittetni. 43. §. Ha a jelentkező az árammal ellá­tandó helynek nem tulajdonosa, az esetben a bejelentés a tulajdonos beleegyező nyilatkoza­tával is ellátandó. Az áramszolgáltatás megvonható a városi tanács által, ha a világítás és vezetékért ese- : dékes részleteket a fogyasztó pontosan be nem fizeti; ha a fogyasztó az Árammérőt és veze­téket szándékosan megrongálja, vagy a fogyasz­tás tekintetében megbizhatlannak bizonyul. Ha a fél a világítás elvonása által magát jogaiban sértve erezné, jogában áll a városi tanácsnál felszólamlással élni, melynek hatá­rozata ellen felébbezésnek van helye a városi képviselőtestülethez. 44. §. A városi villamos mü 2X215 voltos feszültségű egyenáramot szolgáltat. 45. §. A bejelentési iv aláírása kötelezi a fogyasztót a villamos áramnak bevezetésére s a szükséglethez mérten leendő használatra. Ha ! a fogyasztó az áramot nem használná, vagy egy évi -összes áramszükscglete 5 lámpánál többel bíró berendezésnél 200 hectowaltot el nem érné, a városi villamos mü jogosított a tulajdonát képező árammérőt és a csatlakozó vezetőket a fel költségére es veszélyére lesze­relte! ni. 46. §. Ha a köz- és inagánvilágitási veze­téken javitás szükséges, a javítás befejezésére szükséges idő tartama alatt az illető vezeték­j rész mentén jogosult a város az aramszolgál- ; tatást beszüntetni. Ily esetekben a fogyasztók ! erről előre ertesitendők. A javítások — el nem kerülhető szükség : esetet kivéve — feltétlenül a nappali időben | foganatositandók. Üzemzavarok, vagy elemi csapások, vagy véletlen folytán előálló áram megszakítás miatt a fogyasztók semmiféle kártérítésre igényt nem tarthatnak. 47. §. A városi villamosvezeték hálózattal a fogyasztó telke utcai határáig való csatlakozó vezetéket a városi villamos mü saját költségén készíti el. Egy lakáshoz csak egy utcai vezetéket ké­szít díjtalanul a városi villamos mü. 48. §. A magáuberendezések szamára szük­séges áramszámláié órákat, valamint a csatla­kozási főbiztositókat is a városi villamos mü adja es szereli fel a fogyasztás színhelyén. A fogyasztó az árammérő óráért a megállapított használati dijat tartozik fizetni. 49. §. Mig.az áramszámlálóknak állami hi- | telesitése éleibe nem lep, valamely számláló j adatainak helyességére vonatkozó vitás kérdés eldöntésére a városi villamos miinek egyedül mérvadó ellenőrző készülékével való összeha­sonlítás szolgál és le- vagy felfele'5 százalék átlagos eltérés megengedhetőnek vétetik a mérő | maximális terhelése s ennek egy huszada kö­zött. Ha a számláló le- vagy felfele 5 száza- ■ lóknál nagyobb eltérést mutat, vagy ha mérő j tárcsája terhelés nélkül is állandóan egy irány­ban forog, díjtalanul kijavítandó vagy lielyes- ! sei kicserélendő. Ez esetben, valamint ha a j számláló bármily okból megállóit, az áramfo- | gyaszlás nagysága úgy határoztatik meg, hogy az előző es következő, hónap fogyasztásának köz'pértéke vetetik. Ha a számláló megvizsgálása a fogyasztó fél kívánságára történik és ha az átlagos elté­rés le- vagy felfelé 5 százalékon alul maradt, a vizsgálat 4 koronáuyi költségét a fogyasztó viseli a városi villamos mü pénztára javára. (Folyt, köv.) d A csődbíróság engedélye alapján a közadós Szilágyi Imre nagyká­rolyi kereskedő csődtömegéhez tartozó, a Deák Ferenc-tér 12. szám alatt levő bolthelyiségben összeírt és 1833 koronára értékelt bolti árucikkek és felszerelések folyó évi november hó 6-án dél­előtt 10 órakor a bolthelyiségben tartandó nyilvános árverésen, a legtöb­bet ígérőnek készpénzfizetés mellett el- adatni fognak. Az eladandó ingóságokról szóló leltár alulírott irodájában megtekinthető. Nagykároly, 1913. október hó 30. Baudisz Jenő csődtömeggondnok.

Next

/
Thumbnails
Contents