Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-10-22 / 43. szám
2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ TTuTttTj Wultli TmiTin íHlunn TITÍiTTTi TnnnJj UTT” természetes ásványvíz gyógyhatása hurotos bántalmaknál páratlan. — A legutóbbi termésű savanyu uj borral vegyitve kitűnő italt szolgáltat. Kapható mindenhol. Árjegyzéket kívánatra kii'd a bikszádi fürdöigazgatóság. A BIKÍZAD1 ^ aís) ais! sül )Stó> St®-?»® y® ^ remi zetes tisztviselők, akik hivatáskörüket a nép iránti szeretet meleg érzelmeivel kedveltté, vonzóvá teszik azokra nézve, akiknek az élén állanak. Nem mondjuk, hogy a magyar középosztálynak ez a része más szolgálati téren anyagi érdekeit biztosítani, megvédeni nem tudná, de a vármegyei szolgálat iránt vele született előszeretettel viseltetik, mert ez a szolgálat felel meg legjobban képességeinek, hajlamainak, ez áll legközelebb neveltetésének, családi hagyományainak emlékeihez. A vármegyéhez menekül azután a középosztálynak az a része is, amely, hogy megélhessen, rászorult a kenyérkereső pályák által nyújtott anyagi alapra és szellfemi, erkölcsi tulajdonságaira nézve nem eléggé erős arra, hogy más pályákon, ahol az élet sodra nagyobb tevékenységnek, verejtékesebb munkának a kifejtését igényli, keresse meg boldogulásának feltételeit. Ez a középosztályból kikerült tisztviselők gyengébb eleme, amely ellen akár közszolgálati, akár társadalmi szempontból unos-untalan panaszok hallatszanak. Bármily nagy, bármily kirívó legyen is a középosztály ezen két kategóriája között a különbség, azt senki sem tagadhatja, hogy mind a kettőnek a megmentése és fentartása magyar nemzeti érdek. Ha még annyi hibája volna is annak a csupán szükségből szolgáló, teljesen függő és a közszolgálati érdekek szempontjából is kifogás alá eső tisztviselői elemnek, azt az egyet nem lehet elvitatni tőle, hogy nemzeti érzületéből soha sem vet- köződik ki, hanem abban a percben, amelyben a hatalom nyomása alól felszabadul, újra tiszta alkotmányos lelkű- lettel szolgálja a hazát. A mai vármegyei rendszer még mindig eléggé bizonyítja ennek a tisztviselői középosztálynak a fenmaradását, de az államosítás eziránt semminemű garanciát sem nyújt. Nálunk a kormányhatalom minden percben ellenséges kezekbe kerülhet és az államosítás révén az egész közigazgatási személyzet ilyen kezeknek lenne kiszolgáltatva. A jelenlegi kormány és többsége nagyra van a nemzeti érdekek szolgálatának dicséretével. Akik a kormány tetteit védik, mentegetik és törvényesnek hirdetik, azoknak már valóságos vessző- paripájává lett az . az állítás, hogy amit a kormány az ellenzék ellen a parlamentben elkövetett, azt a jól felfogott nemzeti érdekek védelmében követte el, amelyeket az ellenzék által életbe hivott anarchia végpusztulással fenyegetett. íme a nemzeti munkapárt kormányának most jó alkalma lesz, nem mondva csinált, hanem valóságos nemzeti mentő munkát végezni. Ha fenn akarja tartani a hivataloskodó középosztálynak azt a részét, amely a vármegyék szolgálatában keresi meg kenyerét, ne szolgáltassa ki hamis ürügyek alatt ezt a nemzeti réteget a mindenkori államhatalom kényének, hanem keresse a módokat arra, hogy egyfelől a vármegyének a döntő szó a közigazgatási tisztviselők választásánál biztosíttassák, másfelől a közigazgatási tevékenység zavartalan folytatása állandóvá váljék. Az olyan tisztviselő, aki nem szolgáltatott okot fegyelmi eljárásra, a hat évi ciklus után ne essék uj választás alá, hanem viselje tovább hivatalát, melyet becsületesen és közmegelégedésre töltött be. A fegyelmi eljárási szükségszerűen megindító okokat jó szolgálati pragmatika állapítsa meg és az ilyen okok fenforgásáról utolsó fórumon a köz- igazgatási bíróság mondjon Ítéletet. Ezzel kielégítést nyerhetne az a fontos állami érdek, melyet most az államosítás főérvéül szeretnek használni, hogy a jó közigazgatási erők a közszolgálat javára zavartalanul érvényesülhessenek és meghagyatnék egyúttal a vármegyék kezében a legfontosabb önkormányzati Mindennemű ruhanemüek, csipkék, felöltök, függönyök, térítők, szőnyegek legtökéletesebb festése. Bőrkabátok, keztyük festése. ! ! Minta után való festés ! ! Hadfiéi Sámuel villany- és gőzerőre herendezett ruhafestö és vegyitisztitó Nagykárolyban, Kölcsey-utca I. sz. A rém. kath. templom mellett. Műhely: Petöfi-utca 59 Bármely kényes színű és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. Plisé-gouvré. Piüsh és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek a lágy, a tapasztalatlan, a fogékony ifjú szívbe . . . Hiába no, a bölcsek is csak addig bölcsek, míg nem a szerelemről beszélnek . . . No és ön, kedves ügyvéd ur, . . . az ön életében is van egy ilyen, a múltból visszacsengö dal, amely el nem mosható emlékeket kelt fel . . . — Van, — felelte csendesen az ügyvéd. — És az a nö melyik osztályhoz tartozik: a szendékhez vagy a kicsattanó életkedvtől duzzadókhoz ? — Egyikhez sem. Az ügyvéd hangjából annyi komolyság, meghatottság csendült ki, hogy az asszony elfo- gódva kérdezte: — Elmondja, hogy történt ? Az ügyvéd a távolba nézett, mintha ott vonulna el lelki szemei előtt a múltak szellemserege . . . — Régi emlék ez . . . — Kellemetlen ? — Nem . . . Felemelő és lesújtó derűs és komor egyaránt ... Ma már úgy tűnik föl előttem, mint mikor a komor, fekete vihart- hozó felhők között egy fehértollu sirály röppen át . . . mint mikor az éjszaka sötét fátyolén átrezeg a távolban tovasikló hajó fényes ablaksora . . . — Hogy történt ? ki volt a nő ? — kérdezte türelmetlenül az asszony. — Ki volt . . . egy fiatal leány . . . ártatlan, tiszta, légies volt, hamvas, üde . . . tartózkodó ... és lázasan, kicsapongóan mohó, akár a szenvedélyek ördögeitől korbácsolt bacháns nő . . . Fiatal leány, akit akkor övezett a tündöklő glória, amikor megtagadva énjét, egy férfi ölelő karjaiba vetette magát . . . ajkait ajkaira tapasztotta oly emésztő vággyal, mintha a mámor máglyáján akarna elégni. Kis csend következett. Senki se zavarta meg az ügyvédet, aki rövid hallgatás után igy szólt: — Néhány év előtt a nyarat a Tátrában töltöttem. Nem igen kerestem a társaságot, olvasni is csak azokat a gyönyörű, kárprázatos költeményeket olvastam, amelyeket a természet irt bele a világegyetem könyvébe : a dacos, hókoronázta hegycsúcsok ódáit, a titokzatos, sötét erdők zsongó elegiáit, a rohanó patakok harsogó indulóit . . . Valahogy azonban mégis megismerkedtem egy társasággal . . . Tennisz- parthiehoz kellettem negyediknek . . . Beállottam . . . Ott láttam meg Harmatcsepp kisasz- szonyt . . . — Különös név, — jegyezte meg az asz- szony. — Én neveztem el egyszer beszélgetés közben . . . mert oly csillogó, tiszta gyengéd, oly üdítő volt, mint a harmatcsepp . . . Csakhamar ez lett általánosan a neve. — Szerelmes lett bele . . . — Nem lettem. Talán négyszer-ötször játszottunk együtt, de a fiatal — talán tizenhat éves — leánykával komolyabban nem foglakoztam. Lehet, hogy nehány szokásos bókot mondtam neki . . . nem tudom . . . nem hiszem ... soha sem volt szokásom gyerek-leányok fejét elforgatni. A leányka — úgy látszott — szívesen volt társaságiamban. Néhány nap múlva mégis elutaztam. — Oh maga . . . — Harmatcsepp kisasszonyt el is felejtettem. Nem régiben — már nyár utolján — valamelyik délután egy öreg cseléd keresett fel. Ahogy szobámba ért, térdrevetette magát, ösz- szetelte kezeit és igy könyörgött: — Uram, — szólt a sírástól elcsukló fajdal— más hangon, ha egy Istent ismer, rögtön velem jön ... Az én drága, az én egyetlen kisasz- szonykám hívja, várja önt . . . Nem értettem : azt hittem, szegény megőrült. — Jó asszony, ki maga ? — kérdeztem csendesítve őt. Én ? . . . igaz . . . nem mondtam meg.. . nincs az eszem a helyén ... én kérem Ágnes vagyok ... én neveltem a rubintomat ... a drága gyöngyöt . . . — Ki az? — Hogy is mondta... igen.. . igy szólt: Ágnes csak azt mondd annak az urnák, hogy Harmatcsepp kisasszony kéreti . . . Már ott állt emlékemben az én kis nyári ismerősöm. — És mit akar tőlem a kisasszony? — Mit tudom én, — felelte siránkozva az asszony, talán búcsúzni akar . . . — Talán elutazik? — Haldoklik. A rémület jeges szele futott át rajtam. Kalapot, felöltőt ragadtam és elsiettem az asz- szonynyal. Útközben hiába adtam fel száz kérdést magamnak, nem tudtam reá válaszolni;
