Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-08-06 / 32. szám
á NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Mindennemű ruhanemiiek, csipkék, felöltök, függönyök, térítők, szőnyegek legtökéletesebb festése. Bőrkabátok, keztyiik festése. ! ! Minta után való festés ! ! SSTÍÍS 'MS22AI Haúfíel Sámuel villany- és gőzerőre herendezett ruhafestö és vegyitisztitó Nagykárolyban, Kölcsey-utca I. sz A rom. kath. templom mellett. Műhely: Petöfi-utca 59. mei Bármely kényes színű és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. • Plisé-gouvré. Plüsh és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek De minden téren egész sora van még a fogalmaknak, amelyek a nép legjózanabb fiai előtt is még homályban állanak. Babonák, tartalmatlan ábrándok, hamis délibábok tartják béklyóban a nép szivét és elméjét. Mindenkinek, akinek adatott, kötelessége, hogy minden erejével, tudásával részt vegyen a nép tanításának, a nép felvilágosításának nemzetmentő, nemzetfejlesztő nagy munkájában. Aki a babonák világából átvezeti a népet az életvalóság talajára, aki megszabadítja a pusztán fonetikus értékű üres jelszavak rabságától, az a legnagyobb, legkorszakalkotöbb munkát fogja elvégezni a nép, a nemzet, az állam és a kultúra érdekében. Mert lelkeket szabaditolt meg leráz- hatatlan bilincsektől, amelyektől azok a maguk erejéből taián sohasem szabadulhattak volna ; mert megtisztította a nép fiainak a tudatlanság ködgomolyai által elhomályosított látókörét és ezzel szabaddá tette a népben rejlő józan Ítélőképességet. Ez a jelentősége ennek a jelszónak : a népért — a néphez. Mintha csak a Sokrates erkölcsi tanítását hallanék: „A jót csak meg kell mutatni az embereknek, hogy kövessék is.“ még mindig' a régi csapáson. A suszterinas irigylésre setnmiképpen sem méltó „pályával“ fenyegeti az ifjú csemetéjére büszke apa első gimnazista fiát, mikor az első „rovást“ hazahozza. Ezt a fenyegetést halija a szépreményü csemete, mikor félévkor „berakják“ négyből, ezt hallja év végén, mikor az apa hiába kilincseli végig a konok professzorokat, akik semmiképp sem hajlandók belátni, hogy az ifjú emberke a világ legzseniálisabb gyermeke, aki már egész kicsi korában min- 1 denkit bámulatba ejtett szellemes kérdéseivel, feleleteivel meg pláne. Aztán milyen jó gyerek a kis Pista! De ezt már a mama fejti ki; a mamák szivén meg szemén leoperálhatatlan hályog vari, amely megakadályozza őket abban, hogy elhigyjék, hogy az ő fiúk sem kivétel az alól a szabályzat alól, hogy négy éves korában mindenki nagyon okos, értelmes, jóravaló gyerek, csak azután kezd az ember lassacskán — el- bululni. „Suszterinasnak adlak!“ Ezt a fenyegetést dörgi a papa, a szekundáktól eD ktelenitett bizonyítványt már csak abból a szempontból vizsgálgalva, vájjon tehet-e az ifjú pótvizsgát. A „suszterinas“ lesz a gyérek állandó réme. ! Aki nem tanul, azt suszterinasnak — iparosnak, kereskedőnek adják. Merthogy a suszterinas itt az egész ipart és kereskedelmet képviseli. Ez ellen a suszterinas-teória ellen fel kell vennie a harcot mindenkinek, aki még csak egy kicsit is tisztán tud látni az előítéletek ködétől. Az mindenesetre igaz, hogy Magyarország ipara, kereskedelme nem áll azon a fokon, hogy a kereskedők vagy iparosok olyan nagy percentje teremthetne magának olyan existen- ciát, mint bármelyik nyugati államban. Csakhogy iparunk, kereskedelmünk épp azért stagnál a mai nívón, mert a papák fejébe befészkelte magát a . suszterinas teória. Ahelyett, bogy a tehetséges, szorgalmas gyermekeket készítenék elő az ipari vagy kereskedői pályákra már gyermekkoruktól kezdve céltudatos munkával, neveléssel — az ipart, a kereskedelmet már a zsenge gyermekkel any nyira megvettetik, hogy nálunk ezer „érett“ gyerek közt nem akad egy, aki ezeket a pályákat méltóknak tartaná arra, hogy rájuk adja „érett“ fejet. Vezércikkek, évzáró iskolai beszédek régóla magyarázgatják már a szülőknek, hogy nem a rossz tanuló való „suszterinasnak“, iparosnak, kereskedőnek. És hiába magyarázzák. A kishivatalnok nem akarja belátni, hogy már az a fűszeres is, akinél a havi kontóját csak huszszori felszólításra tudja kifizetni, „urnák“ is nagyobb ur, mint ő. Pedig az a fűszeres még nem is a kereskedő csimborasszója. Nem, ő hivatalnokot nevel a fiából, esetleg tanárt, orvost, ügyvédet, szóval urat. Arra nem is gondolnak, hogy hány „lateiner ur“ átkozza j azt a percet is, amikor rálépett arra a pályára, amelyen csak éppen „ur“ lett, de egyébb semmi, az uraságból pedig nagyon nehéz megélni. Utóvégre akadémikus diskurálások folyamán ma már majd mindenki elismeri, hogy az ipari, kereskedelmi pályákhoz is kell tudás és minél nagyobb a tudás, annál jobb, de önmagára, a saját fiára nézve senki se akarja ezt irányadónak elismerni. Vagyonra, tekintélyre, megbecsülésre tesznek szert már nálunk is, a mi mai körülményeink között is a kereskedők és iparosok. Milyen fokon lehetnének már ezek a pályák, ha már végbement volna nálunk is az eltolódás a gondolkozásban, amely nélkül hiába igyekszünk bármilyen mesterséges eszközökkel is fejleszteni iparunkat és kereskedelmünket ! A közfelfogásban kell végbemennie vala | milyen csoda következtében valamilyen váltó zásnak, hogy egész természetesnek, szóra beszédre már nem érdemesnek tűnjék fel hogy valaki, aki pedig „tehetné“, hogy pl. őr/élSS&X W ÍZLÉSES \$\\ 1 Ufó JÓ MUNKA 1 ^VERSENYKÉPESSÉG^ // !---------------— EZÜST ÉREMMEL ÉS OKLEVÉLLEL KITÜNTETVE !-----------------Fog- és gyökérhuzás, fogtömés (blomb), arany-, ezüst-, platina-, porcellán- és cement fogak fehérítése, fogkövek eltávolítása, egyes fogakat és fogsorokat arany- és kaucsuk-betéttel vagy szájpadlás nól- kül arany koronákat és csapfogakat művészies kivitelben készít :: .: :: VALUKA AiTAL, vizsgázott fogtechnikus* \\ - A DEBRECZEN1 • )) AK ERESKEDELMJ ÉS IftRKAMARAy \ríKITÜNTETŐ ÉRMEIT nek csontjai sisteregnek, azt a Teremtőt és teremtést tagadó bölcselők fogják megmondani : Örökkévalószor ! Risum teneatis ! Sivár anyagbálványához méltó, abnormis emberi bölcseség! De nagyon szomorú is egyszersmind, mert a tudomány palástja alatt biztosan űzi munkáját. Ha az istenhivő muk- kani mer, fejéhez vágják rettegett gunysza- vukat: „Sötétenc.“ Ezen sorokat megdöbbenő hírek hatása alatt Írom, részint a Balkán szerencsétlen, abnormis népeinek testvérgyilkoló harcairól, részint szegény hazám nagy részében a felfordult, abnormis időnek, dühöngő elemeknek katasztrófális pusztításairól s mintegy istenítéletnek kell tartanom, ha korunk nagy romlottsága felett elgondolkozom. A belső sorvadás, erkölcsi züllés oly mérvet öltött, melyet semmi külső ragyogványnyal, automobil-ördög- kocsikkal, aviatikus sárkányokkal eltakarni nem lehet. Eszményi világunkat egyre sivárabbá, prózaivá teszi az anyag kultusza. Ideáljaink maholnap üres, nevetséges szólamokká változnak. Áldjuk, ünnepeljük szent királyunknak, mint keresztény civilizátorunknak emlékét; de keresztény voltunkkal nem dicsekszünk, sőt keresztünket kabátunkkal eltakarjuk, az atheus katedrabölcsek s még inkább a nem keresztény plutokrácia miatt! Az eszményi politika maxi- máját, normáját: „Salus reipublicae“ hangoztatjuk ; de abnormális pártérdekek, ambíciók meddő tusaival hazafiaskodunk! Zengjük a sz. himnuszokat: „Isten áldd meg a magyart!“, „Hazádnak rendületlenül!“ De katedrán, sajtó- j ban hirdetjük az atheizmust, mint elvtársak [ visszhangozzuk, rivaljuk utcahosszat: „Se Isten ! Se Haza !“ s kérkedünk hazátlan bitangságunkkal! Ajkunkon hordjuk a demokráciát, testvériséget, szabadságot, mint a társas boldogság normáit; és normaellenesen cselekszünk; cim, rabkórságban szenvedünk ; civódtunk, pártoskodtunk, századokon át, keresztény létünkre pogányul rontottuk egymást, mint ezt krónikáink megírták s a népszellem közmondásban is megörökítette: „Átok fogta meg a magyart, hogy az soha együtt nem tart.“ Szabadság? Gondolatszabadság? Arról jobb nem beszélni, mert e tekintetben talán legabnormisabbak vagyunk 1 Hitrajongva téptük egymást régen; Ma, mert bölcsen túladtunk az Égen, És aki hisz, arra követ vetünk! Anyagbölcsellenes soraimat a legszebb, emberi nemünkre nézve legfontosabb ideállal zárom, ez a Nőiség, emberéletünk legfenségesebb eszménye, mint Anya, az élet, az üdv perszonifikációja : anyaföld, anyatermészet, Istenanya — mind benfoglalvák e dicső névben: Nőiség! Erről is elmondhatjuk, hogy „Minden országnak támasza, talpköve“ s ezen talpkövet nagy veszély fenyegeti, az abnormis Fenimizmus! A férfivilág köznapi, prózai, kenyérkereső jogáért versenyezve harcoltok kedves hölgyek, ti, akik a legszebb, legdiszesebb, legtiszteletre- I méltóbb kiváltság: a „Nőiség“ birtokosai | vagytok ? Ti, kiktől az államok léte, virágozása, a férfivilág jóléte, rnunkakedve, az egész társadalom boldogsága függ! Lehet-e ennél szebb jog a világon ? Rideg próza magában véve az élet, önzők zsibvásárja világunk, hol a pénz démona csáb- \ hatalmával vonja magához s űzi egymás ellen j a szerencsekergetök ezreit s ezen örvényző | emberáradatban, az életért küzdve elfáradunk, s mint a pusztán vándorló, áléivá, lihegve keresünk egy üdülő helyet, egy oázist, hol üde forrás, mosolygó virág, zöld bokorban fészek, abban dalos madár, szóval poézis van a prózaélettől lehangolt kedélyünk felviditására. Ilyen oázis életünk pusztaságán a boldog családi fészek. Oh ne raboljátok el, kedves nők, ezt az üdvöt tölünk! Legyetek tovább is jó férj s szeretett gyermekeitek bálványozott őrangyala, királynéja; higyjétek el, hogy ez sokkal szebb, értékesebb életjog, mint dohos postabürokban anziktkártyákat bélyegző emancipált feministának lenini Igenis! Legyetek velünk egyjoguak szerelemben, műveltségben, minden jóban és szépben, tanuljatok érzésfinomitó zenét, izlésne- mesitö esztétikát, honszerettető történelmet, pedagógiát, házassági kémiát, könyvvelést, akár franciát is; de minden leckéteket szép hármas hivatástok megfontolásával, ezen régi szép imával zárjátok be: „Boldogító nőnek, jó nevelő anyának, okos háziasszonynak engedj lennem én Istenem, kegyelmedet esdve kérem. Ámen.“ Kolmár József.
