Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-07-30 / 31. szám
I Mindennemű ruhanemüek, csipkék, felöltök, függönyök, teritök, szőnyegek legtökéletesebb festése. Bőrkabátok, keztyük festése. ! ! Minta után való festés ! ! NAGY KA ROLY ÉS VIDÉKE Hadfiéi Sámuel villany- és gőzerőre herendezett ruhafestö és vegyitisztitó Nagykárolyban, Kölcsey-utca I. sz. A rém. kath. templom mellett. Műhely: Petöfi-utca 59. Bármely kényes szinü és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. Plisé-gouvré. Plüsh és bársonyok gőzölése. Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek mmmm bár általánosan elfogadott igazság volt, hogy e középosztálynak mis szellemű és irányú nevelést kell nyújtani, mint amilyet a középiskola nyújt, — akkor ma ezt még kevésbbé lehet vitatni. Azt az oktatási, nevelési irányt, amelyre Csengery és a törvény utalt, amidőn ennek az iskolafajnak különleges tanulmányi rendszerét körvon; lozta, nemcsak ennek a középosztálynak szerepe igazolja, hanem igazolja egy általános pae- dagúgiai áramlat is, amely a modern lélektani, gyermekéleti kutatások eredményeinek, a modern szociális és közgazdasági viszonyoknak a nevelése vonatkoztatásából fakadt. Nagynevű paedagő- gusok, tudósok, a paedagógusoknak nagy csoportja követeli, hogy az iskola jobban hangolja oktatását az élethez, legyen praktikusabb, szervezze magába a produktiv tevékenységre, a munkára, a cselekvő képességre és állampolgári kötelességek teljesítésére megfelelően képesitő nevelést. Nos, ugyanezek a gondolatok, amik most általános érvényesülést keresnek, kerestek megvalósulást a polgáriskolák 1868. évi tanulmányrendszerében. Semmi sem igazolja fényesebben Oen- gery kultúrpolitikai nagy értékét és belátását, mint ez a rövid összevetés, amelyből kitűnik, hogy 1868-ban aktuális fejtegetései, tervei, eszméi ma is időszerűek. Az idő igazságot szolgáltatott Csengerynek azokkal szemben, akik intéző helyzetükben az uj iskolafajt lenézve, rendeltetését félremagyarázva, Csengery eszméit meg nem értve, nem értékelve, nemcsak elmulasztották ennek az iskolafajnak kellő gondozását, a haladó időhöz simuló fejlesztéséi, hanem elhibázott ki- sirleifczéssel (ami ellen Csengery hiába tiltakozott) és nemtörődömséggel eltöké- letlenitették. Mert a dolog igy áll. A mai polgári fiúiskolák egyrészt az 1868. évi törvényben vázolt állapothoz, másrészt Csengery nyilatkozataiból kiolvasható felfogáshoz képest szervezet tekintetében félbemaradt, négy osztályra csonkult, eltorzult alakulatok. Bár a népoktatási törvény szabta ruhából valóság szerint kinőttek és minősítő erő tekintetében a középiskola 4 alsó osztályával egyenlők, mégis még mindig a népoktatási intézmény keretében foglalnak helyet. Az 1868. évi tan- tervhez képest elrontott 1879. évi azóta soha kivatalosan nem revideált, ennélfogva elavult tantervvel és utasítás nélkül működő iskolák. Mindezek ellenére értékben folyton emelkedő munkát produkálnak (Lásd a miniszteri jelentéseket) és számbelileg is állandóan gyarapodnak. A polgári fiúiskola 18ü-at meghaladó iskolával és 37 ezernél több tanulóval ma már tekintélyes szerve közoktatásügyi berendezésünknek. Ebből az ellentétből (aminek részletesebb ismertetésére most ki nem térhetek) több ellenmondás, az iskola feladatát és a közoktatásügyi berendezésünkben őt megillető helyzetét illetőleg zűrzavar és határozatlanság áll elő. A helyzet tehát ez: inig az a kulturális szükséglet, amelynek következtében 1868-ban létre jött a fiú polgáriskola, ma is fennáll és kielégítéséről való gondoskodás ma fontosabb, égetőbb, mint 1868-ban, addig e kulturszükséglet szolgálatára alkotott iskola iskolapolitikai félreértések, kormányzati mulasztások és hibák következtében eltorzulva, képtelen mai állapotában annak a kulturszükség- letnek teljes és megfelelő kielégítésére. zsugorodott össze, a remények, az én szép reményeim, mint köd eloszlott, semmivé lett . . . Benn ültünk a szalonban. Nagy társaság voltunk együtt, szinte magam élőt látom a szalon egész képét. A zongora elé már vagy egy óra előtt valami szenvedélyes zongorázó ur telepedett, csak úgy öntve ujjai végéről az áriákat. A nagy tükör alatt egy erősen kereskedői gondolkozásu asszony ült, tele aggatva gyémántokkal. Az albumokat egy piros arcú kisasszony forgatta, a többi foteleket is mind tele ülték asszonyok, urak vegyesen. Mi két egymás mellé taszított zsölón ültünk, úgy, hogy szoknyájának leomló fodrai térdemet érték. Halkan beszélgettünk. Most kezdtem először komolyan szólani szerelmemről. — Lássa — mondtam én, magam elé meredt tekintettel — az ember igazán gyáva lesz, mikor igazán szeret. Más leányokkal én vakmerő talán egy kis mértékben szemtelen is vagyok, s magától mintegy félek, mert szeretem, mert nagyon szerelmes vagyok magába ... Reá néztem. Nyugodt, hideg volt a nézése. Semmi biztató a tekintetében, semmi láng a szeme lobogásában, majd halkan azt kérdezte: — Higyjem én ezt ? Elkomolyodtam. Milyen kérdés ez. Hát nem tudja kiérezni a hangom rezgéséből végtelen odaadásom, nem nem tudja megérteni szemem lázas, epedő nézéséből szerelmes vágyam. Azt feleltem: — Az én szavamban eddig még nem kételkedett senki. Elhallgattam. Aztán összenéztünk, vagy talán inkább én néztem, ő meg nézette magát, végre is azt felelte: ' No hát hiszem. Ezt mondta a szája, a szeme pedig igy szólt: lásd, van nekem még egy pár gavallérom, azok nekem jobban tetszenek, de azért téged is megtartlak, mer elég érdekes vagy. No ne haragudjál azért, ha kissé hitegetlek . . . Minden erőmre szükségem volt, hogy arcomon vissza ne tükröződjék az a keserűség, melyet ekkor egész válómban éreztem. Fájdalmas érzettel sóhajtottam fel: Nem lesz ez a leány enyém soha, egyetlen porcikája sem . . . Felálltam mellőle, hisz mit is kerestem volna ott többé, hol számomra csak kin, keserűség terem. És most, hogy megfordult a világ folyása, lustán, bágyadtan, kimerültén kóborlók. Fáradt vagyok és érzem a médium álmatagságát, ki sugestió alatt áll, a ki erővel ki akarja küzdeni akaratát e hipnotizáló felett, de nem tudja. De üdvösséges álmatagság ez nekem, habár érzem, hogy a testem minden izével neki szolgáló akaratom már is önmagam ellen kezd fordulni, s izzé-porrá is fog zúzni, ha látom, hogy utoljára is más fogja előlem ajkának szűzi himporát a szerelem édes vágyában lecsókolni. Emberek, kik hallottátok az én lelkem és szivem sanyargató történetét, ne nevessetek ki, de szánjatok. Ennélfogva közoktatási rendszerünk ma hézagosabb, mint az 1868. évi 38. t.-c. megalkotása pillanatában volt. Mert ami az 1868. törvényben papíron megvan, olyan középfokú intézmény, amely a középosztály igényének megfelelőleg a népoktatás (elemi iskola) és a tudományos továbbképzésre előkészítő oktatás (középiskolai) közti űrt betölti — az a valóságban hiányzik. A középosztály szellemi szükségletének színvonalát illetőleg két fokozatot külön- ! böztetünk meg, Az egyik fokozat megelégszik az elemi iskolán túl a serdülő korig terjedő általános képzéssel (akkor, vagy tiszlán szakképzés, vagy tisztán gyakorlati képzés felé fordul), a másik fokozat a serdülő koron túl terjedő magasabb általános képzést óhajt. Az a tanuló elem, amely az első fokozattal elégszik meg, a statisztika szerint, ma növekedő számban inkább a négy osztályos polgáriskolát keresi fel, de azért még nagy számban található a középiskolák 4 alsó osztályában is.* A statisztika tanúsága szerint többnyire a középosztályból származó a szakiskolák utján vagy a gyakorlati kiképzésen át ismét a középosztályba törekvő tanuló- elemek a polgáriskolában ismerik fel a i uekik megfelelő iskolatípust. Ámde a II. fokozatot képviselő tanulóelem a neki megfelelő iskola hijján a felsőkereskedelmi- és a középiskolában keresi az általános műveltségnek neki megfelelő színvonalát.** Határozott kárára maguknak és ezen iskoláknak. Mert mig megnehezítik e két iskolafaj működését, a saját speciális céljuk elérésében (a tudományos főiskolai képzésre való előkészítés, illetőleg kereskedelmi szakképzés), addig maguk oly tanulmányokra kénytelenek idejük és erejük nagy részét fordítani, amiknek alig van vonatkozása azon szerepre, amit majdan az életben be fognak tölteni és sok olyat nem tanulnak, aminek később hasznát vehetnék. Torontálvármegye május 3-iki közgyűlése a helyzetet ugyanilyennek látja, amidőn igy szól: „Szükségünk van oly iskolára, mely a mai kor nagy gazdasági harcában érvényesülni tudó nemzedéket képes nevelni. Már pedig nyilvánvaló, *Több évi kormányjelentés adatainak ösz- szefoglalása alapján a középiskola IV. osztályát végzett tanulók 1.9 százaléka szakiskolába, 7.9 százaléka a gyakorlati életbe megy, a pol- j gáriskola IV. osztályát végzettek közül az i átlag 5.8 százalék megy a szakiskolába (az évi százalék hat év alatt 4.1-ről 6.5-re emelkedett), 34.5 százalék pedig a gyakorlati életbe (az évi százalék hat év alatt 25-ről 45.5-re emelkedett). ** A középiskolák I. osztályába iratkozott tanulók 38 százaléka tesz érettségit, 25 százaléka megy egyetemre; az V. osztályba iratkozott tanulók közül 12 százalék nem tesz érettségit, az érettségizettek 33 százaléka nem tudományos (egyetemi) pályára lép, vagyis nem olyan pályára, amelynek speciális előkészítő iskolája a középiskola. A felső kereskedelmi iskola abitunenseinek 48 százaléka olyan pályát választ, amelyen a kereskedelmi szakképzés fölösleges.
