Nagykároly és Vidéke, 1919 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1913-04-09 / 15. szám
\\ XXX. évfolyam. Nagykároly, 1913. április 9. 15. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre ......................... . 8-— kor. Fél évre.............................. . 4-— Egynedévre ..................... . 2- „ I Egyes szám..................... . —-20 » Tanítóknak egész évre . . 6-— » Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Dr. Adler Adolf Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Peiöfi-nyomtla Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentő nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Lukács a levegőben. Keresik az utódot. Lukács prompt szállításának a módját végre a bécsi intézőkörök is megsokallák. Nem magukat a szállításokat, mert jövőre is hasonló készségű kormányt szeretnének találni, hanem csak a módját. Az ellenzék nélküli parlamentet, amely nagy kormánytöbbségével is csak az ellenzék kizárásával tudja Bécs kívánságait teljesíteni. Ez a módszer pedig veszedelmes. Csak arra jó, hogy intéző köreinket meggyü- löltesse. Belátják ezt végre Bécsben is, s méltánylandó buzgalommal keresik Lukács utódját. Azt a lérfiut, aki a bécsi követelések garantálása mellett az ellenzék kibékitését is el merné vállalni. Tudja ezt Lukács is. Ő is szeretné a békét, hogy hatalmon maradhasson, de próbálkozásai, bármennyire szeretné is az ellenzéket becsalogatni a Házba, meddők fognak maradni. Az elkövetett törvénytelenségek és erőszakosságok reparációja nélkül nincs béke. Neki pedig ha valami kellemetlen, úgy ez a reparáciő nemcsak kellemetlen, de végzetes is volna. Kénytelen volna dezavuálni az elkövetett alkotmánysértéseket, a végzett „nemzeti munkát“. Nincs kizárva, hogy Lukács, csakhogy maradhasson, hajlandó volna erre is — de Tisza ezt már nem engedné meg. Tisza nélkül pedig Lukács nem tehet semmit. Lukácsnak tehát, nogv minél tovább kormányon maradhasson, nincs egyéb választása, mint folytatni ott, ahol márc. 15-én elhagyta. Megszavaztatni mindent, amit Bécs kivan, s egyben gondoskodni arról, hogy párturalmát konzerválja, s a jövőben inár „törvények“ alapján végez hesse azt, amit most csak a törvények felrúgása árán intézhetett el. A Tisza-féle recipe szerint, ellenzékmentesen meghozott „törvények“ alapján, Mint a már megszavazott választói reform, vagy ahogy a kerületek uj beosztásáról intézkedő törvényjavaslatot tervezik. Újabb terhek. A balkáni események hatása alatt minden nagyhatalom emeli a hadsereg létszámát. Mintha azzal az erőviszonyokat egyik vagy másik a maga javára bírná billenteni, ha mindnyájan ugyanazt teszik. Azt azonban sehogy sem képesek felfogni, hogy ugyanezt az eredményt egyenlő arányú létszámcsökkentéssel is elérhetnék. Mennyi milliót takaríthatnának meg és hány ezer meg ezer munkáskezet szabadíthatnának fel a produktiv munka számára?! Ez okos cselekedet volna. De nem z összes tavaszi és nyári S —bm——i ■—— divatujdonságokban —o—Hi ■■■■■■■■■■■■■ a legnagyobb választékkal szolgál ubletzky Kálmán, divatáruháza Nagykároly, Deáktérj 18. szám. (Hadnagy-féle házban,)) Találkozás. — Elbeszélés. — Irta : Farkas Ernőd. A könnyű, homokfutó kocsi sebesen gördült tova a sík országúton. 'Pálosként repült vele a két almásszürke s vastag porfelhő úszott utánuk. A bakon ülő urkocsis néha közóbük csör- ditett, de csak éppen, hogy az ostor szele érje a lovakat s azok fújva, kitágult, vereslő orrlyukakkal hegyezett fülekkel száguldtak előre, vasalt patáikkal magasra vágva a megszikkadt sarat, mely szinte sziporkázva repült szét a napos levegőben. A pörge kalapos, kék pántlikás kocsis, aki az ifjú balján ült, le nem vette a szemét a két repülő táltosról, amelyek tajtékzó ha- , bot hullattak csillogó zablájukról. Mihelyt észrevette, hogy az egyik vagy a másik ló dühösen vágja le a fejét a szügyéig, rögtön rájuk rikkantott: — Ráró ! Csillag! — mire hol az ogyik, hol a másik kapta fel a fejét s lassította, alig észrevehetően a szédítő iramot. Az ifjú Borkuty Elemért a szive hajtotta. Repülni szeretett volna az arájához, az öreg plébános húgának a leányához, az aranyhaju, lenszőke Mariskához, aki csak tavaly jött haza a zárdából. Nyúlánk, magas hamvas arcú, kékszemü és fehér fogsora leány volt. Édes anyjának egyetlen gyermeke, a szemeíénye és minden reménysége. Most múlt el tizennyolc éves. A faluban anyját mindenki csak a „bús tekintetes asszonynak“ nevezte. Soha senki se látta nevetni. Minden nap eljárt a tem-j plomba s ott buzgón imádkozott. Magas, szép termetű, de hervadt arcú volt. Alig több negyven évesnél, de a haját megfehéritette valami ismeretlen bánat, amiről sem ő, sem a plébános nem beszólt soha. Már fehér fürtökkel jött a faluba Budapestről. A községben úgy ismerték, mint özvegy Kelemennél. Azt beszélték, hogy az ura tanár volt a fővárosban. De hirtelen meghalt, s az özvegy ide jött plébános bátyjához a csöndes kis faluba. Itt talált puha fészket, csöndes menedéket. A plébános nagyon szerette kis unokahu- gát és minden áldozatot meghozott érte, hogy jó nevelésben részesüljön s okos, müveit és szerény legyen. Az özvegy majd minden héten meglátogatta a zárdában, ahol tanítónői oklevelet szerzett. Csöndes, magába zárkózott, kevés szavú leányka volt Mariska. K0L0ZSYÄ tlf Elvállal fehérnemüeket mosni és vasalni, bármilyen női- és férfi-ruhanemüeket vegyileg tisztítani és festeni. r.ó.r
