Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-04 / 49. szám
2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE bekövetkező további romlásnak és pusztulásnak szomorú előérzete rejtőzködik. Egy sorscsapás, melynek közeledtének puszta sejtelme is remegésbe ejtheti a lelkeket s amely hogy kezdete lehet a végső elmúlásnak : — úgy lehel ! ... Nem messze tőlünk a délkeleti égbolt alatt élethalál harcát vívja meg testvérnemzetünk. S bár nincs vége még a küzdelemnek, még áll a harc s a reménynek a végső foszlánya még megmaradt, de készen áll már régen a koporsó, amelybe egy nemzetnek múltját, fényét és hatalmát s régi dicsőségét beléfek- tették. Az évszázadokon át pusztító viszálynak, a halárt nein ismerő zsarnokosko- dásnak s az egymás megértéséig fölemelkedni soha nem tudó pártoskodásnak gyümölcse íme váratlan lehullt s hasztalan immár a népek részvéte : — a ravatalra hozott virágnak egész özöne, a búcsúzást csak szebbé teheti, ám a bukásnak szégyenét már el nem tüntetheti. Ám a kitöréssel fenyegető világháborúnak küszöbén, itt az összecsapásra készülő fajok és nemzetek jövendő harcának szinterén, amidőn egy immár letűnő egykori világhatalom összeomlásának szemtanúi vagyunk, láttára e gyászos elmúlásnak, kell, hogy elvégre mi is eszünkre térjünk. Hogy a magábaszállásnak nehéz és komoly percei nálunk is elkövetkezzenek. Hogy az évek hosszú sora óta dúló egyenetlenséget s pártoskodást az egymást megértésnek óhajtva várt korszaka cserélje föl s egy szebb jövendőnek biztos zálogául a pártoskodás fölött arasson győzelmet a hazatiui helátás s a férfias önfeláldozás ! Fényes „Kálvineumi-ünnepély“ városunkban. Vasárnap folyt le a nagykárolyi ref. egyházmegye által a „Kálvineum“,—a református lelkészek és énekvezérek árvái részére emelendő otthon — javára városunkban rendezett nagyszabású Kálvineumi ünnepély. A „Kálvineum'“ eszméjét az „Orle“ (Országos Református Lelkész Egyesület) megtéremtője s annak nagytudásu, fáradhatatlan buzgalmu, fenkölt lelkületű elnöke: dr. Baltazár Dezső, immáron a tiszántúli nagy református egyházkerület püspöke, vetette fel. Midőn a magyarhoni református egyház azón tanácskozott, hogy a reformációnak 1917-ben történő négyszázados évfordulójának emlékére minő monumentális alkotást létesítsen, dr. Baltazár Dezső vetette fel s terjesztette elő a református lelkészek és énekvezórek árvái részére emelendő otthon létesítésének szép eszméjét és tervét, amely otthonnak a „Kálvineum“ nevet szánta. Bár a felvetett eszmét melegen üdvözölte mindenki, a túlnyomó nagy többség úgy vélte, hogy ily nagyszabású intézmény alkotására anyagilag nem elég erős a magyarhoni reformátusság. Ám az eszme felvetője — mintha Izrael nagy prófétáinak jövőbe látó leikével lett volna felruházva — egy pillanatig sem kételkedett, hogy az eszme testet fog ölteni. S bár — mint e sorok Írójának — kit szerény hajlékában felkeresni szives volt — felemlítette, hogy a kezdet kezdetén mennyi félreértés, támadás sőt gúny is érte, örömtől sugárzó arccal mondotta, hogy a nagyszabású terv megvalósulásának sorsa — úgy véli — immáron biztosítva van. De ilyen hatalmas alkotás létesítésére valóban csakis olyan igazi vezérember képes, mint dr. Baltazár Dezső, ki minden akadályt leküzdő férfias elszántsággal, fáradságot nem ismerő buzgalommal küzd, harcol a nagy eszme megvalósítása érdekében. Városról városra jár, lelkesít, buzdit s az ajkáról elhangzó szónak varázslatos hatalmával nyitogatja az áldozatkész szivek ajtaját. Az ő érdeme és dicsősége, hogy immáron l1/* millió korona gyűlt össze a Kálvineum oltárán, Országot járó útjában december hó 1-én ami városunkba jött, hogy itt is felemelje szavát a „Kálvineum“ érdekében. S miként mindenütt, ahol csak megjelent és szólott — megértették a lelkek lelkes felhívását, úgy mihozzánk sem hiába fáradott el, — ami minden szépért, jóért és nemesért lelkesedni tudó közönségünk is szives örömest hozta meg áldozatát a könyörülő felsegélő felebaráti szeretet oltárára. — Elmondhatja tehát a mi ajkunk is a prófétai igéket: „Áldott, aki jött az Urnák nevében!“ A fényes keretekben lefolyt ünnepélyről a következőkben számolunk be rövidesen, a lapunk engedte szűk keretben. Istentisztelet. A rof. templomban d. e. 10 órakor vette kezdetét az ünnepi istentisztelet. A remek orgonajáték s a gyülekezet éneke után Jánossy Zoltán debreceni lelkész, a kiváló iró és orszá- goshirü egyházi szónok Ésaiás próféta 2., 4. verse alapján hatalmas szentbeszédet mondott. Ép a napjainkban nagyon is aktuális kérdésről : a háborúról és a békéről elmélkedett. Megrendítő szavakban ecsetelte a háború borzalmait s megható szavakban magasztalta a béke áldásait. A szent lelkesedéssel előadott, költői képekben és hasonlatokban gazdag beszéd, mély hatást gyakorolt a templomot teljesen betöltő közönségre. Istentisztelet végeztével kegyes adakozás volt a „Kálvineum* javára. Dr. Baltazár Dezső püspök megérkezése és fogadtatása. A tiszántúli ref. egyházkerület nagynevű püspöke, a „Kálvineum“ szent ügyében apostoli lelkesedéssel és buzgalommal fáradó főpásztor : dr. Baltazár Dezső a d. u. 122 órakor jövő gyorsvonattal érkezett Debrecenből városunkba. Fogadtatására megjelent a pályaudvaron a nagykárolyi ref. egyházmegye lelkészi kara palástosan s a helybeli ref. egyház presbitériuma Berey József főesperes és Domahidy Elemér főgondnok vezetésével, továbbá Nagykároly r. t. városa részéről annak tisztviselői kara Debreceni István polgármesterrel és igen nagyszámú érdeklődő közönség. Lelkes Mint a zokogó fülmiiének. . . Búsan szólt a templom harangja, Mintha csak egy királyt siratna S tán ily húsán soha nem is szólt, Pedig kisért már sok koporsót! S az angyalok egy könyvbe írják Az elhagyatottak imáját. 8 itt lenn a gyászban járók könnyít Jóságos emberek letörlik S hogy ne legyen egyik se bágyadt: Épitnek nékik árvaházat!... Ez, ez lesz nekik a legdrágább . . . — Aludjatok apák, anyácskák, Aludjatok a sirgödörbe’, Mindjárt puhább lesz a göröngye, Ba akit ott lenn is szerettek: Nem hord itt fenn terhes keresztet! Az árvát már van aki óvja, Nem magas ég a takarója, Nem hideg föld a feje alja: Édes szó, ami vigasztalja! Nem kell, hogy járjon házról-házra, Ha gyönge, gyenge teste fázna; Nem kilincsről kilincsre menve Egy falat kenyérkéért esdve. .. S hogy ha beteg, ha teste fáradt, Vetnek neki jó puha ágyat... 8 mind oly boldog, oly játszi, döre, Ha nem gondol a temetőre !!... Kürthy Károly. A Rotschildok. Rotschild. Kimondom ezt a nevet és megfog valami hatalmas, valami imponáló érzés. A pénznek, a lehetetlen, a mi számunkra szinte elképzelhetetlen, a világokat kormányzó pénznek a gondolata tiszteletet parancsol. Van-e érdekes, izgalmas regény anélkül, hogy a pénz szó elő ne fordulna benne ? Kicsiny és szürke életünk legnagyobb kérdései a pénz körül táncolnak. A világhistória utolsó száz esztendejének regénye a Rotschildok neve köré fonódik. Háború és béke, kultúra és nemzeti védelem, minden az ő pénzükön formálódott, minden az ő pénzes kezükben termékenyült meg. Ha túlontúl szemérmetesek nem volnánk, és túlontúl nem szeretnénk még a tudományban is a szépítő, a megnemesitő, a művészi hazugságokat: akkor azt kellene mondanunk, hogy Rotschildok pénze volna az a fonál, mely körül az utolsó száz esztendő történelmének jegecei lerakodtak. A százesztendős halott, a bécsi Maier Amschel, az volt a Rotschildok számára, ami Napoleon volt, a korzikai hadnagy. A frankfurti ghetto szülöttje, ez a kis német zsidó volt a megalapítója Európa uj hatalmasságának, amelynek megszületése valóságos eseményszámba megy éppen amiatt az óriási jelentősége miatt, amellyel alig az egy évszázad alatt szerzett vagyonuk révén egész Európa sorsára, kialakulására, politikai és társadalmi világára befolyást gyakoroltak. Kerek száz éve immáron, hogy Maier Amschel, a frankfurti zsidó utcában halálos ágya köré gyűjtötte öt fiát, akikre örökségül hagyta üzleti elveit és a Rotschild nevet. És e száz esztendő alatt a Rotschildok kezükben tartották egész Európa pénzügyi életének jóformán összes szálait, olyan n gy vagyonra tettek szert, amellyel az ó-világ egyetlen pénzdinasztiája sem veheti fel a versenyt. Az ő nevükben még ma is ott cseng a milliók és milliók hatalmának félelmetes ereje és az egykori frankfurti ghetto késő ivadékai még ma is a legnagyobb földi gazdaság fogalmát szimbolizálják a nagy vagyonoknak csodálattal adózó emberiség szemében. A Rotschildok őse, Maier Amschel, még mint kis ügynök kezdte meg pályafutását a frankfurti ghettoban és ivadékai már mint milliárdos bárók és lordok emlékezhetnek meg azokról a nagy pénzügyi harcokról, amelyeket ez az egyetlen család vívott meg államokkal, kormányokkal és uralkodókkal. Egy vaskos és módfelett értékes könyv fekszik előttem, amelynek megírása mindenkor rendkívül fontos feladat lett volna, de a könyv megjelenésének dátuma mégis a Rotschild uralom száz esztendejének jubileumával esik össze. Az érték mellé ez a körülmény a kegyelet érzéseit és az emlékezés aktuálitását =o-a — IM </> £ *8® 03 CO ±í £ =3 <D S- S o CQ ll szellemes meleg ncvű/terenn. I lEPompás g^erncieJslsópelr! Legszebb Legértékesebb egy jól sikerült fénykép! Ilyen jól sikerült fónykó- :: pék készülnek :: közismert műtermében Nagykárolyban, Kossuth-utca 5. sz. G-37-02^.37-öriö. IciTriterű. féaajrisép-iaLagfjritásols: régri Icépelc litáiii is. ©: ©: <Z> N N Ä O 03 ■ ■
