Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-11 / 37. szám
NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ 8 jáböl kitűnő elnök erőszakos, hárcias időkben, de a békés mondhatnám normális és unalmas üléseken, úgyse való elnöknek. Hogy pedig mi nem lehetünk nagy bizalommal a jelenlegi miniszterelnökkel szemben, az természetes. Olyannak kell a békét közvetíteni, aki erre alkalmas és úgy gondolom van a munkapártnak sok olyan vezetőférfia, aki erre alkalmasabb, mint Lukács. Én úgy szerettem volna, hogy e vármegye arra kérje fel az országgyűlést, hogy hasson oda, hogy békés és normális viszonyok, egy jobb kor következzék be, de minthogy sajnos erre nem hajlandók és a kormányt támogató párt nem hajlandó visszavonni indítványát, én is kénytelen vagyok ragaszkodni ahhoz az indítványhoz, melyet Falussy barátom nyújtott be az ellenzék nevében. Még ezt tisztelt közgyűlés, ha a politika hullámai fel is csapnak néha-néha e vármegye termeiben, ne feledjük, hogy egymás meggyőződését tisztelve, kötelességünk együtt működni a haza javára.“ A beszéd a teremben levő összes bizottsági tagok helyeslésével találkozott s a végén a szónokot az egész közönség lelkesen megéljenezte és megtapsolta, úgy, hogy ha a kedélyek akkor már nem lettek volna annyira felizgatva s a beszédben hangoztatott elvek egy közvetítő indítványok beilleszthetők lettek volna, a munkapártiak a conciliáns beszéd honorálásaként — irányadó helyről jött megjegyzés szerint — hajlandók lettek volna az ellenfelekkel egy megállapodást létesíteni. Jármy Béla szintén az ellenzék indítványa mellett szólalt fel. Ezután a főispán névszerinti szavazást rendelt el, melynek eredménye a következő : Az állandó választmány javaslatára 125-en, az ellenzék javaslatára pedig 71-en szavaztak s igy a közgyűlés az állandó választmány javaslatát fogadta el. Háromnegved-egy volt, amikor a szavazás befejezést nyert és az elnöklő főispán a közgyűlést 15 percre felfüggesztette. Egy pillanat alatt kiürült a nagy terem, mindenki eltávozott és a teremben nem maradt más, mint a közgyűlés egy-két előadója és két hirlapiró. A 15 perc eltelte után az előadók elfoglalták helyeiket és a főispán újból megnyitotta a közgyűlést. A bizottsági tagok közül csak dr. Adler Adolf, Mándy Géza és ifj. Szentiványi voltak jelen. E két utóbbi bizottsági tag valami magánügyről beszélgetett. A folytatólagos közgyűlés első és a tárgysorozat 4. pontja Kisküküllő vármegye közönségének átirata volt az általános titkos választójog tárgyában a kormányhoz intézett feliratuk támogatása ;ránt. Dr. Péchy István vármegyei főjegyző felolvasta az állandó választmány javaslatát, melyszerint, minthogy az országgyűlés sem foglalkozik ez idő szerint a választójog kérdésével, Szatmárvármegye közönsége sem tartja időszerűnek, hogy most a kérdésben állást foglaljon. A javaslat ellen dr. Adler Adolf bizottsági tag szólalt fel és kérte, hogy a vármegye írjon fel a kormányhoz a magyar irás és olvasástudásához kötött általános, titkos, egyenlő és községenkinti választójog törvénybe iktatása iránt. Rövid beszédében kifejtette, hogy természetes emberi jogokról van szó; Szatmármegye közönsége mindig liberális volt s igy most sem zárkózhatik el a követelmények elől, a magyarság supremacárjának biztosítása mellett ki kell terjeszteni a népjogokat minden magyar állampolgára, hiszen mindenki kivétel nélkül részes a teherviselésben, az általános védkötelezettség 'következtében és az indirekt adókkal pedig vér- és pénzáldozatokkal járul az állam terheihez, méltányos és. igazságos dolog tehát, hogy a jogokban is minden állampolgár részesüljön. Kérte indítványának szavazat alá bocsátását. Ekkor már a fentjelzett 2 bizott- zottsági tag helyét más 2 bizottsági tag foglalta el. Ezek és az előadók szavaztak és ennek eredménye az lett, hogy a többség (?) az állandó választmány javaslatát fogadta el s igy ez a nagy horderejű kérdés 5 perc alatt, a többi néhányszáz tárgy pedig 10 perc alatt elintézést nyert. Az „Arany kakas.“ A „Protestáns Társaskör“ műkedvelő előadása. (ifj.) Az „Arany kakas“ nagykárolyi szép fogadósnéja talán első csárdását táncolja a POK-ben, amikor barátságtalanul hűvös szó-j bániban már kritikát akarnék fölötte gyakorolni, j ha tudnám, hogy hol kezdjem a dolgot. Mű- i kedvelőkről beszámolni mindig nagyon nehéz, j Megrovást érdemelnek s igazságos vagyok: j kötéllel se tudnak aztán műkedvelőt fogni. Di- [ — Ki ez? — kérdeztem. — Nagyanyja, a Vaszili anyja. Egyszerre az asszony görcsös kacagásba tört ki s az asszonyok karjaira hanyatlott, kik felfogták, azután a monet tovább indult s újra felhangzott a harmonika és a vig nótázás. A faluvégén taligák vártak, hogy az újoncokat a faluházához szállítsák s itt mindenki megállóit. Nem volt többé se jajgatás, se sirás s a harmonikás mind szilajabb lett. Fejét oldalt hajtva, testét keményen egyik lábára támasztva, a másikkal a taktust verte s valahányszor szükség volt rá, karjaival kisérte a sürü, szép cifrázatokat. Vaszili fiának harsány, kellemes hangja szekundált nekik, az öregek és ifjak, de különösen a körülsereglő gyermekek, köztük én is, mindannyian csodálattal szegeztük szemeinket a dalolóra. — Nagyon ügyes, — szólt egy a parasztok közül. — A bubánat sir belőle ... a szomorúság zeng. E pillanatban nagy, határozott lépésekkel az újonc lépett a daloshoz, akinek igen magas termete volt. Feléje hajolt s valamit súgott neki. — Remek fickó, — gondoltam magamban. — Bizonyosan valahová a gárdába küldik. Nem ismertem. — Ki ez a derék legény ? — kérdeztem egy kis öreget, ki felém közeledett. Az öreg levett süveggel köszöntött, de nem értette jól kérdésemet. — Mi tetszik? Első pillantásra nem ismertem fel, de a mint beszélni kezdett, mindjárt eszembe jutott egy derék, dolgos paraszt ember, akit mint gyakran szokott történni, csapás csapás után ért : ellopták két lovát, azután házát elpusztította a tűz, majd felesége is elhalt . . . Első tekintetre nem ismertem fel, mert már régóta nem lát- | ! tam. Emlékeztem egy vörösszakállas, középtermetű Profokira, de az, akit magam előtt láttam nem volt vörös, hanem fehér s egészen kicsiny. — Te vagy Profoki?— szólék. —Azt kérdem, ki az a délceg legény, aki Sándorral beszélt ... — Ez itt ? — ismételte Profoki fejével a nagy legény felé biccentve. Egyet mozdult s valamit dörmögött magában, amit én nem értettem. — Azt kérdém, kié ez a fiú ? — ismételtem s merően néztem Profokira. Arcizmai megrándultak, orcái remegtek. — Az enyém, — szólott. És elfordult tőlem arcát kezébe temette és zokogni kezdett, mint egy gyermek. Amint Profoki kimondta e szavakat : „az enyém“, én csupán akkor éreztem át nemcsak eszemmel, hanem egész valómmal mindannak borzasztóságát, ami előttem folyt le ezen a ködös, emlékezetes reggelen. Mindazok a különös, érthetetlen, szórványos jelenetek, melyeknek tanúja voltam, egyszerre tiszta, érthető és rettenetes jelentőséget nyertek előttem. Kimondhatatlan szégyenérzet fogott el amiatt, hogy úgy néztem ezt mindaddig, mint valami érdekes látványt. Megálltam és azzal a tudattal, j hogy rossz cselekedetet követtem el, hazatértem. J S csak elgondolni is, hogy ezrekkel és tízezrekkel történik mindez egész Oroszországban s hogy ez még sokáig igy lesz ennél a jó, bölcs, oly jószivü s oly kegyetlenül és gyalázatosán i kijátszott orosz népnél. eséretet érdemelnek s megütöm a hirharangot, akkor a publikum nevet: hiszen műkedvelők, illik és kell, hogy dicsérje őket. Mosolyogtak sokan, Mucsát emlegették, mikor megjelent a Protestáns Társaskör műkedvelő szinielőadást hirdető falragasza. — Kiben viszket megint a feltűnési vágy? S ezt én végignézzem ? De hát csak nem tüntethetek a távollótemmel ? Ismerőseimet csak nem mellőzhetem ? Szóról-szóra ilyen Nagykárolyban minden műkedvelő előadás előtti hangulat, ami — magunk között legyen mondva — soksor nem indokolatlan. A most lezajlott, műkedvelők „Arany kakas“ előadása után azonban bátran vághatják a rendezők és szereplők városunk blazirt, nagyigényü, kényes közönségének szeme közé a kérdéseket és felhívásokat: álljon elő, aki ezen a színpadon ügyesebb diszletezést, stilszerübb kiállítást, gördülékenyebb előadást látott. Ezren vannak, kik szinészjárás évadján sötétebb színházat szenvedtek, készületlenebb színészek sugólyuk — lesésén bosszankodtak s hosszabb felvonásközöket kínlódtak végig. A Protestáns Társaskör jóidőre rehabilitálta a műkedvelőket s ugyancsak felcsigázta igényeinket a jövőre a hivatásos színészekkel szemben. A vasárnap esti előadáson, telt ház előtt, teljes sikerrel igyekeztek a szereplők sikerre vinni a régi, jó, ismert bohózatot. Szabó Olga egész terjedelmében kihasználta a kedvesség, elevenség kifejtésére bőségesen kínálkozó alkalmat. Vida Bózsika szép és jó a passzív szerepben. Kaizler Erzsiké minden jelenetében hatást keltett. Kürthy Etelka kedvesen édes naiva volt. [Orbán Etelka, Szabó Lili, Debreczeni Bózsika művészi őnfegyelme- zéssel rendelték alá játékukat az együttesnek. Ami pedig a férfiakat illeti, Szolomájer Istvánnak, ha rossz néven nem veszi, azt tanácsoljuk, inkább ma, mint holnap, menjen a sziniakadémiára. Kár, hogy valami öreg, fiatal tehetségek felfedezésében utazó művész nem látta öt. Kürthy Károly, bár már ismert és elismert műkedvelő, mégis meglepett avval az otthonos biztonsággal és kellemes orgánummal, amit színpadra hozott. Kaizler Imre, mint tanár, kabinetalak. K. Nagy Sándor nagyon ügyes naturbursch, ami szerencse is, mert sokszor bizony épen rajta fordult meg, hogy ásít vagy nevet-e a közönség. Papp Zsigmond, ifj. Mázsa Pál, de a többi nyolc műkedvelő is méltó partnere az itt említetteknek. Tremba Márton, aki a diszletezés kényes feladatát finom ízléssel végezte és Luczay János, akinek rendezői nehéz munkája a szereplők minden kiélezettebb hangsúlyán, minden szabadabb gesztusán prezhetö volt: bátran nyithatnának tanfolyamot vidéki, hivatásos diszletmesterek és rendezők számára. Az előadáson minden hölgyszereplő szinte túlsók, szép virágot kapott; hatalmas csokorral kedveskedett a rendezőség az estély védnöknőjének özv. dr. Serly Gusztávné úrasszonynak. Azonkívül az előadást követő táncmulatság előtt Kürthy Károly a Kör elnöke hálás és szép szavakban köszönte meg kifejtett fáradozását, melynek az elért sikerben nem kis része van. Beszélt még Gulácsy Tibor és Luczay János ki a műkedvelőknek fáradságot nem ismerő szorgalmukat köszönte meg. A tánc reggelig tartott. Felvétel a kereskedelmi esti szaktanfolyamra. A nagykárolyi „Kereskedő Társulat“ az 1912—1918. tanévben is fenntartja a kereskedelmi továbbképző szaktanfolyamot, ha arra legalább 15 hallgató fog jelentkezni. A kereskedelmi szaktanfolyam célja és feladata megadni azokat a kereskedelmi és irodai szakismereteket és gyakorlati ügyességeket, melyekre egyfelől a kenyérkeresetre utalt egyéneknek, mint üzleti alkalmazottaknak, pénztárosoknak, könyvelőknek stb. másfelől müveit leányainknak, mint a család tagjainak, az apa vagy férj üzletében és egyáltalában a vagyonModern ruhafestés :: bármily divatszinre HÁJTÁJER PÁL : Gallérok gőzmosása : tükörfénynyel, hófehérre. Hagykároly, SzéchenyÍ‘U 43. SZ. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett.)
