Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-10 / 2. szám
2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE Egy pillantás országunk mostani állapotára — s állításunkat igazolva látjuk. Iparunk, kereskedelmünk, mezőgazdaságunk évek óta a legsúlyosabb válsággal küzd. Agráriusok, merkantilisták, szociá- listák jaj kiáltásait halljuk az ország minden részében, s e jaj kiáltásoknak nem az a célja, hogy a „Segíts magadon!“ elvvel összetartó munkára hivja az azonos érdekek közé csoportosunkat, hanem minden zúgolódásnak, minden panasznak ez a befejező akkordja: „Mindenható állam, könyörülj rajtunk!“ Nem tagadjuk, az államnak vannak nagy és nehéz kötelességei a nemzeti élet minden ágában. Abban a gyilkos küzdelemben, melyet „létért való harcnak“ nevezünk, szükség van az államhatalom segítő karjára, mert e nélkül a gyenge egyéni erőt összetiporja a világ szédületes versenye. Ámde végső elemzésben az állam egyes polgárokból áll s az állam hatalma is ezen egyes polgárok erejének összeredménye. A bajt tehát a polgárok erejének lehet és kell is leküzdeni. Nehéz, de magasztos munka, mely évek s évtizedek hosszú során keresztül teszi próbára a benne buzgólkodók erejét és kitartását. De hiszen küzdés az élet s az olcsó diadaloknak nem szokott értéke lenni! Nem a jajgatás, nem a siránkozás az állami segítség után az, ami célra vezet, hanem az egyéni erők okos fejlesztése : az erkölcsök ápolása s a művelődés által. Erkölcs nélkül nincs bizalom, bizalom nélkül nincs összetartás, összetartás nélkül pedig művelődni, haladni nem lehet. A szabadelvüség üres szó, ha az érte lelkesülök életét tettek nem teszik tartalmassá. El kell végre jönnie az öntudatos cselekvés idejének s ekkor majd az önzetlen tettek nyomán felkel az a jótékony fuvalom, mely a pártoskodás, vallási villongás és önérdekhajhászás nemzetgyilkolő ködét elsep-rve, a hármas halom és négy folyó téréin magasra emeli a liberalizmus jelszavával ékes háromszinü lobogót! Meghívó. A vármegyei függetlenségi 48-as párt intéző-bizottsága a folyó évi január hó 10-én délelőtt 10 órakor Szatmáron a ,,Panonia“-szálloda külön termében ülést tart, amelyre az intéző-bizottsági tagokat tisztelettel meghívom. Érendréd, 1912. január hó 6-án. r Falussy Árpád, vármegyei pártelnök. mestert. Ezek ellen hivja segítségül javas- asszonyát, aki küld is neki egy imát a macskák fejedelméhez, melyben kéri, küldjön neki 99 macskát, hogy azok a császár és Cziráky szivét tépjék ki. Ugyanazon javasasszony tanácsára karácsony-ünnepén fürdőt vett, melyhez a füveket a javasasszony küldte. A fürdővízzel azután kenyeret dagasztatott, amelyből ellenségeinek kellett volna enniük. Ez a merénylet azonban nem sikerült, mert a vizsgálatot vezető nádor és kísérete már az eíső harapásnál észrevették a gonosz szándékot és némi rosszullót árán megszabadultak a komolyabb következményektől. Ezek történtek éppen 300 évvel ezelőtt. Vagy negyedszázaddal később sok port vert fel a Vág folyó másik partján, Gsejthe várával farkas szemet néző Temetvény vára úrnőjének, — Listhius Annának — Thurzó Szaniszló nádor özvegyének a pere. A nagy pert — melyben a nevezett úrnőt több gyilkossággal vádolják — az esztergomi káptalan vezeti. A tanuk közül sokan bűbájossággal vádolják az asszonyt, aki összeköttetésben áll a vidék boszorkányaival; felhozzák, hogy gyűjti a kigyófejet, akasztott ember karját, halottat hozat a temetőből és tortasütőben megsütteti. A boszorkányokkal zárt ajtók mögött furcsa dolgokat müvei, de hogy miben áll a furcsaság, azt megmondani nem tudják. Csupán az egyik tanú vallotta, hogy egy alkalommal fürdőit az úrnő s fürdéshez az egyik Bohina hozta a füvet. Még bent ült a fürdőben, amidőn a tanú látta, hogy térdén egy fazekat tart s kását főz, mely úgy rotyogott, mintha tűznél főzték volna. Egy másik vallotta, hogy látta őt kéményen felszállani. (Folyt, köv.) Színház. Januái 2-átóI 9-ikéigp — ifj.j A színi tudósítás épp úgy szól a kö- I zönségnek, mint a színésznek s ha elfogulatlan jóindulat vezeti, épp annyira joga, sőt kötelessége megmondani az igazat egyiknek, mint | a másiknak. Ne tessék hát rossz néven venni, ha ezúttal előbb fordul a kritika a nézőtér, mint a színpad felé. Nem akarunk senki zsebére spekulálni, de én még alig hallottam, hogy valaki őszintén kimondaná: azért nem járok a színházba, mert nem futja, helyett ilyen kifogásokkal volt szokás előh dni: a színház hideg, széngáz fojtogat benn«, a színészek ügyetlenek, az előadás gyönge, a színigazgató személye ellenszenves. Hát kérem, méltóztassanak tudomásul venni (és megszívlelni) az igazságot: a színház jó meleg, levegője föltétlenül tiszta, a szerep- j lök kifogástalanok, az előadás összevágó, az uj színigazgató simulékony előzékenységü. Ál- ! talános feltűnést kelt különösen, hogy meg azokat se látni színházban, akiket nemcsak a I művészet kedvelése és — szálljunk lejjebb — j a szórakozni vágyás szólítana oda, hanem a hivatalos vagy társadalmi kötelezettség is. Ott vannak a lateinerek és — minthogy szerencsétlen szokásunk szerint ezeket külön osztályozzák — ott vannak a zsidók. De nincsenek ott politikai közéletünk vezető elemei és nincsenek ott a polgárság széles körei. Foglalják el helyeiket ezek is, akkor majd nem lesznek üresen tátongó páholyok és széksorok. Mert most, mikor már minden műfajból való előadást láttunk, határozottan meg lehet állapítani, hogy uj színtársulatunk egyike a vidék jobb társulatainak. A drámai műfajban két- három kitűnő erővel bir, az operetteknek együttese kifogástalan, csupán a kar nagyon gyenge, de a kisérő zenekar oly magas művészi színvonalon áll, aminőt meg városikban élvezni alkalmunk nem volt. A rendezés az egyes felvonásokban és jelenésekben egészen ügyes, de nagyon meg kell róni a kivárhatlanul hosszú szüneteket. Ezen j okvetlenül segíteni kell, ami még egy pár segédmunkás beállításával meg is történhetik. Részletes tudósításunkat előzze meg még az az egy megjegyzés, hogy az előadások általános nívója bizony-bizony magasabb, mint az anyagi müpártolásnak eddig megnyilvánult mértéke. Reméljük, hogy ez a jövő héten másként és jobban lesz. Kedden a Hercegkisasszony került színre. Városunkban ugyan először, de azért, ugyebár, fölösleges a meséjét ismertetni. Elég róla any- nyit említeni, hogy Lehár-operette, jóllehet túlságos dicséret volna azt mondani róla, hogy olyan, mint a többi Lehár. A két primadonna: Komáromi és Miklós Dóra énekben, táncban, kedvességben egyformán tetszettek s játékuk hatását szép toilettekkel fokozták. A főszerepet Bay László vitte komoly énekmüvészettel. Csáki nagyon elegáns fellépésű, Kun Dezső egy botanikus szerepéből igazi kabinetalakitást csinált. Ügyes volt a Neményi Liliké és Kiss Eszti lejtette fegyvertánc is. Szerdán Bernstein sok port felvert Utánam színmüvét láttuk. Bourgade a jóhirnevére féltékeny s feleségét rajongásig szerető párisi öngyilkossá akar lenni, mert tönkrement és gyámfiának vagyonát is elüzérkedte. Becsületének vesztését s imádott nejének lenézését nem akarja elviselni. Már halántékára illeszti a pisztoly csövet, mikor — késő ejjeli órában —- neje váratlanul rányit s láttára iszonyúan megijed. Az elbámuit férj gyanút fog, vallatni kezdi a rémült asszonyt s csakhamar megtudja, hogy az a kedvesétől jön. A lesújtó felfedezés egyszeribe megváltoztatja gondolatát s most már inkább akar a bűnös nővel együtt menekülni, mint azt a vetélytársnak átengedni. Hatásosan fölépített jelenetek során folyik a férj, a nő és a csábitó között az elkeseredett küzdelem, mely a házastársak kibékülésével végződik. A darab eredetileg a Bourgade vállán nyugszik, de az előadás sikerének egy része átsiklott a feleseg es a gyámfiu anyjának személyesitőire: Spo'ner Ilonkára és Homokai Gabriellára. Ernyei (Bourgade) eleinte kissé kímélni látszott az erejét, de amint fölmelegedett, meggyőző kifejezéssel tolmácsolta a csalódott ember fájdalmas keserűségét. Spóner Ilonka szerepének minden árnyalatát kidolgozta s elejétől végig valóságos intelligenciával átgondolt munkát végzett. Szép, iíju megjelenése egy hosszú, kínos jelenetben kitartott művészi attitűdében érvényesült. Nemcsak megkapta, de meg is erdemelte az, e sziniidényben először megjelent, virágcsokrot. Homokai egyetlen nagy jelenetét nem lehet eléggé dicsérni: valósággal tökéletes volt. Stella Gidának, hogy gondos játékának nagyobb sikere lehessen, több figyelmet kell fordítania maszkjára es mozdulataira. Csütörtökön: Leányvásár. E magyar operettéről minden szépet-jót el lehet mondani, amit csak e zeneirodalmi termek könnyüvállusága inegbir. Meséje egy képzelt leányvásárból indul ki, melyen a hoppon maradt milliomos- leánynak tréfából egvbe kell kelnie a környék legutolsó legényével. De a legény furfangos mesterkedéssel igazi papot és igazi esküvőt állít a tréfa helyébe s aztán követeli a hitvesét. A megrémült milliomos egy hajó fedélzetére szökteti leányát s hosszú bujdosás és regényes ^kalandok után tűnik ki, hogy a legény eppen nem utolsó, hanem az a bizonyos mese- és operettebeli álruhás királyfi, akinek frigyét aztán altalános öröm, áldás és muzsika szentesíti. A darab zenéje, melyet Jacobi Viktor irt, felér a Martos Ferenc adta librettóval. Az, ilyen daraboknál a kiállítás majdnem olyan fontos, mint az előadás, azért kezdjük azzal, hogy a díszletek és jelmezek ugyanazok, mint a Király Színház eredetijei s elragadóan szépek. Komáromi minden irányban kitüntette magát ez estén. Énekelt, táncolt, játszott, jókedvű volt. Partnere, Kun Dezső, egyike a legtehetségesebb fiatal színészeknek, a társulat táncmestere s erre való hivatottságát pompásan meg is mutatta. Hangját csak rekedtsége miatt nem érvényesíthette. Füzes Lenke jól tud bánni feltűnően szép, csengő hangjával. Csáki Antal kivételes tenorista, mert nemcsak énekelni, de játszani is tud s szép alakja is megnyerő. Az ensembleba jól illeszkedik Gáspár, Neményi és Stella. Pénteken az Ezred apja cimü francia énekes bohózat szerzett nagyon kellemes estét. A darab csak a címszerepben próbál némi jellemrajzot adni a nagyhangú, haragos külsejű, de vajszivü és erkölcsös gondolkodású ezredesről. Azontúl csupa helyzetkomikum, de mindvégig ötletes, derűs és nevettető. A közönség kitünően mulatott elsősorban a darab, de a Gáspár (ézredes), Stella (közjegyző) és Ernyei (hadnagy) mókáin is. Dicsérnivaló az öntudatos mérséklet, mely Stella játékát jellemezte. A többiek sem éltek vissza a túlzásra csábitó alkalommal. Külön műélvezetet nyújtott még a hálás közönségnek a második felvonásban betét gyanánt előadott Nádszál-kisasszony, melynek zenéjét Intődy Oszkár karnagy szerzetté. A pom- dás számot Komáromi még pompásabban énekelte és táncolta Kun Dezsővel, úgy hogy kétszer is megujráztatták. Különös dicséretet érdemel Pelsőczy, aki egész estén át mulattatott bennünket a kutyamosó szerepében veleszületett humorával.
