Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-06 / 10. szám

2

NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ

Érdemes volt hát-e leszerelni a Kossuth- pártnak ily nemcsak félig, de semmiképpen meg nem oldott elintézésért?

A harmadik kérdés: intézkedés, hogy a katonai büntető perrendtartás nyelvéről szóló paragrafusból a ,,német nyelv“ kihagyatik s helyébe jön a körülirt „szolgálati nyelv.“ Nincs kimondva tehát teljes határozottsággal a „német nyelv“ elhagyása, de igenis, a szolgálati nyelv eddigi gyakorlatának megfelelő használata. Mi tehát itt a „nagy nemzeti viv- mány?“ Az, hogy nem lesz kitéve a törvényben expressis verbis a „német nyelv“ használata, de benne marad a fogalma. Nem mondják ki határozottan, hogy abroncs, hanem szépen körülírják, hogy lapos kerek vaskarika.

Megelégedett továbbá a Kossuth-párt a pénzügyminiszter azon kijelentésével, hogy a rettenetes anyagi követelést 30 7o-al csökkenteni fogják. Valóban pontos és gondos alapon készülhetett az a véderőreform, amelynél egy tollvonással, azonnal 30 °/0-ot lehet törölni. Ily felületesen, hogy ne mondjuk könnyelműen járnak el akkor, ha a katonai érdek istá- polásáról van sző. Úgy gondolják, bírja még ez az agyonsanyargatott nemzet újabb koplalás mellett kifizetni az újabb százmilliókat is. — A költségek különben is az 1912—1915. évi átmeneti időre vannak kiszámítva. Hogy azután mennyi kell a teljesen felemelt létszámra — még nem tudja sem a kormány, sem az országgyűlés, sőt talán maga a hadvezetöség sem. Tehát sem a hadvezetőség nem tudja pontosan mennyit követeljen, sem az országgyűlés, hogy mit és mennyit szavazzon meg.

De im a Kossuth-párt kész a „vívmánynak“ csúfolt módosítások puszta- beigéréseért a harcot abba hagyni. Pardon ! Nem! Hiszen a pártnak „arany- szájú“ föfővezére kijelelentette, hogy igenis „a párt harcolni fog továbbra is, —

de bizonyára szépen, csendesen, hogy az obstrukciónak még csak a gondolata is távol álljon tőle. Nekünk pedig bele kell törődnünk abba, hogy az újabb milliókat csak ki kell izzadnunk, fiainkat csak elviszik katonának a ránk erőszakolt uj véderőreform alapján.

Ilyen a mi sorsunk már századok óta !

Színház.

— Február 27-től március 5-ig. —

(ifj.) Lapunknak egyik rovata „Színház“, másik rovata „Mit szól hozzá?“ címet visel. Az első szinikritika, a másik croquis: két különböző műfaj. Ha az újságíró a színházi rovatban komoly objektivitással bírálatot mond az előadásokról, az arra való, hogy a közönség tájékozódjék, a színész pedig okuljon belőle. (Megteszi-e, vagy nem, az már az ő privát dolga.)

Ha azután ugyanaz az újságíró a croquis- ban a maga subjektiven tréfás véleményét is elmondja, az a legsajátabb egyéni joga. Ezzel a joggal — tessék effelől biztos lenni — minden egy ember élni szokott. Csak az a különbség, hogy a tollforgató nagyobb társaság számára teszi ugyanazt, mint a szalonbeli csevegő. Ebben a jogában senki nem korlátozhatja s annak gyakorlása miatt senki magát sértve nem érezheti.

Különben Sarah Bernhardt és Ch. Révy Aurélia, a két direktorné, a megmondhatója, hogy ha valaki a nyilvánosság előtt működik, nem szokott haragudni a nyilvánosságra.

Egyik laptársunk szellemes célzása szerint pedig még a megjegyzés is rossz vért szült, mely színtársulatunk egyik tagjának jövőjét a Nemzeti Színházba helyezi. Meglepően furcsa! Érdekes volna tudni, ki az, aki rossznéven vette. A müvésznő-e, akire nézve csak kellemes lehet ? A szinigazgató-e, akire nézve hízelgő dicséretet‘jelent, hogy ilyen tagot is bir társulatában ? A közönség-e, aki ez- esetben csak örülhetne, hogy felemelt helyárak nélkül van alkalma a Nemzeti Színházba illő előadást élvezni? ügy tetszik hát, mind a háromnak csak kedvére lehet a dolog.

Ha azonban valaki, mégis, okvetlenül, sértett fél kívánna lenni, annak módjában áll elégtételt keresni. Akár lovagias, akár bírói utón.

Most pedig, múlt heti előadások:

Kedden: Nincs tovább. Meséje a kártyaszenvedély körül forog, melynek hatása alatt Merétey ügyvéd (Ernyei) nemcsak a keresetét s a felesége hozományát, de a kliensei pénzét s az apósától nyert segítséget is elkártyázva, végső kétségbeesésében barátjának, Cserőy orvosnak (Csáki) pénztárcájára veti kezét. Az orvos, ki Méretey nejét, Alicet (Spóner Ilonka) már rég szereti, hogy az imádott nőnek nyugalmát és boldogságát meg ne zavarja, szemet huny, megbocsátja a ballépést, sőt kiengeszteli a házaspárt egymással s ő maga sebzett szivével elvonul falura körorvosnak. A darabról különben tárcarovatunkban hozunk beható fejtegetést. — Ami az előadást illeti, az majdnem tökéletesnek minősíthető. Ernyei átgondolt alakítása az élet lehelletét öntötte szerepébe. Csákinak nagy érdeme, hogy a dr. valószinfit- len jellemét annyi művészi fáradsággal formálta a reális valósághoz. Spóner Ilonka sokszínű szerepe alkalmat adott az érzelmek és indulatok egész skáláját végig játszani s ezt az alkalmat nagy sikerrel ki is aknázta. Stella tévedett. Egy kir. tanácsos alakjából egy falusi biró figuráját csinálta. A rendezés elsőrangú.

Szombaton: Szép Heléna. Offenbach régi, hires, operettje, melyet az ifjabb nemzedék már alig ismer, de annál szívesebben fogadta a mindenképpen sikerült felújítást. Komáromi énekben, játékban, jelmezben, excellált. Szelényi E., Csáki, Gáspár, Neményi hozzájárultak a reprise sikeréhez, de a többiek is megérdemelték a táblás ház elismerését.

Hétfőn : a már szintén ismert Millió. Semmi nem uj benne, de minden jót viszontlátunk, ami ötletet, fogást, az utóbbi 6—7 év bohózataiból ismerünk. A boszorkányosán ügyeskezü szerzők egy elveszett kabát után való hajszának Ötletéből kalapálják össze a furcsa és nevettető helyzetek egymásutánját. — Az előadás gyenge. Az „összjáték“ az első és ötödik felvonásba túlzásba ment és az erős karriki- rozásban csak egy ötlet volt: a Gáspár díványa. Spóner Ilonka, a harmadik felvonás után, sok, igazán megérdemelt, tapsot kapott.

A hét többi estéiről már beszámoltunk.

*

Jövő heti műsor: szerdán Vasgyáros, Ernyei jutalomjátékául; csütörtökön Corneville i harangok ; pénteken Nincs tovább ; szombaton Leányvásár Komáromi bucsufelléptével; vasárnap d. u. Muzsikus leány, este a Peleskei nótárius Szentgyörgyi felléptével.

sadalomnak hamisítatlan képét mutatja fel, ha igazi, hus-vér ember igázi küzdelme lüktet benne, úgy legyen az írónak megbocsátva az a csöppet iskolás modor, mely nem tud ellenni az ódivatú tanulság nélkül. A modern Ízlés mitől se irtózik jobban, mint elvont típusok kirajzolt vonalokon való mesterséges mozgatásától ; de annál őszintébben dicséri az Írót, akinek sikerül a maga emberét típussá emelni. Színpadi írónak ez az elérhető legmagasabb célja. Volt idő, mikor színre hozták magát az elvont fogalmat; a szinlap akkor ilyen névsort mutatott:

Beszélő személy ele:

A Szerelem.

A Vitézség.

A Nagyravágyás.

A Hűség.

Az Ármány.

A Kevélység.

A Boszu.

Ezeknek a jeles fogalmaknak lám az emléke is semmivé vált, miután eljött az a mester, aki érzések és eszmék helyett emberekkel dolgozott ; aki csak egy Romeo és Júliát, egy j Pereyt és egy Macbethet, egy Jagot és egy j Imogent, mindenikben mindig csak a legegyénibb személyt állította színre. De ezek a szorosan megszabott egyének típusokká váltak menten s örök típusai lesznek a bennük lobogó érzelmeknek.

Ne érje hát gáncs az irót, aki becsületesen j kereste a történetet s a megfelelő alakokat, akik azt lejátszszák. Feledjük, hogy ez a „be-'

csületes keresés“ egy kissé már maga is gáncs gyanánt hangzik. Az újabb magyar irodalom már eléggé leszoktatta az embert arról a régen való elfogultságról, mintha a költői alkotáshoz valami különös adomány vagy éppen magasabb ihlet volna szükséges. Ah mit! Polgári élethivatás, akár a favágás. Hja! Nem lehet min- j denki gyöngyhalász, aki a tenger mélyén keresi a drága kincset s életét teszi rá a kutatásra, I mégis gyakran hiába keres. A rongyszedő, a: nagy városban legalább nem hiába túrja fel a I szemetet: mindig talál, ha egyebet nem — rongyot. Irodalmi rongyszedők is vannak. Sőt maholnap már csak ők vannak.

Az a mese, melyet Földes Imre „keresett“ és talált, a budapesti társasélet tanyahelyeinek mindennapi esete. A gazdag vaskereskedő, aki leányának első gyöngéd vonzalmát szigorúan J letöri, mert kedves gyermekének boldogságát) s a maga tisztességes fáradsággal szerzett vagyonát nem meri a kártyásnak ismert kérőre bízni; a leány, a jól nevelt, akinek eszébe se jut az apai tilalom ellen lázadni s aki esztendőre olyan szerelmes lesz a férjébe, mint a parancsolat; a férj, aki a nejét úgy tartja, mint kedvesét, társát, pajtását s mint akármi egyebet, csak éppen úgy nem, mint hitvesét; az elhagyott vőlegény, aki boszut forral és nemtővé lágyul: mind, mind olyan ismerős alakok. Igaz, hogy egyiket az életből ismerjük, másikat csak a regényekből, de ki akarna már olyan kegyetlen lenni, hogy felrójja az Írónak, hogy ő is megtanulta ügyesen vinni a maga kis játékát? Látnivaló, mennyi gonddal tanul-'

( mányozta a kaszinói életet, értsd: a kártyát I Nem riad vissza a merész kockázattól, hogy | az egész második felvonást a kártyajárásra ! fordítsa. Darabjának ezt a hosszú részletét I igazán csak az imádság menti meg attól, hogy unalmassá ne váljék. De megmenti mégis s az izgalmasan érdekes jelenet, melyben a felvonás kicsattan, megbocsáttatja a lappangott unalmat. ügy érezzük, a dráma elérte a forrpon- tot s izgatott találgatás veri fel a hosszú szünetet : mi lesz ? Merre tör ki a lefojtott tüz- láng? Kit éget majd porrá? Kit fog csak perzselni ?

Ez a találgatás, ez a várakozásteljes felvonásköz a darabnak legfőbb sikere. Ami utána következik: kijózanító csalódás. Mert hisz’ nem dráma ez, csak afféle illedelmes társadalmi színmű. Jó a szerző; nem venné lelkére, hogy valakit nehéz álmokkal terheljen. A nagy jelenet dehogy is lett forrpont! Csúcspont volt csak, amelyben a színmű kulminál, hogy azután gyorsan essék lefelé. A kemény boszuálló nagylelkű baráttá lágyul, aki — egy férfi! — sirógörcsbe olvads elmegy falura körorvosnak; a nő egy könnyű sóhajtással vesz búcsút és tér vissza kedves férjéhez, aki újra s hihetőleg most sem utoljára, megesküszik, hogy nem kártyázik többé.

Ha Földes Imre nem volna olyan nagyon ildomos, jó fiú, ha inkább akarna költő lenni, ha többre becsülné a babért, mint a tantiemet, úgy valóságos drámát csinált volna a kezében tartott anyagból. S ez vall rá legjobban az ő igaz, nagy tehetségére. Aki egy ilyen mindenmodern tartós 7 11 ti |T"Á I T H DTVI' legszebb ruhatisztitás plisérozás és gouvlérozás i| H J I M J L l\ iML Vegyileg száraz utón ! Tlagykároly, Széchenyi-U. 43. SZ. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett.)