Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-07 / 6. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 3 sitők, tűzoltók, utkaparók, utcaseprők közül azoknak, kik 2 évnél régebben szolgálnak, fize­tése 50 koronával felemeltessek. Több kisebb jelentőségű tárgyban is a köz­gyűlés egyhangúlag elfogadván a tanács javas­latát, elnök a jegyzőkönyv hitelesítésére Merls Imre, Sternberg Mór, Slernberg Sándor, Brichta Miksa és Wieser Mór képviselőtestületi tagokat kérve fel, a közgyűlést bezárta. Színház. — Január 30-ától február 6-ikáig. — (ifj.) A szinireferensnek kevés dolga s még kevesebb mondanivalója van e héten. Megis­mertük egymást s napjában véve sem közön­ség a társulatról, sem színigazgató a városról rosszat nem mondhat. Ha valamibe nem va­gyunk belenyugodva, úgy az egyedül psak a mű­sor, amelyen mindig és rendületlenül uralkodik j az operette. Elismerjük, hogy könnyebb dolog a művészetből üzletet csinálni, mint az üzlet- { bői művészetet. De bizton reméljük, hogy ha j e tétel második részét vallja irányelvének Ne- ményi direkter, Nagykárolyban mindig meg­találja erkölcsi sikerét is, anyagi hasznát is. Ismert darabok jó felújításai mentek e héten, amelyekről részletes véleményünket már eszini- évadban is elmondottuk. Ezért .csak avval a két előadással foglalkozunk, amit e társulattól még nem láttunk. Szombaton: A testőr. Molnár Ferenc vigjá- téka az embertelen idő dacára is telt hazat j vonzott. Az előadás a legjobbak egyike volt.! A drámai személyzet teljes erejét kifejtette, de teljes méltánylásra es elismerésre is talált. ! Spóner Ilonka a színésznő szerepében fővárosi | színpadra beillő alakitást mutatott. Olyan szi- I nésznő ő, aki nemcsak a ruhákkal és a dísz­letekkel. hanem tehetséggel és művészettel is játszik. Tisztelői szép csokorral lepték meg. A színházi mamát Szelényi Emilia a mi hideg közönségünknél szokatlan sikerrel kreálta. Min­den megjelenése tapsot, minden szava mo­solyt keltett. Ernyei is sok más, kevésbbé si­került szerepét feledtette ma, —mint színész. Mint testőr is jó volt! Gáspár kitűnő, jóízű figurát mutatott, csak az a kár, hogy az ő vérbeli tehetsége hozzászokott már az operetté­hez. Ott szives készséggel mulatunk ügyes, jó­ízű notabénéin, a könnyű operettehbretto el­bírja a toldás-foldást, de amit Molnár Ferenc megirt, ahhoz igazán nincs mit hozzátenni. Egy ilyen darabbnál minden egyes szó betoldásá­nál szinte hadik, mekkorát zökken a hangulat. Ez a darab, ilyen előadásban, bizonyára párat­lan bérlők napján is telt házat kapna. Vasárnap: A bátor katona. Ez a darab bi­zony na-yot bukott mindenütt, akár mint : Der tapfere Soldat, akár mint: A bátor katona. Szövege közönséges színvonalon áll s zenéjé­ben vajmi kevés a Stiausz Oszkártól megszo­kott melódia. De ami ezen a tákolmányon menthető, azt megmentette az előadás. Miklós | Dóra, Komáromi Gizi és Cs. Füzes Lenke, a j három primadonna egymást igyekeztek felül­múlni. Az a taps, ami ma volt a színházban | igazán csak nekik szólott. A címszerepet Csáki | teljes odaadással és sikerrel játszotta. Gáspár és Kun is a szokott magaslaton állottak, Bay j sem csökkent ma értékében. A hét többi estéit a Luxemburg grófja, Höl­gyek öröme, Leányvásár, Kis gróf, Muzsikus leány előadásai töltötték be. •* Jövő heti műsor: szerdán Bátor katona, csütörtökön Othello, pénteken Lear király, szombaton Bátor katona, vasárnap Iglói diákok. Mit szól hozzá? (ifj.) Az „Északkeleti Újság“, dr. N. Szabó Albert néppárti lapja, eladó. Láttam egyszer egy távöltöző és gyors­változó alakot, aki magát — természetesen — művésznek nevezte. Egy pár ügyes mozdulat­tal és kézfogással szemünk láttára átváltozott lisztes molnárból kormos kéményseprővé. Tap-1 soltam a gyorskezü ügyességnek, de akkor is azt gondoltam magamban : bezzeg nem olyan könnyű volna felperc alatt lemosni a kormot s fekete íüstfaragóból tiszta cukraszlegennyé válni. Most lesz alkalmunk ilyen csodát látni. Mindenki tudja, hogy dr. N. Szabó Albert III. osztályú keresed adóját lapjának jövedelme nem csigázta ieljebb. Mas szóval: az „Észak­keleti Újság“ nem volt jó üzlet. Ha mar most a tulajdonos, aki egyben szerkesztő és kiadó is, eladóvá teszi a lapot, bizonyosnak látszik, hogy az ő néppárti hívei nem fogják megvásárolni, hogy hasonló szel­lemben tovább folytassák. Ök már tudják, hogy ez nem jó üzlet. Megveszik hát azok, akik az anyagi jövedelmczöségere nézve még illúziókban leledzenek. Megveszi az „Északkeleti Üjság“-ot a Pro­testáns Társaskör? Lesz belőle a saecularisatio elszánt előharcosa. Megveszi a Chevra Chadisa ? Lesz belőle az Egyenlőség diadalmas verseny­társa. Valószínű tehát, hogy az újság más, azaz liberális kézbe kerül. Mert abban az egyben egységes a magyar publicisztika, hogy felekezeti szempontból, függetlenségi pártoktól le a munkapártig, mind szabadelvűnek vallja magát. Már pedig az újság csak egy üres edény. Izét, színét az adja meg, amit beleöntenek, akik neki tartalmat adni hivatvák. így lesz a feketéből feher, avagy — vörös ! Mit szól hozzá ? hírek. Személyi hírek. Csaba Adorján várme­gyénk főispánja ma Tátralomniczról hazaérkezik. — Debreczeni István kir. tanácsos, polgár- mester szombat reggel a polgármesterek con- gresszusán való részvétel céljából Budapestre utazik. Pártgyülés. Vármegyénk 48-as Független­ségi Párt szervező bizottsága ma délelőtt 10 órakor Szatmáron a Pannónia kistermében intéző bizottsági ülést tartott, mely alkalommal a holnapi közgyűlés tárgyait, főként pedig a közigazgatási bizottsági tag választást beszél­ték meg. Az „Oltáregyesület“ estélye. A nagy­károlyi „Oltáregyesület“ február hó 2-án esti 6 órai kezdettel a varmegyeháza nagytermében nagyszabású estélyt rendezett. A nagytermet zsúfolásig megtöltötte a város előkelő közön­sége s nagy érdeklődéssel és élvezettel kisérte a magas nívón álló előadásokat. Dr. Wolkenberg Alajos semináriumi igazgató, a kiváló hitszó­nok, magas szárnyalásu remek előadásban ér­tekezett a jellem kifejlődéséről, majd klasszi­kus példák említésével vázolta a jellem nagy­ságát és fenségét, mint az egyes emberek által elérhető magasztos ideált. Szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a közönség a gyönyörű elő­adást. Nagy tetszést aratott a Cristop Gyuláné urhölgy és Penyigey Viola urleány által elő­adott dialog is. Az egyszerű falusi asszony gondolkozásmódja s beszédmodora az ideges városi úrnővel ismételten derült mosolyt csalt a közönség ajkára. Igen kedves volt Kiszely Blanka urleány szavallata is. A műsor többi 3 számát zenei előadás képezte, ügy a vonós­négyes művészi játékát, mint Lehóczky Margit urleány remek hegedűjátékát és Dániel Katóka urleány gyönyörű zongorajátékát nagy élvezet­tel hallgatta a közönség. Elismerés és meleg köszönet illeti az „Oltáregyesület“ vezetőségét, hogy ily magos nívójú estélyek rendezésével magas élvezetet nyújt városunk müveit nagy- közönségének. A színészet köréből. A nagybányán múlt hó 29-én tartott szinügyi választmány ha­tározata értelmében jövő évben a szini idény városunkban, január 15-töl március 15-ig lesz. A választmány Hetey Ábrahám h. polgármester meghívása folytán elhatározta, hogy legköze­lebbi gyűlését városunkban fogja megtartani. A városi szinházban csütörtökön Othelló kerül színre. Előadás előtt dr. Sternberg Géza tart előadást Schakespeare szülőföldjéről, pénteken Lear király megy. Mindkét Shakespeare-darab- ban Fáy Szeréna és Bakó László a budapesti Nemzeti Színház tagjai lépnek fel. Ezen estélyek bérletben lesznek megtartva. Felkéretnek at. bér­lők, hogy helyeik fenntartása iránt már február 6-án, a felemelt helyár-különbözet kifizetése mellett, szíveskedjenek gondoskodni. Uj egyetemi magántanárok. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Jászi Oszkárnak — városunk fiának — a kolozsvári tudomány- egyetem jog- és államtudományi karán az „Alkotmánytan“-ból és dr. Frigyessy József­nek, a női klinika tanársegédjének, kinek édes atyja városunk szülötte, a budapesti tudomány- egyetemen orvostudományi karán a „Nőgyó­gyászati mütéttan“-ból egyetemi magántanárrá történt képesítését jóváhagyólag tudomásul vette és nevezetteket ebben a minőségben meg­erősítette. Főgimnáziumunk matinéje. Szépen sikerült emlékünnepet rendezett a kegyestanitó- rendi főgimnázium f. hó 2-án kai. sz. József tiszteletére. A nagyszámú, érdeklődő közönség élvezettel hallgatta mindjárt az első zeneszá­mot, amit 25 diák játszott — kóta nélkül. Biz­tos, jól begyakorolt játékukat már az az ar- tisztikus művészet is jellemezte, amivel teljesen egyformán kezelték a vonót felfelé és lefelé. A zongorakiséretet teljes precizitással Huszthy Zoltán látta el. Vargha Alajos VII. o. t. Vá- radi egy költeményét szavalta az igaz átérzés kedves, kellemes hangján. Majd az énekkar összhang finomsága, taktus betartása, fegyel­mezettsége érdemelte meg a felhangzó tapsot. Huszthy Zoltán zongorajátékát városunkban már nem szükséges ismertetni. Most is tud és szépen halad — előre. Az ünnepi beszédet Srcff Gábor, az önképzőkör tanárelnöke tar­totta. Kai. sz. József életét állította az ifjúság szemei elé, majd pedig a paedagogia körében jelölte meg a piarista iskolák alapítójának he­lyét. A súlyos gondolatokkal teli, kiváló koncep- tióval felépített előadást a közönség megértő tapssal honorálta. Proch egy darabját adta ez­után elő a teljes zenekar, amely mintegy 40 tagot számlál. A legkisebbek is szépen és nyu­godtan játszottak, ami nem is annyira az ő érdemük, mint Braneczky tanáré, aki lelkes odaadásával, fáradhatlan buzgalmával és kitar­tásával ilyen ritka szép eredményt tud felmu­tatni. Jenser Béla VIII. o. t. Kozma Andor egy költeményét szavalta. Látszott, hogy sze­retettel, ambitióval foglalkozott költeményével. Mely átérzés jellemezte minden egyes szavát. Az ünnepélyen felülfizetni szívesek voltak: Ne- rnényi Lipót 3 K, Kiss Sándor titkár 4 K, Ladányi Frigyes (Bercsénifalva), Huszthy Zol­tánná, Rozenfeld Dezső, N. N. 1—1 K. A „Kőlcsey-Egyesületből“. Őszinte saj­nálattal értesültünk azon körülményről, hogy Somossy Miklósné úrnő a „Kölcsey-Egyesület“ irodalmi szakosztályának társelnöki állásáról lemondott s az egyesület által február hó 9-én rendezendő Shakespeare estélyre hirdetett sza­bad előadást sem tartja meg. — Azon. okokat, amelyek miatt a kiváló Írónő fontos tisztségé­ről leköszönt, nem óhajtjuk kutatni, távozása fölött azonban őszinte sajnálatunknak adunk kifejezést. Á nagykárolyi st. puo izr. hitközség f. hó 3-án tartotta tisztújító közgyűlését, mely alkalommal megválasztatott elnökké: Berger Ármin, főgondnokká: Weisz Lajos, iskolaszéki elnökké : Peiszner Lajos, pénztárossá: Bródy Mihály, gondnokká: Rosenthal Jakab és id. Blau Ignátz. A 18-as választmány tagjaivá választottak: Dr. Adler Adolf, Cukor Márton, Kaufmann Jakab, Kaufmann Jénő, Kaufmann Izidor, Lang Samu, Rooz samu, Rosenberg Bernát,- Cutrin Bernát, Sternberg Mór és Weisz Jakab. Elnöki jogával élve Berger Ármin hitk. elnök a választmányba a következő 6 tagot nevezte ki: Dr. Antal István, Bing Mór. Lichts­chein Lajos, Rooz Mór, Kardos Lipót és ifj. Sternberg Sándor urakat. Országos vásárok vármegyénkben. Erdődön február 8-án, Sárközön február 12-én, Csengerbagoson és Kővárhosszufaluban febru­ár 16-án, Krasznabélteken február 20-án, Ki- rálydaróczon február 22-én. : modern ruhafestés :: y |TÍ I r n p í I : Gallérok gőzmosása : : bármily divatszinre :: M R J I H J L l\ rHL tükörfénynyel, hófehérre Hagykároly, Széchenyi-U. 43. SZ. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett.)

Next

/
Thumbnails
Contents