Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-25 / 52. szám
■ a-;" ■*"" tj;.v N Három évig minden jól ment. A fiú jól tanult, az anya egészséges volt, kereshetett. Mikor azonban a negyedik osztályt kezdte járni Laci, az anya nagy beteg lett. Nem csoda, a folytonos megfeszített munka aláásta az egészségét. Jó, hogy eddig győzte. Az uj könyveket még csak beszerezték, de nagyon keservesen. Három vánkost kellett elprédálni. Az özvegy házára szomorú napok virradtak. Az anya nem kereshetvén semmit, a fiúnak elegendő száraz kenyere sem volt. Bizony, ha nem könyörülnek rajtok a jó lelkek — különösen a szomszéd ács felesége segítette őket, — úgy talán éhen is vesznek. A betegnek elég volt a maga baja is, de még inkább gyötörte őt a fiú sorsa. Mi lesz igy belőle ? Ha föl nem lábad hamarjában, úgy vége minden reménynek, Laci nem folytathatja iskoláit. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között hanyatlani kezdett a fiú szorgalma. Leckéjét meg nem tanulhatta, mert nem volt világitója, Írásbeli feladatait, rajzait el nem készíthette, mert hozzávalóra nem volt pénze. A tanárok nem győztek csodálkozni a fiú hanyatlásán. Ezalatt beköszöntöttek a hideg őszi napok s neki nem volt melegebb ruhája, sőt már a rajta levő nyári is levásott róla. Szóval a dolog odáig jutott, hogy Laci nem mehetett többé iskolába. Nem lehet azt elmondani, hogy mekkora fájdalom marcangolta a beteg anya szivét, mikor igy megsemmisítve látta összes reményeit. Vége mindennek, Laci nem lesz pap és ő nem mehet parókiára lakni, nem lesz nagy ablaku, szőnyeges szoba, puha szék. Mi legyen most a fiúból? Valamire csak kell adni, hogy legalább a kenyeret megkereshesse. Ha tanult ember nem lehet, az édes anyjának teljesen mindegy, akármilyen mesterséget választ is. Laci a szomszédasszony tanácsára — ácsinas lett. Kezdetben nehezére esett neki a szokatlan durva munka, de utóbb beletörődött, sőt azt lehet mondani, hogy kedvet kapott hozzá. Mestere nagy hasznát vette, mert a fiú jól tudott számolni és ügyesen rajzolni. Az építkezők szívesen keresik meg az olyan mestert, a ki pontos költségvetést és csinos rajzot képes bemutatni. Laci gazdájának e tekintetben jobb keze volt. A tanuló évek leteltével Laci munkavezető lett. Néhány év múlva elhalálozván a mester, a fővárosba került, ahol azonnal fölismerték ügyességét s tehetségének megfelelő munkát! bíztak reá. Az az elvégzett néhány osztály nagy előnyére vált. A fővárosból ismét a szülővárosba kerül vissza. Ekkor már egy kevés megtakarított pénze is volt, azért mint önálló vállalkozó lépett föl. Kezdetben csak kisebb, erszényének megfelelő, de később nagyobb vállalatokba is fogott. Szerencse kisérte mindenütt. Kis tőkéje mindenütt gyarapodott. Alig telt bele néhány év és Gyovai László előkelő, tisztelt polgárrá lett Tisza-Keszin. Megházasodott; szép és gazdag leányt kapott nőül. A városban, sőt a közel környéken az ő házuk volt a legszebb, a legvigabb, a leglátogatottabb. A mi szép, kényelmes és drága, az mind ott volt együtt Gyovai házában, jobban mondva palotájában. Csodájára jártak az emberek. Maga az épület a férj terve szerint készült, a ki annyi szép ház fölépi- j tésénél szerepelt, mint vállalkozó. A belső berendezés a fiatal menyecske Ízlését dicsérte. Az uj házba vig és költséges élet folyt. A fiatal asszony szerette a vig és zajos életet. Sok vendég járt hozzájok. Egyik estély a másikat érte. No de telt. A hozomány is szép volt, meg a férj vállalatai is szépen jövedelmeztek. * * * Hát a beteg anyával mi történt ? Megérte fia szerencséjét. A betegség, jobbanmondva az öregség, ágyhoz kötötte őt ugyan, de fiának emelkedés# boldoggá, ki AGY KÁROLY ÉS VIDÉKE nem mondható boldoggá tette. Mikor ácstanulóvá lett, mindenről lemondott, lám,! pedig milyen korán volt; Lacija mégis nagy úrrá lett. Ki hitte volna ? Igaz, pap nem lett belőle, no de igy végezte az Isten, ő tudja, mi jobb nekünk embereknek. Azért mégis csak úgy lesz, a mint óhajtotta; fiával egy födél alatt, szép, uras szobában fogja hátralevő napjait tölteni; az a bélelt szék j is meg lesz bizonyosan. Oh öröm, oh boldogság ! megférsz-e egy szegény anyának öreg szivében ? Még ugyan ott lakik a régi külső-sori házban, a mely fnivel nem volt gondozója, jócskán megkopott; no de majd ! Mindennek megjön a maga ideje. Csak türelem! Igaz, nehéz az a hosszú várás, kivált egy olyan öreg asszonynak, mint ő, a ki annyi évek óta várja azt a boldog pillanatot. Aztán hetvenöt éves öreggel könnyen megbirkózik a halál. De az is igaz, hogy minek menne az öreg házba, mikor épül az uj ; igy legalább nem kell kétszer hurcolkodnia. így biztatta magát s mentegette egyszersmind fiát. Laci nősülóse előtt elég híven teljesítette fiúi kötelességét, volt gondja édes anyjára, de későbbi magatartása már nem kifogásnélküli. A nádas házban egyre ritkábban volt látható. A beteg anya menyéről, az épülő szép házról csak látogatóitól értesült. — Nénémasszony — szólt egy fiatalos menyecske, — maga nem* is képzeli, hogy milyen gazdag a fia; no annak ugyan szeretném eltanulni az imádságát. Micsoda gyönyörű hazat épített. — Az mind igaz, csak az a baj, hogy az édes anyját elhanyagolja, az bizony nem szép tőle, — mondá egy öreg asszony. — Jaj, galambom, sok annak a dolga, — j védelmezte a fiát az anya, — nagy üzletet visz, annak utána kell nézni, aztán nem magatok mondjátok-e, hogy micsoda nagyszerű palotát építtet: hát hogy legyen neki ideje hozzám ide kijárni ? — Menyét talán még nem is látta ? — Dehogy nem; volt már itt, meglátó-! gatott. (Volt az igaz, de csak az esti szürkü-j leiben -— lopva, hogy valaki meg ne lássa, 1 hogy a gazdag Kalmár leányának anyósa j ilyen rongyos vityillóban lakik. És akkor is csak az ajtóküszöbről beszélt a beteggel; alig volt ott néhány percig, gyorsan elsietett, nehogy még valaki ott érje.) — Nénémasszony, én úgy látom, hogy szégyen! i magát az az úri dáma. Oh, ne mond azt, szivecském, ne; még j ha úgy volna is, akkor is majd megváltozik,! ha megismer. Majd elmondom én neki, ha a házhoz kerülök, hogy miféle nemzetségből való vagyok. Mert én sem olyan elesett 'Családból származom ám; szolgabirók, megyei főjegyzők és előkelő papok kerültek ki abból. Igaz, én egy szegény iparoshoz mentem j nőül, no de a szegénység nem becstelenség. Majd megváltozik, ha mipdezt elmondom neki. Mennyi jó tanácsot tudok ón az ilyen fiatal gazdaasszonynak; megtanítom olyan befőzöttet csinálni, hogy még a vicispán is megdicséri. — Mégis csak többet törődhetnének ma- j gával. — No már nekem hiába beszél, nénémasszony, hiába is mentegeti őket, mert én is tudok, amit tudok; a Laci tensur sem olyan most, mint volt, az a szép büszke | asszony egész megvette a szivét, magának { semmit sem hagyott. Kíméletlen beszéd volt ez, annyi bizonyos,; de volt benne sok igazság is; érezte azt az; anya is. A ház már régen készen van s ő érte még sem jönnek? Már nagy ideje, hogy nem látta a fiát. Sok ugyan a dolga, de azért mégsem volna szabad megfeledkeznie az édes anyjáról. Ha már a fia nem jön feléje, legjobb lesz, ha ő maga megy el 1 hozzá, — gondolta. Úgy is tett. Egy tolókocsin elvitette magát a szép házba. — Nézze, majszterné asszony, — szólt a I kocsit toló ember, mikor a ház elé értek, — ez a fia háza, ez a szép palota. — Oh, oh! — sóhajtozott és örömében' csendesen sirdogált az anya. — Bemenjünk ? — kérdé a fogadott ember habozva. — Hogyne! csak bátran, hisz a fiamhoz megyünk. Bejutottak az udvarra. Nem is udvar az, hanem valóságos paradicsomkert. Mintha csak egy gvönyörü zöld szőnyeggel volna az udvar íeteritve, oly üde gyeppel van az egész benövesztve. A gyepszőnyeget kavicsos utak szelik. A gyep egyforma zöld színét a legritkább és legtarkább virágcsoportok szakítják meg. A fogadott ember nagyon kényelmetlenül érezte magát a fényes ház virágos udvarán. Olyan félénken tekintgetett körül, mint a ki rosszban jár. Pedig kár volt, mert már is a gyep szélén járt a kocsival. A beteg anya, a mennyire erőtlensége engedte, fölemelte a fejét, jobra-balra tekintgetett, hol az ajtókat, hol meg az ablakokat vizsgálta, nem látja-e meg valahol a fiát. — Hallják, menjenek ki, mert a nagysága nem szereti, ha koldusok jönnek az udvarba, — kiálltott rájok a kertész. — Galambom, nem vagyunk mi koldusok, az én fiam lakik itt, úgy bizony ; nem tudja, itthon van-e ? — Asszony, el hurcolkodjék innen, azt mondom, mert itt nincs kórház. Ezt a nagysága kiáltotta le az emeleti ablakból, a ki felismerte az anyósát. Szivecském, hát te sem ismersz ? Nagyságának erre nem volt felelete, hanem a helyett leszólta kertésznek. — Kertész, utasítsa ki azt az asszonyt! — aztán hangosan becsapta az ablakot. A kertész épen teljesíteni akarta a kapott parancsot, mikor megjött a ház ura. Az anya azonnal észrevette. Fiam ! — kiáltott föl, karját az érkező felé terjesztve. Miért nem marad otthon, anyám; jó dolga van ott, mindennap küldök ennivalót; iff úgy sem tudjuk hová tenni, — szólt indulatosan. Aztán a kertészhez fordult. — Kertész, hát maga nem törődik vele, hogy legázolják a füvet? Rögtön elcsapom I — Vigyázz fiam, vigyáz, hogy az egész udvarodat föl ne verje a fü, — szólt az anya keserűen, mialatt fenyegetően emelte föl száraz kezét. Többet nem szólhatott az omló kényektől. A fogadott ember szó nélkül megfordította a kocsit s tolta visszafelé. ★ * * Csak kevés mondani valóm van hátra. Az anya nem szorult többé fia panaszos alamizsnájára. Meghalt. A szive repedt meg szegénynek. Az uj házban tovább folyt a zajos, pazar élet. A beavatott körök csak látszólagosnak mondták a szép ház lakóinak boldogságát; holmi házibarátokról, boldogtalan házaséletről és vagyoni bukásról suttogtak, — mely a férjet egy nagy vállalatnál érte. De ki tudná, hogy mi benne a való. A másik veszteség az bizonyos. Egy napon temették el két szép gyermekét. Alig egy évre rá a férj is meghalt kolerában. . . . Atyádat és anyádat tiszteljed, hogy hosszú életű lehess a földön . . . A szép asszony eltűnt a városból; senki sem tudja hová. Az egyik hir szerint elment, mert szé- gyelt a cifra házban szegényen élni, a másik szerint a fővárosban látták őt. A cifra ház üresen maradt. Tavasszal megáradt a Tisza, betört az udvarba, megtöltötte a folyosókat és a földszintes szobákat. A vad folyónak sem kellett sokáig ez a siri magány, lassan visszahúzódott medrébe, de ott hagyta látogatásának nyomait: az iszapot és a gazt. Az iszappal visszamaradt fümagvakat kicsiráztatta a tavaszi nap melege s nemcsak az egész udvart, hanem az alsó folyosókat is fölverte a fü.
