Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-25 / 52. szám
\ &• "N NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Vajha elkezdődnék már a büijös emberiség önmaga-választotta boldogabb karácsonya ! Geduly Henrik evang. püspök. ■ Vendég!ő átvétel! i jj® Tisztelettel értesítem úgy a hely- | pH beli, mint vidéki n. é. közönséget, hogy Ml ■ Nagykárolyban, Arany János-utcán levő El „Kispipa“ vendéglő p| vezetését átvettem s azt a mai kor g| ívj igényeihez képest a lehető legszoli- a dabb alapon fogom tovább vezetni. « Főtörekvésem leend, hogy úgy ki- J'-j; ■ tűnő ételeimmel, valamint jó és tisz- I M tán kezelt boraimmal és pontos ki- H p| szolgálásominal t. vendégeimnek bizal- jp| mát minden tekintetben kiérdemeljem. g| |;;| Kitűnő magyar konyha! = Tisztán kezelt ital;k! g p| Abonensek úgy házhoz hordva, mint bent- p| m étkezésre, jutányos áron elfogadtatnak, gg e Minden este zeneestély I! K A n. é. közönség szives párt- j M fogását kéri Y Papp József vendéglős veje: ■ 'r Angyalfi Ferenc, megbízott. 3 Társadalmi ferdeségek. Az ember, társas lény s mint ilyen, 'társa- dabiii életet élj Ezen élet elől nem zárkózhatiic ellsem kicsiny, sem nagy ; így él a hatalmas és igy a szegény; éhhez alkalmazkodik a müveit ember úgy, rtlint á 'műveletién. Ez mintegy természetes köyétkeziqeuye az ember, rendeltetésének. Ävégre fé'fernteítünk mindnyájan, hogy a társadalomban égy bizonyos' helyet be- töltsürik s eme rendeltetésének mindén ember — bár a zöme ©ükétiytélenüíeleget is tesz. Nincs az a szürke kis tucat ember, kinek az elmúlását egy bizonyos kör ne érezné hátrányosan. Senkisem élhet csak magának. Nincs az a tudatos egoista a föld kerekségen, aki ezt elmondhatná magáról. Nincsen az emberiségnek egy olyan tagja sem, ki u társadalmi kötelékek alól magát teljesen kivonhatná, legfeljebb csak egy bizonyos mértékig. És épp ez az, —- a bizonyos tekintetben való kiválás (ezt nem magasságban, hanem távolságban értem), ami egyik főoka a társa- I dal mi ferdeségeknek. A másik pedig az,ellenkezője ; a végletekig vitt alkalmazkodás az j érintkezésben, a minden fentartás nélkül elfogadott úgynevezett etikett szabályok, — amik ! különben nem is léteznek. Az első fajtából nyílnak ki az úgynevezett egoisták. Gyönyörű virágok. Jelszavuk: ami az enyém, az az enyéim, ami a tied, az is az enyém! Nekik mindenki smarrn; amit más J tesz, az csak lelegyintésre való ; amit más állít, az csak iári-fári.' De ha már éppen nincs ha- j talma valamit lesajnálni, akkor biztos, hogy öve lenne a főszerep; az ő eszméje volt, az ö kezdeményezése, vagy legalább is ott volt; ő mindenütt ott van, mindent lát, mindent hall, még pedig legelsőnek; nála nélkül nem történhetik semmi, ő ez ,első személy, mindég egyes szám, első személyben beszél; lehet különben, hogy ez a nyelvtanirók hibája, inert éppen azt teszik első helyre, de egy kicsit az öve is, mert már a harmadik személy és pláne a többesszam megtanulásáig nem tudott eljutni. Ezt a virágot rendesen nagyon zöld (nem örökzöld) ifjak viselik, de néha. agyalágyuit bácsik is kitűzik. Nemesitett példányai a nagyzási hóbort és a hiúság. Aki nagyzot, aki adja a bankot, az rendesen ánzágól is s mint ilyen, szintén eléggé förtelmes példány.. Ez mást nem kicsinyei le, sőt; de ezt csak azért, hogy aztán minél nagyobb glóriát képzeltessen, illetve, hogy .képzeljen a saját, kppbpyájaj. körül, hol azonban rendszerint céalc--két hatalmas csúcsos' fül díszeleg. Mindig fantáziái, a magasba tör, igaz, hogy csak szanrárhátön, de áz is gyakran leveti. Rendesen üresfejü s igy kénytelen azzal dicsekedni, amiíninesf? Ha .pedig ,vf 13 ureia valamicskéje, amiben ő maga gyönyörűséget 'találja, szereti fitogtatni, vele páváskodni; magát, Vagy a magáét ra- gyogtatja; ez még enyhébb elbírálás alá tartozik, csak szörnyű nevetséges figura, hiú az epitetonja. De unalmas, mert egyoldalú; rendszerint csak egy csillogó pontja van s ezzel igyekszik vakítani. Hasonlít egy bizonyos hasznos háziállathoz, mindég a talpát mutatja. — Férfiaknál utálatos, nőknél nevetséges. Ha pedig egyáltalán nincs mit mutogatnia, nincs, iniveL kérkedjen, sőt palásiolni valója van, akkor tettet, affektál, színlel. Affektál mindent: barátságot, jóindulatot, haragot, szemérmet, sőt még tudást is, szóval mindent, i amije nincs. j. Ezek a furcsaságok azonban csakis magára | az illetőre hatnak vissza s igy általán nem I veszélyesek, csak kellemetlenek. Vannak azon- | ban általánosabb jellegűek is: irigység, gunyo- j lódás, faji és vallási gyűlölet. A két első jel- I leinbeli fogyatkozáson alapul és igy csak meg- ! vetesre erdemes; a két utóbbi azonban előilé- j leteken v.agy helytelen tapasztalatokon. Ezek ellen küzdeni keli szép szóval, meggyőzéssel is leginkább helyes felvilágosi!ássál, a ferde J felfogás ellenkezőjének a bebizonyításával. A többi ellen való védekezés vajmi bajos dolog, mert az illetőnek véreben, egyéniségében csírázik. Ha magunkban fedezünk, fel ilyen hibákat, úgy azt — müveit emberekhez méltóan — igyekezzünk csillapítani, ha már a teljes megszüntetés , lehetetlenség. Ha pedig másokon konstatáljuk, igyekezzünk azt észre- vétetni, helytelensegét kimutatni, hu pedig ez sem használ, úgy az egyedüli s legjobb orvos-' ság: a megvetés. Színház. A közönség még mindig nem ■melegedett bele a színházlátogatásba. Mert csak a bele- melegedés dolga az egész szinházpártolás. Egy pár látogatás, egy kis kóstoló s mindjárt ludkülözheleiden kpdély.i szükségletnek . tartjuk azt a kis; szórakozást, amit nekünk .ez a miu- denképen derék es, iparkodó társulat nyújt. Kedden, 17-én. ártatlan Zsuzsit adták Az estnek :az uj primadonna első fellépése adott "• jelentőséget. '. Természetesen a legtöbb taps'.... neki ,szolt; amit frappáns, "és. majdnem a szertelenkedésig, odaadó , játékává! méltán ki is érdemelt. Kellemes hangjával, művészi táncával, már az első estén megnyerte embereknek, hol meg szívtelen üldözője. És éppen ő neve nyújtja a legvalószínűbb bizonyítékot arra nézve, hogy a mai karácsonyfa ősét az északi germánok ünnepségeiben lehet feltalálni. Egy 1755-ből származó salzburgi erdőszabályzat ugyanis megtiltja, hogy az emberek engedelem nélkül fenyőfacsemetéket vágjanak. És pedig ebben a tiltó rendeletben „Bachlboschen“-nek nevezi a fenyőfát, amely név a német kutatók meggyőződése szerint Berchta istennőre emlékeztet, akinek tiszteletére volt nálunk szentelve január 6-a, a „Berchtentag“. Azonban a Beehta-kultuszban még nem birt a karácsonyfa azzal a jelentőséggel, a mellyel később a keresztény egyház felruházta. Legrégibb alakjában ugyanis áldozatifát jelentett, a mennyiben egyes gyógyító- források közül levő fákra a betegek hálából gyümölcsöket vajat, viaszt stb. agattak. Mikor később a kereszténységgel együtt elterjedt a szentek tiszteletn, akkor ezekhez az adományokhoz járultak még az áldozati gyertyák is, hogy forrás körül elterülő fák az alkonyat beálltával nem egyszer tündéri fényben ragyogtak. Ezeknél az áldozatoknál azoban még nemcsak a fenyőfa játszotta karácsonyi szerepét, hanem bármilyen más zöld fa, a melyet gyertyákkal és más tárgyakkal felé- kesitettek. Éhben az alakjában először a XIJ1. század egyik ó francia regényében „Durmart le galois“-ban találkozunk a karácsonyfával, a mely regényben a bős kétszer pillant meg oly fát, a melynek ágait a tetejétől az aljáig égő gyertyák bontották. De még ezeknél is fényesebben ült a fa legtetejében egy ragyogó gyermek. A hős megkérdezte n paptól, mit jelentsen ez a fa és azt a választ nyerte, hogy ez a ragyogó fa jelképezi az emberiséget és pedig a fönt levő gyertyák a jóembereket, az alant le\ők pedig a rossz embereket jelentik, a gyermekalak pedig jelképezi Jézust. Ez az első Írott bizonyiték a karácsonyfáról, a mely célra azonban ekkor még nem kizárólag a fenyőfát használták. Később azonban a fenyőfa kiszorította a többi fát a karácsony alkalmával való szereplésből és már 1508-ban Geiler von Kaiserburg elkeseredetten szónokolt Straszburgban a fenyőfának, mint karácsonyfának tisztelete ellen,, mert szerinte ez az egész kultusz pogány természetű, mely a kereszténység eszméihez sehogysem méltó. Azonban hiába segített neki később a szidalmazásban egy straszburgi tanár, Daunhauer, a karácsonyfa lassan bár, de ellenállhatatlanul tovább terjedt és manapság már sok helyen belopódzott a nem keresztény vallásfelekezetüek- hez is, úgy, hogy épenséggel nem megy ritkaságszámba az a zsijló vagy török család, a melynek otthonát /december 25-ikének előestélyén a karácsonyfa fénye ragyogtaja be. A karácsonyfa kultuszának a kedélyre gyakorolt nagy hatását a legékesebben megvilágítják azok a legendák, a melyek a karácsonyfa eredetéhez fűződnek. Az egyik legenda szerint a keresztény egyház egyik legnagyobb szentje a franciskánus szerzet megalapítója: Assisi Ferenc találta föl a karácsonyfát. A hagyomány szerint ugyanis » £ «0 tS a? cd -c ±rs 3 © t- C © Gü IE2Iellern.es meleg rrxviterem. I Pompás g^rerrrielszlsiépels: I Legszebb Legértékesebb egy jól sikerült fénykép! Ilyen jól sikerült fénykó- :: pék készülnek :: Hnszlhy Zoltán közismert műtermében Nagykárolyban, Kossuth-utca 5. sz. <3-37"örL3rör\l Isl-vitel-ü. fényl^ép-nag'yita.sol^; régi Isépels: után is. (fi N N © °: CT iü
