Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-13 / 46. szám

NAGYKÁROLYÉS VIDÉKE

3

1 vél gyorsabban végezhesse a beolvasztás munkáját. A mai magyarság egy része, bár a környezet és iskola hatása alatt magyarrá lett, még neufita, tehát gyönge; egy esetleges | idegen hatalom russzifikáló vagy germánizáló nyomása alatt épugy elvesztheti magyarságát, amely még nem vált benne és utódaiban tör- j zsökös természetté, mint ahogy a magyar világ hatása, hogy azt ne mondjuk, divatja alatt magyarrá vált. Hiszen nézzünk csak, hogy angolosodik el már egy generáción belül az Amerikában megtelepedett magyar család.

Meg kell gátolni a kivándorlást, még pedig az egyeilen hatásos, gazdasági eszközzel. Meg kell menteni az országot a fojtogató hitelrendszertől. Az alkalmas földnélküli elemet földhöz kell juttatni, tehát folytatni kell, még pedig nagyobb arányban a telepítést. Az iparfejlesztést oly irányban kell terelni, hogy képzett magyar iparostömeget ékelhessünk uj és uj vállalatok utján a nemzetiségi tömegek közé. Amint Erdélyben szükséges, hogy a magyarság számbeli szaporításával és beosztásával is megsemmisítsük azt a nemzetiségi í jogcímet, amely Erdély birtokát a lakosság j jelenlegi számbeli többségének révén rekla- I málja: reá kell végre fordítanunk tekintetün- í két a nyugoti felvidékre, ahol Trencsén, Árra, Liptóvármegyékben csak néhány százalék a magyar, az is nagyrésze hivatalnok, sőt Nyitrában is, mert Nyitramegyéről szólva, abszurdum a megyére vonatkozó statisztikai adatokból Ítélni. A nyitrai magyarság a megye déli részén van; ellenben a megye nyugoti, Morvaországgal határos részén csak apró törtszámokban van szétszórva. A nyugoti határrészt tehát be kell népesítenünk magyar iparvállalatokkal, hogy kiszorítsuk onnan a már nagyon is megfészkelődött cseheket, kiknek itt nem szabad vendégjogot adni a magyar nemzet aláaknázására.

Minderre nyugalom, önmegtagadás, magas röptű hazafias érzés, szorgalom és tudás kell. És ebben egyre jobban és jobban gyarapodnak nemzetiségi ellenségeink. Dolgoznak, művelődnek, gazdagodnak és terjeszkednek. Nem akarjuk ezt még most sem látni?

| Brody Lajos* |

Bródy Lajos budapesti gyakorló ügyvéd, ki több mint két évtizeden át városunkban folytatott ügyvédi gyakorlatot, nehány heti szenvedés után Budapesten 61 éves korában múlt héten csütörtökön elhunyt és pénteken délután a család barátai és ismerősei nagy részvéte mellett tétetett örök nyugalomra.

Bródy Lajos Domahidán született, iskoláit részben városunkban, részben Nagyváradon végezte.

Az ügyvédi vizsga letétele után városunkban nyitott irodát s mint igen szorgalmas ém- ber és jó szónok, keresett ügyvéd lett és nagy népszerűségre tett szert.

Mint a függetlenségi elvek tántoríthatatlan harcosa, a függetlenségi pártnak lelkes hive és éveken át elnöke is volt, sőt Bánffy-Hunyadon képviselőjelölt is lett s itt oly hatással beszélt, hogy hívei az ellenpártot megtámadták és véresre verték, miért is Bródy Lajos ellen izgatás miatt az ügyészség vádat emelt, vád alá is helyezték, de aztán felmentették.

Bródy városunk társadalmi életében és közügyéi intézésében is élénk részt vett s mindenütt ott volt látható, ahol a szépért, jóért, nemesért és emberbaráti intézményekért tevékenykedni kellett.

ő kezdeményezte és hajtotta végre a Központi Takarékpénztár Nagykárolyban cimü bank létesítését.

Az elhunyt a hírlapirodalom terén is kiváló tevékenységet fejtett ki. Szerkesztője volt a rövid életet élt „Nagykárolyi Hírlap“ cimü lapnak, később lapunk megindításakor ennek főmunkatársa volt s midőn ebbeli állásától megvált, állandó munkatársa maradt lapunknak mindaddig, mig e városból elköltözött.

Városi és megyei ügyeket, társadalmi, közművelődési, valamint közgazdasági kérdéseket tárgyaló cikkei mindenkor figyelmet érdemlők és magas nívón tartottak voltak.

lizmus magyarellenes, állami és gazdaság létünket is széttörni készülő propagandája amelynek főmozgatói ma a horvátok, akik, he féltékeny ellentétben állnak is a szerbekkel kezet nyújtanak nekik, ha a Magyarországtól való elszakadásról vagy a magyarság megtöréséről, vagy csak megbénításáról van szó, De kezet nyújtanak ugyanakkor a cseheknek, akik, szintén gyűlölnek bennünket, mert bennünk látják akadályát az általuk álmodott uj cseh állam alakulásának. A cseh politika: törekvésnek körülményeit és eshetőségeit ezen a helyen most nem akarjuk taglalni, nem is politikai oldalról akarjuk itt számbavenni, csali utalni akarunk rá, hogy Csehországban a német gyűlölet mellett él a magvargyülölet is, amelynek megállapítása elől nem térhetünk ki. bárhogy bizonyítsuk is ennek a felfogásnak és érzésnek badar és bűnös voltát. A cseh-bontó csákány pedig északnyugoti szorosaink szikla- határát döngeti. Azokon a szorosokon át találja meg ulját a rokon tót néphez, ameUet már nemcsak jelszavakkal izgat ellenünk, hanem kulturális és gazdasági eszközökkél térit el tőlünk es lázit csendben, de folyton nagyobb körben ellenünk. A három oldalról reánk verődő szláv hullám legnagyobb támasztékát pedig az óriási orosz birodalomban és orosz népben bírja. Az orosz birodalom a fókusza a pánszláv törekvésnek, amely Európa egész keleti felén egy uj szláv és orthodox nagy birodalmat akar teremteni. Hiába hivatkozunk a lengyelek példájára, akiknek szlávsága nem mentség az oroszok beolvasztó nyomása ellen. A délszláv népek terjeszkedésük megvalósításában ma még nem félnek az orosz elnyomástól, csak proteklorságát érzik és protekcióját fel is használják, hogy minden mást kiszorítsanak az általuk kijelölt területről, aki terjeszkedésüknek útjába áll. Ez a más pedig elsősorban mi vagyunk. Egy szöglet van még az Al-Dunán, amely szintúgy el van szigetelve a szláv áradattól, mint mi: Románia. De a románok, akiknek már szűk a Havasalja, Erdélyből és a Tiszamellékről akarnak kiszorítani bennünket. Józanabb politikusaik belátják mar, hogy a szláv gyűrű őket is összefogja Toppantani s amig ma önálló állami létnek örvendenek, a pánszlávizmus uralomrajutása esetén ellenállhatatlanul be kellene olvadniok a szlávságba, ami annál könnyebben megtörténhetnék, mert az erdélyiek egy töredékét leszámítva, orthodox hitüek ők is, tehát az orthodoxia könnyű prédájául álhatnak. De a nép zöme, az izgatok és kalandos politikusok ámításától megmaszlagosilva, nem ér föl ennek belátásáig, csak úgy, mint fájdalom, nálunk sem ismerik és értik nehéz nemzetközi helyzetünket s ennek folyományait nemcsak a népversenymü s suite-jei zenekarral nagy népszerűségre tettek szert, a legkiválóbb hegedűművészek műsorán szerepelnek.

A magyar zene ismertetéséhez külföldön csárdajeleneteivel nagy mértékben járult hozzá, 13 magyar csárda jelenete szintén sokszor játszott müsordarabjai a hegedű-virtuózoknak és igy a magyar népdalt külföldön szintén úgy népszerűsítik, mint a Liszt rapszódiák.

Mint operaszerzőnek első müve „ Alienor“ (1891), melynek szövegét az ó francia Merline mondából. Haraucort Edmond francia költő irta, második a „Cremonai hegedűs“, szövege Coppéetől, mely 1894 ben Budapesten színre kerülvén azóta ott (1905 nyaráig) 72-szer adták és Európában és Amerikában mintegy 60 színpadon került előadásra, harmadik „A falu rossza“ (1896) a Tóth Ede hires népszínművének Váradi Antaltól átdolgozott szövegére, mely az első nagyszabású kísérlet volt a magyar népzenének egy egész estét betöltő operában való alkalmazására s előadták Wienben és Arlinben is ; negyedik „A moharózsa“, Ouida , gy pár kis facipő“ (Two little wooden cüoes“) cimű elbeszélése nyomán (Ruttkai j György által iit szövegre 1903); az ötödik J „Lavotta szerelme“, szövegét Bercik Árpád és Farkas Imre Írták, hatodik a „Szerelmi éj“, mely a jövő évben kerül bemutatóra, s teljesen kész három felvonásos dalmű. Összes zenemüveinek opus-száma ma már jóval meghaladja a százat.

beliek, hanem azok sem, akiknek a népei felvilágositaniok kellene, még pedig vagy elvakultságból, vagy ami már vétekszámba megy a nemzet érdekei ellen, egyéni hiúságból vagy önző dicsvágyból. íme, tehát az a támaszunk is, amelyre természetszerűleg számítanunk kellene, mihelyt létünk és nemzetiségünk megvédéséről van szó, nem hogy támasztékot nyújtana, hanem reánk zuhan, hogy többet segítsen agyonütni közülünk. Bizonyos, hogy a katasztrófa bekövetkezése után a románok belátnák gyászos tévedésüket, mint belátták annak idején a feledékeny horvátok józanabbjai is a rájuk épp úgy leszakadt abszolutizmus után, de ez gyenge vigasztalás voina nekünk, ha már elvesztettük önállóságunkat, önálló kultúránk védöfegyverét.

Megdöbbenve kell látnunk, hogy ezt a veszedelmet a nemzetnek nagy rétegei ma nem érzik. Oly közönbösen és fásultan nézik a délszlávság győzelmét, mintha csak holmi izgága szomszédok verekedéséről lenne szó. Nem ejti gondolkozóba a csehek sok üdvözlete, reichsralhi felszólalása, kiterjedt segélyakciója, pénzgyüjtése, amivel minddel nem emberbaráti célt akarnak teljesíteni, hanem rokonpolitikai irányzat mellett tüntetni.

Ha valaha, most kellene magunkba szál- lanunk és megfontolnunk, beismernünk, hogy magunkba véve kicsinyek és gyöngék vagyunk. Ez nem kishitűség, hanem a helyes számítás parancsolata. Erőnk van, de kisebb, mint elbizakodottságunk és gőgünk, amely valaha, amikor szerteszét voltak szórva nemcsak a nemzetiségek, temem a feudális országegységek is, arathatott ugyan győzelmeket, de tartós diadalt akkor sem. Mi védekezésre vagyunk szorítva, mint az északi sikföld lakója a tengerrel szemben. Nem hányhatunk fittyet a körülöttünk zajló néptengernek, hanem gátakat kell emelnünk, ezeket a gálokat fenntartanunk, erősítenünk, őriznünk és csak a gátokon belül munkálhatjuk a magunk földjét, hogy anyagi és szellemi gyümölcseinkkel azután békés vizeken át mi is épségben és sikeresen kivonulhassunk a világ piacára.

Ezelőtt nyolcvan évvel br. Wesselényi Miklós rázta fel a nemzet nyugalmát Szózatával (Szózat a szláv és magyar nemzetiség ügyében) 1823-ban, amelyben az Oroszország felől szított pánszláv veszedelemre figyelmeztette Magyarországot. Szavainak igazságát már megerősítették az 1848 iki eseipények. Pedig a pánszlávizmusnak aránylag kis jelentőségű kitörései voltak a szerb lázadás, meg a horvát támadás is, de különösen a Hurbán- féle lázadás, amely akkor a tótságnak csak csekély töredékét tudta megmozgatni.

Egészen másképen állunk azonban a pánszlávizmus veszedelmével ma. Ma van három önálló szláv királyság a Balkánon. A horvátok nemzetiségileg és gazdaságilag éppen a mi segítségünkkel, randkivül megerősödtek. A monarchia szlávjai két millió uj és elég nyugtalan szláv elemmel szaporodtak Bosznia annektálása következtében; holott 1848-ban Bosznia még Törökország volt. Csehország még inkább fejlődött etnikailag is, gazdaságilag is; uj területeket akar hódítani, miután a félig cseh központokat majd egy szálig elcsehesitette; még Wienben, az osztrák németség hatalmas várában is kénytelenek a cseháramlat ellen védő gátakat emelni. S ha túlzottnak mondják Wien aggodalmát, azt felelhetjük rá, hogy jobb a túlzott félelem, amely a veszedelem fölismerésére mutat, mint az a bűnös közönbösség és érzéketlenség, amellyel Magyarországon a szláv terjeszkedést nézik. Ebben a közönbösségben egyaránt benn van a tudatlanság, az elbizakodás és a cselekvésre való renyheség. Nincs okunk gondatlan optimizmussal nézni a jövő elé, hanem gondoskodnunk kell arról, hogy a magyar nemzet fennállásának kultúrái biztosítékait megerősítsük. Ezekre a nagy feladatokra és ne a ka- kasviad; !os személyi veszekedésekre fordítsuk tekintetűiket; mert körüskörül lesnek reánk, amig nagy birkózásban veszekszünk azon, hogy ki legyen a legény a csárdában, gust vetnek lábunk elé s ott maradhatunk valamennyié a homokon.

A ni var népet erkölcsileg és anyagilag egyarán meg kell menteni s megerősíteni, hogy a maga természetes szaporodásából és anyagi gyarapodása mellett értelmi felsőségé-