Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-31 / 5. szám
» «r is világosan kimutatja, hogy a 20 nem tudom hány év előtt megállapított 3 írtból (még akkor korona sem volt) az adósságot vagy annak csak kamatait is törleszteni, az épületet fenntartani, a lapok, folyóiratok előfizetési dijait s egyéb folyó költségeket fedezni abszolút lehetetlenség. Ambiciózus, tetterős elnökre van szüksége a Póknak. De azután adjuk is kezébe az eszközöket, hogy munkavágyának érvényt szerezhessen. A Pók olyan régi, életerős alkotása a nagykárolyi polgárságnak, melyet újra virágzóvá tenni, uj vérrel felfrissíteni, uj életerővel ellátni komoly kötél: -sége a város minden polgárának. igödése szégyen, elmúlása fájdalmas g/ász volna. Tegyünk róla, hogy a régi életerő-1 ben s még újabbal gyarapodva hirdesse továbbat tagjainak értelmességét, odaadását, igaz magyarságát ! A munkásbiztositási járulék. A munkásbiztositási járulék felemelése rendkívül terhes a kisiparosra nézve, miért is j az „Ipartestületek Országos Szövetsége“ kéz-1 deményezésére a helybeli iparteslület elöljáró- ! sága is ebben az ügyben felterjesztést intézett I a kereskedelemügyi miniszterhez és. egyúttal felkérte választókerületünk országgyűlési képviselőjét kérelmének támogatása iránt. A felterjesztést és a képviselőhöz intézett kérelmet a következőkben közöljük: Nagyméltóságu Miniszter Ur! Több Ízben volt alkalmunk Nagyméltóságod hivatalbeli elődeinek színe elé járulni azzal a j tiszteletteljes kéréssel, hogy az 1907. évi XIX. törvénycikkbe iktatott munkásbiztositási törvény novelláris módosítására nézve a törvényhozáshoz a magyar iparosság sérelmeit orvosló ja- i vaslatot benyújtani méltóztassanak. Legyen szabad ezúttal e tárgyban már be- ! nyújtott felterjesztéseinkre hivatkozni és Nagyáll, hogy akik őt a nevezett kedvenc ételeivel jól tartják: azokkal jót tesz, de főleg jövendői nekik. Néha sárkányon szokott nyargalni s ilyenkor óriási pusztulás követi nyomait, mert rettenetes orkánt, szélvészt idéz elő. A nyári viharok sokszor az ő rovására iratnak. Sok mese kering a nép ajkán a földbe el-1 ásott kincsekről s ezek után való kutatási módokról. A nép nagyon sok olyan helyet tud, ahol j óriási kincsek hevernek a földben elásva. Ezen kincsekhez azonban nehéz hozzájutni, mert azokat a volt tulajdonosnak lelke őrzi. A titkos kincsek helyét leginkább néha éjjel fellob-; bánó tűz jelzi. A nép azt mondja, hogy szárad '■ a pénz. Aki a kincsekhez hozzá ' akar jutni, | annak különféle bűbájos imákat és szertartásokat kell végezni. így meg lehet találni, a földben lévő arany- és ezüst ereket is. (Kár, hogy bányászati akadémián ezeket nem adják elő.) A babonás képzelet a kincseket leginkább a hegyes, sziklás helyeken kereste. Láttam egy tót Írást, nagyon régi — több, mint 100 éves volt — az részletesen elsorolta a kincsek helyeit, melyeket azon a vidéken garázdálkodó zsi- ványok rejtettek el. Ez irat szerint a pozsony-1 megyei Ottóvölgy község régi üveghutájához vezető utón van egy üreg, melyben egy áthidalt patak van, ha az ember átmegy a hídon, 12 öreg urra bukkan, kik egy asztal körül ülnek és égő gyertya van van előttük. A belépő kincskeresőtől azt kérdik: mit akar ? erre a kincskutatónak azt kell felelni: ,Isten áldását kívánom magamnak, másoknak és a tisztitó helyen szenvedő lelkeken akarok segíteni“. Ekkor a kincskereső akármennyi kincset vihet magával. Az irat előirja, hogy a lelt pénzből a szegények gyámolitandók, mivel ellenkező esetben a kincskereső nem fog egy évnél tovább élni. (Vége következik.) NAGYKÁROLY E S VIDÉKE méltóságod jóindulatú figyelmét az idetartozó törvényhozási teendőknek egyik halaszthatatlan részletére irányítani. A törvény 25. §-a az 5-nél kevesebb munkással dolgozó iparosok járulékát 5 éven keresztül 2 százalékra korlátozza. A kivételes elbánás e szerint a folyó esztendő közepén véget érne. Ezért kérjük ezúttal sürgősen Nagyméltóságod bölcs intézkedését arra nézve, hogy ez a korlátozás időbeli megkötés nélkül, illetve addig tartassék érvényben, a inig a inunkás- bizlositás rendszere gyökeres reformjának során a kisiparnak idetartozó jogosult kívánságai figyelembe vehetők lesznek. Minthogy pedig a törvény rendelkezése csak törvénynyel hosszabbítható meg, az a tisztelet- teljes kérésünk, hogy a 25. §. érvényének meghosszabbításáról szóló javaslatot a törvényhozás elé olyan időben beterjeszteni méltóztassék, hogy az már 1912. julius 1-én hatályba léphessen. Kérésünk indokolására a következőket bátorkodunk felhozni: Az ipari közterheknek azt az emelkedését, amelyet az ipari munkásoknak az 1907. évi XIX. t.-cikkben szabályozott betegbiztosítása hozott, elsősorban a kisiparos érzi. Csak hiú látszat a törvénynek az a rendelkezése, hogy a költségek felét a munkás, felét pedig az iparos fizeti. A munkásfizette felerészt a munkás legott áthárítja az iparosra béremelés alakjában. Igaz, az iparos ezt az áthárított felerészt viszont az eladási árak emelésével a fogyasztóra igyekszik áthárítani. Ez az áthárítás szabály, amely kevés kivételt ismer. Eltérések jórészt csak az áthárítás alakjában, kisebb vagy nagyobb nehézségeiben lesznek. A gyárosnak van e részben a legkönnyebb helyzete, mert a közvetítő kereskedővel áll összeköttetésben. Nehezebb a helyzete a kisiparosnak. Tőke nélkül dolgozik, vevője is kisember, aki konzervatív és aki maga a fogyasztó és minden fillérrel' számítva, nagyon könnyen tér át a boltban kapható olcsóbb, de rosszabb készáru vásárlására. Az ipari közterheknek emelkedése tehát elsősorban a kisiparom versenyképességét szállítja le. Ezt méltányolta a törvényhozás, amikor kimondotta, hogy a törvény első öt évében a kisiparosok munkásbiztositási terhe nem lehet több 2 százaléknál és ez lebegett az állami munkásbiztositási hivatal szeme előtt, amikor a kivetési kulcs burkolt felemelésekor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kisiparosok munkásbiztositási terhe semmiféle formában sem emelhető. Ez a kivételes elbánás, amely miatt a nagyiparosok körében pozitive helytálló okok által támogatott mozgalom indult meg, a törvénynek egy nagy és következményeiben igen súlyos hibáját orvosolta eddig igen-igen kicsiny részében. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a kisiparosokat 1912. évi junius 1-ig megillető 2 százalékosjárulékkedvezmény minden körülmények közt megmaradjon. De nemcsak a teherviselés és a teherbírás szempontjából jogosult ez a kívánság. Azok az intenciók t. L, amelyek a törvényhozást az 1907. XIX. t.-c. törvénybeiktatása ügyében vezették, minden irányban helytállóan alkalmazandók a kisiparososztályra is. Az egész törvény gazdaságilag gyengébbek .védelmére készült, de a kisiparost, akit csak a forma választ el a munkásoktól, nem tekinti gazdaságilag gyengébbnek. De főleg ott hibázza el, hogy nem veszi be a védelem sáncaiba. Elhibázza ott, hogy nem tesz kivételt vele, amikor a gyengébbek védelme érdekében áldozatokra képes társadalmi osztályokat kell felvonultatni, sőt ellenkezőleg, épp úgy bevonja a terhek viselésébe a kisiparosságot, mint a gyáripart. A törvény egész rendszere hibás és félszeg. Alapelve az, hogy a 2400 koronánál kevesebb évi keresetű ipari alkalmazottak tartoznak a kötelező betegbiztosítás alá. A törvényhozás ezzel azt mondotta ki, hogy csak azok a szegény emberek és családjaik vannak rászorulva az ingyenes gyógykezelésre, táppénz és temetkezési segítségre, akik szolgálati viszonyban állanak. A törvény ezzel a lakosság legszélesebb rétegeit átfogó humanitárius és társadalmi in- ' tézmény alapjává avatott tehát egy üres és í igen ingatag jogi formát, amely az intézmény céljával semmi szerves összefüggésben nem áll. Ennek kiáltó igazsága rögtön szembeötlik, ha két egészen közönséges, átlagos esetet idézünk magunk elé. A jórészt állandó keresetű, jobb gyári munkás, akinek évi keresete alig marad 2400 koronán alul, élvezi az 1907. XIX. t.-c, áldásait és a dijak felét a munkaadója szállítja be. A szegény, vergődő vidéki mester, — hisz ez . dja a magyar kisiparosság zömét — akinek egészen bizonytalan évi keresete alig több 1000—1500 koronánál, a törvény szer nt nincsen ezekre u jótéteményekre ráutalva, sőt ellenkezőleg, ha munkása van, annak biztosítási diját is be kell szállítania, felerészben a magáéból. Ha semmi sem bizonyítaná a rendszerbeli hibának ezt a véres kegyetlenségét, argumentumnak éppen elég kémény az. hogy a kisiparosokra kivetett biztosítási dijaknak nagy része behajthatatlan. Az első kapavágás, amely a megszületés pillanatában reformra szoruló törvényen esni fog, a 2. §-nak fog szólani. Az 1907. XIX. t.-c.-bői csak akkor lesz szociális alkotás, ha igazi társadalmi szükségességeket fog alapul venni és nem olyan jogi fogalmakat, amelyek nem lehetnek irányadók a „gyengébb fél“ ! gyengeségének megítélésénél. És ha a hiba megismerésének erről az j alapjáról nézzük a 2 százalékos maximális kis- i ipari kulcs körül folyó harcot, akkor csak az lehet az Ítélet, hogy a kivételes elbánás jogos, helyes, csak éppen nem elegendő, mindenek- felett azonban érvényben tartandó mindaddig, amig a kisiparos egész társadalmi osztályának ; mi..den igazolt óhajtása végig az egész vonalon meghallgatásra talál. Kiváló tisztelettel: Budapest, 1911. december 28. Sziklai Zsigmond Thék Endre alelnök. elnök. Dr. Dóczi Sámuel titkár. Mélyen Tisztelt Képviselő Ur! A magyar kisiparosság egyetemes országos képviselete múlt héten újból felterjesztést intézett a kereskedelemügyi miniszter ur önagy- méltóságához annak erdekeben, hogy a munkásbiztositási járulók 2°/0 os kisipari maximuma továbbra is érvényben tartassék. Ezt a kérvényt azzal a tiszteletteljes kéréssel van szerencsénk idecsatolva átnyújtani, hogy bennünket törekvéseinkben támogatni és vagy a kereskedelmi miniszter urnái, vagy pedig a képviselőházban való felszólalásával odahatni méltóztassék, hogy a törvényhozás a súlyos teherrel ránk nehezedő munkásbiztosi- tásnak ezt az egyetlen kivételes könnyítését továbbra is érvényben tartsa és a kisipari járulék terhét egy újabb törvénnyel ismét legfeljebb 2°/0-ban szabja meg. Kelt Nagykárolyban, 1912. január 15. Hálás nagyrabecsüléssel Járay József Marián Ferenc ipartestületi jegyző. ipartestületi elnök. Színház. — Január 23-ától 30-ikáig — (ifj.) A drámai személyzet elejét már az első színházi héten volt alkalmunk megismerni. E héten mutatkozott be a második colonpe, mely ha az első mellett van is, de mindjárt utána bátran megállhat. Spóner, Sárváry, Er- nyei és Stella közreműködésével talán még egy pár könnyebb Molieret is bátran megkockáztathatna Neményi direktor. Az erkölcsi siker mellett, az utolsó napok tanúsága szerint, most, amikor közönségünk már „beszokott“ a színházba, a pénzbeli deficittől sem kellene tartania. Élénk vita folyik mostanában akörül, hogy az előadások fél 8 órai kezdete megfelel-e a kényelmi szempontoknak. Részünkről az előadások megkezdési idejének minden eltolása ellen határozott vétóval tiltakozunk. A divatos hosszú operetteknek, hozzászámítva az ismétléseket és a még most is kivárhatlanul hosszú szüneteket igy is akárhányszor fél éjfél vet véget. Már pedig, ha körültekintünk színházunk
