Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-18 / 38. szám
XXIX. évfolyam. Nagykároly, 1912. szeptember 18. 38. szám. Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre .................................8-— Fél évre......................................41— Negyedévre.............................2•— Egyes szám...........................—-20 Ta nítóknak egész évre . . 6'— kor. Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Fömunkatárs : Rédei Károly. ifj. Somossy Miklós. Laptulajdonos és kiadó: a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 üli. Kéziratok nem adatnak vissza. A nyilvánosság joga. A politikai intézmények ép úgy átalakulnak a kor szelleme szerint, mint minden más emberi intézmény. A vezérlő eszmék és kormányprogrammok szellemében uj tartalmat nyernek a formák, sőt lomtárba kerülnek a régi szabályok is, hogy újaknak adjanak helyet. Még ha nagy nemzeti eredményekről van szó, még akkor sincs e szabály alól kivétel. A XVII. század szabadságharcai mind olyan békekötéssel végződtek, melyek biztosították Magyarországon az alkotmányos és a lelkiismereti szabadságot és minden újabb háború, minden újabb békekötés után csak rosszabb lett a helyzet mindkét tekintetben. Mert az elnyomó erő hatalmasabb volt, mint a nemzet ereje. Az a szerencsétlen tévedés, vagy mondjuk inkább : a tévedések egész sorozata, hogy a Habsburg-dinasztia nem tudta megérteni a magyar nemzetet, olyan ellentétet támasztott a nemzet és az uralkodóház között, hogy ennek következményeit sajnosán érezzük még napjainkban is. Az a helyzet, mely sorsunkat katonai, külügyi, sőt sok tekintetben pénzügyi és közgazdasági kérdésekben is alárendeli Ausztriának, folytonos sérelme maradt nemzetünknek és a béke csak látszólag volt. Nem is béke, hanem egyik vagy másik fél kifáradásából támadt fegyver- szünet. Az utolsó nagy kísérlet arra, hogy ezen a téren a nemzet kívánságai teljesüljenek, akkor történt, mikor a koalíció került be nagy többséggel a parlamentbe. A kísérlet nem sikerült és a nemzet, mint ilyen megerőltetések után rendesen lenni szokott, a fáradság közönyébe sülyedt és ebben a közönyösségben éli most is napjait. A mostani kormány ezt a békességet arra használta fel, hogy megszilárdítsa azokat az intézményeket, melyek a hatalmat megszilárdítják a politikai átalakulások eshetőségeivel szemben. Sőt még azokat az utakat is szabályozza, melyeken át a tömegből a hatalomra veszedelmes áramlatok kitörhetnek. Ezért került sorra a nyilvánosság jogának megrendszabály ozása is. Szinte mindennap olvasunk betiltott népgyülé- sekről, melyeket egy vagy más olyan okon tiltottak be, amikről eddig nem hallottunk, vagy legalább azoknak eddig nem tekintettek. A szabad véleménynyilvánítás e korlátozása a hatalom érdekében történik és föltehetjük-e a jóhiszeműséget a hatalom részéről, hogy azt hiszi, hogy ezek az intézkedések a nemzet javára szolgálnak, mert megakadályozzák az izgága elemeket abban, hogy folytonos izgatottságban tartsák a közvéleményt? Most a sajtóra került a sor. Európai színvonalon álló, pompásan kifejlődött hírlapirodalmunk hatalmas segítsége az utcai elárusitás. Különösen az olcsó estilapok kerülnek igy százezer számra a közönség közé és ezáltal milliók gondolkozását irányítják. De az is tudvalevő dolog, hogy ezzel az elárusitással főleg gyermekek foglalkoznak, mert az a filléres jövedelem épen gyereknek való kenyérkereset. A fővárosban sok száz fiú visz haza tisztességes kenyeret ezen a réven. Délig az iskolában ül, este kenyeret keres. Sőt még alkonyat előtt haza is mehet, mert egy kis ügyességgel túlad újságain. Az uj rendelet szerint 18 éven alul tilos ez a kenyérkereset. Ez súlyos dolog és a fővárosnak sok száz családját érzékenyen fogja sújtani. Elesnek egy tisztességes mellékkeresettől most, amikor egyre nö a drágaság és nemsokára jön a hideg idő. De ettől eltekintve ez a jövedelem nem is való felnőtt embernek. Az a fut- kározás, kinálgatás, egy-két fillérért való hajsza igazán csak züllött, teljesen letört embereket csábit erre a pályára. TÁRCZA.-►355-*TJtravaló Gyöngyikének. Nagy esemény történt minálunk: Az iskolába ment leányunk. Napok, nem, is, már hetek óta A készülődés volt a gondja S szelíd színekkel álomangyal Hímezte át, miket szőtt nappal. Két csillogó szemét ma reggel Alighogy felpislogta kedvvel: Aliként tüzbol pattan a szikra, Gyorsan a hálós ágya nyitva. Midőn elém tasakkal állott, Megcsókoltam a kis virágot. A csók után úgy elfogódtam, Hogy a sok mondanivalómban Biz’ az örömtől bennrekedtem S csókoltuk egymást mindaketten. Aliért több szó, ha a szív érez ? Isten veled! — tudom, elég ez. Károlyi Tóth Lajos.-*■ halálbüntetésről. Ismeretes, hogy csak a napokban Wienben ülésezett „Deutscher Juristentag“ a halálbüntetés megtartása mellett nyilatkozott, igen tekintélyes volt azonban azoknak a jogászoknak száma is, akik az eltörlése mellett foglatak állást. Mindenesetre oly probléma ez, amely mindig foglalkoztatni fogja a jogi elméket, amennyiben egy rendkívül fontos kérdés s igazán nem tudni teljes bizonyossággal, hogy mi a helyes ! Életünket és létünket a Mindenhatónak köszönhetjük, az erkölcsi felfogás .tehát amellett volna, hogy ö veheti is el azt tőlünk, sem I az egyes egyén, sem társadalom vagy az állam j nem rendelkezhetik ezen legszentebb javunkkal. Az is igen nyomós érv, hogy gyakran előfordult már, hogy valakit tévedésből, hamis ! bizonyítékok alapján Ítéltek halálra s ezért inkább meg kell kegyelmezni száz gonosztevőnek, mint egy ártatlant tévedésből halálra Ítélni, hisz ezt nem lehet többé kireparálni és igazán milyen irtózatos dolog ez nemcsak magára a halálraítéltre, hanem a hátramaradottjaira is. Tagadhatatlan, hogy vannak gonosz büntettek, amik nem is egyszeres, de többszörös halált is megérdemelnek, de azért emberi gyarlóságunk | miatt kérdéses, hogy a halálbüntetést mindig igazságosan alkalmazzuk-e. Mert hát iszonyatos, ! rettenetes dolog a halál még akkor is, ha mint az élet természetes befejezője, a Gondviselés rendeléséből következik be, hát még mily irtó— j zatos, ha az élet fonalát nem az isteni végzet, hanem az emberi igazságszolgáltatás rendelése metszi ketté. Van-e joga tehát embernek, ha mindjárt a bírói tisztséggel van is felruházva,
