Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-24 / 4. szám
-1 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ tényi gazda Serény László ás ifj. Burján Mihály követte el. Mikor a hamisítók megtudták, hogy vizsgálat folyik ellenük, a felvett pénzt visszaküldték a banknak. Az eljárást azért a csendőrség folytatja ellenük. Állítólag a tettesek beismerték, hogy több bankot is megcsaltak és hogy több társuk van. Engedély nélküli hullaszállitás miatt jelentette fel a hatóság Asztalos Juliánná Honvéd-utca 1. szám alatt szolgáló cselédleányt, ki két és fél hónapos kis gyermeke hulláját — mert nem akarván városunkban ei- temettetni — ölbe vette és azt gyalog Gencsre vitte s ott el is temettette. Máriavöldyi VÍZ kristláytísztá, kellemes Színigazgató választás Szatmáron. A nagy érdeklődéssel kisért és várt színigazgató választás megtörtént Szatmáron folyó hó 17-én, szerdán. A szinügyi bizottság pár szótöbbséggel újból Heves Bélát választotta meg. Ezzel azonban — mint a szatmári lapok Írják — nincs még végleg elintézve a nagy agitációval lefolyt választás. Nagy pártja volt ugyanis Krémet’Sándornak is,mely pártaközgyülésen Krémer mellett foglalt állást s miután e párt ott határozott többségben van, éppen nem kizárt dolog, hogy Heves csak elveszti Szatmári. Gyönyörűséges állapotok a nagybányai városi börtönben. Purci Illés nevű napszámost kardcsapásoktól származott rettenetes sebekkel szállítóiták be a városi börtönből a városi kórházba. A szerencsétlen ember — ha életben marad is — örökre nyomorék lesz. A vizsgálatot megindították, hogy ki követhette el ez állatias kegyetlenséget. Csőd. A szatmári kir. törvényszék tílurn Jakab és Blum Ármin nagykárolyi kereskedők ellen a csődöt megnyitotta. Csődbiztosul mindkét csödügyben Riedl Gyula kir. törvényszéki albiró, tömeggondnokul dr. Antal István, helyetteséül dr. Josits Miklós nagykárolyi ügyvédek neveztettek ki. A követelések bejelentésere bezárólag 1912. évi március 2-ik napja lett kitűzve. Választás. A „Luther-Társaság“ folyó hó 17-én Budapesten tartott gyűlése az irodalmi szakbizottság egyik osztályának előadójává Rédei Károly nagykárolyi ág. ev. lelkészt választotta. Hirtelen halál. Özv. Csepei Ferencné gencsi lakos pénteken reggel rosszul lett. Szekerén be akarták szállítani a helybeli közkórházba, azonban útközben meghalt. Ne nősüljön a csendőr! A honvédelmi miniszter elrendelte, hogyT a csendőrségnek csak húsz százaléka kaphat nösülési engedélyt, tehát öt ember közül csak egy háza- sodhatik. Miért ? Csak azért, mert az országban az őrsök rendes körülmények között öt főből állanak. Ha az öt közül egynél többen nősülnek, akkor az államnak külön járulékot kellene a családos csendőröknek adni, hogy magukat fenntarthassák. A magyar állam pedig e célra nem akar áldozni. A magyar állam csak áldozatokat kíván a csendőröktől, de megtiltja tőlük a családalapítást s örökös legényéletre kárhoztatja a családi boldogságra vágyó csendőröket. Nem jut néhány ezer korona családi járulékra, de milliókat dobnak bele a katonai bálvány falánk szájába. Tolvaj suszterinas. Érendréden, a Ka- szovits Jakab szatócsüzletét a napokban valaki feltörte. A betörő az ablakon át hatolt be az üzletbe és a kiszolgáló állvány párkányáról több pár férfiharisnyát, keztyüt és egy tarisznya aszalt szilváit ellopott. A pénzhez is hozzá akart nyúlni, de a fiókot nem tudta kinyitni. A szatócs feljelentette az esetet a csendőrségen, mire a vizsgálatot megindították. Ennek folyamán -aztán megállapította a csendörseg, hogy Márta György erendrédi suszterinas tört be Kaszovits üzletebe és a felsorolt tárgyakat ő lopta el. A holmik egy részét meg is találták nála. Az eljárást megindították a tolvaj inas,.ellen. Ötvenezer biblia. X. Pius pápa aTripo- liszban harcoló olasz katonáknak 50,000 bibliát küldött ajándékba. Árvaház Debrecenben. A magyar államvasutak szövetsége telket és építési segélyt kér Debrecen városától egy nagyszabású árvaház létesítése céljából. Jóváhagyott szabályrendelet. A belügyminiszter vármegyénknek a közegészség- ügyi szolgálat szervezetéről alkotott szabály- rendeletét jóváhagyta. Szerb hús Debrecenben. Debrecen város tanácsa még a múlt év nyatán elhatározta, hogy Szerbiából hozat nagyobb mennyiségű marhahúst és azt hatósági mészárszékben fogja árusittatni. A város már a miniszteri engedélyt is megkapta és szerződést kötött egy belgrádi nagy huskivileli társasággal a husszállitásra nézve. A részvénytársaság most arról értesíti a várost, hogy a husszállitást megkezdheti. A városi tanács két megbízottját leküldte Belgrádba, hogy a szállítás me.kezdésénél jelen legyenek. — Az elsöosztályu szerbiai hús kilónként 16—24 fillérrel lesz olcsóbb az eddigi húsáraknál. Máriavöloyi VÍZ természetes égvényes — savanyuviz a legolcsóbb A szerelem hatalma. Szatnosszeg község egyik jómódú gazdájának szép leánya romantikus szerelemre gerjedt egy teknővájó cigánylegény iránt, akit a falu legcsunyább emberének ismernek, mert összetört alakú, himlőhelyes arcú ember. A leány éjjel elszökött a cigánylegénnyel a szülői háztól és a cigánysátorba menekült szive választottjához. Másnap reggel a legényt véletlen folytán csendőrök keresték, kit régebbi bűne miatt 4 hónapi börtönre Ítélt a tői vényszék. Most Szálkára a fogházba kellett mennie. A 16 éves leány azonban ott maradt uj rokonai, a cigányok között és sem fenyegetéssel, sem csalogatással nem lehet arra bírni, hogy visszatérjen a szülői házba. Táncmulatság. A nagykárolyi református „Csizmadia Társulat“ a „Nagykárolyi Protestáns Társaskör“ házépítése javara jótékonycélu táncvigalmat rendez február hó 3-án, 8 órai kezdettel a gróf Károlyi György-téri árucsarnok emeleti nagytermében. Felülfizetéseket a jótékony célra hálás köszönettel fogad és nyugtáz a rendezőség. A ki gyomrát és emésztését elhanyagolja, százféle betegségnek teszi ki magát. Azért minden embernek önmaga iránt való legelső kötelessége, hogy a legkisebb gyomorrontásnál vagy jelentkező bélmüködési zavaroknál, ezeknek rendbehozataláról gondoskodjék. Ennek egyetlen célravezető módja, ha megbízható hashajtószer utján az emésztőcsatorna alapos kitisztításáról gondoskodunk. Báró dr. Korányi Frigyes, fővárosi egyetemi tanár, az országos igazsági orvostanács elnöke, igazolja, hogy „a természetes Ferencz József-ke-; serüviznek már kis mennyiségben véve is rövid idő alatt minden kellemetlen melléktünet nélkül biztos hatása van.“ Óriási előnye, hogy enyhe ize miatt a valódi Ferencz József-ke- serüvizet kényes Ízlésű nők és gyermekek, valamint gyönge gyomru öreg emberek is; szívesen megisszák. Olyan helyekre, ahol nem kapható, a Ferencz .József-keserüviz szétküldési igazgatósága Budapestről közvetlenül szállít. A nagyzsidóház üzlet és lakáshelyiségeit az elöljáróság e hó 28-ún fogja nyilvános árlejtés utján bérbeadói, amire felhívjuk az érdeklődők figyelmet. Máriaviiínvi VÍ7 főraktára Kerekes Ödönnél —Kaufmann Jakab fia uraknál Elitéit oigényok. Műit hét csütörtökjén Qgy mátészalkai cigánykaraván felett ítélkezett a kir. törvényszék. A cigá'»y^ c, névszerint Horváth József, Adám Lajos, Horváth Mari, Andrási Eszter, Matolcsi József és Varga Erzsébet sármunkások azzal voltak vádolva, hogy a múlt év őszén Bédi Mihály mátészalkai gazgát, aki részeg állapotbtn közzéjük került, felholLra verték, azután otthagyták. A kir. törvényszék a férfiakat 3—3 havi, az asszonyokat 1 — 1 havi fogházra Ítélte. Zinner István étterme Nagykároly, Nagypiac. Kitűnő ételek és italok. Jutányos árak. Pontos kiszolgálás. Friss villásreggeli. Abonoma. Uj modern hentes üzlet. Végh Gyula Debrecen, Hunyadi-utca 12. sz. alatt egy teljesen modern benles-üzletet rendezett be. Saját hizlaldájában nevelt hízókat vág le, ami teljes garantiát nyújt arra, hogy egészséges, tiszta zsirtermékek és húsipari cikkek kerülnek forgalom alá. Különösen előnyös az üzlet fekvése vidékieknek, mivel a vasút mellett van. Megrendeléseket a legelőnyösebben eszközöl. Vasutasok és postásoknak árkedvezmény. ,_2 Öngyilkosság. Bakos József kocsordi gazda nem volt megelégedve sorsával s többször hangozlatta, hogy megöli magát. Ezt a fenyegetését be is váltotta s az elmúlt napokban, mikor a felesege az istállóban a teheneket fejte, felment a padlásra s egy gerendára felakasztotta magát. Mire észrevették, már meghalt. Egyház-iskola. Polgári iskolai gondnoksági gyűlés. A nagykárolyi m. kir. polgári iskolai gondnokság folyó hó 23-án d. u. 6 órakor a polgári leányiskola tanári szobájában gyűlést tartott N. Szabó Antal elnökletével. A gondnokság Lonkayné Balogh Margit tanárnő hat heti szabadság megadás iránti kérvényét pártoiólag terjeszti fel a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. — Örömmel vette tudomásul azon jelentést, hogy úgy a fiú-, mint a leányiskola számadását a pénzügyigazgatóság mellé beosztott számvevőszék teljesen rendbenlevőnek találta s a miniszteri kiküldött a felette pontos vezetés felett örömének s teljes elismerésének jegyzőkönyvileg is kifejezést adott. — Helyesléssel vette tudomásul a gondnokság a miniszter azon intézkedését is, hogy a polgári leányiskolánál egy második szolgai állás szervezésére 700 korona évi segélyt engedélyezett és folyósított. Ezenkívül még néhány kisebb jelentőségű ügyet intézett el, illetve vett tudomásul a gondnoksági gyűlés. Az angol király udvari szállítója. Speciálitás: Őfelsége az angol király „Kingdom-Blend“ Five o’clock teája. A welsi herceg udvari szállítója, AZ „U. K.“ TEA rendkívül kiadó és kiváló aromáju. Főraktár Nagykárolyban: Jacobovics József úri-, nöidivat, játék- és müiparáru üzletében. Telefon 74. sz. Sg“‘és'orosz sár- és hócipők, szőrcsizmák Terinos-palackok nagyválasztékban kaphatók.