Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-24 / 4. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE milton, Búr Áron, Decatur) párviadal ut- jáni elvesztése „nem áll arányban a becsület torzképének bálványozásával“ s az északi államok társadalma elfordult a párbajozók dicsőítésétől oly annyira, hogy már egy emberöltő előtt megszűnt náluk a párbaj anélkül, hogy a társadalmi illem ennek kárát vallotta volna. Sőt határozottan hozzá tehetjük, hogy hasznát látja, oda utalván az ilyes ügyek elintézését, ahová azok téjiyleg tartoznak: a független bírósághoz. És az uj hazának eme józan szelleme áthatott már az ó-hazába is, a vén Európába. Az amerikaival rokon angol nemzet társadalma karolta föl s honosította meg az Amerikában e téren divó eljárást, a hideg és rideg angol határozottsággal. Angliában ugyanis — amint olvasom — a párbajt provokáló felet a másik fél sinpliciter ügyvédhez utasítja, j hogy a vaksors helyett maga az arra hivatott bíróság ítélkezzék és döntsön ügyökben. E nagy vívmányt az angol nemzet nagy királynéjának: Viktóriának köszönheti, ki lelke mélyéből gyűlölte a párbajozást. S eme elve és ' meggyőződése mellett, az udvari körök minden intrikái dacára, megmaradt rendületlenül és tántorithatlauul. Aki párbajt vívott, — bármily magas rangot és állást viselt légyen is — szeme elé nem kerülhetett, udvarába nem juthatott. S a királyné ezen eljárásával eiérte azt, hogy a társadalom a párbaj ozást elhagyta s a bíróságnál keresi igazát. A németek „harcias“ császárja is ellensége a párviadalnak. A múlt évek folyamán hadseregében immáron mániává fajult párbajozás ellen élesen kikelt s egyszerűen ráparancsolt katonáira, hogy csakis a legvégső esetben tűri meg a megsértett becsületnek párbajvivás utjáni reparálását. Mi természetesen, dehogy is sietünk követni a nyugoti müveit államok társadalmának bölcs szokásait. Nálunk valósággal uralkodik a párbajmánia. Törvényeink is — a szigorú angol, francia és német törvényekkel szemben — elég lanyhán és enyhén kezelik a párbajvétséget. S mint hadviselt, pardon ! csak párbajviselt felek mondják, nem is utolsó dolog az ilyen vétkesek számára kelig kényelemmel berendezett cellában leülni a pár napi, hónapi s csak a legritkább esetben 1 — 2 évi büntetést. A „kitüntetés* meg a társadalom részéről a „győztes“ iránt szinte határtalan. Mint „hőst“ köszönti és ünnepli ferde gondolkozó társadalmunk, így tehát nem csoda, ha lovagias nemzetünk nemes ifjai már-már érdekes sportként űzik a párbajozást. Ha közben- közben egy-két emberélet is áldozatul esik, sebaj. Egy-két napra felzudui a társadalom, kivált, ha egy-egy vezető alakja hull a porba, harmadnapra azonban már a: „Sipka szorosban ismét csendes minden“. Bizony sok viz fog addig lefolyni a Dunán-Tiszán, mig a müveit nemzetek gondolkozásmódjának magaslatára emelkedve, belátjuk a párbajintézmény ostobaságát. És addig — sajnos — sok emberélet is áldozatul esik a párbajmániának hazánkban, ahol pedig úgy is oly kevesen vagyunk, hogy bizony-bizony nagy Széchenyink mondása szerint: „még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni!* Színház. — Január 16-ától 23-ikáig. — (ifj.) Teljes erkölcsi, de sajnos, sokkal kisebb anyagi sikerrel járt a lefolyt színházi hét. A szinházbajáró közönség most már nemcsak megismerkedett, de össze is melegedett színtársulatunk tagjaival s már most ki lehetne mondani az uj társulatról szóló általános véleményünket, ha a szokás meg az ildomosság nem ajánlaná a végleges itéletmondásnak a| szezon végére való halasztását. Azért egyelőre csak azt az általános népszerűséget, sót közszeretetei említjük, amelyet Neményi színigazgató magának megszerzett. S ez sem utolsó momentum egy város | szinügyi viszonyaiban, amint azt éppen ezidő- I szerint csattanban bizonyítja a soproni és a: szatmári szinigazgatók esete. Ismert darabok jó felújításai mentek e hé- j ten, amelyekről most, miután a szereplők te-1 hetségét már úgy a színházlátogató, mint az j újságolvasó közönség megismerte, fölösleges j egyebet mondani, minthogy valóban kitűnőek ezen helyhez fűzött kisértet is. Ugyanis azokon a helyeken rendesen azon egyén lelke kóborol, aki ott a gyilkosságot elkövette, mert ennek kell a bűneiért vezekelnie. E helyen azonban nem a gyilkos lelke jár, hanem az Ocskay brigadéros van arra kárhoztatva, hogy vezekeljen bűneiért, mert elhagyta a kuruc zászlót, mely alatt a legnagyobb elszántsággal harcolt a vidék tót népe. Ezért látják még most is Ocskayt, hol fej nélkül, hol vörös, véres ruhában gyalog futni, hol fehér lován nyargalni. A vidéken van még egy másik ilyen kritikus hely, Nagykosztolánytól—Nagyszombat-felé vezető országúinak egy mélyedése, mely helyen valamikor valami nagyobb rablógyilkosság történt. E helyen bizonyos babonás félelemmel hajtottak végig hajdan azok a fuvarosok, akik a Kisalföld dús terményeit, a pozsonymegyei Kiskárpátok jóhirnevü borát fuvarozták a felvidékre és Morvaországba, mielőtt a vasutakat kiépítették volna. E helyen nem is oly régen, egy szép nyári éjszakán haza hajtatott egy öreg kántortanitó. Ámint a kritikus mélyedésbe érnek s amint a kocsis éppen a keresztet hányja magára, hátul felugrik a szekereikre egy Ádám kosztümbe öltő- j zött ember s keményen ráparancsol a kocsisra, i hogy jobban hajtson és ezt a parancsát egy magával hozott bottal még nyomatékossabhá teszi, nagyot ütvén vele a kocsis hátára. Azután csak parancsol a hívatlan vendég s a ko- | csis csak engedelmeskedik. Az ut keresztező- j seknél hol jobbra, hol balra dirigálja a ko-1 csist. A szegény öreg hátra nem mer szólni, j bár mindjárt észrevette, hogy már nem jó uta- | kon járnak. 2—3 órai eszeveszett hajtás után egészen ellenkező irányban fekvő falu előtt találják magukat. Itt a kisértet leugrik. Az öreg, meg a kocsis nem mernek egy ideig visszanézni, j de közvetlenül a falu előtt, már visszanyerik a bátorságukat annyira, hogy visszanéztek s akkor látják, hogy a kisértet öltözködik az ut szélén. A faluban behajtanak a korcsmába, ahol elmondják a különös eseményt. A korcs- ináros mindjárt tisztában van a dologgal s átküldi a harmadik szomszédba cselédjét, hogy tudakolja meg otthon van-e a házi gazda fia. Ez éppen akkor jött haza a kerten keresztül a kísértet szerepéből. A szegény fiatal ember elméje megzavarodott s az a rögeszméje volt, hogy ő az a bizonyos utmenti kísértet s ha csak lehetett — bár őrizték — az éj folyamán megszökött és teljesítette képzelt hivatását. (Folyt, köv.) i voltak. Különösen az igazán fényes díszletek, az ötletes rendezés s a kitűnő zenekar váltott ki sok érdekes megjegyzést abban az irányban, hogy ezek mennyivel különbek azoknál, amiket a városunkban eddig láttunk és hallottunk. A két premier közül csak az egyiknek volt sikere, aminek ezúttal — nem a közönség az oka. A színházi esték részletezése: Kedden-' Kis Lord. A címszerepben Neményi Lilidét méltán vette körül a nagyon kisszámú közönség valósággal becéző ünnepléssel. E darabban adta Kovács, mióta ismerjük, második kitűnő alakítását. Szerdán: A Papa. Olyan vígjáték, mely nemcsak a lélektani igazságra, de egy ismert élettani sajátságra is épit. Az az alapgondolata s egyúttal elég sovány meséje, hogy a tapasztalatlan, de forróvérű és nagyigényü fiatal leánynak jobban tetszik a sima és elegáns világfi a maga megszaporodott éveivel is, mint a csinos, fiatal, de nehézkes falusi kisgazda. Hogy az ellentét még élesebb legyen, szerzők apát és fiút állították szemben e két típusban s az előbbi, a párisi szalon ember, könnyűszerrel elhódítja természetes fiának menyasz- szonyát. Az uj darabról egyszóval ki lehet mondani a halálos kritikát: unalmas. Egészen természetes, hogy az előadókat sem tudta megihletni. Eddig mindig méltányoltuk azt a kitűnő szereptudást, mely a súgót úgyszólván fölöslegessé tette. Ezen az estén a súgó szinte kinos buzgóságot fejtett ki. Kovács (papa) elegáns külseje, finom műérzékkel emelte ki a közte és szép, de egyszerű fia (Csáky) közt lévő ellentétet. Mindketten igyekeztek megmenteni a darabot. Erre azonban még Gáspár remek alakítása (Jocassa abbé) sem volt képes; de az ö falusi papja hangjában és minden mozdulatábnn feledhetlenüt jellemző volt. Salgó Ilona, Spóner Ilonka szép volt, jó volt; de gyönge szerepükben nem juthattak nagyobb sikerhez. Csütörtökön: Kipp van Winkle. Mint affele régi jó operette, meg nagy szerepet játszik benne a zene és dal. Mindkettőt gyönyörűen érvényre juttata a kitűnő zenekar s Miklós Dóra és Bay László gyönyörű hangja és ének- müvészete. A többiek is mind jók voltak, a kiállítás tetszetős. Hanem a kar megint gyöngének bizonyult. Pénteken: Luxemburg grófja. A reprise közepes közönség előtt igen jó előadásban ment. Szombaton : Kis gróf. Szeretne az ember magyar operettről csupa jót mondani. De mikor az maga sem jó! Librettója langyos, föl- melegitése a százszor elkoptatött témának, hogy bírák rá a kis gróf szerelmi kinevelését a primadonnára, aki alaposan ki is neveli, de egyúttal magának meg is tartja, mig a neki szánt menyasszony, a grófi papával vigasztalódik. A darab zenéjében túlnyomó a lirai élem, miáltal kissé egyhangúvá válik. Annál szívesebben fogadja a lankadó közönség az egy-két pattogó zeneszámot. Az előadásról még a sanda irigység sem tudna rosszat mondani. Az alaposan ös|zetanult együttes, válogatott díszletek, a gondos rendezés megannyi biztosítékai a sikernek. Komáromi Gizi és N. Szelényi Ilonka énekben, táncban, játékban szemre-fülre gyönyörűséget szereztek. Komáromi a Wessel-asztaltársaságtól szép csokrot kapott. Neményi és Gáspár a komikumnak két különböző változatát adták nagy hatással. Az igazgató diskret humora és Gáspár groteszk alakítása jól kiegészítette egymást. Ernyei és Csáky daliás apa és fiút mutattak s utóbbi szépen énekeit. Szelényi Emilia kabinetalaknak is beváló színházi mamát produkált. Vasárnap d. u.: Kis lord kedves előadása folyt fél ház előtt. Este, úgy mint hétfőn is a Kis gróf-nak az elsőhöz hasonló jeles előadása vonzott nagy közönséget. Heti műsor: szerdán Lengyel menyecske, csütörtökön Szerelem gyermeke, pénteken Ártatlan Zsuzsi, szombaton Iglói diákok, vasárnap Cigányszerelem. V modern és tartós ij4 i j 4 ■ r n ni i : Legszebb ruhatisztitás plisérozás és goulérozás r| A J I A J L l\ i A L Vegyileg száaz utón! : Tlagykároly, Széchényi-U. 43. SZ. (ft rém. kath. elemi fiúiskola mellett.)
