Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-14 / 33. szám
XXIX. .évfolyam. Nagykároly, 1912. augusztus 14. 33. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. legjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre .............................8'— kor. Fél évre.......................................41— „ Negyedévre.........................2•— „ Egyes szám............................—'20 „ kö zségi jegyzőknek és tanítóknak egész évre 6 kor. főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76. Felelős szerkesztő : Fömunkatárs : Rédei Károly. ifj. Somossy Miklós. í.aptulajdonos és kiadó : a „Nagykároiyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos ár()n közöltetnek. Nyilttéi’ sora 40 fill. Kéziratoku’ein adatnak vissza. A nagykároiyi áSL polg. iskolá-l val kapcsolatos internátus és napközi otthon létesítése. A „Nagykároly és Vidéke“ múlt heli számában cikkiró ismételten felveti az áll. polg. iskolává! kapcsolatos internátus létesítésének nagy fontosságát. Megragadom az alkalmat s én is elmondom szerény véleményemet e felette fontos intézményről. Nagykároly városa nem zárkózott el a múltban sem életbevágó kérdések megoldása elöl, ez alkalommal is, midőn arról van szó, hogy a nagy áldozatok árán létesített polgári iskola alapjaiban megerősittessék, magáévá teszi ez ügyet, s városunk minden erejével azt megvalósítani igyekszik. A nagykárolyi áll. polg. fiúiskola már évek óta terjeszti a tudomány és művelődés igéit vármegyénkben. Áldásos müködösének eredményét tapasztaljuk. A nagy áldozatok árán létesített iskola alapjait erősítenünk kell. El kell látnunk egy külön leányok és külön fiuk számára berendezett internátussal, ahol aránylag olcsó pénzért elhelyezhetik a távoli szülök gyermekeiket, ahol mintaszerű ellátásban, felügyeletben és nevelésben lesz részük. Nem kell akkor a közelben lakó szülőknek is a vármegye más városába, vagy éppen más vármegyébe elvinni gyermekeiket. Nyugodt lélekkel bízzák majd a távoli megyékben lakó szülők is a család reménységét a gondos interná- tusra : igazi hazafit és jellemet nevel az. Tudomásunk szerint több szülő csak azért vitte el városunkból gyermekét, mert nem talált számára alkalmas helyet és ellátást. Az ellátás ára vájjon olyan-ej hogy azt megerőltetés nélkül képes a szülő fizetni? Polgári fiú- és leányiskolánk ma közel 450 tanulót számlál. Iparkodnunk kell e számot állandósítani, avagy megnövelni. Városunk anyagi tekintetben is sokat nyer a tanulók létszámának az emelkedéséből, amit internátus létesítésével bizonyára elérünk, (a szülők városunkat számtalanszor felkeresik, bevásárlások stb. stb.) polgári iskolánk megerősödésének pedig egyedüli biztos módja, ami pedig nemzeti szempontból kívánatos. Meg vagyunk arról győződve, hogy az internátus t nemcsak vármegyénk, hanem a szomszéd vármegyék tanuló ifjúsága is el fogja özönleni, tekintve a manapság felmerülő nehézségeket, melyek a gyermekek elszállásolásánál tapasztalhatók. Itt hallják majd tanulóink a szin- magyar beszédet, nem tanítási alakban, hanem társalgási formában, játék közben itt sajátíthatják el majdan a romlatlan tiszta magyar kiejtést, szokásokat, jellemvonásokat, mely — azt hiszem — már is számba vehető eredmény és mindenesetre az ügy pártolására hivja fel figyelmünket. Ezzel kapcsolatban avagy még előbb is, kell megoldanunk a napközi otthon kérdését is. Tarthatatlan a helyzet, amelyet a vonattal bejáró tanulók teremtettek. Az alkalmas közlekedési eszköz, a vasút, a legutóbbi időben egy uj tanuló típust teremtett — az utazó diákok alakját, a tanár rémét. Ez hajnalban elindul otthon! ól s a késő estei órákban tér haza. Szabad idejét legtöbbször felügyelet nélkül tölti el. Sem a szülő, sem a tanár nem képes ellenőrizni, mivel tölti el a szabad időt, illetőleg sajnosán kell tapasztalni a tanárnak, hogy kárbaveszett minden munkája, útközben, a vasúton nem tanult, otthon este holtfáradtan ér haza, már nem tanulhat, kora reggel elindul s az iskolában csak a többiek rovására van. Ilyen körülmények között van a polgári iskola tanulóinak 1U része, akik vonattal járnak be. Ezen tarthatatlan helyzeten segiteni kell; a lehetőséget megadja a közoktatásügyi minisztérium bölcs vezetősége. Mi sem volna könnyebb, mint a napközi otthont az internátus létesítésével TÁRCZA. Táncestély a japán külügyminiszternél. Ilyen szövegű elegáns aranykeretü meghivó érkezett hozzám a jokohamai kikötőbe. A meghivó túloldalán arról értesítettek, hogy a visszajövetelre külön vonat indul 2 órakor reggel Shibachiból. A jokohamai pályaudvaron hét órakor este nagy volt az izgalom. Összegyűlt az európai kolónia valamennyi tagja, hogy Jeddóba utazzék. Az urak frakkban, klakban, a hölgyek hosszú szőrme kabátokban, fejükön csipkekendőkkel. A kabátok alól itt ott kibújt a világos báli-ruha. A társalgás német, francia | és angol nyelven folyik, idegen nem hinné, hogy Japánban van. A vonat egy óra múlva érkezik Jeddóba. A kiszállásnál újabb meglepetés ér bennünket. Hol vagyunk? Londonban, Melbourneban, vagy New-Yorkban? A pályaudvar körül felhőkarcolók sorakoznak. Téglákból épült, amerikai csunyaságu bérkaszárnyák. Mindenütt gázfény, ennek világításánál feltűnnek a fekete utcasorok. Fölöttünk sürü telefon hálózat húzódik és minden oldalról hangzanak a városi vasüt csengetyüjelzései. A közben ránk rohant japán hordárok, úgy látszott, hogy lesték a megérkezésünket. Ezek az úgynevezett Dijirikizámok, szegény ördögök, mindegyikük együléses, könnyű kis kocsiba van fogva. Hadonászva, lármázva körülfognak bennünket, elállják az utat és valósággal beerőszakolnak bennünket kicsiny kocsijaikba. Az utcán álló csekély számú lovashintó a követség hölgyei részére foglaltatott le, ezért beugrunk habozás nélkül a kosárüléses jármüvekbe, mire a Dijirikizámok versenyfutásbg kezdenek. E versenyfutás körülbelül félóráia tart és rosszul világitott néptelen utcákon keresztül vezet. Megérkeztünk-, Egy kínai stilü kapubejáraton keresztül, számtalan lampion által kivilágított kertbe érünk, amelynek közepén áll Roko-Maikan. Csúnya építmény és feltűnően hasonló a hipermodern kaszinó épületekhez, melyeket tengeri fürdőhelyeken láthatunk. A gázvilágitásos előcsarnokban egy sereg lakáj, egészen korrekt öltözékben, de azért elég furcsák sárga arcuk miatt, melyben az apró szemek csaknem elvesznek. A termek az első emeleten vannak, széles lépcső vezet oda, mely két oldalt chryzanthem bokrokkal van díszítve. Fenn a házigazda és családja fogadnak. Alacsony növésű úriember, mellére tűzött számos érdemjellel, ez bizonyára miniszter. Nem sokat törődtem vele, érdeklődésemet a mellette levő három hölgy vonta magára. Az egyik a miniszter felesége, valamikor gésha volt, de magatár- tása semmikép sem emlékeztet múltjára. Arcvonásai finomak, disztigváltak, elegánsan van fésülve és gyönyörű báli ruhája Pá- risban készült. A harmadik hölgy a császári főudvarmester felesége, a fiatal Arimozin grófné. Feltüőn szép asszony, nagy bársonyosan sötét
