Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-26 / 26. szám
X NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE 3 De sajátságosán válogatott kis társaság is volt az, mely lapunk keresztkomaságát vállalta. Mai főszerkesztőnk és Papp Béla képviselték benne a tekintélyes komoly elemet; a többiek mind kifogástalan emberek, de isten tudja 1 mintha mindegyiknek valami furcsa bogár mo- j toszkált volna a fejében : nem igy emlékszünk-e (már aki emlékszik) Pálfy járásbirúra, Rozma- nits tanárra, Derekassy századosra ? Az utóbbi ugyan csak alfele „lapunk barátja“, de ennek aztán olyan buzgó, mintha éppen rá lett volna bízva a lap szerkesztése, holott szegény talán életében se irt egyebet a hivatalos jelentés rubrikáinál. Persze régen, régen volt ez. Hol vannak már ma olyan lelkes szerkesztők s még lelkesebb munkatársak, akik egymást tüzeljék s szent naivitással higyjék, hogy ők vannak elküldetve, legyőzni a kormányok önkényét, a vármegye nepotizmusát, a város lustaságát s akiknek tuihevült fejéből csapongó, színes álmok rajzoltak ki független országról, megtisztult közigazgatásról, fejlődve haladó városról? Ki elfásult, ki elfáradt, kinek — ime — sir- hant borul a tollára. S akik élnek, azoknak is jut-e még eszükbe a vidám kis hátsószoba, ahol együtt ül a szerkesztőség s kicsit durva, de nem rosszlelkü tréfákkal ingerkedve várja a lap első kefelevonatát. Rozmanits, a természettudós, tart ott éppen előadást a — legcsunyább állatokról. Említi a kétpúpu tevét, a poloskát, az alligátort. — Semmi! — mondja hidegvérrel „lapunk barátja — mondok én csúnyábbat: döglött patkány. — Kétszer semmi! — mondja Pálfy — mondok én még csúnyábbat: Seper Kajetán. Általános zajos derültség, melyből leghangosabban csap fel az aposztrofált Seper éles diszkántja. Áldás emlékére! Nagykároly r. t. város piaci helypénz- szedésére vonatkozó szabályrendelete. 1. §. A piaci helypénzszedésre jogosított, a heti és országos vásárok alkalmával, az arra kötelezettektől csakis a város képviselőtestü- lete által megállapított és kormányhatóságilag jóváhagyott piaci helypénzdijszabályzatban meghatározott dijakat szedheti. 2. §. Helypénzszedőkül és ellenőrökül csak 20 évesnél idősebb kifogástalan előéletű egyének alkalmazhatók ; alkalmazásuk előtt a város polgármesterénél nyilvántartás végett beje- lentendők és ott személyleirásokat is magában foglaló igazolvánnyal látandók el, melyet működésűk közben magokkal hordani s kívánatra előmutatni kötelesek. Minden helypénz- szedő fövegén ezen minősége könnyen olvas- hatólag kitüntetendő. A helypénzszedők eljárásáért az őket alkalmazó helypénzszedésre j jogosított vagyonilag felelős. 3. §. A helypénzszedésre jogosított köteles minden helypénzfizetésről, lapszámozott szelvénykönyvből kitépett bárca alakjában elös- mervényt adni, melyre az árucikk neme, meny- nyisége és a fizetett összeg feljegyzendő. A szelvénykönyvnek úgy kell készítve lennie, hogy a kiadott elismervénynek másoló papírral készített másolata abban vissza maradjon. A szelvénykönyv használatba vétele előtt a polgármester által hitelesítendő s a betelés idejétől számított 30 nap alatt szabályszerű felülvizsgálat után a városi irattárba helyezendő el. Hitelesítetlen bárca, illetve szelvénykönyvet használatba venni nem szabad. 4. §. Ha a helypénzszedésre jogosított j vagy alkalmazottja ezen szabályrendelet 1. §-át j áthágja, a sértett félnek okozott költségeken} felül, a jogtalanul beszedett dij tizenhatszoros í összegéig terjedhető s elzárásra át nem vál- j toztatható pénzbírság, e szabályrendelet 2.! vagy 3. §-ának áthágása mentén pedig 100 koronáig terjedhető s elzárásra át nem változ-1 tatható pénzbírság fizetésére kötelezendő. 5. §. Viszont azon helypénzfizetésre kötelezettek, kik a helypénz fizetése alól magukat jogtalanul kivonják, vagy annak fizetését megtagadják avagy heti, vagy országos vásár napján a vásár tartásra kijelölt helyen kívül árulnak megröviditelt helypénzdij nyolcszoros összegéig terjedhető s elzárásra átnem változtatható pénzbírságnak, ha pedig a megrövidítés összege meg nem állapítható 40 koronáig terjedhető s elzárásra át nem változtatható pénzbírság fizetésére kötelezendők. A kiszabott pénzbírság nem fizetése esetén a helypénzszedésre jogosított által az elárusítandó tárgyak — hatósági közeg közbenjötte mellett — a helypénzdij s a kiszabott pénzbírság erejéig zálogolás alá vehetők. Sürgős szükség esetén a zálogolást a helypénzszedésre jogosított hatósági közeg közbenjötte nélkül is foganatosíthatja, a zálogtárgy azonban minden esetben azonnal a rendőrkapitányi hivatalhoz kiszolgáltatandó, ki is a zálogolásról, illetve zálogtárgy beszolgáltatásáról a tényálást is röviden feltüntető jegyzőkönyvet vesz fel s azt a városi tanácshoz beterjeszti. Azon esetben, ha a jogerősen megálapitott helypénzdij és pénzbírság három nap alatt sem fizettetnék meg, a zálogtárgy hatósági utón elárverezendő s a befolyó vételárból a helypénzdij, bíróság s esetleges költségeket meghaladó felesleg a tulajdonosnak kiadandó. A megállapított helypénzdij, kiszabott birság s az esetleg felmerült költség megfizetése esetén a zálogtárgy a tulajdonosnak azonnal visszaadandó. Romlásnak vagy értékcsökkenésnek kitett zálogtárgyak az elsőfokú határozat meghozatala után — tekintet nélkül az esetleg előterjesztendő felebbezésre — azonnal elárverezhetök. 6. §. A kirótt pénzbírság tekintetében hozott két egybehangzó határozat ellen csak birtokon kívül van jogorvoslatnak helye. 7. §. Az ezen szabályrendelet alapján kiszabott és befolyt pénzbirsági összegek a városi szegényalapot illetik. 8. §. Ezen szabályrendelet 4. és 5. §-ában jelzett áthágások esetében az eljárás és határozat hozatal első fokon a városi tanács által megbízott tisztviselő, másodfokon : a vármegyei alispán s harmadfokon a vármegyei bizottság elé tartozik. A városi tanácsnak gondoskodnia kell, hogy az eljárással megbízott tisztviselő heti és országos vásárok napjain a vásártéren berendezendő helyiségben intézhesse el a felmerülendő panaszokat. 9. §. Ez a szabályrendelet a vármegyei törvényhatósági bizottság jogerős jóváhagyása után eszközlendő kihirdetést követő hónap első napján lép életbe s ugyanakkor a heti és országos vásárok alkalmával Nagykároly r. t. város helypénzjövedékőnek károsítás ellen való mégóvása tárgyában a város képviselőtestülete által 1897. március 7-én tartott közgyűlésén alkotott s Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága által 103/1897. Bjkvi. szám alatt jóváhagyott szabályrendelet hatályát veszti. 101/1907. kgy. sz. Elfogadtatott és megáila- pittatott! Kelt Nagykárolyban a város képviselőtestülete által 1908. évi július hó 26-án tartott közgyűlésén. Néma Gusztáv sk. közig, jegyző. Debreczem István sk. polgármester. 920/1908. Bjkv. 1742/1909 alisp. sz. Jóváhagyatott 1 Kelt Nagykárolyban Szatmár vármegye közönségének 1908. évi szeptember hó 11-én tartott rendkívüli bizottsági közgyűlésen. Jegyezte Sikolya Bálint vm. tb. aljegyző. 3176 1912. k. Magyar Kir. Belügyminiszter urnák 1912. évi április hó 5-én 116608/1911. sz. a. kelt rendeletével jóváhagyatott azzal a változással, hogy a 8. §. felsorolt hatóságok helyett az ott említett bírságolási ügyekben elsőfokon a városi tanács, másodfokon a vármegyei közigazgatási bizottság s III fokon a m. kir. belügyminiszter határoz. Helypénzek szedése tárgyában a felmerült vitás kérdések felett pedig elsőfokon a városi tanács, II. fokon a vármegyei közigazgatási bizottság van hivatva határozni s a közigazgatási bizottság határozata ellen az 1896. évi XXVI. t. c. 34. §-ának 2 pontja szerint a közigazgatási bírósághoz lehet panaszt intézni. Nagykároly, 1912. évi április hó 25-én Néma Gusztáv sk. közig. ! jegyző Debreczeni István sk. polgármester. 91/1912. kgy. sz. Kihirdettetetf. Kelt Nagyká- \ roly város képviselőtestülete által 1912. évi junius hó 9-én tartott közgyűlésén. Néma közig, jegyző. Debreczeni polgármester. HÍREK. Meghívás. 5245—1912. k. szám. Nagykároly r. t. város képviselőtestületének t. tagjait 1912. évi junius hó 30-ik napján délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó rendkívüli közgyűlésre tisztelettel meghívom. Nagykároly, 1912. évi junius hó 24-ik napján. Debreczeni István, polgármester. — Tárgy- sorozat: 1. A néhai Schuster János és neje- féle főgimnáziumi ösztöndij-alapitványra vonatkozó alapítványi oklevél megállapítása. (5016— 1912. k. sz.; fj.) 2. A néhai Kosztra Ignác-fóle főgimnáziumi ösztöndij-alapitványra vonatkozó alapitó oklevél megállapítása. (5015—1912. k. sz.; fj.) 3. Dr. Farkas Imre kérelme a Nagykároly—peóri h. ó. vasút segélyezésére vonatkozó 187—1911. kgy. vóghatározat módosítása iránt. (4801—1912. k. sz.; fj.) 4. Tóth Károly volt városi ács kérelme végkielégítésben leendő részesittetése iránt. (3219—1912. k. sz.; fj.) 5. Diósi Sándor vásárvámbérlő kérelme a piaci helypónzszedesröl alkotott uj szabályrendelet rendelkezései alóli mentesítése iránt. (5242—• 1912. k. sz.; hj.) 6. Kohnberger J. és fiai bécsi cég kérelme nagykárolyi cserraktárra szállítmányainak kövezetvám alóli mentesítése iránt. (5095—1912. k. sz.; fj.) 7. Ifj. Manks Endre kérelme a színház bérletére vonatkozó határozat módosítása iránt. (4696—1912. k. sz.; hj.) 8. Löbl Jakab városi állatorvos kérelme egészségügyi okokból 6 heti szabadságidő engedélyezése iránt. (5179—1912. k. sz.; fj.) 9. Bing Mór kérelme az Arany János- és Kálmánd-utcák sarkán eszközlendő építkezése ügyében. (5055— 1912. k. sz.; hj.) 10. Szabó Agnes és kiskorú leánya Szabó Anna illetőségi ügye. (4173— 1912. k. sz.; fj.) 11. Fried Vellis Szidónia illetőségi ügye. (5196—1912. k. sz.; fj.) 12. Fazekas Antal illetőségi ügye. (5213—1912. k. sz.; fj.) 13. A Hunyady-utcai 41. sz. telekből utcaterülethez csatolt 20 ma terület kártalanítási árának megállapítása. (3996—1912. k. sz.; hj.) 14. Az 1912. évi junius hó 24-én tartott pónztárvizsgálat alkalmával felvett jegyzőkönyv bemutatása. 15. Szatmár vármegye köz- igazgatási bizottságának 2603—1912. K. B. sz. vóghatározata ellen, melyben kiskorú Páskuj Sándort nagykárolyi illetőségűnek kimondotta, a közigazgatási bírósághoz felülvizsgálati kérelem terjesztetett fel. (5083—1912. k. sz.; hj.) 16. A polgári leányiskolának állami elemi iskolává átalakítása. (4407—1912. k. sz.; hj.) 17. A Baromvásártéren kőgyalogjárda létesítése. (5020—1912. k. sz.; hj.) 18. Silimon György \olt városi rendőrnek 21 korona gyógyköltsóg megtérítése iránti kérelme. (5106—1912. k. sz.; fj.) 19. Polgármester bejelentése szabadságideje igénybevételéről. A 20 éves találkozó érdekében serényen folynak az előkészületek. Dr. Brugós ezred- orvos és Mikcsa adóhivatali főtiszt mindent elkövetnek a siker érdekében. Minden volt iskolatárs meg lett hiva a találkozóra és a volt tanároknak is, kik életben vannak, elküldték a rendezők a meghívókat. A jövő hó 6-án este összejönnek barátságos beszélgetésre, 7-én egy órakor lesz a társas ebéd. Városunkból igen sokan érdeklődnek ezen találkozó iránt. Célszerű lenne, hogy az ebéden az érdeklődők minél számosabban vehetnének részt. A rendező urak bocsássanak ki egy aláírási ivet, tegyék bele, hogy hol lesz az ebéd és egy teríték ára mennyi. Igen sok rokon, jó barát, alantabb vagy fentebb járt iskolatársak is elmennének. Tegyék meg nekünk a szívességet. (Beküldetett.) A nagykárolyi Dalegyesület indulása. Dalárdánk e hó 27-én, csütörtökön a reggel 7 órakor induló gyorsvonattal utazik Budapestre az Országos Dalosversenyre. A 32 működő tagon kívül a versenyre számos párITÍoclern tartós V ■■ -A S T 71 IE"D ölj' Legszebb ruhatisztitás . plisérozásés gouvlérozás i| AJ I A J L I\ KM L Vegyileg száraz utón! Tlagykároly, Széchenyi-U, 43. SZ. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett.)