Nagykároly és Vidéke, 1912 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-08 / 19. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Nem annak büntetése ez a rettenetes katasztrófa, hogy a haladás útjára tértünk, hogy a lehetetlenséggel is próbálkozunk, hanem annak természetes következménye, hogy a fejlődésnek még mindig nagyon alacsony fokán állunk, messze tőled mindenható Istenem. Nem a haladás és emberi ész ellen kell hát ezt a gyászt fordítani, (a haladást a Megváltó tűzte ki czélul, az ész pedig a jó Istennek legdrágább adománya); hanem még nagyobb erkölcsi és szellemi tökéletesedésre, az emberi tehetség még nagyobb megfeszítésre kell törekedni. Arra, hogy ne csak a halálban, hanem az életben is közelebb juthassunk Istenhez. Aminthogy közelebb jutottak azok, akik ott a sülyedő hajón énekelték: „Te hozzád közel Istenem“. Egy harmadrészük szerencsésen megmenekülhetett, 2000-en felüli lélekből 700 egynéhány. Roppant kevés, de tekintetbe kell venni, hogy a szerencsétlenség a nyílt tengeren éjszakának idején történt. A menekülést egyedül Marconi csodálatos találmánya, a dróttalan táviró, a magas árbocok tetejéről sziporkázó, az ember hatalmába kényszeritett természeti erő tette lehetővé s a közös testvériség, a szeretet hatalma, mely 160 mértföldnyi távolságból sietett a jéghegyek közt fuldoklóknak segítségére. Minden lesújtó hatása mellett vannak ennek a borzalmas esetnek felemelő részletei is. Nemcsak a csodálatos mentés, hanem azok a lelki nagyságra mutató jelenetek is, mik a sülyedő hajón lefolytak. A hitvesi, a baráti szeretetnek, a kötelesség teljesítésének lélekemelő példái. Egy-két életéért remegő és eszét vesztett embernek renúbontási kísérlete, az egymást átölelő, az ének hangjai mellett halálba sülyedő százak csodás viselkedése mellett számba se jöhetnek. Ne menydörögjünk hát az emberi haladás elien s ne állítsuk szembe ezt az elsülyedt úszó várost azzal a hajóval, melyben ott szunnyadt az Ur. A Titaniakit csak a háztartás számára neveltek s a kinek látóköre nem terjed túl a mindennapi kérdéseken. A családi élet a leggyönyörűbb alkotása a világnak és nem is lehetne ellenvetést tenni ama nevelés ellen, a mely a leányt kizáróan a családi életre készíti elő. De ez egyszersmind a legnagyobb fényűzés is! Az a fiatal leány, aki azzal a biztos tudattal lép ki az életbe, hogy a családi tűzhely és jövendő férje számára nevelik, a sorstól kiválóságot, elsőbbséget kapott, mert kiválasztott teremtés. De mihez kezdjen az az óriás tömeg leány, a ki nem várhat vagyont szüleitől? A férj ebben az általános drágaságban a folyton növekedő szükségletek és terhek közepette nem lát mást a feleségében, — aki nem dolgozik, vagy nem hoz pénzt a házhoz — mint fényüzési czikket. És ha már hozomány nélkül megy férjhez egy leány, mennyi bizonytalanságot rejteget előtte a jövő! Meghal a férje, vagy elhagyja, vagy ő kénytelen elhagyni a férjét. Mihez kezdjen pénz nélkül, ha nem tanult dolgozni és nem tudja magát munkával eltartani ? Otthon bizonyos jó módban élt és nem kellett a megélhetés gondjaival törődnie. Most aztán egyszerre a legkétségbeejtőbb nyomorúság vár reája. con is ott volt az Ur. A katonai fegyelmet se dicsérjük, mint azt ez alkalomból némelyek teszik, akik ennek a fegyelemnek tulajdonítják, hogy a nők és gyermekek megmenekülhettek s hogy az erősebbek, a hatalmasabbak, a gazdagabbak itt nem érvényesülhettek és a milliomosoknak is meg kellett halniok. A katonák és a fegyelem nem a szegényekért és nem a gyengékért vannak s a nagy borzalomban nem is a milliomosok halála a megnyugtató akkord. Sokkal inkább az a közös testvériségnek érzése, mely most minden müveit embert egyformán gyászba von, tökéletlenségünk, fogyatkozásunk tudata, mely tovább haladásra ösztönöz s a lelki nagyságnak nyilvánulásai, aminek bizonyságait vettük. Ezeket hallom én e rémes gyászból és ebből az énekből kicsengeni: „Te hozzád közel Istenein“. Lassan hajts! ii. Gondolkoztunk. Itt e dolgoknál valami baj van. „Hiba van a kréta körül“. Mi idézi elő a bajt ? Ha a baj megvan, hogyan előzzük meg azt? A válasz könnyű és rövid. A kivitel nehéz és akadályokba ütközik. Itt van a dolog csattanója. Nézzük csak, lássuk csak közelebbről. Induljunk ki önönmagunkból, mest: „ne Ítéljünk, nehogy rnegitéltessünk“. Ismerjük meg | önönmagunkat, keressük saját énünkben a hibát, a bajok okozóját és, ha ezt megtalál- j juk, a bajt, mint okozatot, könnyű lesz elkerülni. Ne várjunk mindent a rendőrségtől. Legyünk mi — saját egyéni szempontból — minden bajunk megelőzői, és mintegy villámhárítói ! De hogyan ? Győzzük le önönmagunkat és fogadjuk meg, hogy ■ bármilyen viszonyok között, ha kocsira, biciklire, automobilra ülünk, a város belterületén —- csak lassan hajtatunk, lassan biciklizünk és a soffőrt mérsékelt menetelésre utasítjuk. Ha mindnyájan igy gondolkozunk, megelőzzük a szerencsétlenségeket. Hogy el ne feled-: jük, ■— ismét mondom: — legyen mindnyá-1 junk jelszava: „Lassan hajt!“ Még egy nagyon fontos dologra óhajtom felhívni rendőrsegünk és az illetékes körök figyelmét. A sorsnak ilyen szeszélyes játéka ellen védekeznie kell a nőnek s ezt csak úgy érheti el, hogy foglalkozást szerez magának. Minden szülőnek — még ha milliomos is. kötelessége a leányát valami foglalkozásra taníttatni és úgy nevelni, hogy bármikor, ha helyzete megkívánja, önmaga keresse meg kenyerét. Az az ellenvetés, hogy a nő, akinek kenyér- j kereső foglalkozása van, idegenkedik a ház- j tartástól és a családi kötelességektől, nem j áll meg. A régi kor fiatal leánya a szó legszorosabb : értelmében naiv volt. A házasságot álomnak tekintette. A legritkább esetben ment férjhez; szerelemből, rendszerint a kíváncsiság vagy a ! vágy, hogy szabad legyen, vagy egyéb érdek kényszeritette házasságkötésre. A jövő asszonya csak szerelemből fog férjhez menni, nem pedig azért, hogy eltartsák, mert eltarthatja ő saját magát is. Korunk nőmozgalma oda irányul, hogy a kenyérkereső nőnek független társadalmi helyzetet teremtsünk, de hogy a nő valódi élethivatását, a házasságot elérhesse, szükséges j lesz az általános megélhetési viszonyokat meg- ; könnyíteni és a fényűzést mellőzni. Akkor a férjnek is könnyebb lesz eltartani: a feleségét, a kinek nincs más feladata, mint 1 a háztartást vezetni és gyermekeit fölnevelni. Tiltsa el a biciklistákat a rendőrség a gyalogjárón való biciklizéstől és vezessen nyilvántartást minden egyénről, kinek biciklije van és minden biciklit számmal lásson el, hogy hátulról nézve is lehessen tudni, hogy melyik számú bicikli csinált valami bajt. Szomorú példát hozok fel e számmal való ellátás szükségességének bebizonyítására, illuz- trálására. Megtörtént dolgot mondok el. Saját szemeimmel nem láttam ugyan, de olyan hitelt érdemlő egyéntől hallottam, kinek szavaiban még eddig egész életemben egy percig sem volt okom kételkedni. Nagykárolyban történt, nem is olyan nagyon régen. Heti vásár volt. Egy rosszindulatú biciklista sebesen elszáguldott egy nagy családu, sok kedves gyermekkel megáldott háztulajdonos úri nő mellett és elvetemültségében az úri nőt pofon vágta, arcul ütötte és mint, aki jól végezte dolgát, tovább ■száguldott biciklijén és kimondani is sok és borzasztó: dacára annak, hogy heti vásár volt, senkinek sem jutott eszébe lefülelni a „hős“ biciklistát, az megtorlás és bünhődés nélkül tova osont, mire pedig az úri nő meglepetéséből felocsúdott és ijedtségéből magához tért és gondolkozni tudott a történték felett, a biciklista már tüskön bokron túl volt, biztonságban érezte magát, pihent babérain. Az úri nőn pedig rajt’ száradt a pofon. Nem ismerte az úri nő támadóját, sohasem látta, tehát büntetlenül garázdálkodhatott igy, ha azonban a bicikli hátrészén is, mintáz automobiloknál van, — sorszámmal lett volna ellátva, pontosan meglehetett volna állapítani, hogy ki volt a tettes és a bűn büntetés nélkül nem maradt volna, vagyis a pofon az úri nő arcán el nem csattant volna. Saját lelki megnyugtatásomra mondom el e dolgokat elejétől-végig, mint hat élő leány gyermeknek életéért és jövendő boldogulásáért — nehéz megélhetési viszonyok közt — az egyke rendszer kisértő aránya mellett harciasai) küzdő és övéi sorsán Iájó s mélyen érző szívvel s lélekkel csüggő családapa. Dixi et salvavi anmam meam. Meg egyszer mindenkinek figyelmébe ajánlom tehát a jelszót: „Lassan hajts !“ Mikcsa János. A pénzügyigazgatóság mikénti elhelyezése. Márffy Ede pénzügyminiszteri miniszteri tanácsos Czóbel Lajos műszaki főtanácsos társaságában hétfőn a déli gyorsvonattal városunkba érkezett, hogy a pénztigyigazgatóság mikénti elhelyezése tárgyában helyszini szemlét taitson és városunkkal tárgyaljon. A miniszteri tanácsoshoz csatlakoztak: Plachy Gyula kir. tanácsos pénzügyigazgató, Kacsó Károly kir. műszaki tanácsos és Debreczeni István kir. tanácsos, polgármester s az igy megalakított bizottság megtekintvén a pénzügy igazgatóság jelenlegi elhelyezésére szolgáló épületet, ezt alkalmatlannak találtak s még átalakításra sem ajánlják, mert a helyet sem találták megfelelőnek. Ezután megtekintették a célba vett többi telkeket s egyhangúlag megállapította a bizottság, hogy — miután az izraelita egyház tulajdonát képező nagy zsidóház csak 480 □-öl s ott üzlethelyiségek csak úgy lennének építhetők, hogy a kereskedők az udvarra be ne járhassanak s zajos üzlet semmi körülmények között nem türetnék meg s a telek kicsinysége kevésbé alkalmassá teszi, a Kovácsféle 522 □-öl, kicsi és keskeny, beépítés esetén semmi udvar nem marad, a Köl- csey-utca meghosszabbítása által nyerendő TTlodern tartós 7 plisérozás és gouvlérozás HÁJTÁJER PÁL : Legszebb ruhatisztitás : Vegyileg száraz utón! ‘ Hagykároly, Széchenyi-U. 43. SZ. (A róm. kath. elemi fiúiskola mellett.)
