Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1911-12-21 / 51. szám

4

gig. De aki .köztünk erre nem is gondolt, az is tudta, hogy ünnep van ma szerte a világon, j Ünnep, amelyen örvendezni, vigadozni, éne- | kelni szokás, amelyen az emberek sokasága i melegszik egy eszme tüzénél s gyermekeknek milliója sző örökkévalóságról szóló ábrándokat a jászol-bölcsőnél. Mert ez a költészet megfogja ihletni az embert, mig fejére nap süt, lába alatt virág zsendül. Ennek a költészetnek pedig legősibb, legprimitívebb formája: a vallás.

Sem e gondolatért, sem annak megírásáért nem szükséges máglyára kárhoztatni az embert. Nem szent Péter egyházáról, se Kálvin felekezetéről áll a tétel. Bizonyára a hindu fakir olyan komolyan, olyan meggyőződéssel, olyan benső áhítattal hódol a maga hatszemü, nyolckaru, lótuszvirág kelyhében guggoló s üdvözítő istenének, mint akar a Fidzsisziget benszülöttje a maga emberevő fétisének, akár a buzgó muzulmán az ő hatalmas Állatijának. S az a vallás, melyet ma mithologia néven ( ismerünk, a maga idejében bizonnyal nem volt ] mese, se költészet, hanem volt igazi, hitkomoly vallás.

A hellén család csak úgy egyesült a tavasz megujulásáuak ünnepén, mint az én, a te, J a mindnyájunk családja a karácsonyfa árnyékában. Egyik nép ünnepet szentel az istenek közé emelkedett embernek. A másik kor ünneppel áldozik az emberré lett istennek. Egyik az apotheozist ünnepli, másik az antropomor- fizmust. Indok, alkalom, jogcím, minden megváltozott, fejtetőre fordult, de megmaradt, de megáll sziklaszilárd rétegében: az ünnep.

Mert az ünnep, az ünneplés az, amire szüksége van az emberiségnek s nem az alkalom. Hiszen, ha más nincs, ünnepet csap akár április 11-ének is. (Meri-e valaki állítani, hogy ez az ünnep fel volna jegyezve a mennyei i kalendáriumban ? !)

Ezért éli túl egy-egy ünnep magát a vallást, mely alkalmát statuálta. Hiszen a régi vallások a maguk pantheizmusában közelebb állottak a nagy természethez, mint a kicsiny emberhez. A természet változásaihoz fűződött ünnepeiket csak utóbb ruházták fel jogcímekkel, melyeket egyik a történelemből merített, másik a képzeletből szőtt, harmadik egyszerűen az ujjábol j szopta. De az egyedül igazi jogcím csak a magasabbra szárnyaló képzelet: az örök költészet. Ez aztán nem változik soha!

A barokk kornak szentjei és madonnái szabadon röpködő tengerzöld és világoskék leplekben lebegnek. Csak a hely szentsége, ahol állanak, védi őket a gyanúsítástól, hogy táncoló nimphát ábrázolnak. Michelangelo bronzbavésett Gingante-jét X. Leo műizlése pápai hatalomszóval kinevezte a feltámadt Krisztus szobrának. (A bamba utókor megbotNAGYKÁROLYÉS VIDÉKE

ránkozott a sirbóltámadt meztelenségen, nem bírván felemelkedni a renaissance lelkes pápájáig, kötényt adott a szoborra — nyomorult bádogból.)

Ez az ünnepek lényege. Az emberiség lel- j kéből lelkedzett, soha el nem fojtható, örök sóvárgás. Ez teszi, hogy amint ünnepeltek vadleső, nyájőrző, gabnavető, házépítő népek, úgy fognak majd ünnepelni, akik majd utánunk jönnek: légben szárnyaló, tudósabb, bol-'t dogabb nemzedék. Ez az evolutió törvénye. ■ Nem istennyilatkoztatta, nem emberszerzette, de természetadta törvény ; erősebb, megingat- [ hatlanabb minden törvényeknél.

De hol van még az a jövendő, mikor az evolutió dagálya odáig árad, hogy mindenki egyformán vallja : ezért ünnepelünk. Addig még hányán lesznek, akik olvasván a gondolatok e láncolatát, a Haeckel tanítványát keresik Írójában és még hányán, akik Haeckel hírét sem halottak, hanem kapkodnak a meny- kövekhez s felé sújtván a vakmerőnek, ujjal mutatnak rá: ni, az ünneprontó.

Vásárterünk és a vásárvám.

Köztudomású dolog, hogy a helybeli vásárvám 5/n-ed részben az uradalom es s/n-ed részben városunk tulajdona.

Ezzel kapcsolatos a Nagypiac kérdése, amennyiben ez — az úrbéri egyezség szerint — kizárólagosan csak vásártérként használható s mindaddig, mig a vásárvám közös tulajdont képez, ezen tér tekintetében városunknak intézkedési joga nincsen.

A vásárvám hasznosítása eddig bérbeadás utján történt. A bérlő mindenkor igyekszik mennél több haszonra szert tenni, a tarifát úgy magyarázza, hogy neki jobb legyen s e tekintetben rendőrségünk legjobb akarata mellett sem képes oly ellenőrzést gyakorolni, hogy a bérlő ellen panaszok fel ne merüljenek.

Lehetnek e panaszok alaposak vagy alaptalanok, ezt most nem vizsgáljuk; de tény, hogy a szigorú bánásmód — aminőben a vásárt látogatók részesülnék — irányadó körökben többször felkeltették azt az eszmét, hogy jó lenne a bérbeadás helyett a vásárvám házi kezelését megkísérlem,

Mert ha a vásárt látogatók valamivel enyhébb bánásmódban részesülnek, talán sokkal többen keresnék fel piacunkat, mint most felkeresik.

Minthogy azonban az uradalom a házi kezelés ellen foglal állást, nem marad más

hátra, mint esetleg az uradalomtól a vásárvámot megváltani.

Többször tétetett ezen ügyben indítvány a képviselőtestületi közgyűlésen, többször meg- indittatott az uradalommal a tárgyalás e tekintetben, azonban eddig sikeretlenül.

Minthogy pedig a vásárvám-bérlet most már rövid idő múlva lejár, (ha jól tudjuk még 2 év van hátra) nagyon is elérkezettnek látjuk már most az időt arra, hogy e kérdéssel a város behatóbban foglalkozzék s a közösség a vásárvám tekintetében megszüntettessék.

Szükséges ez azért, hogy a vásárvám mikénti kezelése tekintetében városunk önállóan rendelkezhessék és a házi kezelést egy-két éven át megkísérelhesse, de szükséges ez városfejlesztési szempontból azért, mivel nincs értelme, hogy az úgynevezett Nagypiac mostani rendezetlen állapotában meghagyassék.

Jól tudjuk, hogy a Nagypiac, mint vásárterület kérdésé, rendkívül sok magánérdeket érint és sokaknak „ne nyúlj hozzám !“ kérdés.

Nem is óhajtjuk mi a magánérdekeket sérteni, maradjon ott a vásár a mostani helyén addig, mig ez a kérdés közegészségügyi tekintetben országosan rendeztetni fog; de elvégre egy kis rendet lehet ott teremteni, lehetne annak a nagy területnek egy részét építkezésre felhasználni, lehetne egy vásárcsarnokot épiteni, ami külföldön még sokkal kisebb terjedelmű városban van, lehetne egy részét kikövezni, hogy a piactisztitás könnyebben és alaposan foganatosítható legyen, lehetne egy részét parkírozni, ami szépészeti és egészség- ügyi tekintetben kívánatos.

Nem kívánunk mi most részletekkel foglalkozni, csak rá akarunk mutatni arra, hogy a kérdésben valamit tenni kell.

Szerintünk a megoldás egyszerű. A társ- tulajdonos uradalom beláthatja, hogy a vásárvám bérbeadás utján való kezelésével a vásárvám értéke napról-napra apad. :i nemcsak városunknak, hanem az uradalomnak is káros. Ha ez áll, akkor annyi jóakarattal lehetne városunk iránt, hogy megelégednék vételár gyanánt oly összeggel, amely a mai jövedelemnek négy százalékot jövedelmező tőkeösszegnek megfelel. Ennyiért pedig a vásárvámnak az uradalmat illető részét megváltam még egy kis áldozat árán. is tanácsos, mert ez az áldozat megérné azt, hogy városunk egyrészt a vásárvám mikénti kezelése tekintetében egész önállóan határozhatna, másrészt a vásárvámmal kapcsolatos vásárterület mikénti szabályozását is szabadon intézhetné, illetve e tekintetben is a képviselőtestület legjobb belátása szerint határozhatna.

Felhívjuk e kérdésre polgármesterünk és a képviselőtestület figyelmét.

oly nagy népszerűségnek örvend, hogy — miután ő legközelebb leköszön az esperesi tisztségről — minden bizonynyal Szilvásujfalvit választják meg esperesnek.

Úgyis történt. A legközelebbi választáskor a bihari esperesség egyhangúlag Ujfalvit választotta meg esperesnek, mint az egyházmegye legkiválóbb papját.

De csakhamar nagy dolog történt. Az első esperességi gyűlésen — amelyen Hodászi püspök is megjelent — Szilvásujfalvi beköszöntő beszédében felette éles szavakkal elítélve az érvényben levő egyházkormányzati rendszert, az ősi presbyteri rend életbeléptetése érdekében hatalmas szónoklatot mondott. A papok csak néztek, ámultak, Hodászival együtt. Hiábavaló volt közbeszólás, közbekiáltás — Szilvás- ujfalvi nem engedte magát zavartatni s rettent- hetlen nyugalommal és bátorsággal végig mondta beszédét. Ekkor Hodászi püspök szavára — ki Áriusnái s Servetnél is gonoszabbnak bélyegezte meg dühtől fuldokló hangon Ujfalvit — a 12 lelkész a gyűlés terméből kitessékelte az uj esperest. S miután a Szilvásuj falvi által eldobott szikra a világi férfiak sorában lángra gyűlni látszék, a képzelt nagy zavaroknak elejét veendő — Hodászi Lukács püspök Nagyváradra- zsinatot, hivott össze, amely Ujfalvit megfosztotta esperesi és papi állásától az általa hirdetett vészes, tanok miatt.

Ujfalvi — ki már ekkor nős és, három gyermek atyja - volt — eltávozott. Nagyváradról s egy kis faluban húzta meg; magát, .elfogadva á lévitai — paptaniíói — felette egyszerű kis

állást. Az egykori tudós professzor, a kiváló lelkész és bölcs főesperes, kora reggeltől késő estig tanította a falusi iskolába járó parasztgyerekeket abcére, vasárnaponként meg énekelt, prédikált s szegény kis ekklézsiának lévén a papja — talán maga is harangozott. Hívei végtelenül szerették. így éldegélt nyugodtan egy éven át. Ám a múltat nem tudta elfeledni s különösen Hodászinak nem tudott megbocsátani, mint elvei s eszméi kérlelhetetlen ellenségének.

Csakhamar egy rettenetes cimü: „A protestáns pápák“ s még rettenetesebb tartalmú röpirat látott napvilágot, melyben újból kedvenc eszméjének : a püspöki hivatal megszüntetésének s a presbyteri rendszernek életbeléptetését hangoztatja és sürgeti. Az irás kézről- kézre járt a kerület papsága közt. Végre egy szép reggelen a püspök is ott találta íróasztalán. Mindenki tudta honnan fuj a szél. Felesleges is. lett volna a szerzőnek nevét a röp- iratra felírnia. Ám e vakmerőség fölött nem lehetett, nem is volt -szabad a jórend és a megkívántaié tekintély érdekében sem egyszerűen napirendre térni. í ; ,• . A kisfalusi lévitát zsinat elé idézték s egykettőre kimondták felette az ítéletet : „Soha ez életben semminemű egyházi hivatalt nem viselhet. Az az egyház, melyet ennyiszer föl- háboritott, nem ad neki soha többé ;egy falát kenyerét ; semy annakmég, a; harangjait se: érintse többé“. És ezenkívül még a fejedelem őnagysága : Bethlen Gábor, jóvoltából és parancsolatjából négv évi börtönbüntetést is kapott.

Le is ülte a négy évi büntetést a huszti és a váradi börtönökben. így sikerült ugyan szavát elnémítani, de nem háborgó lelke gondolatait. És mindezt papírra is vetette. Ha szóval-tettel nem adhatta meg a méltó választ zsarnoki ellenfelének, gondolta: megadja azt írásban.

Mire letelt a keserves négy év, elkészült az újabb röpirat is, amelyben kigúnyolja Hodászit, kit egyszerűen „Debreceni Dalaji Lámá“-nak nevezett el. A püspök természetesen nem hagyta annyiban a dolgot. A fejedelem elé terjesztette az ügyet, ki is a börtönből kiszabadult Ujfalvit Bukovinába száműzte életfogytiglan.

„Itt ebben az országban veszedelmes még a föld alatt is. A kálvinista egyház nem tetszett neki: menjen hát oda a más vallásúak közé Bukovinába. Saját hitfeleivel meg nem fért: menjen, boszantsa már most a rusnyákokat. Itt nem tetszett neki sem a professzori, sem a papi, sem az esperesi, sem a lévitai állás : tegyen hát ott, amit tud, tanitsa Gartésiust, hirdesse a presbyteri rendszert Bukovinában, Írjon paskvilt a csernovici püspök ellen !“

Mielőtt kézbe véve a vándorbotot nekiindutt volna a messzi idegennek, hogy az ismeretlen uj hazában egye a hontalanság könyektől sós kenyerét, felkereste a kis falut, hogy elbúcsúzzék egykori kedves híveitől. Azok sírva kérték, hogy maradjon közöttük. Ám nem lehetett. A fejedelmi parancsszó száműzte őt hona földjéből. A hagyomány szerint a falu apraja-nagyja felkerekedett s követte lévitáját az önkéntes Száműzetésbe. Az erdős, Bukovinának- egyik völgyében telepedett le a vándorsereg. Szive-