Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1911-02-09 / 6. szám

N A G V K A H O LY E S VII) E K E.

Kde és Péehy László hozzászólása után a bizottság és a tanács javaslatával egyezőleg elhatározta képviselőtestület annak kikötése mellett, miszerint a színészek részére 10 heti időtartamra és 12 műkedvelői előadásra a színházat fenntartva azt és az előadások tartására való kizárólagossági jogot 2700 kor. évi bér kikiáltási ár alapul vétele mellett nyilvános árverés alá bocsátja azzal, hogy a jogot nyerő köteles lesz a városi szabályrendelet értelmében előadásonként a szegényalap részére 5 koronát, a rendőrség és tűzoltóság részére pedig 8 koronát, valamint az elfogyasztott villamáram árát megfizetni, a gépet a színházon kívül felállítani és saját költségén egy áramátalakító gépet felállítani, mely feltételek teljesítése esetén az idevonatkozó szabályrendelet úgy fog módosíttatni, hogy a rendőrség egy időben csak egy engedélyt adhat ki a mozgófenvkép színház tartására.

A folyó évi január havában tartott pénztár- vizsgálatról felvett jegyzőkönyv bemulattatván, tekintettel arra, hogy különös intézkedés szükségessége fenn nem forog, a jegyzőkönyv irattárba helyeztetni rendeltetett.

Minthogy indítvány be nem adatott, elnöklő polgármester a jegyzőkönyv hitelesítésére At- baniczi Mihály, Bunda Miklós, Mercs Imre, Papp Mihály és Rosenberg Bernát képviselő- testületi tagokat felkérvén, a közgyűlést befejezettnek nyilvánította és berekeszletle.

Vértelen hódítás.

Paradoxnak tetsző kijelentéssel kezdjük: most, hogy megvan végre a béke, megkezdődhetik a hódítás. A inig harcban álltunk egymással, addig erről beszélni nem lehetett. Most már lehet, sőt éppen a napokban jelentettek ki az ilyen harcok és az ilyen hódítások szakértői, hogy most már tenni is lehet és ha most mindjárt hozzáfogunk a cselekvéshez és ha erélyesen és okosan fogunk hozzá, meg fogja érni a fáradságot.

Szerbiáról van szó. Eleddig gazdasági háborúság folyt közte és köztünk s a gazdasági életnek az a természete, hogy amely területet megakarunk hódítani, azzal békében kell élnünk, máskép meg nem hódíthatjuk, ügy áll tehát csakugyan a7 helyzet, hogy csak most kezdhetjük meg a hódítást, mert most végre beszüntettük a harcot. És úgy áll a helyzet, hogy a békés hódításban kell igyekeznünk megszerezni a lefolyt harc jelentékeny költségeit.

Tudjuk, számadatok és pontos kimutatások hijján is tudjuk, hogy ezek a költségek rengeteg nagy summát jelentenek. Tudjuk, hogy ha a reszkető magyar anyáknak aggodalma — Istennek hála — nem is vált valóra, ha sem szerb, sem magyar vér nem is áztatta odalenn a határon a földet, véres háború volt ez azért, csak éppen másforma volt ez a vérfolyás és vérveszteség, mint amilyenre akkor remegéssel gondoltunk. Gazdasági ekzisztenciák omlottak össze a harc folyamán és a harc folytán, vagy szenvedtek olyan veszteséget, hogy a legkisebb fuvallat is könnyen végzetessé válhatik rájuk.

Véres volt hát a harc,- de most itt van a béke és megkezdődhetik a vértelen hódítás. Egyelőre akár csak visszahóditás. A szerb határ nyitva, a szerb piac vár bennünket.

Vájjon vár-e csakugyan? És vájjon piac-e a mi számunkra meg mindig a szerb piac? Amit Szerbia tőlünk valaha, az áldatlan harc kitörése előtt kapott, szüksége volt mindarra a harc folyamán is, kétségkívül gondoskodott hát e szükségleti kielégítéséről. S mert nálunk nem akart vásárolni, felkeresett más beszerzési forrásokat. Persze hogy talált. S persze, hogy ezek a források bugyognak még most is s egykönnyen aligha lesznek hajlandók belenyugodni abba, hogy ők most duguljanak be, vagy mossanak maguknak más medret. A kérdés hát most az, tudunk-e mi a szerb fogyasztó-piacnak e forrásokkal szembon oly előnyöket nyújtani, hogy a szerb vásárló közönség ez előnyökért hajlandó legyen eddigi kereskedelmi nekszusait elhagyni és visszatérni hozzánk. Megelőzőleg volna ugyan még egy kérdés: hogy akar-e Szerbia velünk, akik szembeszáliottunk vele, egyáltalában gazdaságikig érintkezni? Ez a kérdés azonban a j szerb szerződés megkötésével eldőlt és pedig ugv dőlt el, hogy igenis akar.

A második kérdés azonban még mindig kérdés és éppen erre a kérdésre kerestek feleletet az említett szakértői e kérdésnek. Ok e kérdésre úgy felelnek, hogy a vértelen hódítás jó eredménnyel biztat. Egyetlenegy versenytársunk — mondják ők — sincs oly veszedelmes, hogy veszedelmes lehetne. A szerb fogyasztópiac a miénk, ha úgy akarjuk, ha komolyan akarjuk.

Persze úgy akarjuk! És persze, hogy komolyan, a legkomolyabban akarjuk. Most csak arról van szó, hogy — szabad legyen komolyan akarnunk. Nem a magyar közgazdasági ténye- j zöknek szól ez, hanem a fő-fő gazdasági fak- j tornak: a magyar kormánynak. Szerbiában | nekünk egy nagyon komoly és nagyon veszedelmes versenytársunk lehet: Ausztria. Egyenlő j fegyverekkel vele is megvívjuk odalenn a harcot. De mi már megszoktuk, hogy amikor versenybe szállunk Ausztriával, Ausztria mindig meg tudja nyerni fegyvertársul a — magyar kormányt. Bécsnek csak parancsolnia vagy tiltania kell, és minden úgy történik, ahogy ő akarja. Becs most is meg fog mozdulni, sőt mozog is már. Vájjon várhatunk-e a magyar kormánytól a most meginduló hóditó akcióban j támogatást, ha ez az akció Ausztria ellen 'megy? Mert kell, nagyon kell ez a támogatás, j A magyar iparra ráfér még egy kis lendítés, i hogy állhassa a harcot s vigyáznunk kell arra is, hogy Becs tarifakedvezményekkel ne állítsa fejtetőre a geográfiát, ne tegye Szerbiát önmagához közelebbé, mint Magyarországhoz.

A fegyveres békét álliuk sikerrel, most a megforditottja következik: a békés hóditás. j Tegyen róla a magyar kormány a maga hatáskörében, hogy itt is helyt álljunk, mert boldogulásunk, megélhetésünk függ egy kicsit ettől.

P. G.

Farsang.

A Dalegyesület hangversenye. F. hó

5-én tartotta a Dalegyesület nagyszabású hangversenyét a színházban. 30 éves múltra tekint visszakéz egyesület, de bizonyára ezen idő alatt kevés oly sikerült estélyt rendezett, mint amelyikről most számolunk be. Első szám Renlér-Vitek : Magyar népdalok ez. dalcsokor volt. A gördülékeny versszakok a harmonikus zenével művészi egészet kepeztek, az előadás szintén kifogástalan volt. A zeneegyesület játéka szépen simult a mesteri cellószólóhoz. Az előadott dxrab (Bach: Tavaszébredés.) minden szépségét kifejezték biztos játékukkal. Ugyanezt kell mondanunk a másik zeneszámról is, a kuruez nótákról, amelyeket Szabó István adott elő tárogatón. A mélabus dalokat magyaros, művészi interpretációban hallottuk. Szabó István szépen halad ezen kuruez hangszer kezelésében. A zenekar kísérete csak emelte játékát. Harmadik és ötödik számnak vegyeskar szerepelt. Ez a kar most alakult s első fellépte teljes sikerrel járt. Klasszikus darabokat, két operarészletet adtak elő. Az előadás remekül sikerült. Az első részlet Erkel: Bánk-Bán ez. operából volt véve. Az uniszónó erőssége szépen olvadt át a kvartett gyönyörű akkordjaiba. Nehezebb feladat várt a vegyeskarra Méhul: József és testvérei ez. operából vett imának előadásával. A dallam kvartettben indul meg s nyolc szólamu, kettős karba megy [ át. Itt van a nehézség az előadásnál. A basszus kezdi a dallamot, a tenor egy taktus után, majd az alt es végül a szoprán. Ha valamelyik hang elkésnék, vagy nem találná el a szólamot, vége lenne az egész előadásnak. Vitek Károly hozzáértő keze, az énekkar fegyelmezettsége, biztos tudása, hiba nélküli, I müveszies előadásban mutatta be ezt a nehéz operarészletet is. Osztatlan elismerésnek volt kifejezője a szűnni nem akaró taps. Luezay I János kedves, humoros előadását megtapsoltuk. Előadása vagy 100—120 szindarabczimböl állott, amelyek akként voltak csoportosítva, hogy j az egésznek értelme is volt. Nehéz lehetett ( ezt betanulni, de fáradságát elismerés, zugó taps koronázta. Révffy G.: Vig vadászok ez. humoros férfikarát énekelte ezután a Dalegye- j sülét, amelynek előadásáról szintén csak az

3

| elismerés hangján szólhatunk. Utolsó szám:

] A két igazgató ez. bohózat volt. A szereplők mind szépen oldották meg feladatukat. A , helyzetkomikumokat kiaknázták és sok derültséget kellettek. Treinha Márton, Popity Károly alakításai már a múltból is ismeretesek. Mostani szereplésükkel is sok tapsot arattak. Csa- nálosi József és Preis/. Miklós a két igazgató szerepében elismerésre méltóan játszottak. Béréi Ilonka és Szabó Gizi kedvesen, könnyedén alakították szerepeiket. Kaizler Imre a : szolga szerepét ügyesen adta. Előadás után a társaság a Magyar Királyba vonult. Vacsora alatt a Dalegyesület buzgó elnöke Récsei Ede szép szavakkal felköszöntötte a karmestert, a szereplőket s a publikumot további pártfogásra kérte. Vacsora után tánez következett, amely a legjobb kedvben reggelig tartott. Felülfizet- I tek: Jakabffy G., Hirschler Samu 5—5 kor.,

! Csaba A., Ladányi F. 3—3 kor., Simító G. j Aáron dr.. Gyurovils B., Rónai István és N.

I N. 1—1 koronát.

Tánczestély. A Nagykárolyi Kereskedő Ifjak köre által a Polgári Olvasókör helviségé- ; ben f. hó 4-én rendezett táncmulatság nem sikerült erkölcsileg úgy, ahogy a derék ifjak j megérdemelték volna, mert a közönség bizony csekély számban jelent meg s alig 25—30 j pár tánczolt. De ez nem kedvetlenítette el az | ifjakat, hanem becsülettel megfeleltek köteles- I ségüknek s a kik a bálon megjelentek, elmond- j hatták, hogy igazán jól mulattak.

Tánczmulatság. A Máv. helybeli alkalmazottai f. hó 25-én a „Polgári Olvasókör“ nagytermében tánczmulatságot rendeznek.

Alarczos bál a szomszédságban. A „Tasnádi Kath. Ifjúsági Égylet“ í. hó 12-én a „Központi Vendégtö“ összes termeiben házépítés alapja javára bátyus álarezos bált rendez. Beléptidij személyjegy 1 K 60 f., családjegy 3 személyre 4 K. Kezdete este pontban 8 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak ós ! hirlapilag nyugtáztatnak.

HÍREK.

„Hozom!“

—Szezonozikk.—

Nagykárolyban is nagyon szeretnek kártyázni az emberek, s e miatt emlékszünk meg az Országos Kaszinó választmányának nehány nappal ezelőtt hozott azon külön szabályzatáról, hogy a kaszinó helyiségeiben csak készpénzzel szabad játszani.

Ebből világosan az tűnik ki, hogy eddig másként is játszottak a kaszinóban : hozómra — ahogy mondják.

A hozómra való játék a legszigorúbb úri felfogás szerint is csak abban az esetben es- hetik kifogás alá, ha rendszeresen, szinte iparszerben űzik. A leggazdagabb ós legkorrektebb úrral is megeshetik, hogy a pénze játék közben elfogy és mégis ott marad a játékasztalnál. Potoczky gróf nem a bugyellárisából fizette ki azt a hires milliót. Még a nábobok se dugnak a zsebükbe egy pár milliócskát, ha a kaszinóba mennek.

Azt hisszük, megengedhető a föltevés, hogy nem is a Potobzkyaknak — már mint a mieinknek — szól ez a megrendszabályozás. Azok miatt, akik készpénzben elveszthetnek egy pár ezer forintot, nem hoznak ilyen törvényt egy kaszinóban sem. A megszorító rendelkezés tehát azoknak szól, akiknek a játék csak hozhat, de tőlük semmit el nem vehet. A „hozom “-ra játszók ezek, a szerencse-dervisek, akik pénz nélkül, vagy csak kevéssel kezdik a játékot és játszanak százegyig és ha kell, még tovább is.

Ezek az urak halomra döntenek minden regulát, de még a játék lélektanát is fölforgatják. Aki a pénzét koczkáztatja, az ösztönösen megfékezi magát, ha veszteségben van. A ho- zomrajátszó nem riad vissza semmiféle helyzettől ós addig duplázza az úgynevezett légieteket, arnig a kártyajárás megfordul.

Semmise teszi a játékost olyan vakmerővé, mint a pénztelensége. Ha nincs mit vesztenie, könnyen koczkáztathat akkor. Meglehet ezt figyelni olyan embereknél is, akik pénzzel játszanak és ez véletlenül elfogy előlük. Ha az utolsó téttel adós marad és uj pénzért kell