Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-08-24 / 34. szám
NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ 5 Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik szeretett Ernő fiunk elhunyta alkalmából mérhetetlen bánatunkat és fájdalmunkat részvétnyilatkozatukkal és a temetésen való megjelenésükkel enyhiteni igyekeztek, fogadják hálás köszönetünket. — Nagykároly, 1911. augusztus 24-én. — Dr. Adler Adolf ós családja. Súlyos testi sértés. Biró Dániel nagy- ecsedi napszámos megharagudott Molnár Pál nyugalmazott vasúti őrre és erősen bepálinkázott állapotban találkozván Molnárral, egy baltával ezt megtámadta, jobb karját eltörte és arcát is összehasogatta. A sebesültet az orvos, a verekedőt pedig a csendőrség vette kezelés alá. Milyen legyen egy hashajtószer, hogy modern hygiena összes követelményeinek megfeleljen ? Erre a kérdésre minden orvos az fogja felelni: Biztosan és gyorsan kell hatni, anélkül, hogy kellemetlen mellékhatása lenne. Ezeknek a követelményeknek a legteljesebb j mértékben megfelel a „Ferencz József“ természetes keserüviz. Nem csoda tehát, ha ezer és ezer orvos még a japán császári orvosi egyetem is rendel belőle naoonkint a reggeli előtt egy-egy boros pohárral mindon csa j Iádban, ahol egy enyhe hatású és megbízható | hashajtószerre van szükségük. A jónevü füszerkereskedésektöl a garantált valódi Ferencz József keserüviz, mely a használatban oly olcsónak bizonyul, könnyű szerrel beszerezhető. A megkerült kerékpárak. Városunkban az utóbbi időben, egyesek részéről az a pa-: nasz tétetett a rendőrséghez, hogy addig amíg ; például üzleti dolgát végezte az illető, a kün hagyott bicziklijét valaki elvitte. A rendőrség í megindította minden egyes esetben az eljárást, az észrevétlen tettes kézrekeritése iránt, de eredmény nélkül. Most végre kipattant a titok, hogy aki a biczikliket elvitte, nem lopási szándékból cselekedte hanem éretlen rósz tréfából. — Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy a j1 város határában levő, helybeli gör. kath. lel- ; 1 kész tagjában mezei munkát végző egy kap- I lonyi munkás ember a tengeri között három 1 bicziklit talált. — A három biczikli a rendőr- j ségen van, s azokat az illető tulajdonosok' igazolás után a hivatalos órák alatt átvehe-1; tik. Koleragyanus egyének megfigyelése. Fekete József és 17 éves Erzsébet nevű leánya folyó hó 22-én az estreli vonattal kolerás vi- : dékről városunkba érkeztek. A belügyminister!1 rendeletére megfigyelés végett a helybeli jár- : ványkórházba szállították. Verekedés szántás közben. Filep Gábor és fia szamossscgi lakosok a határban földjüket szántották. S a vége magyar szokás szerint vagy 400 Q-öfet a szomszéd Ardai ■ földjéből is elszántottak. Ardai ezt megtudva felelősségre vonta Fiiepet, amire válaszul Fi- lapék botot fogtak s Ardait alaposan elverték. Az eljárást a bíróság megindította. Meghalt Amerikában. Nagy János me- zöpetritből Amerikába kivándorolt munkás .'a Pennsylvánia államban fekvő Coalbuffban levő Cincinati bányában dolgozott többed magával, a mikor egyszerre egy nehéz kőtömeg teljes súlyával rászakadt Nagy Jánosra s mikor eltakarították társai a köveket, Nagy Jánost már alatta holtan találták. — Hét neveletlen árva, a rokonok, jóbarátok és tisztelőinek egész so- kassága állotta körül a szerencsétlenül járt munkás koporsóját. Ujrafelvétel. A csengersimai rablógyilkosság ügyében az egyik elitéit Gereben Stéló György, kit az esküdtbiróság 12 évi fegyházra ítélt, védője dr. Szüts Sándor utján ujrafelvó- teli kérelmet adott be. A szatmári törvényszék az ujrafelvételt elrendelte s az iratokat a vizsgálat megejtése végett Morvay Károly vizsgálóbírónak kiadta. összbüntetés kiszabása. Folyó hó 16-án a szatmári kir. törvényszék a csengersimai ] és csengerbagosi rablógyilkosok ügyében ossz- < büntetést szabott ki, még pedig Német (Kaci) 1 Károlyra nézve életfogytiglani, Topos Mihályra 1 pedig 15 évi fegyházban. 1 Megbánta az eladást. Lengyel Imre mátészalkai főldmives eladta két pejlovát sógorának Mitlai Istvánnak 460 koronáért s ebből 400 koronát azonnal fel is vett, a hátralék pedig az átírás után volt fizetendő. Az átírás megtörtént, az uj tulajdonos hazavitte a lovakat. Ezek megtetszettek Mező Józsefnek, ki 100 korona hasznot Ígért Mitláinak, ki azokat haszonnal el is adta. Mikor ezt Lengyel megtudta, éjjel visszalopta a lovakat. Lengyel ellen csalás miatt a feljelentés megtétetett. Ez azzal védekezik, hogy csak 4 korona felpénzt kapott s azt kétszeresen visszafizette. Négy havi fogház büntetést szabott ki f. hó 17-én a szatmári kir. törvényszék Kuly- bus János 40 éves nyiriklódi gulyásra, ki a közötte és Likvárcsik István között támadt nézett eltérést úgy intézte el, hogy egy vasvillával eltörte az utóbbi karját. Pusztító villámcsapás. A múlt hét egyik délutánján Hodászon rendkívül heves égi háború tört ki, a mely heves villámlással és dörgéssel a késő éjszakáig tartott, mig a felhő szakadás volt. A villáin több helyen lecsapott igy becsapott Reichmann Ignácne tanyáján a pajta északi sarkaba, ahol három odamenekülő dohánytörő munkás közül Gáti Zsigmondot, és ifjú Balogh Ferencet agyonsujtotta, Diszku Jánost pedig halálosan megsebesítette. Nvir- csaholyban a Berger Ármin tanyáján szintén lecsapott a villám s az ott tartózkodó dohánymunkás, ennek felesége és fia, bárha a villám- csapás őket nem érte, a nagy légnyomástól sok ideig eszméletlenül feküdtek. Mátészalkán Váradi János házába ütött be a villám s a ház mellett álló két eperfát szétzúzta, az ablakot betörte, a falat es a bútort megrongálta. Váradiné és leánya az ijedtségtől reggelig eszméletlenül feküdtek. Asszony nincs hivatva lovat hajtani. így perben a Kúria kimondotta, hogy a fogat- ulajdonost azért kötelezi a fogat által okozott cár megtérítésére, mert a lovak hajtását asz- , izonyra bízta, a nőnek pedig lófogatok hajtására sem elég testi ereje, som elég éber figyelme nincs s az esetleges váratlan körül- nényeknek megfelelő gyors elhatározási és mgrehajtasi képessége is hiányzik; tehát ha a ulajdonos a lohajtást nőre bízza és eközben szerencsétlenség történik, felelősséggel tartozik. Szeretcsétlenség egy szikvizgy árban, oteinberger Dávid helybeli lakos szikvizgyárá- ian a gép lendítő kerekét hajtotta Fátyol József. Valahogy a gép fogas-kerekei közé került íz egyik keze feje, a melyen az ujjakat összehúzta. A vizsgálat folyamatba tétetett. Bikszád fürdőben még mindig igen élénk íz élet. A folyó hó 6-án kiadott kimutatás szerint a fürdővendégek száma a mai napig 120 személy volt. ____s=__ . __ ___________ I A nagykárolyi állami polgári fiúiskolában az 1911—12. tanév elején megnyílik a negyedik osztály is. A beiratások a Majtény-utcában levő iskolai helyiségben szeptember 1., 2., 4. és 5-ik napjain d. e. 8 órától 12 óráig fognak megtartatni. Ugyanezen napokon délután lesznek a javitó-vizsgálatok, valamint a gimnáziumból átlépő tanulók tan- tervkülönbözeti vizsgálatai is. Értesítés. A helybeli ág. hitv. ev. felekezeti vegyes I—VI. oszt. elemi népiskolába az 1911—12-ik tanévre a beiratások szeptember hó 1-től 7-ig fog eszközöltetni Gróf Károlyi György-tér 28. sz. alatt levő iskolai helyiségben. Á tanév kezdete 9 én fog kezdődni isteni tisztelettel s a szent lélek hívásával. Iskolánkba csak 30 tanköteles vétetik fel, ugyanazért, kik iskolánkat más vallásu tanköteleseikkel igénybe óhajtanák venni, tanköteleseiket az iskola kezdetén hozzák, nehogy kimaradjanak. — Kiváló tisztelettel az iskolaszék. A nagykárolyi status-quo izr. elemi iskolában az 1911—12-iki tanévre való beiratások az iskolahelyiség első osztályában szeptember hó 1—4 napján d. e. 8—11 és d. u. 2—4 óra között fognak eszközöltetni. Tandíj nincs. Beiratási díj 50 fillér. A status- quo izr. hitközséghez nem tartozó szülök gyermekei a beiratási díjon feiül havonként 2 korona iskolafentartási összeg lefizetése ellenében fognak felvétetni. Tudomásul! s A nagykárolyi a társaskocsi vállalat összes felszerelésével együtt 1 USCHCHG* BUZIASFÜRDQ BUZIÁSl PHÖNIX“"’! BAKTERI UM-MENTES természetes ásványvíz ÜDÍT-GYÓGYÍT. ÜDIT-GYÓGYIT. Vese- és hólyagbaioknál, a vesemedencze Idült hurutjainál, hugykő- és fényképződésnél, a légutak és a kiválasztó szervek hurutos bántal- mainál kitűnő hatásúnak bizonyult. Orvosilag- ajánlTra,. Főraktár: 41—? ZESIerelses Ödön filszerkereskedö czégnél Nagykároly, Nagypiacztér. Egyház-iskola. Értesítés. A nagykárolyi állami polgári leányiskola igazgatósága értesíti a t. szülőket és érdeklődőket, hogy a beiratások f. évi szeptember hó 1., 2. és 4-én tartatnak meg az intézet hivatalos helyiségében és pedig d. e. 8-tól 12-ig d. u. 3-tól 5-ig. — Ai igazgatóság. Ipar, kereskedelem, közgazdaság. Ipartestületek tanácskozása. Az Ipartestületek Országos Szövetsége október hó 17-én tartja meg közgyűlését, melyen az ipartörvény revíziója és munkásbiztositási törvény által okozott sérelmeket is tárgyalni fogják, ezenfelül a tanoncoktatás ingyenessége dolgában is határozni fognak, valamint az egyes ipartestületek részéről benyújtandó indítványok és javaslatok felett is. a Gaál Jőzsef-utcán 10 évig adómentes újonnan épült ház, mely áll 3 szoba s a hozzátartozó mellékhelyiségekből. Kedvező fizetési feltételek mellett. A szent János völgyön egy jókarban levő termő szőlő jutányos árban eladó. Kitűnő izü reszegei ó- és ujbor 50 literen felül kapható. Egy szoba, konyha bútorral, vagy bútor nélkül is kiadó. Cím megtudható lapunk kiadóhivatalában. modern és tartós íj I "T1 ni I n rn ni i • Legszebb ruhatisztitás I plisérozás és gouvlérozás. h| A U I A U L- l\ iAL Vegyileg száraz utón! Tlagykároly, Széchenyi-u. 43. sz. (A róm-kath-e,emi fiuisko,a me,,ett-)