Nagykároly és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-15 / 24. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE ben mindinkább mélyebb gyökeret ver az a tudat, hogy a mai parlamentet egy egészségesebb, józanabbal gondolkodó népképviseletnek kell felváltania. Ahol a gyanúsítások és vádak egész özöne zúdulhat egy volt kormány nyakába anélkül, hogy azokat egyszersmint be is bizonyítanák, a védekezés lehetőségét pedig elzárják, az a parlament nem felel meg hivatásának, az nem képviseli a nép akaratát, de nem teljesiti legfőbb ellenőzési kötelességét sem, mely a nemzet közvagyonának mikénti felhasználása tekintetében reá háramlik. A munkapárti többség döntése lehet az ő szempontjukból hasznos és diadalmas, de semmieselre sem igazságos, a közvélemény szempontjából azonban nem egyéb, mint botrány. Képviselőtestületi közgyűlések. i. Városunk képviselőtestülete vasárnap két közgyűlést tartott. Az elsőt délelőtt 9 órakor Debreczeni István polgármester nyitotta meg, üdvözölve a rendkívül kis számbam megjelent képviselőtestületi tagokat. Napirend előtt két bejelentést tett a polgármester. Az egyik az, hogy Gróf Károlyi Antal keresetet indított a város közönsége ellen a szentmiklósi 156. számú tetekjegyzökönyvben foglalt ingatlan tulajdona iránt s minthogy már van képviselőtestületi határozat arra nézve, hogy a per felveendő, a megbízást tiszti ügyésznek kiadta. Ezen bejelentés tudomásul vétetett. A másik bejelentés az, hogy vármegyénk törvényhatósági bizottsága Szigeti Sándor és társai felebbezése folytán a kéményseprési szabályrendeletet megváltoztatta, minthogy e változtatást a város közönsége érdekével ellentétben állónak tartja, tiszti ügyészt a feiebbe- zés beadására utasította és megbízta. Ez is tudomásul vétetett. Ezután áttérve a tárgysorozatra, bemutat- tatott a jogügyi-, pénzügyi- és gazdaságügyi valamint az építészeti bizottságnak a városi tanács véleményével egyező következő előterjesztése, hogy: I-ször 1. az állami elemi iskola elhelyezése céljaira megvásárolt Nagvhajduváros-utcai 15. népsorszámu telek állami polgári fiú és leányiskola elhelyezésére használtassék fel s e célra még a Nagyhajduváros-utcai 13. és a Kis- hajduváros-utcai 20. népsorszámu telkek is lehetőleg szabadkézből, szükség esetén pedig kisajátítás utján szereztessenek meg. 2. A jelenleg részben áll. polg. leányiskola, részben I. számú állami óvoda elhelyesésére szolgáló s részben állami polg. fiúiskola elhelyezése céljaira kijelölt Széchenvi-utcai teleknek a Széchenyi-utca felőli 1513 Q-öl területi része az áll. polg. leányiskolái épület megfelelő átalakításával — állami elemi iskola elhelyezése céljaira használtassék fel, mig ezen teleknek 1526 Q-öl területű többi része a város szabad rendelkezésére tartassék fenn. II- szor. Intézkedés a kijelölt telken az áll. polgári fiú- és leányiskola elhelyezésére szolgáló épület s tartozékai felépítése s létesítése iránt, valamint a tekintetben, hogy a jelenlegi polg. leányiskola elhelyezésére szolgáló Szé- chenyi-utcai telekre és épületekre a kir. kincstár javára bekebelezett használati jog töröltessék s az áll. polgári és fiúiskola elhelyezéze j céljára kijelölt Széchenyi-utcai telek a város tulajdonába visszabocsáttassék. III- szor. Intézkedés a kijelölt telken az áll. elemi iskola elhelyezésére szolgáló épület s tartozékai felépítése s létesítése s e célból a j jelenlegi polg. leányiskolái épület megfelelő I átalakítása iránt, valamint a tekintetben, hogy mat, tehát összesen 384,000 K, igy tehát az áll. elemi iskola elhelyezésére kijelölt Nagy- hiány mutatkozik 50,000 K, megbízta a hajduváros-utcai 15. népsorszámu telek a vá-1 képviselőtestület polgármestert, hogy ezen ha- ros szabad rendelkezése alá visszabocsáttassék. tározat jóváhagyása után a felveendő s az lV -szer, Előterjesztés az áll. polgári fiú- és: államikincstár által 1913. és 1914-ben vissza- leányiskolai épületnek áll. elemi iskolává át- fizetendő 215,000 koronát és a fedezetlen ma- alakitása műszaki munkálatának elvégeztetese radó 50,000 koronát függő kölcsönként a hely- tárgyában. beli pénzintézetektől vegye fel. Egyúttal elhaV-ször. Intézkedés a jelenlegi helyén meg- tároztatott Fiirlh Ferenc képviselőtestületi tag szüntetendő 1-ső számú áll. óvoda elhelyezése I indítványára, hogy kérelem intéztessék a céljaira telek kijelölése s az óvoda épület, i vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, misze- óvónöi lakás s tartozékai felépítése s létesítése rint tekintettel arra, hogy a fentjelzett épitke- irant, valamint a tekintetben, hogy a jelenlegi zések következtében a változott viszonyok I-ső számú állami óvoda elhelyezésére szolgáló mellett több teher háramlik városunkra, a Széchenyi-utcai telek a város szabad rendel- kiadás többletből fedezetlenül maradó 50,000 kezése alá visszabocsáttassék VI szór. Előterjesztés az áll. polgári fiú- és leányiskola, áll. elemi iskola s 1-ső számú áll. óvoda felépítésével felmerülő épitési, teSekszer- zési s egyéb költségek fedezése tárgyában. Ezen hat rendbeli előterjesztés összefüggő koronát tárcája terhére vállalja el. Ezen határozat elfogadás és jóváhagyás céljából a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez és vármegyénk törvényhatósági bizottságához felterjeszteni rendeltetett. Ezután a fentjelzett telkek megvétele ériévén, azok együttes tárgyalása határoztatott demi tárgyalása következvén, a bizottságok és el s Fürth Ferenc, de. Vetzák Ede és Kardos a tanács véleményével egyetértőleg névszerinti Lipót képviselőtestületi tagok, valamint a pol- szavazás utján 105 igen szavazattal tehát egy- garmester es Néma Gusztáv tanácsos lelszola- hangulag elhatározta a képviselőtestület, hogy lása után Fürth Ferenc képviselő:eslületi tag özv. Peter Jánosné és gyermekeinek a Nagyagy kiegészítő javaslatával pótolva, n -vsze- ; hajduváros-utcai telkéért és tartozékaiért 12,000 rinti szavazás utján, az összes szavazatokkal koronát, özv. Sinka Mihálynénak és gyermekei- egyhangúlag elfogadtattak az összes előtér nek á Kishajduváros-utcai telkéért 5382 kuro- jesztések, nevezetesen, hogy a Nagyhajdu- nát felajánl, megbízta polgármestert és a tanáváros-utcai 13. sz. telekért 12,000 K, a kishajduváros-utcai 20. sz. telekert 5300 K vételár ajanltassék fel, ha a vétel úgy nem sikerül, csőt, hogy ezen ingatlanokat a jelzett árért vegye meg, a szerződést kösse meg úgy, hogy azokat nem kell további jóváhagyás vegeit előa város inditsa meg a kisajátítási eljárást, terjeszteni, ha pedig felekkel megegyezésre ezen telken, valamint a Nagyhajduváros-utcai 15. sz. (Kirilla-féie) telken épitessék fei az állami polgári fiú- és leányiskola, a jelenlegi polgári leányiskola pedig az állami elemi jutni nem lehetne, a kisajátítási eljárás tekintetében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Ez a határozat jóváhagyás végett a vármegyei törvényhatósághoz szintén f'elterjesziskola céljaira átalakittassék, illetve kibővit-1 tetik. tessek, az i-sö számú óvoda leromboliassék Ezután bejelentetvén az, hogy a kövozet- s ennek elhelyezésére uj telek jelöltessék ki vám tarifa érvényé f. évi október havaban le- s a mostani leányiskola és I-sö számú óvoda- jár, elhatározta a képviselőtestület, hogy a ta- helyiség telkéből 1526 Q-öl terület a kincstár rifa érvényének 1912. évi december hó végéig javára bekebelezett használati jog törlésével a leendő meghosszabbítása iránt a kérvény a város szabad rendelkezésére bocsáttassak. a kereskedelmi miniszterhez beadassek. A közgyűlés ennélfogva meghúzta polgár- Dr. Vetzák Ede képviselőtestületi tag indítmestert, hogy az idevonatkozó terveket készít-j ványára a bizottságok és a tanács véleményé- tesse el, azokat jóváhagyás céljából a közokta-j vei egyezőleg elhatározta a képviselőtestület, tásügyi miniszterhez terjessze fel, kérve, hogy miszerint feliratot intéz a vallás- és köznkta- a miniszter most már kötelezöleg igerje meg tásügyi miniszterhez, hogy az all. polgári fiu- a polgári fiúiskola építéséhez kilátásba heiye- j és leányiskola növendékei részére állami inter- zett 200,000 koronát, a műszaki költséget és' nátust szervezzen és építtessen s e célra a ezen összegnek az 1913. és 1914 ben leendő j város ingyen telket már most felajáui. lefizetéséig járó kamatokat, adjon kötelező Elrendelte a képviselőtestület a vasúti nyilatkozatot, hogy a felépítendő polgári iskola hozzájáró útnak 18,500 K költséggel való kiépület íelerészenek fenntartását elvállalja, vagy köveztelósét, a munkálatnak házi kezelésben ennek egyenértékeként évi 4000 koronát a vá- való keresztülvitelét, a vármegye törvényható- rosnak megtérít, a tanács pedig megbizatik, sága és a vasút felszólitandók, hogy az ezen hogy az itt adott költség keretén belül elkészi- költségből őket terhelő összeget a városnak tett terv és költségvetés jóváhagyással leendő leérkezte után az árlejtést hirdesse és tartsa meg s annak eredményei terjessze a közgyűlés elé. Ugyanily megbízást adott a képviselőtestület polgarmestarnek és a városi tanácsnak az állami elemi iskola felépítéséhez szükséges intézkedések tekintetében a tervek és költségvetések elkészítésével a díjazásra vonatkozólag beterjesztett megállapodás elfogadása mellett Sárkány Ervin Ottó fővárosi műépítészt bízván meg azzal, hogy a polgári fiú- és leányiskola költségvetése a 300,000 koronát, az elemi iskola átalakítása és kibővítése költsége pedig a 60,000 koronát meg nem haladhatja. Minthogy pedig a még szükséges telkek megszerzése körülbelül 19,000 koronába, a I felépítendő uj óvoda és telek mintegy 24,000 koronába kerül, a műszaki költség, mintegy 17,700 koronát, veszteség, a kamat és előre nem látható kiadás mintegy 13,300 koronát vagyis az összes ezuttali szükséglet 434,000 koronát tesz ki, melyre fedezetül szolgál a miniszter által engedélyezett 200,000 K és műszaki költség cimen engedélyezett 15,000 K, az állami elemi iskola céljaira a város által felvett 137,938 K kölcsönösszeg, az 1909. évben megtakarított 5288 K és az 1910. évben megtakarított 25,000 K és 774 K időközi katéritsék meg. Ezután a képviselőtestület az iparos tanonciskolái bizottságba Rédei Károly ág. ev. lelkészt tagul beválasztotta. A város részére Szabó Lászlótól megvásárolt 5 h. 723 Q-öl területű szántóföld megvétele érdemleges tárgyalását az 1911. évi július hó 16-án tartandó közgyűlésre tűzte ki. Ösztreicher József kávés kérelmére ennek megengedte, hogy a Deák Ferenc-téri kávéháza elé kioszkot létesítsen, de a terület tulajdonjoga elismerése dija fejében évenként egy drb 10 koronás aranyat fizessen a városi kisajátítási alap javára. A képviselőtestület azonban fenntartotta magának a jogot arra, hogy a kiadott engedélyt bármikor visszavonhassa. Elhatározta a képviselőtestület a Il-ik és IV-ik számú óvodához egy játékszín építését s a IV-ik sz. óvoda kerítésének a javaslathoz képest való kijebb helyezését s ezen építkezéseknek az óvoda épitési költség terhére házilag leendő végrehajtására a tánácsot megbizta. A gimnáziumi ösztöndíjalap tulajdonát képező — özv. Schuszier Jánosné által haszon- élvezett — urai birtok 6 évi időtartamra való bérbeadására vonatkozó szerződést a képviselőtestület jóváhagyta és jóváhagyási záradékkal ellátni rendelte. és mindennemű fűzvesszőmun- kák jutányos áron készülnek: a* !líTa,gr37"3s:é-rol3rI G-azdasá^i ■ ■